Szilágyi Arabella nem csupán az Operaház hőskorának legendák ködébe tűnt művésze, hanem egyúttal olyan asszony is, akinek pályaívét és magánéletét az elmúlt évszázadban senkinek sem jutott eszébe górcső alá venni. A kutatást nehezíti, hogy életében egyetlen nagyobb (nem sok releváns információt tartalmazó) interjút adott az 1895-ös prágai vendégjátéka után, a szakirodalom pedig mindig is megelégedett azzal, hogy a karrier két szélsőséges pontját rögzítse – A säckingeni trombitás 1886-os premierjének kudarcát, illetve alig két évvel később A walkür, majd a Parasztbecsület bemutatóinak Gustav Mahler hathatós segítségével kivívott diadalát. A kortársak és az utókor közönye már csak azért is sajnálatos, mert Szilágyi Arabella élettörténete jóval több izgalmat és pikáns részletet tartogat a lexikonok üres sorainál. A frissen megnyílt Operaház egyik első magyar dívája ugyanis nemcsak korának egyik legjelentősebb, mondhatni iskolateremtő szopránja volt, hanem a dualizmus kirívóan érdekes és szokatlanul emancipált asszonya is. Storyja már-már megfilmesítés után kiált.
Forrás: Operaház Emléktár
Spiegel Arabella születését – csak húszévesen vette fel a Szilágyi vezetéknevet – a sárvári izraelita hitközség anyakönyvi kivonatában rögzítették. A lexikonok többségében feltüntetett 1861. november 17-i dátum egy primadonnánál meglepő módon helytálló (ellentétben a kissé kozmetikázott, de azért több helyen is olvasható 1863-mal). Az édesapáról, Spiegel Albertről (?–1879 előtt) nem maradt fenn információ, az édesanyáról, Heimer Amáliáról (1840–1916) csak annyi, hogy művésszé lett lánya támasza volt. A házaspárnak még két gyermeke bizonyosan született, de már egyik sem Sárváron: Soltész Károly (1865–1929) és dr. Hajdú Pálné Spiegel Kamilla (1868–1938), akik utónevéből ítélve a család nem tartozhatott az ortodoxiához. Bár a Schöpflin Aladár-féle Magyar Színművészeti Lexikon szerint Arabella csodagyerek volt és már hétévesen fellépett Ney Dáviddal Marcaliban, erre egyelőre nincs bizonyíték, bár Kamilla húga már ott született. A napilapok először 1878 őszén említik, hogy a városban szerepelt egy népdalcsokorral – ekkor azonban már tizenhét éves volt.
A Spiegel család 1876-ban már bizonyosan Budapesten élt, Arabella ugyanis akkortól látogatta az Országos Színészeti Tanodát (a Színművészeti Főiskola és a Zeneakadémia elődjét). Mestere, Kovaltsik Amát a Nemzeti Színház kartanítója koloratúrszopránnak képzi, már a második osztály végén Urbain cavatinájával vizsgázik a Hugenottákból. Az ekkoriban irigylésre méltó rendszerességgel megjelenő és alaposságú kritikák a lány hangját képzettnek írják le, mely ha lent fátyolos is, felfelé szépen nyílik, viszont szemére hányják hangos levegővételeit. 1879 áprilisában még növendékként szerződteti a Nemzeti Színház, ahol először valószínűleg augusztus végén Ernest Guriaud Piccolino című operájának egyik kis szerepében léptetik fel (minden feltűnés nélkül), majd októberben a Hugenották apródját is megkapja (amit a kritika korainak tart). Sőt, november 20-án a Sylvia című balettben az Előkelő nő szerepét is eltáncolja (?) – ami egyúttal bizonyíték arra, hogy jó alakú és mozgású lehetett, de a balettegyüttes siralmas állapotára is utal.
A régi Nemzeti Színház az 1890-es években
(Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)
Húsz éves sincs, amikor valószínűleg pusztán meggondolatlanságból (netán fedezet nélküli nagyravágyásból?) ígéretesen induló pályafutását országos botránnyal spékeli meg. Történt ugyanis, hogy 1880 februárjában a valószínűleg gyanútlan Julius Beermanntól, a Pester Lloyd irányába elfogult zenekritikusától ajánlólevelet kért Franz von Jaunerhez. A bécsi Hofoper intendánsa sikeres próbaéneklés után szerződést is ajánlott a szopránnak, aki azt azonban „elfelejtette megemlíteni”, hogy ösztöndíjas színinövendékként a Nemzeti Színház előnyt élvez, s amennyiben igényt tart rá, hároméves szerződéssel magához kötheti a korábban támogatott művészt. A sajtóban egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot Beermanntól (aki nem tudta, hogy a művészpalánta próbát énekelni megy Bécsbe...), Arabellától (aki azévben nem kapott ösztöndíjat és nem tudott megélni), valamint Káldy Gyula megvádolt énektanártól. Végül maga az igazgató, Festetics Leó gróf üzent fel Bécsbe, mondván: „Spiegel kisasszonyt »elfogatja és úgy viteti haza«” – amin a császárvárosban meglehetősen megbotránkoztak.
Arabella szökési – vagy kiugrási – kísérlete tehát kudarcot vallott. A bécsi tartózkodás valószínűleg egyetlen pozitív hozadéka, hogy ekkor ismerkedhetett meg Csillag Rózával, a Hofoper jeles altjával és énekmesterével. Spiegel neve hat hétig az osztrák konzervatórium tanulói között is szerepel. Az azonban már kérdés, hogy ezután is kapcsolatban maradt-e Csillaggal (bár egyes életrajzai megemlítik, hogy fellépett Bécsben, de ennek nem található nyoma). Akciójával mindenesetre pesti alma matere, leendő munkahelye valamint a hazai sajtó haragját egyaránt sikerült magára zúdítania. 1880 áprilisában mégis olyan diadalmas felhangokkal tudósítanak az aláírt Nemzeti színházi szerződéséről, mintha egy világsztárt vagy (a korabeli lapok szóhasználatával élve) magát a trójai Helénát hódították volna vissza az udvari operától és nem egy pályakezdőt. A lapok szerint kiosztják rá az Ernani Elviráját és az Aida címszerepét, ami legalább olyan hanggyilkosságnak tűnik (illetve rávilágít arra, hogy mennyire más vocét képzeltek el százötven éve a Verdi-szólamokhoz), mint az, hogy korábban a Nabucco Abigéljéből is énekelt már részletet.
A bécsi Hofoper
Végül többszöri halasztás után az 1880. november 6-i falragaszok hirdették a Traviata előadását „Spiegel Arabella szerződött tag első felléptéül”. Kideríthetetlen, hogy milyen szándékkal dobta be az igazgatóság a rutintalan lányt a vokálisan és színészileg is az egyik legigényesebb és legárnyaltabb főszerepbe. Hittek benne, vagy így akarták megregulázni? Azt mindenesetre meglepetten konstatálták, hogy a korábban hazai és nemzetközi sztárszopránokkal előadott operára váratlanul zsúfolásig megtelt a Nemzeti Színház. Az előzmények után a kritika szinte meglepő objektivitással figyelte a kísérletet. „A kezdő énekesnő lámpaláztól menten, teljesen elfogulatlanul lépett közönségünk elé, melynek különösen játéka kiszámított biztosságával imponált. Hangjának különösen közép regisztere szép és csengő, képzetlen felső hangjai azonban élesek és merevek. Zenei képzettsége igen sok kívánni valót hagy fönn, mit élénken bizonyít különösen a II.-ik felvonástól kezdve egymásután következő sok hamis intonáció” – írta a Pesti Hírlap. Spiegel Arabella tehát nem diadalmaskodott, de nem is vérzett el.
Az 1880/81-es szezonban mindössze hét estén léptetik fel, az előadásról-előadásra kevésbé méltányolt Violettán kívül csak kisebb szerepeket kap, Siebelt, Urbaint, és Diane-t a Jean de Nivelle Léo Delibes jelenlétében megtartott magyarországi bemutatóján. A színházi világ régi hagyományai szerint ekkoriban minden év áprilisában kötötték meg a következő évad szerződéseit, melyekről ilyenkor sűrűn tudósítottak a napilapok. Bár felröppent a hír, hogy Spiegel Arabella átmegy a Népszínházhoz, az azonnali cáfolat után teljes – és az első pillanatban érthetetlen – csend veszi körül azt az énekesnőt, aki körül az elmúlt évben a legnagyobb volt a hangzavar.
Május 1-én azonban váratlan újsággal jelentkezik a Fővárosi Lapok. A Váci utcai Kék csillag nevű korabeli bababolt kirakatában ugyanis – a kor szokásai szerint – négy fiatalasszony leendő csecsemőjének holmija látható. „Ugyanakkor volt kiállítva a Spiegel Arabella k. a. kelengyéje is, mely tán magyarázatul szolgál az operától való megválásához; a vőlegény neve még nincs közzétéve.” Hogy egy énekesnő a pályája kezdetén anyai örömök elé nézzen, az nemcsak akkoriban, de még egy évszázaddal később is már önmagában is szokatlannak hatott. Spiegel Arabella körül azonban ezzel még korántsem volt vége a furcsaságoknak. Június közepén például 6.500 forintért megvásárolta Komócsy József költő gellérthegyi villáját, szeptember 24-én pedig zsidós hangzású vezetéknevét hivatalosan a semleges Szilágyira cserélte – tehát jelentős pénzforrás felett rendelkezett, és maga mögött hagyta azt a Spiegel Arabellát, akit a pesti közönség megismert. Neve azonban a következő tizenöt hónapban nem jelent meg nyomtatásban. 1881. december 2-án egészséges leánygyermeknek adott életet, aki az Ágota Walburga Fidelia keresztneveket kapta. A vezetékneve: Szilágyi. Az édesapa kilétét soha senki sem firtatta nyilvánosan. Nem véletlenül.
