Cecilia grófné

2013.03.01. 09:58 caruso_

Ory_Bécs01.jpgAmikor előadás előtt jó két órával kijöttem a Theater an der Wienből, nézegetve a jegyemet, hogy hova is szól (igen jó helyre kaptam, a zenekar feletti első emeleti páholyba), a Naschmarkton átvágva felpillantottam, éppen szembe jött egy hölgy. Összevillant a szemünk és egymásra mosolyogtunk. Egy másodperc volt az egész, nem több. Ismeretlen ismerősök, akiket összeköt a pillanat titka. Bizonyára mindenkivel történt már hasonló. Csak ezután tudatosodott bennem, hogy ki is volt a szembejövő. Cecilia Bartoli. Sehol egy hófehér limuzin, sehol egy földig érő bundaköltemény. Fekete pufi dzsekiben, összefogott hajjal, az ember munkából hazafelé tartó osztrák háziasszonynak is nézhette volna a színes-szagos török piac közepén. Cecilia. Így egyszerűen. Keresztnéven lett világsztár és rajongók imádatának tárgya. Talán az első operaénekes, aki nem Pavarotti, Callas, vagy Caruso, hanem egyszerűen csak Cecilia. Nem istennő, hanem egy mindenki számára kézzelfogható asszony. Egyike azon keveseknek, akinek koncertjeire, előadásaira azonnal elfogynak a jegyek. így történt Bécsben is, ahol egy Ory grófja sorozatban lépett fel.

Ory_Bécs04.jpg

Először láttam élőben az Ory grófját, s az ilyen találkozások mindig módosítják az ember korábbi elképzeléseit. Rossini utolsó vígoperája, ha nem is vesztett a szerző híres dallambőségéből, mégis mintha egy kicsit lassabb folyású mű lenne, mint amiket korában írt. Mintha a hangsúly a franciás frivolságon lenne, a pörgős jelenetek helyett. Hosszabb pihenés után néhány éve Juan Diego Florez énekelte lemezre a címszerepet, s ezután „Ory-láz” tört ki szerte a világban, elsősorban a perui csodatenor kedvvért. A sorból a Zürichi Opera sem akart kimaradni, 2011 januárjában mutatták be a Rossini opust, a Moshe Leiser, Patrice Caurier rendezőpáros színrevitelében. A svájciak nélkülözni voltak kénytelenek Florezt, de megkapták cserébe dédelgetett kedvencüket, Bartolit. Az előadás koprodukcióban készült a Theater an der Wiennel. A színház számára igen fontos volt, hogy végre ne csak koncerten lépjen fel Bécsben Cecilia, hanem teljes szerepben is bemutatkozzon, s lehetőleg ne a Staatsoperben tegye ezt. Első pillanatban evidensnek tűnik Adéle grófné Bartoli szereplistáján, de ebben a darabbal a hősnő csak másodhegedős lehet, az opera egyértelműen a címszereplő brillírozására van felépítve. Mi oka lehetett a mezzo-sztárnak, hogy ennek ellenére megtanulja az egyébként szoprán hangra írt szólamot? Bartoli – korunk egyik legintelligensebb énekese – nem titok, negyvenhat éves múlt. Lassan túljutott a csitri szerepkörön és a nadrágszerepeket. A mindig felfedezésekre éhes művészt úgy kellett jóllakatni, hogy közben diszkréten elkezdhessen átlépni egy másféle szerepkörbe. Erre pedig kiváló lehetőség a férjét erősen nélkülöző ám erényes grófné.

Ory_Bécs03.jpg

Moshe Leiser és Patrice Caurier lassan, de biztosan Bartoli „házi rendezőivé” lépnek elő. Ők csinálták a nyári salzburgi Julius Caesart, és tavasszal a Normát is ők fogják Celiciára igazítani. A mindig a jó izlés és a queer esztétikát szemük előtt tartó rendezők elsődleges erénye ugyanis az, hogy tökéletesen és okosan Bartoli alá dolgoznak. Elsősorban minden a primadonnáról szól. S ebben nincs is semmi kivetnivaló. Honthy Hanna sem álmodhatott szebb belépőt, mint ahogyan Adéle grófnét színre hozták: egy gyönyörű Citroen kacsán gördül be, lassan kászálódik ki, először csak egy kesztyű látszik, aztán tűnik elő a sztár. Véletlenül pont egy lépcső előtt sikerült parkíroznia, így módjában van lassan levonulni, a közönség ámuldozása közben. Mesteri részlet. S minden részlet hasonló finom aprólékossággal van kidolgozva. Természetesen nem az eredeti keresztes hadjárat idején játszatták a cselekményt, hanem igen szerencsésen helyezték át a II. világháború idejére, egy francia kisvárosba. Mintha csak az Egy kis kiruccanás című feledhetetlen Louis De Funes – Bourvil film két kimaradt jelenetét látnánk. Valósághű minden a színpadon (díszlet: Christian Fenouillat, jelmez: Agostino Cavalca) a hentes kötényétől a kávéscsészékig. A rendezés mégsem értelmezi a darabot, hanem ábrázolja azt. A jól kitalált és remekül lerendelkezett karakterek teszik a dolgukat, de ennél több nem történik. Hogy ez a darab, vagy a színre-állítók hiánya, lényegtelen. És egyáltalán, hogy mer fanyalogni az ember, amikor csodálatos énekesek csodálatosan énekelnek, szórakoztatóan játszanak!?

A jegyek elsősorban Bartoli miatt fogytak el, aki végül az első három előadást betegség miatt kénytelen volt lemondani, ezzel akaratlanul is növelve a darab megmaradt három előadása iránti érdeklődést. Cecilia titka – mint a legnagyobbaké általában – megfejthetetlen. Egyszerűen minden hangjegy zenévé válik általa, s az örömzenélés mellé teljesen természetes „örömjáték” is társul, a színpad az ő valós otthoni közege. Ahogyan lélegzetelállító éneke közben nem jut eszébe az embernek a technika és a munka, ami mögötte van, ugyanúgy nem jut eszébe az embernek, hogy itt most egy művész szerepet játszik. Ő maga a szerep. Azzá válik az előadáson, ahogy a hajdani nagyságok, akik még rendezői irányítás nélkül hordozták körbe a világban saját testükre szabott alakításaikat. Adéle koloratúrszoprán szólama helyenként kívül esik Bartoli hangterjedelmén, de ezeket a részeket olyan ügyesen oldja meg, hogy a nézőnek eszébe sem jut, mi is áll a kottában. Énektudása éppoly kikezdhetetlen és lemezre rögzíthető tökéletességű, mint mindig. Az első felvonásban egy szemüveges rosszul fésült asszony érkezik a színpadra, az ember szinte elkezdi sajnálni, a hervadásnak indult művésznőt. De nála ez is játék, ezt is meg meri csinálni, hiszen, amikor Ory, az ál-remete szerelemre biztatja, előtör belőle az a nő, akiért minden férfi eleped.

Ory_Bécs02.jpg

S az est legnagyobb sikerét ennek ellenére nem Bartoli aratta végül, hanem - megérdemelten - a címszereplő, Lawrence Brownlee. Furcsa opera az Ory grófja, hiszen a gróf, anti-tenor szerep. Noha fiatal, de nem hódító, kudarcot kudarcra halmoz. Mintha doktor Bartolo, vagy Don Pasquale karakter lenne. Talán éppen ezért szeretik a nem ritkán előnytelenebb alkatú tenoristák, hiszen végre egy olyan szerep, ahol nem kell ifjúnak és gyönyörűnek látszaniuk. Bizonyára ezért volt Réti József egyik legparádésabb alakítása. Hasonlóképpen lubickolt a leglehetetlenebb élethelyzetekben az apró termetű, színes bőrű Brownlee is. Mintha csak az ő jutalomjátéka lenne az este, és csak a saját szórakoztatására lövöldözné magas C petárdáit. Hangszíne és énektudása semmivel sem marad el Florez mögött, kizárólag a médiában uralkodó „szép-ember kultusz” biztosíthat a perui tenornak nagyobb ismertséget. Élete második főszerepét énekelte Regula Mühlemann. Merészség volt a fiatal svájci szopránt két ilyen világnagyság közé beengedni, de ő diadalmasan került ki a megmérettetésből. Isolier apródként elképesztően bájos és szeretni való, gyöngyöző szopránjáról pedig remélhetőleg még sokat fogunk hallani. Ilyen erényekkel megérdemli a világkarriert. Két nagyobb basszbariton szerep egészítette ki a főszereplő hármast. A nevelőként Kálmán Péter nagyszerű karaktert formált, áriájában tökéletes karikatúráját adta a mindenkori francia kisembernek. Az ősszel Pesten is bemutatkozott Pietro Spagnoli egy fokkal könnyebb helyzetben volt, Raimbaud bordala igazi látványos slágerszám. A Theater an der Wien operaelőadásainak állandó közreműködője az Arnold Schoenberg Chor, melynek minden egyes tagja önálló élő karakterként élvezte végig az előadást. Napjaink egyik legnépszerűbb karmestere Jean-Christophe Spinosi egy matador elszántságával viaskodott Rossini partitúrájával. A diadalhoz hozzásegítette, hogy a teljesen spontánnak tetsző zenekarvezetését mindvégig éberen figyelték az Ensemble Matheus muzsikusai.

Nem tudhatjuk, hogy Rossini mit álmodott színpadra Ory grófja címen. Abban azonban majdnem biztosak lehetünk, hogy ha látta és hallotta volna ezt az előadást, bizonyára elégedetten simogatta volna meg terebélyesedő hasát. A híresen igényes bécsi közönség mindenesetre így tett…

 

Foto: Werner Kmetitsch

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Cecilia Bartoli Lawrence Brownlee Kálmán Péter Theater an der Wien Gioacchino Rossini Ory grófja Moshe Leiser Patrice Caurier Pietro Spagnoli

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr745111001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (43) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (159) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (21) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (44) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (5) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (21) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (108) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (8) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő