A 125 éves született Sergio Failoni minden bizonnyal az egyetlen olyan olasz karmester, akinek a neve Magyarországon sokkal ismertebb, mint hazájában. Ennek oka igen egyszerű: a Veronában született dirigens mintegy három évtizedes zenekarvezetői karrierje kétharmadát töltötte Budapesten. Éppen ezért a Failoni név ma is él a köztudatban, annak ellenére, hogy napjainkra alig akad szavahihető tanú, aki még tisztán emlékezhetne a maestro művészetére, aki kezéből 1947 júniusában Beethoven Örömódájának próbája közben hullott ki örökre a pálca.
Radnai Miklós – az Operaház legendás és zseniális igazgatója – „talált rá” az éppen Genovában vezénylő Sergio Failonira, 1928 tavaszán. A direktor azonnal ráérzett arra, hogy a karmesterben megvan az a tűz, ami lángra tudná lobbantani a kissé bepállott pesti operaéletet. Nem is csalatkozott, már a két próbavezénylése, az Aida és a Falstaff akkora szakmai és közönségsiker volt, hogy mindenki egyetértett abban, hogy Failonit meg kell nyerni az Operaház számára. A karmester sem bánta az idegen főváros éves szerződését, egyszerűbbé vált az élete, befejthette családjával a költséges vándoréletet és a magyar fővárosban olyan bázisra talált, ahol saját tudását is méltón kamatoztathatta.
Repertoárja legnagyobb részét természetesen az olasz operák tették ki, elsősorban Verdi és Puccini művei. Mindemellett előszeretettel mutatta be az akkor alkotó, kortárs itáliai mesterek sikerült, és kevésbé sikerült darabjait. Közismert tény, hogy Respighi Lángja Oláh Gusztáv színpadképéves és Nádasdy Kálmán rendezésében a milánói Scala közönségét is megbabonázta, az Operaház vendégjátéka alkalmából. De Failoni sorra mutatta be Giordano, Malipero, Rocca és az általa igen sokra becsült Zandonai munkáit. Ő maga mégis elsősorban Wagner karmesternek tartotta magát, két magyarul is olvasható könyvében – Hazugságok a művészetben, hangfogó nélkül – számos utalás van a bayreuthi mester munkáira. Csak az Operaházban több mint 900 (!) előadást vezényelt, s ebből több mint 150 Wagner opus volt. Sőt a szerző műveit, a Tannhäusert és a Parsifalt a veronai Arénában is bemutatta. Szakmai élete egyik nagy kudarcaként élte meg azt a szabadtéri Parsifalt, ahol a III. felvonást eső miatt félbe kellett szakítani, a zenészek egy ideig kitartottak a lázasan muzsikáló maestróval, de aztán inkább a hangszerük védelme érdekében fedezékbe vonultak. Végül szegény Failoni egyedül maradt a hatalmas Arénában és csalódottan, magányosan, katarzis nélkül volt kénytelen hazamenni.
Az előadások utáni levezetés, visszalényegülés egyébként is estéinek meghatározó részét képezte. Sokkal később második felesége, Klier Nelly mesélte, hogy olykor a Duna parton egészen Óbudáig felsétáltak egyetlen szó nélkül, mire Failoni vissza tudott zökkenni a mindennapi életbe. Különös, hogy a Budapesten töltött két évtizede alatt nem tanult meg magyarul, németül is alig. Wagner műveit például olasz kiadású Ricordi kottákból tanította be a hazai művészeknek, vagy a német vendégművészeknek, az összhang mégis teljes volt. Még egy területe van Failoni operaházi működésének, ahol kitörölhetetlent alkotott, ez pedig a magyar művek bemutatása. Kodály Zoltán 1932-ben egy olaszra bízta a tiszta forrásból táplálkozó, magyar népdalkincsre építő Székely fonó bemutatóját. Nem sokkal később a Psalmus hungaricus szcenírozott operaházi bemutatóját is ő vezényli. De Kodály műveit szülőhazájába is lejuttatja, a Székely fonó a Scala színpadán olaszul hangozott el Failoni jóvoltából, s 1945 nyarán, amikor sok éves távollét után ismét a milánói együttes élére állt, az első koncertjét, nyilván nem véletlenül a Háry szvittel zárta. A kékszakállú herceg vára hamvába holt első sorozata után 1936-ben Egisto Tango után szintén egy olasz dirigens jóvoltából támadt fel Bartók műve, hogy a legendás Székely Mihály – Némethy Ella párossal fokozatosan hódítsa meg a nézőket.
Annak, hogy Failoni Budapesten ragadt, még egy oka lehetséges, mégpedig a híresen szép magyar asszonyok. A nőbolond karnagy olasz hitvesét otthagyva, egy évtizednyi lángolás után vette végül feleségül 1944-ben Klier Nellyt, az Operaház balerináját. A történelmi pillanat nem igazán kedvezett a szerelemnek, de a házassággal a táncosnő életét mentette meg a karmester. Cserében Failoni Nelly – hiszen a balerina ezen a néven vonult be a magyar operatörténetbe – nemcsak élete utolsó évében ápolta az agyvérzésből fel nem gyógyuló művészt, hanem özvegysége majd’ fél évszázada alatt is híven ápolta férje emlékét. Hogy a Failoni név a ma is köztudatba van, jórészt neki köszönhető.
A fotók Failoni Donatella tulajdonát képezik
