Haláltánc skótszoknyában

2016.01.22. 12:26 caruso_

macbeth_07.jpgGiuseppe Verdi nem sokkal az 1847-es ősbemutató után a legkedvesebb operájának nevezte a Macbethet, melyet végre méltónak ítélt arra, hogy apósának és jótevőjének, Antonio Barezzinek ajánlja. De nemcsak a szerző érezhette úgy, hogy még az 1865-ös átdolgozással is nagyon messzire jutott a műfaj fejlődésének útján, helyenként a mai hallgató is meglepően modernnek érzi a darabot akár zenei, akár dramaturgiai szempontból. Az sem véletlen, hogy napjainkban igen sok színház veszi elő az operát. Verdi minden romantikát és szerelmi szálat nélkülöző zenedrámája régóta nem volt ennyire aktuális, mint most, amikor olykor a gyakorlott újságolvasók is csak kapkodják a fejüket szembesülve a legfrissebb hírekkel. Az idei szezonban nem kevesebb, mint harminchat színház játssza a Macbethet, s nagyrészük valószínűleg nem azért, mert a két nehéz főszerepre tökéletes énekessel rendelkezik.

 macbeth_08.jpg

Nincs nehéz dolga annak a rendezőnek, aki aktualizálni szeretné a Macbethet, hiszen ki ne látná ma szívesen a Kancellárasszonyt Ladyként alva járni, vagy Európa Erős Emberét, amint eszelős szemekkel mered Banquo árnyára?! Nem kizárt, hogy valami ilyesmit reméltek Kovalik Balázstól, amikor felkérték, hogy állítsa színpadra a művet a vesztfáliai Bielefeldben. A magyar alkotó azonban ismét egy nehezebb utat választott, amikor a napi játszmák helyett rendezésében arról mesélt, hogy számára mit jelent a politika. Pályafutásának talán legkeserűbb rendezése lett a Macbeth. Ha Verdi még hitt is abban, hogy egyszer valaki lemossa a mocskot a skót koronáról, Kovalik Balázsnak már nincs ilyen illúziója. Verdi sem gondolta, hogy a koronáért vívott harcnak a címszereplő halálával vége lehetne, hiszen Malcolmon kívül a királygyilkos Macduff is jogot formálhat a trónra, melyet a boszorkányok Banquo fiainak ígérték. A komponista az 1848-as forradalom előtti évben még optimistán tekintett a jövőben, s az ősváltozat fináléja egyáltalán nem zárja le a művet, a gyakrabban játszott erősen túlzó apoteózis csak később került az opera végére. Nem véletlen, hogy a bielefeledi előadásban az eredeti befejezést használják.

 macbeth_13.jpg

A produkcióban – hasonlóképp korunk politikai játszmáihoz – nincs tiszta ember. Mindenki a hatalmat akarja, és ezért számukra semmilyen ár nem drága. Az előadás napjainkban játszódik (jelmeztervező: Angelica Höckner), ám Skócia éppen úgy idézőjelbe kerül, ahogy a Müpa Bolygó hollandijában Norvégia. A kockás szoknyák, zászlók és dudák csak olyankor kerülnek elő, amikor valaki a nemzeti szimbólumokat üres önigazolásként szükségesnek érzi villogtatni. Hermann Feuchter díszlete egyszerre reális tér – egy szürke fal –, és varázsdoboz, melyből a legváratlanabb szobabelsők és lázálmok kerülnek elő. Az előadás egy 21. századi tanmese, a hatalomért folytatott harc meddő haláltánca, melynek központjában egy Macbeth nevű fehéringes áll. Miközben a rendező száműzte a természetfölötti elemeket (a boszorkányok például egyszerű örömlányok), mégsem marad a realitás talaján, hiszen hősei elpusztíthatatlanok.

 macbeth_01.jpg

A történet egy bordélyházban indul, ide jár levezetni a mindennapi feszültséget Macbeth és Banquo. Amikor a mulatság a tetőfokára hágna, feltűnik Cornwall thánjának koporsója. Az üres lábából csak a hőn áhított korona kerül elő… Macbeth otthon nem lel kielégülésre felesége oldalán, hiszen a Lady bájait Banquonak tartogatja. Mindkét férfi késsel távozik a hálószobából, így sosem derül ki, hogy a gyáva Macbeth, vagy kebelbarátja döfte-e le Duncant. A király halála is jelképes, hiszen, miután a vágómarhaként kivéreztetett hullát koporsóba tették, az I. felvonás fináléja alatt keringőzni kezd a riadt új uralkodóval… Macbeth a korona által nem került közelebb a feleségéhez, gyanítja, hogy valaki közéjük állt, ezért elhatározza, hogy lelövi Banquót. A férfi azonban mindig golyóálló mellényben mutatkozik, így amikor a király azt gondolja, hogy szitává lőtte barátját, az mosolyogva (és a közönség tapsaitól kísérve) távozik. Ezután jogos Macbeth megrökönyödése, amikor Banquót a bankett vendégei között találja.

 macbeth_12.jpg

A riadt király hideg és számító felesége elől (aki Macduffot is igyekszik behálózni) a boszorkányokhoz és a kábítószerhez menekül. A három jóslatot Banquo, Macduff és a Lady mondja el. Az utolsó a látomás a legijesztőbb, hiszen az asszony karjaiban ringó csecsemő, és a kanapé alól kimászó újabb utódok mind a Lady ölében fogantak, de az apjuk Banquo. A heroin mámorból ocsúdó Macbeth már csak vért akar látni, késével mindenkinek nekitámad, miközben a felesége riadtan figyeli az őrjöngő királyt.

macbeth_14.jpgAz előadás legtorokszorítóbb jelenete, amikor az alsóruhás mozdulatlan, kiszolgáltatott tömeg élesen megvilágítva lassan előtűnik a süllyedőből. A fent megjelenő politikus Macduff áriája nem más, mint a hatalomhoz ragaszkodó Lady rosszul megírt, üresen csengő kortes-beszéde. A menekültek – mi mást tehetnek szegények – már-már hajlanak a szép szavakkal közéjük vegyülő szőke ifjúra, de ekkor megjelenik Duncan király fia, Malcolm. Ezúttal skót-szoknyában. Úgy tűnik, a királyfi kötődik az efféle viselethez, ugyanis korában, a bordélyházban női ruhában ropta a lányokkal… Szerencsére épp időben érkezik, ahhoz, hogy Malcolm elé vágjon és a pattogó induló hangjaira maga mellé állítsa az elcsigázott tömegeket.

Macbeth három napja virraszt és várja a vacsoraasztalnál jégszívű hitvesét. A Lady végre megjelenik, de már semmi köze sincs a meghasonlott férjéhez. Macbeth történetének vége. Utolsó lázálmában a hálószobájuk giccses képe tűnik fel, a meghitt skót táj szivárvánnyal és barikákkal. Menedéket ez sem nyújthat, a képen át érkezik Malcolm és géppuskás kísérete. Macbeth megátkozza és eldobja a koronát, majd távozik. Amikor a királyi jelképet Malcolm a fejére illeszti, a Lady jelentőségteljesen mellé áll, ahogy Macduff és Banquo is…
macbeth_16.jpg

macbeth_11.jpgA bielefeldi színház művészei minden energiájukat latba vetették a produkció sikeréért. A színház főzeneigazgatója, Alexander Kalajdzic gondosan vezényelte az előadást. Aggódó odafigyeléséből egy olyan előadás született, ami nélkülözött minden olasz lendületet, ám cserében a kimondott szavak értelmet nyertek. Ilyen zenei vezető mellett abszolút biztonságban érezhették magukat az énekesek. A címszerepben Evgueniy Alexiev elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy kissé fakó baritonján állandóan öblösítve a megterhelő szerepet megfelelően interpretálja. Ha beénekeli a szólamot, valószínűleg alakítása is elmélyültebbé válik. Az előadás abszolút főszereplője a koreai Soojin Moon-Sebastian volt. A keleti first ladyk tartását, erotikáját és rafinériáját fölényesen egyesítette pazar alakításában. Hangja legalább olyan csúnya, mint ahogy azt Verdi megkívánta, ám adottságaival a szólamot fölényesen birtokolja. Öröm hallgatni mennyit fejlődött Pataky Dániel, aki nemrég Pesten még Malcolmot játszotta. Ő is pontosan érzi a Kovalik által megálmodott figura kettősségét, áriájában olvadékony tenorja kiválóan illik a politikus kettős beszédéhez. Moon Soo Park szemtelenül fiatalos Banquója méltó párja lesz a Ladynek a trónon.

Kovalik Balázs rendezése zajos és nagy sikert aratott Bielefeldben. A békés és gazdag város színházba járó közönsége teljesen megtöltötte a szép szecessziós épület nyolcszáz férőhelyes nézőterét. Érezni lehetett, hogy a város lakói életének szerves része az előadások látogatása és, hogy mennyire egyetértenek a rendezés olykor mosolyra fakasztó mégis zsigerien kilátástalan mondanivalójával.

Fotó: Paul Leclaire

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Macbeth Giuseppe Verdi Kovalik Balázs Theater Bielefeld

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr228301504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (43) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (159) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (21) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (44) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (5) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (21) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (108) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (8) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő