Igazgató legyen a talpán, akinek Németországban, a több mint 80 operát is játszó színház között sikerül egyedi műsorrenddel előállni. A Frankfurttól alig félórai vonatútra lévő Gießenben például évek óta ezen munkálkodnak. Az idei szezonban a Szöktetés a szerájból mellett olyan ritkaságokat lehet látni a kisvárosban, mint a Linda di Chamonix, A legnanói csata és egy Ernst Krenek opus. A helyi közönség hozzá van szokva az efféle darabokhoz, így a hat-nyolc teltház garantált. Ha pedig másra vágynak, alig egy órai útra több színház műsorából válogathatnak – ráadásul Németországban operajeggyel a vonat is ingyenes…
Gießenben az évad barokk újdonsága szintén egy ritkaság. Händel 1727-ben Londonban mutatta be a Riccardo Primo, azaz Oroszlánszívű Richárd című opera seriáját. A mű két évvel később eljutott Hamburgba, ahol az akkori szokások szerint Georg Philipp Telemann átdolgozta. Az új változat igen hosszú címet kapott: Der misslungene Brautwechsel, oder Richardus I König von England, magyarul nagyjából: A félresikerült menyasszonycsere. A két komponista jó kapcsolatot ápolt egymással, jogdíjkérdés az 1700-as években pedig még egyáltalán nem létezett, így Händelnek bizonyára semmi kifogása nem volt a „közös” opera ellen. Az eredmény azonban felemás lett. Telemann ugyanis nem csak a librettót dolgoztatta át, hanem új recitativókat és áriákat is komponált. A zeneszerzők között ez esetben nem csak minőségi különbség van – Händel javára –, hanem az új német részek is meglehetősen furcsán csengenek az olasz áriák között. Ez azonban a korabeli hamburgi közönséget nem zavarhatta különösebben. Ahogyan valószínűleg a darab cselekménye sem, ami nemcsak kusza, hanem egyúttal minden következménytől mentes. Gondosan felépített konfliktusokat rombol le pillanatok alatt, hogy aztán némi tétovázás után újakat generáljon. Ilyen előzmények után valóban nehéz megindokolni, miért pont ezt az operát porolja le egy színház.
Ha azonban megtörtént a dolog, a karmesterre és a rendezőre hárul a felelősség, hogy valamit kihozzanak a kevéssé reményteli anyagból. Egészen más egy rendező feladata egy romantikus, vagy későbbi opera színre vitelénél, mint egy barokk darabnál. Ez utóbbi ugyanis da capo áriák végtelen sorából áll, s ezeket az áriákat valahogy szituációba kell foglalni és megtölteni tartalommal. A mai néző számára – tetszik, nem tetszik – kizárólag a rendezői színház eszközeivel lehet elfogadhatóvá tenni az efféle darabokat. Amennyiben valaki a hagyományos operajátszás eszköztárához próbál visszanyúlni – mint 2014 nyarán Salzburgban Peter Stein Schubert Fierrabrasa esetében –, az eredmény csak nevetséges lehet. Kovalik Balázs a Félresikerült menyasszonycsere cselekményét az 1950-es évek Amerikájába helyezte. Az egyetlen színhely egy texasi bár lett (az utolsó ketchupös üvegig hiteles díszlet és a fantáziadús jelmezek Angelika Höckner munkái), s ezáltal az egész darab kapott egy szappanoperára emlékeztető atmoszférát. Ebben a közegben már elképzelhetőek azok a felületesnek tűnő iszogatással tarkított beszélgetések, amelyek alatt egy-egy szív megszakad, egy-egy pofon elcsattan, s közben szinte észrevétlenül változik meg a világ a szereplők körül. Kovalik ezúttal nem rakott nagy csavarokat az előadásba, inkább precízen segítette színpadra a művet. A háromórás előadás sehol sem ül le, miközben a produkció egyfajta folyamatos libikókázás zajlik az irónia és az őszinte érzelmek között. Gyakran a rendező fölé kerekedik a tanár, aki az ifjú énekeseket olyan helyzetekbe hozza, hogy azok könnyebben meg tudják mutatni, mit tudnak. Kovalik mindeközben kiváló karaktereket talált ki a zömében 30 év alatt művészeknek: Riccardusból rock sztár lett, Isacius, ciprusi zsarnokból sheriff, a lányok udvarlóiból macsó sofőr, illetve töketlen rendőr. Az eredeti operában szerepelt még egy dajka és egy filozófus is, őket egy bölcselkedő mixerre cserélte a rendező. Gelsius természetesen friss, új prózát kapott, s a szerepre sikerült megnyerni az egyik legnépszerűbb hesseni komikust, Maddin Schnedert.
Valószínűleg a hamburgi ősbemutatón is színész játszotta a komikus szerepet, így egyáltalán nem a darab ellen való Schneider felléptetése. A komikus egész egyedi színt visz az előadásba, nem színész, sokkal inkább showman, műfajának minden jellegzetességével és ősi titkával. Keményen megdolgozik a sikerért, de a közönség boldog, hogy egy tv sztár eljött hozzájuk. Ahhoz azonban, hogy a Félresikerült menyasszonycsere ne csak egy vidám-elgondolkoztató este legyen, hanem egy kiváló barokk operaelőadás, Michael Hofstetter kellett. Az egyre nagyobb ázsióval rendelkező német karmester csodát tett Gießenben. A színház zenekara európai fővárosok barokk együtteseit megszégyenítően játszotta Telemann művét. Miután a gießeni színház szólistáival nem lehetett volna megfelelően kiosztani a darabot 8mely többek között két kontratenort igényel), meghallgatást tartottak a szerepekre. Érdekes módon egyetlen német anyanyelvű énekes sem volt a darabban, s többeknek meggyűlt a bajuk a német szöveggel. Mindezért bőségesen kárpótolt az az összecsiszolt együttes, melyet Hofstetter értő gonddal csiszolt össze. A két hasonló karakterű koloratúrszoprán szerepet Francesca Lombardi Mazzulli és Naroa Intxausti énekelte. A művészek között semmiféle versengés nem érződött, inkább doppingolták egymást. Lombardi Mazzulli napjaink egyik legkiválóbb barokk szopránja pályája delelőjén kapta a szerepet, de Intxausti igyekszik színesebben formázni, és övé a darab leghálásabb áriája is. Jó oka lehet annak, hogy egyre több fiatal, ha operaéneklésre adja a fejét, a kontratenor fachot választja. Mindez igen termékenyítően hat a műfajra, és elsősorban a barokk újrafelfedezésére. Gießenbe két pályakezdő kontratenort szerződtettek, a szudáni Magid El-Bushra érzékenyen alakította az akaratgyenge rendőrt, aki végül gyilkossá lesz. Hasonlóan szélsőséges érzelmi utat járt be a break-táncosból operaénekessé avanzsált Jakub Jozef Orlinski, aki előtt nagy jövő áll. Izgalmas jelenség volt a nagyon kulturáltan éneklő Béjart növendék, Yannis François. A legkevésbé érdekesnek a címszerepet alakító Tomáš Král bizonyult.
Arra a kérdésre nem sikerült világos választ találni, hogy miért érdemes éppen a Félresikerült menyasszonycserét kiemelni a feledés homályából, hiszen úgy Händel, mind Telemann bőven írt ennél jobb operát. Viszont, ha egyszer előszedik a gießeni minőségnél rosszabb előadásban mindenképpen halálra van ítélve a darab.
