Ha két évvel ezelőtt próbáltunk volna rákeresni Széll Kálmán (1843 – 1915) nevére, alig néhány tucat találatot kaptunk volna, ma majd egy milliót. Az ex-miniszterelnököt napjainkban az kormányoldal próbálja piedesztára emelni, az ellenzék pedig nevetségessé tenni, elsősorban Ady korabeli bírálataira építve. És akkor jön a döbbenet: Laczkfl – drámai dalmű 3 felvonásban előjátékkal. Írta és zenéjét szerzette: Dr. Széll Kálmán.

Lehetséges, hogy a századforduló miniszterelnöke szabadidejében zeneszerzéssel is foglalkozott? Szép felfedezés lenne! Egy elveszett nemzeti opera, egy neves államférfi tollából! Sajnos erről nincs szó. A történelmi opera elkövetője csupán névrokonságban áll a Moszkva térrel. A makói előnevű Széll Kálmán dr. 1872-ben született Debrecenben, ahol elsősorban a város megbecsült főorvosa volt, s emellett írt, és zeneszerzéssel is foglalkozott. Annak idején sok magyaros szerzeménye jelent meg, amelyek a maguk idejében állítólag népszerűek voltak. A debreceni színház a századforduló után két színművét (A fekete vezér, Csokonai halála) és egy operettjét (Kurucvilág) is műsorára tűzte. A város történeti krónikája 1911. október 14. közölte a hírt: Dr. Széll Kálmán debreceni lakos Lackfi címmel operát írt és benyújtotta a debreceni színháznak. Hogy Zilahy Gyula igazgató jónak találta-e a művet, vagy csak nem akart összetűzni a városi nobilitással, kideríthetetlen. Mindenestre pont száz éve, 1912 tavaszán bemutatták Kassai Károly rendezésében az operát. Arról nincs hír, hogy hányszor és milyen sikerrel mehetett az opus. Valószínűleg nem sokszor, ugyanis az évadban összesen nyolcvanhárom darabot tűztek műsorra. A derék Széll doktor – ahogy már ez lenni szokott – nem adta fel. Gondolta, ami megállta a helyét Debrecenben, megállja majd Pesten is. Saját kiadásában megjelentette műve zongorakivonatát, majd felküldött két gondosan dedikált példányt a Királyi Operaházba, egyiket a Könyvtár részére, másikat az intendánsnak, gróf Bánffy Miklósnak.

Ne feledjük, a magyar történelmi tárgyú operáknak mindig nagy keletje volt – a fél-amatőr és a profi zeneszerzők között egyaránt, hiszen már a témaválasztás is hivatkozási alap lehet egy-egy bemutató kikényszerítésére. Végülis mért játszik egy színház külföldi szerzőket, amikor zeneszerzőink Toldi, Báthory Erzsébet, vagy Corvin Mátyás címen "remekműveket" nyújtanak be, amelyeknek csak elenyésző része kerülhetett, s általában néhány előadás erejéig színpadra. A többit az örökre sértett szerző fiókja rejtette el, olykor a nemzeti sajtó jajveszékelésétől övezve. (A Laczkfi bemutatásának évében szólalt meg először Schönberg Pierrot Lunaire című műve Bécsben és került először színpadra Richard Strauss Ariadnéja.) Hogy Bánffy elolvasta-e a Laczkfit, az sosem fog kiderülni. A közönséget megkímélte tőle, s helyette olyan műveknek törte az utat, mint A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára. Hála érte.

Vujcsics Tihamér Éjféli operabemutató című zenés tréfájában tökéletesen ábrázolja a magyar történelmi operák alapjait. Elsősorban egy történelmi családra van szükség Hunyadiak, Báthoryak – vagy a Laczkfiak kiválóan megfelelnek a nemes célnak. Nem árt egy történelmi esemény sem, mely köré fel lehet fűzni a történéseket. A wagneri mintát követve szövegíróként is funkcionáló Széll doktor képzeletét az 1349-es aversai csata ihlette meg.

A huszonkét zárt számot tartalmazó drámai dalmű cselekménye a következő: Az előjáték az Aversa melletti magyar főhadiszálláson játszódik, Laczkfi István fővezér nagy sátra előtt. A színen az erdélyi vajda két fia, Miklós egy fatönkön búsong, Dénes fel-alá mászkál. A nyitókar szép fohászba kezd: „Áldd meg Isten szép hazánkat, áldd meg a királyt, / Áldásoddal áraszd el a bérczet, s a róna tájt! / Áldd meg bölcs uralkodónkat, s tartsd meg életét, / Boldogságban kormányozza magyar nemzetét!” Miután ezt néhány versszakban letudták, Miklós ad hangot bánatának: a hiába ontott hősi vértenger miatt kesereg. Dénes vidám táncnótával űzi el a ború sötét felhőit a derék magyar harcosok homlokáról, megérkeznek a markotányosnők és István vezér. Júlia, Dénes öreg szolgájának felesége mintegy női Posa márkiként egyszerre ad át hivatalos békeüzenetet a vajdának és titkos randevúra hívást Dénesnek. A szépséges Beatrixet ugyanis atyja, az ellenséges tábor egyik feje egy nem kívánt házasságra akarja felhasználni. A hölgy kéri, mentse meg őt a magyar dalia, ostromolja meg éjjel a várat, csak atyjának kegyelmezzen. Az események jelentős balettbe majd mulatozásba torkollanak. Dénes, István engedélyével elindul az éjszakai portyára.

Beatrix szomorkodva hárfázik a várkastélyban. Vincenna, az atyja megpróbálja rávenni az esküvőre, de a lány inkább a zárdát választaná. Dénes az erkélyablakon belép, szerelmi kettős. Lakodalmi készülődés, majd megérkezik a vendégsereg, mint a Lammermoori Luciában. San Severo, a vőlegény észreveszi Beatrix bánatát, de annak okáról a lány kitérő választ ad. Kívülről éles fütty hallatszik, ez volt a jel. Megjelenik Dénes, magyar fegyveresek állják el a kijáratokat. San Severo megpróbálja ledöfni a vitézt, de társai elhárítják az ütést, a sebesült férfinek Laczkfi megkegyelmez. Vincenna ismeretlen okból a gyűrűjéből mérget iszik és meghal. Beatrix Dénes keblén zokog, Severo átkozódik, mint Luna gróf A trubadúrban.

A II. felvonás Simontornyán Laczkfiék várának fegyvertermében játszódik. Középen nagy feldíszített karácsonyfa, ami egészen egyedi lehetett 1300-ban, lévén mindegy négyszáz évvel később terjedt el Európában. Csuzy Piroska, a horvát bán lánya alig várja, hogy Miklós nőül vegye. A mátkapár boldogan lejt egy palotást. Beatrix átadja a karácsonyi ajándékokat két kisfiának. Megérkeznek a rokonok, Beatrix egy legendát mesél Lajos királyról. Lánccsörgés hallatszik, beállít San Severio, aki időközben belépett a Johannita rendbe, szerzetesként kér szállást, hiszen a hóvihar miatt nem mehet tovább. Dénes jó szívvel látja. A jelenet erősen emlékeztet a Lombardok idevonatkozó részeire. Severus elbeszéli, hogyan esett a Szentföldön mór fogságba, majd hogyan szabadult ki öt évvel később. A vendégek nyugovóra térnek, csupán Piroska érzi, hogy bajt hoz a házra az égő szemű zarándok.

Hajnalodik, az öreg szolgák takarítanak. Mielőtt a vendégek a szokásos módon bevonulnának, Severio elbújik. Dénes kisfiát az álmáról faggatja, majd, mikor távozni készül, Severio álnok módon ledöfi. Épp jókor érkezik Miklós, hogy leszúrja a gyilkost. Az idős vajda is előkerül, s eképp rendelkezik: „Vágjátok a gyilkos holttestét négyfelé, s szórjátok az ebeknek s hollóknak étekül.” Severiót elviszik. A rokonság gyászkarban tör ki, Beatrix félőrülten berohan, majd egy imádságban megnyugvást találva rábocsátják a függönyt.

Eddig a bús rege, melyben félő, hogy a zene meghallgatása után sem találnánk feltámasztásra érdemes momentumot. Annyit érdemes megjegyeznünk, hogy ugyan Széll Kálmánunk nem csak egy volt, de méltatlanul igen kevés embert fejt el a kegyetlen utókor.