Szilágyi Arabella energiáját 1891 nyarán valószínűleg lekötötte bérházának építtetése (talán cseperedő lánya nevelése) és ezért nem sietett az Operaház rendelkezésére állni. Miután nem sikerült a szerződés részleteiben megállapodni a színházzal, a következő két évadban vendégként lép fel átlagosan havi három estén. Korábbi szerepei (Santuzza, A walkür-Brünnhilde, Ortrud, Sába királynője, Donna Anna) mellé újakat is kap. A kritika hozzáállása nem sokat változik, szemére hányják állandósult intonációs problémáit, de elismerik drámai erejét és hangjának megerősödését, valamint azt, hogy váltótársnőivel ellentétben legalább magyarul énekel. Ez utóbbi megjegyzés nem csupán Italia Vasquez és társai olasz és egyéb nyelvű szereptudása ellen szól, hanem az asszimilálódott Budapestről is, hiszen Szilágyi származását karrierje alatt sohasem firtatták. Első új feladatát, A zsidónő debütálását (ráadásul a Siegfried-premier előtt négy nappal!) nem kíséri különösebb siker, a szólamot mindössze négyszer énekli, pedig a papírforma szerint Rachel neki való szerepnek kellett volna lenni.
Szilágyi Arabella a Sába királynője szerepében
Több mint négy évvel A walkür magyarországi bemutatója után került először színre a Siegfried, ezúttal is külföldi karmester, a megbízható Josef Řebíček vezényletével, aki azonban messze nem egy Mahler-kaliber. A hosszú opera fogadtatása sem volt olyan pozitív, mint a Ring korábbi részeié, és Szilágyi Arabellának is meggyűlt a baja a szólamával. „Brünnhildét Szilágyi Bella kisasszony adta, meglehetősen közepes sikerrel, minthogy magasabb hangjai gyakran megtagadták azt a szolgálatot, melyet a zeneíró tőlük várt.” (Vasárnapi Újság) Az 1892 áprilisi premiert ismét féléves szakmai szünet követte, mely alatt alig néhány koncerten lépett fel.
Az 1892/93-as évadot novemberben egy Siegfried előadással kezdi (miközben már javában tanulja Az istenek alkonyát), majd 24-én kerül sor pályafutásánek egyik legérdekesebb kísérletére. Miután az Operaház éppen szerződtetett Carmen nélkül működött, kipróbálták a színház Santuzzáját és Brünnhildéjét a francia pre-verista opéra comique címszerepében. Érdemes hosszabban idézni a Pesti Napló értő sorait, mely a „Szilágyi Arabella jelenséget” is megkísérli megvilágítani. „Szilágyi k. a. a szerepet kitűnően fogta föl és az alak lényegét: a könnyelmű, kalandor, érzéki czigányleány merész csapongását markáns vonásokkal emelte ki. Hogy a Merimée Prosper és Bizet Carmenjét, a párducz termetű, csábos szeretőt, mégsem adta elénk a maga teljességében, ezt tehetségének éppen az az erőteljessége okozta, mely a wagneri zenedrámák széles styljében sokkal otthonosabb, mint a franczia játékdalművek könnyed, pikáns, szenvedélyes, de nem robusztus alakjaiban. Carmen drámaisága a Brünnhilde-féle »Kraft weib«-ok a széles keménységétől nagyon messze áll. A kifejezések erejét itt, hangban és mozdulatokban mérsékelni kell, különben összetöri a finom keretet, és túlzásba csap, mely az illúzió teljességét lehetetlenné teszi. A mai Carmen némely felkiáltása inkább a máglyára lépő walkür száján lett volna helyén. Wagnernél a zenekar tombolása félig elnyeli az ilyen kitörések harsány voltát, de Bizetnél a stílszerűséget tökéletesen megrontja, kivált, ha egy negyedhanggal magasabban szárnyal, mint kellene.”
Szilágyi Arabella Zichy Gézának írt levelének utolsó oldala
Forrás: Operaház Emléktár
Noha az őszinte közönség-érdeklődéssel kísért Carmen nem volt bukás, s a kritikák szerint „minden felvonás után többször függöny elé szólították” Szilágyit – ami ekkoriban az őszinte siker fokmérője volt –, a művész soha többet nem énekelte a szerepet. Néhány nappal az előadás után a szoprán levelet küldött Zichy Géza intendánsnak (ez a művésznő egyetlen fennmaradt irománya az Operaház Emléktárában), melyben Diósy Béla sértőnek vélt kritikája nyomán kilátásba helyezi a visszavonulását. Szilágyi nagyon is zsaroló pozícióban volt alig két héttel Az istenek alkonya premierje előtt, pontosan tudta, hogy aktuálisan nem pótolható. Mindez a szokásos primadonna hisztinek is tűnhet – hiszen a művésznő kritikagyűjteményében összességéban a negatív felhangok dominálnak –, ám még inkább a sorok mögött megbúvó csodálatos női ösztönről árulkodnak.
A walkür 1889-es bemutatójakor nem állt az Operaház rendelkezésére nyolc biztos muzikalitású hölgy, a walkür-lányokat Mahler úgy válogatta össze részben külsős énekekből, részben zeneakadémistákból. A premieren Siegrune szólamát az akkor húszéves Handel Berta kapta, egy újpesti izraelita fűszerkereskedő lánya. Az ígéretes növendék 1890-ben diplomázott, majd egy évet Lipcsében töltött, mielőtt az Operaház tagja lett volna. Szólistaként A varázsfuvola I. hölgye és a Faust Margitja után a Fidelio címszerepét is a pályakezdő mezzoszoprán kapta, majd 1892 őszén – tehát Szilágyi Arabella levele idején – debütált Ortrudként, nem sokkal később Rachelként, sőt Sába királynőjeként is. Szilágyi megérezte, hogy fiatalabb és vokálisan jobban képzett konkurencia érkezett – aki ráadásul a következő nyáron hozzáment Diósy Bélához. Igen hamar Handel Berta lesz Szilágyi Arabella operaházi utódja, közel két évtizeden keresztül szerepeinek továbbvívője.
Diósyné Handel Berta Ortrudként (1898)
Forrás: Operaház Emléktár
Egyelőre azonban még Szilágyi többé-kevésbé sikeresen birkózik meg élete legnehezebb szerepével, Az istenek alkonya Brünnhildéjével. A december 10-i premier után a kritikák java elismerő, ha meg is jegyzik, hogy a művésznő a Zárójelenetre elfáradt. 1893. január 30. és február 4. között tartották az Operaházban az első teljes Ring-ciklust, melyben Szilágyi Arabella öt nap alatt énekelte el a három Brünnhildét. Az újságok ezúttal egy emberként hajtanak fejet teljesítménye előtt. A jövőben azonban csak A walkürben énekli Wotan lányát. Már Az istenek alkonya premier környékén arról cikkezett a sajtó (némiképp sajnálkozva), hogy Brünnhilde lesz a visszavonuló Szilágyi Arabella utolsó szerepe. Méltó és nagystílű búcsú lett volna, de kérdés, hogy komolyan gondolta-e akkor a harmincegy éves művész, hogy hátat fordít a színpadnak. Kétségtelen, hogy 1889 után arányaiban sok előadást és koncertet mondott le indiszpozícióra hivatkozva, s miután szerepei javát váltótárs nélkül vitte, ilyenkor a színház műsorváltozásra kényszerült. A lemondások hátterében lehettek egészségügyi okok, betegesség, de bizonytalanság és félelem is – tehát mentálhigiéniás problémák –, az azonban bizonyos, hogy Szilágyinál mindez nem egy primadonna attitűdje volt.
1893 márciusában a szoprán rekedtsége miatt kellett elhalasztani egy héttel a neowagnerista Mihalovich Ödön Toldijának ősbemutatóját is. Ha a várva várt jelentős új magyar opera nem is született meg, Szilágyi Arabellának ezúttal jelentős sikere volt Piroska szerepében, melyet tavasszal hétszer énekelt. A pozitív kritikák közül kiemelkedik Márkus Miksáé a Magyar Hírlapban. „Az összes szereplők közül a legnagyobb elismerés Szilágyi Arabellát illeti, aki a Piroska rendkívül nehéz és fárasztó szerepét nagy ambíczióval, törekvéssel és hatással énekelte. Igazi művészi feladatot végzett s megérdemelte a zajos tapsokat, amelyeket nyílt színen is kapott.”
Jelenet a Toldiból
Az évad végén, május első napjaiban a szoprán nyolcoldalas levelet küld a Pesti Hírlapnak, melyben arról panaszkodik, hogy miután sem a sajtó, sem a közönség nem értékeli eléggé a munkáját, visszavonul a színpadtól. Bár a levél eredetije elveszett, abban a művész valószínűleg azt is jelezte, hogy külföldön folytatná a pályafutását – ennek azonban (beleértve az állítólagos bécsi fellépéseit) egyelőre nincs nyoma. Nem tudni, hogy sértettség állt-e a háttérben, vagy lassan beleunt az éneklésbe, mindenesetre a továbbiakban nem kereste a kapcsolatot az Operaházzal és koncertfellépést is csak elvétve vállalt. Üdítő kivétel lehetett a HMBC, a Hunnia Magyar Bicycle Club 1893-as szilveszteri estéje, ahol „Szilágyi Arabella, aki visszavonult a színpadtól, de a kerékpársport iránt való tiszteletből, melyet maga is űz, részt vett az ünnepélyen.” Egy dekoratív, gyermekét egyedül nevelő, háztulajdonos, biciklin közlekedő primadonna a századforduló Budapestjén igencsak vagány jelenség lehetett.
Az ígéretesen fejlődő Diósyné Handel Berta 1894 márciusában egészséges leánygyermeknek adott életet (mégpedig Diósy Editnek, az Operaház későbbi – nem különösebben jelentős –szopránjának), így szerepköre egy időre elárvult. Nikisch Artúr, az előző nyáron hivatalba lépett művészeti igazgató valószínűleg anélkül szerződtette vissza Szilágyi Arabellát, hogy korábban hallotta volna. A szoprán ismét felölti régi kosztümjeit, s a következő másfél évben havi öt-hat előadásban elénekli Brünnhildét, Ortrudot, Santuzzát, a Sába királynőjét, Rachelt, Donna Annát és Piroskát. Első új szerepét, a Hugenották Valentine-jét mindössze két előadás erejéig vette át Italia Vasqueztől – a szokásos Janus-arcú kritikákkal kísérve. Az április 14-i Walkür-előadás érdekességét az adta, hogy megtekintette a Manon Lescaut ürügyén Pesten tartózkodó Puccini. Ő volt Léo Delibes után a második világhírű zeneszerző, aki láthatta Szilágyi Arabellát, sőt – illendőségből vagy őszintén – gratulált is a művésznőnek. Az előadást Nikisch Artúr vezényelte. Vajon hány szopránnak adatott meg, hogy a korszak két igen jelentős Wagner-karmestere, Nikisch és Mahler keze alatt is Brünnhilde lehetett!?
Az 1894. október 14-i Navarrai lány előadását
Ferenc József császár és Sándor szerb király is megtekintette
Forrás: Operaház - Emléktár)
Szilágyi Arabella utolsó jelentős új szerepe Massenet verista egyfelvonásosának, A navarrai lánynak Anitája a mű magyarországi bemutatóján. A siker – mind az operáé, mind a szopráné – ezúttal egyöntetű. „Szilágyi Arabella kezében nyugszik az egész mű és felülmúlhatatlan játékának és énekének egyaránt köszönhető a siker. Az ő személyének megválasztásakor az igazgatóság jól cselekedett, amikor Anita szerepét egy oly színésznőre bízta, aki kiváló szorgalmánál, határozott tehetségénél, jó felfogásánál és énektechnikai képzettségénél fogva bírja mindazon feltételeket, melyek e nehéz és nagy szerep alakításához megkívántatnak. Csak azt sajnáljuk, hogy Szilágyi Arabella nem rendelkezik azzal a magas hanganyaggal, amely szereplését csak fényesebbé tette volna.” (Ország-Világ) Szilágyi az évadban tizenhétszer énekli Anitát, alakítását állítólag a rettegett bécsi Eduard Hanslick is dicsérte. Közel nyolc év után, egyetlen előadás erejéig 1894 novemberében ismét magára ölti Amneris kosztümét, az estről nem maradt fenn releváns kritika. 1895 tavaszán a Toldi szerelme címen némileg átírt-megrövidített Mihalovich-opusban ismét sikerre viszi Piroska szólamát (a reprízt Siegfried Wagner is látta), április 25-én pedig a zeneszerző, Nicola Spinelli jelenlétében nagy sikert arat Mariaként a komponista három előadást megért Az alsó révnél című verista rémdrámájában.
Szilágyi Arabella az évad végeztével Bécsbe utazik tanulni, majd az alpokaljai Mürzzuschlagba, illetve Marienbadban piheni ki a szezon fáradalmait. Szeptember 5-én még elénekelt egy Navarrai lányt, majd nem sokkal a harmincnegyedik születésnapja előtt végleg megválik az Operaháztól.
