Albert, mint afféle vérbeli párizsi, máris biztosította az estéjét. Páholyt bérelt az Argentína Színházba. Franznak több levelet kellett megírnia Franciaországba, így hát a kocsit egész napra átengedte Albertnek. Albert öt órakor tért haza. Széthordta ajánlóleveleit, meghívásokat kapott minden estére, és megnézte Rómát. Albert-nek mindehhez elég volt egy nap. Még arra is maradt ideje, hogy kérdezősködjék, milyen darabot játszanak, és hogy kik lesznek a szereplők. A darab címe: Parisina volt, a szerepeket pedig Coselli, Moriani és Spech kisasszony játszották. Mint látjuk, a mi két fiatalemberünk nem volt éppen szerencsétlen: a Lammermoori Lucia szerzőjének egyik legjobb operáját láthatják, s az előadáson Olaszország három legnevesebb művésze lép fel. Albert sohasem tudta megszokni ezeket a római színházakat, ahol nem lehet keresztüljárni a zenekaron, ahol nincs erkély, sem nyitott páholy. Ez cseppet sem volt ínyére annak az embernek, akinek földszinti zártszéke volt a Bouffes Színházban, és megvolt a helye az Opera alsó páholyában. (…)
A páholy az első emeleti sorban volt, ami megfelel a mi erkélyünknek. Egyébként az első három páholysor egyformán előkelő, és ezért nemesi soroknak hívják őket. Ez a páholy, amelyben tizenketten is kényelmesen elfértek, a két jó barátnak egyébként nem került annyiba, mint egy négyszemélyes páholy az Ambigu Színházban. Albert-nek még egy reménysége volt: hogy ha sikerül helyet kapnia egy szép római nő szívében, az természetesen azt is jelenti, hogy helyet kap a kocsijában, következésképpen a karnevált egy előkelő hintóból vagy valami pompás erkélyről nézheti végig. Mindezek a körülmények olyan izgatottá tették Albert-t, amilyen még sohasem volt. Hátat fordított a színpadnak, félig kihajolt a páholyból, és hat hüvelyk hosszú messzelátójával vizsgálgatta a szép asszonyokat. Mindez azonban egyetlen szép asszonyt sem indított arra, hogy ha kíváncsiságból is, akár csak egyetlen pillantással jutalmazzák Albert fáradozását. Itt mindenki a maga dolgairól, szerelméről, örömeiről, és a megnyitó karneválról beszélt, amely a közeli nagyhét másodnapján kezdődik. Nem figyeltek egy percig sem a színészekre, sem a darabra, kivéve egyes részeket, amikor a színpad felé fordultak, akár hogy meghallgassák Coselli recitatívójának egyik részletét, akár hogy megtapsolják Moriani játékának néhány ragyogó mozzanatát, vagy hogy megéljenezzék Spech kisasszonyt. (…)
Végre mégis legördült a függöny, Morcerf vicomte nagy megelégedésére. Fogta a kalapját, sietve lesimította a haját, megigazította nyakkendőjét, kézelőjét, és közölte Franzcal, hogy indulhatnak. Franz tekintetével kérdezte meg a grófnőt; és mivel az egy intéssel értésére adta, hogy szívesen látja, a fiatalember nem késett tovább, hogy eleget tegyen Albert sürgetésének. Elindultak tehát, és Albert, amíg a félkör alakú termet körüljárták, útközben is talált igazítanivalót inggallérján és kabátjahajtókáján. Franz azután bekopogtatott a négyes számú páholyba, a grófnő páholyába. Az a fiatalember, aki a páholy előterében mellette ült, olasz szokás szerint felállt, hogy átadja helyét az újonnan érkezettnek, aki maga is átengedi majd ezt a helyet, ha újabb látogató találna jönni. Franz úgy mutatta be Albert barátját a grófnőnek, mint olyan ifjút, aki mind társadalmi helyzeténél, mind szellemi képességeinél fogva a legelőkelőbb helyet foglalja el. (…)
Felgördült a függöny, megkezdődött a balett. Gyönyörű olasz balett volt, a híres Enrico rendezte, aki mint koreográfus igen nagy hírnevet szerzett magának Olaszországban. Ebben a balettben, az első szereplőtől az utolsó statisztáig, mindenki tevékenyen részt vesz a cselekményben. Százötven személy csinálja ugyanabban a pillanatban ugyanazt a mozdulatot, egyszerre emeli fel ugyanazt a karját vagy lábát. A balett címe Poliska volt. Franz érdeklődését sokkal jobban lekötötte a szép görög nő, semhogy a balettre figyelt volna, bármilyen érdekes volt is. A nő viszont, úgy látszott, rendkívül élvezte a látványt. Ez az élvezet igen élénk ellentétben állott kísérője tökéletes közönyével. A férfi a balett egész ideje alatt meg sem moccant, és úgy látszott, hogy a trombiták, a réztányérok meg a csengettyűk pokoli zajában békés, nyugodt álomba szenderült. Végül befejezték a balettet, a függöny a megittasodott közönség óriási tapsvihara közepette gördült le. Olaszországban az a szokás, hogy az opera egyes felvonásait balett szakítja meg, és ezért igen rövidek a felvonásközök, mert hiszen az énekesek kipihenhetik magukat, és átöltözködhetnek addig, amíg a táncosok szórakoztatják a közönséget. Megkezdődött az opera második felvonásának nyitánya. Franz észrevette, hogy az addig alvó férfi a hegedű első hangjára lassan feláll, odalép a görög nőhöz, aki hátrafordult, hogy néhány szót mondjon neki, azután ismét a páholy peremére könyököl. A férfi arca még mindig árnyékban volt, és Franz egyetlen vonását sem látta. A függöny most felment. Franz figyelmét természetesen magukra vonták a szereplők, és pillantása egy percre lesiklott a szép görög nő páholyáról, hogy a színpadra figyeljen. A cselekmény, mint tudjuk, az álomkettőssel kezdődik: Parisina, álmában, elárulja Azzo előtt Ugo iránt érzett titkos szerelmét. A megcsalt férjen annyira erőt vesz a féltékenység, hogy miután meggyőződött felesége hűtlenségéről, felébreszti és megígéri neki, hogy bosszút fog állni. Ez a duó a termékeny Donizetti egyik legszebb, legkifejezőbb és legborzalmasabb szerzeménye. Franz már harmadszor hallotta, és noha nem volt valami szenvedélyes zenebolond, mégis mélységes hatást tett reá. Így hát ő is csatlakozni akart a terem tapsolóihoz, de tapsra emelt keze hirtelen megállt a levegőben, és bravó-kiáltása a torkán akadt.
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Fordította: Csetényi Erzsi
