A filmgyártás nagyon korán felfedezte, hogy a lánglelkű zeneszerzők kiszínezett élettörténete milyen remek alapanyag. Talán az első ilyen alkotás a 80 perces Wagner című némafilm, amit ma is érdemes megnézni. Ennél persze születtek kevésbé időtálló művek is.
1. A nagy keringő című Johann Strauss életét feldolgozó filmet a Mertro-Goldwyn-Mayer stúdió készítette. Az 1938-as alkotás egy sosem-volt Bécsbe varázsolja a nézőket, a mozgókép sztárja az észt koloratúrszopránból hollywoodi csillaggá lett Milizia Korjus.
Kevés nagyobb hatású mestert ismert az egyetemes zenetörténet, mint Richard Wagnert. Életművével évtizedekre maghatározta az operaműfaj fejlődését, színházi ötleteit máig csodálják, irományait napjainkban is vitatják. A róla szóló irodalom feldolgozhatatlan mennyiségűvé duzzadt. Nagy forradalmár volt, aki a weberi romantikától a négyestés Ring monumentalitásán át egészen a Parsifal misztikus letisztultságáig jutott. Nincs még egy operaszerző, aki ekkora utat tett volna meg, aki három fiatalkori opus után csak korszakos remekműveket alkotott volna. Szám szerint tízet. S ebben a tíz műben nem egyszer újította meg az opera műfaját. De Wagner ennél is továbbment: végigjárta Európát, hogy pénzt gyűjtsön egy olyan operaház felépítésére, amiben csak az ő darabjait játszanák. Ez a tette nem csak a 19. században volt párját ritkító, azóta sem volt példa ilyesmire. Ma már kijelenthetjük, a jövőben sem lesz senkinek lehetősége hasonlóra. Wagner Walhallája, a bayreuthi színház ma is építtetője szándékai szerint üzemel. A makacs zseni eredetileg úgy tervezte, hogy operaházában egyetlenegyszer szólaltatja meg Siegfried történetét, a későbbi Tetralógia magját, majd a darab összes kottájával együtt porig égeti a színházát. A lánglelkű eszme felett idővel diadalmaskodott a germán praktikum, a Festspielhaus csak most, Kovalik Balázs Bolygó hollandi rendezésében égett el, a címszereplő monológjának végén, beteljesítve ezzel a komponista álmát.
1. Alpár Gitta az 1930-as évek berlini operettsztárja egy képeslapon pózol
1. A milánói Scala előtt 1901-ben sétáló idős úr maga Giuseppe Verdi.
A balettigazgatók általában igyekeznek úgy összeállítani a szezontervüket, hogy az évad végére valami könnyedebb darab maradjon. A közönség szívesebben ül ugyanis be ilyekor valami vidám, felhőtlen darabra, a nagy drámákat pedig télen szereti nézni. Így történt ez idén Stockholmban, ahol Alexander Ekman Szentivánéji álmának (Midrommarnattsdröm) ősbemutatóját, majd 
Ermanno Wolf-Ferrari maga kovácsolta össze jól csengő művésznevét szülei vezetéknevéből. A német származású Herr Wolf az 1870-es években, Velencében szeretett bele Signorina Ferrariba. A két vérvonal szerencsésen erősítette egymást, s az önálló hangú zeneszerzővé cseperedett Ermanno munkáiban éppen úgy felismerhető a német, mint az olasz századfordulós operai boszorkánykonyha minden fortélya. A komponista életét München és Velence között osztotta meg, műveihez is kétnyelvű librettók készültek. Noha Wolf-Ferrari elsősorban velencei ihletésű vígoperái által lett híres, az utóbbi időben drámai művei – mint a Sly és a Madonna ékszere (vagy ékszerei) – is olykor színre kerülnek. Az utóbbit 1911-ben Berlinben mutatták be, Budapesten 1913-ban a Népoperában játszották, Reiner Frigyes vezényletével, 1925-re jutott el a Metropolitanbe, ahol Maria Jeritza és Giovanni Martinelli énekelték a főszerepeket.
Egy különleges crossover gálával köszöntette a Nemzetközi Homofóbia Ellenes Napot a bécsi Staatsoper. A délelőtti másfélórás programban egymás után lépett színpadra 
A Faust évtizedeken keresztül volt az egyik legnépszerűbb opera. Olyan események fűződnek hozzá, mint a régi Metropolitan megnyitása. Gounod főművének titkát viszonylag könnyű megfejteni, ugyanis a szerencséskezű szerző egyszerűen mindent belepakolt a terjedelmes partitúrába, ami egy nagyoperától elvárható. Mind az öt kiválóan megírt főszereplő kapott legalább egy slágeráriát, van benne két balett, jól masírozható kórus, népszerű és könnyen követhető cselekmény, látványos helyszínekkel és némi borzongással. És persze Gounod nagy truvája, a nagyúri-szellemes Mefisztó. Néhány idézet – mint a Helyettem kis virág, vagy az Eladó az egész világ – annak idején a köznyelvbe is átment. a köznyelvbe. Lehet-e ezek után csodának nevezni, hogy a Faust 1859-es párizsi ősbemutatója után több mint egy évszázadig világszerte az egyik legtöbbet játszott opera maradt? Míg a többi francia nagyopera az 1930-as években – történelmi-politikai mondanivalója miatt is – eltűnt a süllyesztőbe, a germán-francia Faust változatlanul hódított. S talán éppen ez az oka, hogy napjainkban szívesebben csodálkozunk ismét rá a Hugenottákra, A prófétára, vagy A zsidónőre.
Az átgondolt drezdai műsor-összeállítást jelzi, hogy A bűvös vadász felújításának másnapján a másik fontos német romantikus operát, 
Aki látott már halott operaházat – akár a bezárt Erkelt, akár a kiégett velencei Fenicét vagy a barcelonai Liceót – tudhatja, milyen érzés nézni az üszkös romokat. A drezdaiak egykor világszép Elba parti városközpontjában kereken négy évtizeden keresztül álltak üresen a Semperoper falai. Negyven évnek kellett eltelnie, hogy az anyagi forrásokban nem bővelkedő NDK-ban újjáépítsék a világ egyik legnevezetesebb operaházát. A harmadik Semperoper megnyitó dátumát – 1985. február 13. – szimbolikusan a város bombázásának évfordulójára időzítették. Az akkori darabválasztás sem volt véletlen, A bűvös vadásszal nyitották meg a színházat, azzal az operával, mely ezer szállal kötődik Drezdához. Noha a mű ősbemutatója Berlinben volt, Weber itt komponálta főművét, mely 1822 óta ezerötszáz előadást ért meg a Semperoperben. Ezek után természetesnek tűnt, hogy az újranyitás harmincadik évfordulóját 