Ferdinand és Hermann

2012.08.07. 01:44 caruso_

 

Vígsznház.jpgNem Frédi és Béni, vagy Stan és Pan operai megfelelőiről lesz szó, hanem a keresztnevükön teljesen ismeretlen Fellner és Helmer bécsi tervezőiroda színházairól. A képzeletünkben ma is élnek a Boldog Békeidők, melyeknek a kőbe vésett maradványai szerencsére megtalálhatók Budapest, és az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területének nem földig romolt városainak utcáján. Közép-Európa nagyobb helyiségeit a közös építészeti múlt is összeköti. A ma látható városmagok és elsősorban a közintézmények az 1870-es, 80-as években vették fel ma is felismerhető alakjukat. Ezért van, hogy akár Pozsonyban, akár Brünnben, akár Zágrábban otthonosan mozgunk, hiszen hasonlóak a főtereink, kórházaink, színházaink.

Egy városi legenda szerint, amikor Ferenc József császár a Millenniumkor Pesten járt, megtekintette a frissen megnyílt Vígszínházban Jókai Mór Barangok című színdarabját, 1898. május 7-én. El lehet képzelni, mekkora sürgölődés-fontoskodás lehetett az uralkodói látogatáskor, a főváros negyedik kőszínházában. Nyilván nem véletlenül, a helyszínen tartózkodott Ferdinand Fellner is. Amikor az uralkodó megpillantotta, így szólt hozzá: „Auch von Ihnen?”, vagyis „Szintén Öntől?” A válasz minden bizonnyal megnyugtatta a rendszerető császárt. A birodalomban több millió alattvaló érezte hosszú évtizedeken át, hogy jó gazdája, Ferenc József mindenkiről mindent tud, őrzi álmukat, figyeli nyugalmukat. Minden az ő kissé maradi és vaskalapos izéséhez igyekezett igazodni. Legalábbis a felszínen.

Ferdinand Fellner (1847–1916) és Hermann Gottlieb Helmer (1849–1919) 1872-ben társultak. Irodájuk jónéhány középület mellett elsősorban a színházakra specializálódott, s vállalatuk negyvenhárom évi működése során negyvennyolc színjátszásra alkalmas épületedet terveztek Monarchia-szerte.

Fellnerék színházépítő karrierjének jelentős lökést adott a bécsi Ringtheater 1881-es leégése. Ekkor tökéletesítettek színházépület modelljüket, melyet ma is annyi helyen láthatunk. Elsődleges jelszavukká vált ugyanis a biztonság. A kor modernebb építőanyagait használták, a gyúlékony fát igyekeztek minél jobban kiiktatni. Átgondolták a különböző folyosók és lépcsőházak elrendezését. Jellemzően a társadalmi elvárások mentén a legelőkelőbbre a földszintet és az első emeletet tervezték, kevésbé díszesé a második szintet. A kispénzű nézőknek szánt harmadik emeletre külön lépcsőházból lehetett feljutni. Kisebbek lettek a páholyok, helyette a társas érintkezés divatos helyszínei, társalgók, dohányzók, büfék kerültek. Bevezették a színpadot a nézőtértől elválasztó vasfüggönyt, az addigi gázvilágítást, amit a technikai fejlettség engedte, villanyra cserélték. A színházak díszítése kiválóan megfelelt a kor izésének, neoreneszánsz, vagy neobarokk pompát árasítottak, késői alkotásaikban a szecesszióig jutottak. Az épületek méretét mindig az adott város közönségéhez igazították, a házak úgy prózai, mint zenés előadásokra alkalmasnak bizonyultak.

Negyvennyolc színházuk közül Budapesten épült a Népszínház, mely 1965-ben a metróépítés áldozata lett Nemzeti Színház néven, a Somossy Orfeum, mely ma az Operettszínháznak ad otthont, és a Vígszínház. Az egykori Magyarország területén található épületek - Temesvári Városi Színház, Szegedi Nemzeti Színház, Fiumei Nemzeti Színház, Pozsonyi Nemzeti Színház, Tatai Kastélyszínház, a Kecskeméti Katona József Színház, a Nagyváradi Városi Színház, Kolozsvári Nemzeti Színház – zöme ma is áll és funkcionál.

Különös dolog a nosztalgikus emlékezet. Ha jobban belegondolunk például az egykori Nemzeti Színház történetébe, - melynek barbár ledöntését fél évszázaddal a dózerolás után se tudunk megbocsátani – látjuk, hogy azt egy Népszínház Rt. nevű magánvállalkozás rendelte meg egykoron egy osztrák tervezőirodától, mégis teljesen jogosan érzünk a sajátunknak. Vajon mit gondoljanak a horvátok, vagy a szlovákok, ha most saját Nemzeti Színházukban hallgatják egy-egy ünnepi estén a himnuszukat? Eszükbe jut olykor Ferdinand és Hermann, akiknek fél Európa hálás lehet egy évszázad múltán is?

A Fellner és Helmer iroda színházainak teljes listája megtekinthető: itt.

Népszínház, Budapest.jpg

Budapest, Népszínház, 1875

 

Zágráb, Nemzeti Színház.jpg

Zágráb, Horvát Nemzeti Színház, 1895

 

Graz, Városi Színház.jpg

Graz, Városi Színház, 1899

 

Nagyvárad, Városi Színház.jpg

Nagyvárad, Városi Színház, 1900

 

Giessen, Stadttheater.jpg

Gissen, Városi Színház, 1907

Szólj hozzá!

Címkék: színház építészet operaházak Ferdinand Fellner Hermann Helner

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr164699406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (2) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (4) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (2) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (50) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (7) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (13) Bayerische Theaterakademie München (10) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (12) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (193) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (1) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (7) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (23) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (52) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (2) Franz Schubert (4) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (3) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (21) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (2) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (1) Ian Bostridge (2) idézet (45) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Holloway (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (8) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (27) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (2) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Dallapiccola (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (3) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (1) Operaház (119) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (8) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (7) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (11) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (17) Richard Wagner (39) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (1) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (3) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (2) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stéphane Degout (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (3) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (18) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (1) Théâtre Royal de la Monnaie (2) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (11) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása