Érdemes pár órás kitérőt tenni a Milánó – Bologna autópályán, a Cremona után letérőket ugyanis varázslatos világ fogadja a Pó-síkságon. A kis és még kisebb utak mentén mintha megállt volna az idő. Noha a lovakat traktorok váltották fel, a vizet-villanyt mindenhova rég bekötötték és a mezőgazdaságot is gépesítették, a kisbirtokok, falvacskák, mezők hangulata mit sem változott az elmúlt kétszáz évben. Itt született 205 éve Giuseppe Verdi. Az 19. század egyik legnagyobb operaszerzőjének szülőföldje mégsem turistaparadicsom. Látogató csak elvétve fordul elő errefelé, jöttükön pedig a múzeumi személyzet csodálkozik leginkább.
Le Roncole - a szülőház
A „Verdi kegyhelyeket” vagy legalábbis az épületeket, melyeket ennek szántak, láthatóan hatalmas összegekből hoztak rendbe a néhány évvel ezelőtti bicentenáriumra – majd az ünnepségsorozat elmúltával sorsukra hagyták őket. Érdekes, hogy az egyes épületek a múzeumok – emlékszobák más-már típusát képviselik, közös jellemzőjük azonban, hogy valamilyen oknál fogva mindegyik zsákutca. Le Roncole ugyan már a bronzkorban lakott település volt, Verdi 1813-as születése idejében sem lehetett több útszéli pihenőnél, néhány házból álló falucskánál. Napjainkra a „történelmi múltat” egy apró templom és a szülőház képviseli. Az építmény egyszerre volt kocsma, vegyesbolt és a Verdi család lakhelye. A gyönyörűen felújított hófehérre meszelt házben természetesen semmi sem maradt meg az eredeti berendezésből. A recepción túl csak a falak állnak, olykor néhány nyersfa bútorral kiegészítve. Már a kamrában furcsa érzése támad a látogatónak, amikor a hordók mögé egy mustot csenő kisfiú árnyképét vetítik, ám mindez az emeleti szobában kulminálódik. A helységben – melyet a kurátorok talán a Verdi sorozatból okulva a nagy komponista közvetlen szülőhelyéül jelöltek ki – egy hatalmas fehér lepellel leterített ágy áll, rajta egy enyhén poros műrózsa csokor. Félő, hogy a Nagy Pillanat átélését hivatott elősegíteni az a szülést mutató rövidfilm, melyet ízlésesen az ágyra vetítenek. A jobb érzésű látogató ekkor menekülve távozik Le Roncoléból.
A mustot lopó gyermek
Az ágy melyen...
Az ifjú Verdi útja, a környék „nagyvárosába” Bussetóba vezetett (melyet valóban Bussetónak ejtenek két ss-tel, nem Buzettónak). A 2017-es népszámolás szerint a helyiségnek 7009 lakosa van, ha azonban az ember augusztus vége felé délben érkezik, az adat több mint költői túlzásnak hat. Le Roncoléval ellentétben Busseto jóval alkalmasabb arra, hogy egy Verdi szülőföld kultusz bástyája legyen. Egyetlen jelentősebb utcájának árkádsora Bolognát idézi, a főtér pedig bizonyos nézőpontból fotózva egészen nagystílűnek hat. A városban három étterem működik, a Piazza Verdin (ez maga a történelmi főtér) álló Café Centralét egy kínai család üzemeltetni, ami látszólag hidegen hagyja a helyieket. Más pedig ritkán vetődik arra. Nagyon szemfülesnek kell lennie annak, aki a bussetoi Verdi múzeumokat végig akarja látogatni, nyitva-tartásuk több mint szeszélyes, a jelzett időpontok (mi több időszakok!) is inkább csak tájékoztató jellegűek. A Piazza Verdin a templom szomszédságában áll a Barezzi ház, melynek első emeletét bizonyos időszakokban minden órakor kinyitja egy motiválatlan asszony. A nagystílű polgárlakás éke a szalon, néhány korabeli bútorral, festménnyel és Verdi halotti maszkjával. A többi (három) szobában ismeretlen okokból tilos a fotózás. Érthetetlen mit óvnak, hiszen a vitrinekben szinte kivétel nélkül fénymásolt levelek, színlapok vannak kitéve, minden különösebb logikai ívet nélkülözve. Nyilvánvalóan Milánóban őriz minden valamirevaló dokumentumot és relikviát a Ricordi cég, mely egy cseppet lehetett volna nagystílűbb a vidéki múzeumocskával.
A téglaszínű Barezzi ház...
...és a szalon.
A Piazza Verdi közepén, az egykori Pallavicini erőd – ma városháza, illetve Teatro Verdi előtt áll a komponista monumentális szobra. Maga a színház látogatható, és érdemes is megtekinteni, ugyanis ez az a hely, ahol akaratlanul is a legtöbbet lehet megérteni a nagy zeneszerző gondolatvilágából. Bussetónak egészen 1868-ig nem volt méltó színháza. A tanácsurak felkeresték az akkor már híres zeneszerzőt, hogy támogassa az építkezést. Verdi a rá jellemző racionalitással közölte, hogy a vállalkozás drága és teljesen felesleges. Aztán adott 100.000 lírát. Nagyon várták, hogy a komponista jelenlétével emelje a megnyitó fényét, de Verdi sohasem tette be lábát az épületbe. A 150 éves színház ma is eredeti állapotában tekinthető meg, alig 300 férőhelyes nézőterével valószínűleg a legkisebb olasz operaház. Arturo Toscanini 1913-ban, a Verdi centenáriumon ingyen lépett fel, a Scala együettesével a Traviatát és a Falstaffot hozták Milánóból, a bicentenáriumon pedig Riccardo Muti vezényelte a hattyúdalt. Miközben ahhoz, hogy akárcsak egy redukált zenekar elférjen, az első három sort ki kell szedni. Franco Zeffirelli néhány éve Aidát (!) rendezett az alig hét méteres nyílással rendelkező színpadon.
A Piazza Verdi
Teatro Verdi, Busseto
Busseto urai, a Pallaviccinik az 1500-as években megelégelték a „város közepén álló” erődöt és távolabb (legalább 500 méterrel) egy új légies palotácskát építtettek maguknak – mely leginkább a Szaffi című rajzfilm Loncsár palotájára hajaz. Ebben az épületegyesben két múzeumot is létrehoztak 2013-ban. A főszárnyban kapott helyet a fenséges elnevezésű Museo nazionale Giuseppe Verdi. A villa 22 termében valójában nincsen más, mint egy Pier Luigi Pizzi látványtervező által megálmodott installációsorozat. Minden Verdi operát egy eredeti látványterv reprodukciója elé állított jelmezes baba képvisel. Mennyiségileg rendben is van az életmű, az azonban kérdéses, hogy, ha valaki végigsétál a kiállításon, bármi plusz információval gazdagodik-e. A nemzeti múzeum kongó shopjában elsősorban Verdi képregényeket árultak.
Villa Pallavicini
A Palazzo delle Scuderieban kapott helye a Museo Renata Tebaldi. Rejtély, miért éppen itt alakították ki a pesarói szoprán emlékhelyét. Az sem világos, hogy pontosan mit őrizhetnek itt, a gyűjtemény ugyanis a nyáron éppen zárva tart. Talán nem számítanak ebben az évszakban látogatókra. A kirakott brosúrák szerint ezúttal egy tucat viseltes jelmezt és néhány vitrinbe rakott színpadi ékszert neveznek múzeumnak.
Ha valaki Bussetoban akarna megszállni, a legkézenfekvőbb lehetőség a Piazza Carlo Bergonzin látványosan tornyosuló Hotel I due Foscari. A nagy tenor néhány kilométerre a várostól született s a szálloda ma is fia tulajdonában van. Valószínűleg az ifjú Bergonzi sem lehet különösebben rászorulva a bevételre, a hotel ugyanis augusztusban zárva tart.
Hotel I due Foscari
Ha Bussetótól el is tudott szakadni Verdi, szűkebben vett szülőföldjétől sohasem. 1848-ban vásárolta meg a Sant’Agata-i birtokot, melyen felépíttette villáját, ahol visszavonulása éveit töltötte. A házban ma is a Maria Filomena Verdi, a zeneszerző unokatestvére lánya leszármazottai élnek, de olykor öt földszinti szobát (bennük a komponista illetve Giuseppe Strepponi halálos ágyai…) megnyitnak a látogatók előtt. Olykor.
Sant'Agata Casa Verdi
A Verdi túrával nehéz fél napnál több időt tölteni, különösen annak tükrében, hogy gyakorlatilag zsákbamacska, mikor, mit talál nyitva a jámbor látogató. A környék központja Cremona, mely a nyár végén szintén a Ferragosto ernyedtségének minden jelét magán viseli. A főtéren és a dómon kívül a város legfontosabb nevezetessége az érett Mussolini stílusban épített Palazzo dell'Artéban elhelyezett Museo del Violino. Cremona évszázadok óta – ma is – a hegedűkészítők városa. A 2013-ban újranyílt tárlat egy tökéletesen végiggondolt és minden látogató számára feledhetetlen élményt tartogató, minden 21. századi igényt kielégítő múzeum, melyben a hegedűkészítés történetébe, titkába lehet beavatást nyerni. A számos önállóan kezelhető digitális csoda mellett felépítettek egy hegedűkészítő műhelyet is, egy teremben pedig a maguk méltó pompájában állnak a Stradivarik, Amantik és Guarnierik.
Museo del Violino
A hegedűszoba
S hogy mit tartogat jövőre a staggione Verdi szülőföldjén? Az operajátszás éppen a műfaj őshazájában van a legnagyobb válságban. Az egykor virágzó kis színházak ma üresen állank, de teljes évad is csak néhány nagyobb városban van. Opera Lombardia néven összefogott öt közeli színház (Bergamo, Brescia, Como, Cremona és Pavia), hogy összevont társulatuk azonos műsorral minden városban fellépjen két-két este. Idén a Reims-i utazás, a Tosca, a Falstaff, a Rinaldo és Az emberi hang – Parasztbecsület páros szerepel műsorukon. Városonként tíz este. Ennyi maradt az operaéletből Verdi szűkebben vett szülőföldjén.
