Arany mezők

2011.12.12. 09:43 caruso_

Staatsballett Berlin speciális helyzetben van Európa táncegyüttesei között, hiszen, amíg a nagyváros három önálló operatársulattal rendelkezik, mindhárom színház balett-repertoárját egyetlen társulat látja el. Az együttest hetvenhét balettművész (tizenhárom első magántáncos, ugyanannyi magántáncos, tizenhat címzetes magántáncos, egy karaktertáncos, és harmincöt kartáncos) alkotja, valamit harmincegy fős személyzet, az intendánstól a dramaturgokon és zongorakísérőkön át a masszőrig. Az idei évadban százharmincegy előadást tartanak, a négy premier mellett tíz repertoárdarabbal, melyből kettőt kimondottan gyermekelőadásnak hirdetnek. A világhírű táncos, Vladimir Malakhov 2002 óta vezeti a Staatsoper Unter den Linden együtteset, két évvel később olvasztották egybe a három színház társulatát. A repertoár kialakításánál gondosan ügyel az egyensúlyra, hogy minden közönségréteg megkapja a számára érdekes produkciókat. Egy olyan társulat, melynek százharminc előadáson kell teltházat produkálni, nem kísérletezhet felelőtlenül. A kiváló együttes műsorán tart ritkaságszámba menő felújított klasszikus nagybaletteket (Esmeralda, A péri), és számos kortárs alkotó is örömmel dolgozik velük (példa erre a dvd-n is hozzáférhető Caravaggio, Mauro Bignozetti táncműve). Az idei évad premierjei, egy modern-est: Nacho Duato, William Forsythe és Marco Goecke egyfelvonásosai, Heinz Spoerli Peer Gyntje, John Cranko Rómeó és Júliája, végül Itzik Gaili: The Open Square című Berlin számára készülő világpremierje.

November 18-án mutatták be Heinz Spoerli Peer Gyntjét, amelyet a népszerű svájci koreográfus Grieg kísérőzenéjére alkotott. A most hetvenegy éves művész 1967 óta koreografál, 1996 és 2011 nyara között megingathatatlanul vezette a zürichi Opera balettegyüttesét. Spoerli korunk egyik legtermékenyebb alkotója, volt olyan szezon, amikor öt-hat különböző hosszúságú táncművel is jelentkezett. Ha ezt megszorozzuk az elmúlt negyvennégy évvel, el tudjuk képzelni, hogy nem igen akad a balett- és a zeneirodalomnak olyan műve, amelyet ne állított volna színpadra. Finom jelzés lehet a mennyiség-minőség arányára, hogy koreográfiái ma Svájcon kívül kevés színházban tekinthetők meg. A Peer Gynt premierje 2007 novemberében volt Zürichben, Berlinbe gyakorlatilag változatás nélkül érkezett a darab. Spoerli sosem korszakalkotó stílusáról, vagy egyedi lépésanyagáról volt nevezetes, sokkal inkább a körítésről, mellyel ezek hiányát ellensúlyozta. A Peer Gyntben is ezek a megoldások jutnak utólag az ember eszébe, míg magukra a táncokra alig emlékszik. Nem derül ki, hogy mi vonzotta az alkotót a műhöz, mit akart kifejezni, vagy elmesélni vele. Látványos két és fél óra, amely nem rendít meg, nem mond semmi olyan pluszt, amit Ibsen, vagy Grieg ne ábrázolt volna. Mégis egyfajta kellemes érzéssel jövünk ki a színházból, mint egy bécsi kávéházból, ahol ittunk egy nagyszerű cappuccinót, de azért pontosan érezzük, hogy sosem térünk oda vissza. Spoerli három dologgal nyer: a rafinált látványvilággal, a kellemes színházzal és a berlini premier-szereposztással. A Peer színpadán ugyanis minden előfordul, ami szem-szájnak ingere. Ízléses népi tánc, vad hegyimanók és jól öltözött csáblányok, betolható tükrök, húszméteres (funkciótan) neoncsövek és egy hatalmas gabonamező, mely főhős gazdagságát hivatott szimbolizálni. Gyönyörű kép és életveszélyes mutatvány majd’ egy felvonást az arany mezőben játszani, fetrengeni, balettozni. Ahol a tánc kevés, megjelennek az énekesek és Peer prózai alteregója, egy saját útját szintén végigjáró színész, Sebastien Hülk személyében. A főhős két énje egymástól függetlenül létezik, mozog a színpadon, néha összeforrnak, s néha reflektálnak egymásra. A miértre nincs válasz.

A címszerepet az intendáns, Vladimir Malakhov magára osztotta. Mint az együttes vezetőjének, és húzónevének természetesen joga van saját magának baletteket vásárolni. A negyvenhárom éves világsztár még mindig irigylésre méltó kondícióban van, amikor színpadra lép, ma sem lehet mást nézni rajta kívül. Noha majdnem végig jelen van a darabban, Spoerli azért kíméletesen bánik a lépésanyagával. Peer szerepe jól áll neki, a darab kezdetén is hihető az álmodozó fiú, aki a világ ura lesz, majd elveszett vándor. Az előadás másik csodája Nadja Saidakova, aki Solvejg hálátlan szerepét táncolta kifinomult lírával és végtelen tisztasággal. Az együttes sztárja, Polina Semionova Anitraként csak egy rövid csábtáncban csillogtathatta meg tudását. Az est leghangosabb sikerét Dinu Tamazlacaru aratta le, akinek a Manókirály karakterszerepében nem csak a technikai akadályokat, de olykor a gravitációt is sikerült legyőznie.

Túlzás lenne azt mondani, hogy a Peer Gynttel értékes darab került a Staatsballett repertoárjára. Legjobb esetben is csak egy látványos színfolt az együttes palettáján. A berlini közönség látszólag hálás volt kedvenceinek és elégedetten távozott. Ha ez a feltétele annak, hogy máskor is eljöjjenek, és például egy kortárs estet is megtöltsenek, megérte a befektetés. 

Szólj hozzá!

Címkék: balett Vladimir Malakhov Staatsballet Berlin Deutsche Oper Berlin

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr1003456891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adam Benzwi (1) Adam Smith (1) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (5) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (8) Aigul Akhmetshina (1) Ailyn Perez (2) Ain Anger (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Albert Pesendorfer (1) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (2) Alice Herz-Sommer (1) Alik Abdukayumov (2) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Alvis Hermanis (1) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amélie Niermeyer (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (4) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angelika Kirchschlager (1) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (2) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Goryachova (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Annette Dasch (4) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (4) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (3) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (2) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A láng (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A rózsalovag (1) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (52) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (9) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (17) Bayerische Theaterakademie München (12) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (14) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (254) Billy Budd (2) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (4) Brigitte Fassbaender (1) Brindley Sherratt (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (5) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (4) Christine Schäfer (1) Christof Loy (5) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (3) Claudio Monteverdi (3) Claus Guth (2) Clémentine Margaine (1) Conchita Wurst (1) Corinne Winters (1) Cornelius Meister (2) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Damiano Michieletto (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (2) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (11) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (4) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (3) Dorothea Röschmann (1) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ekaterina Gubanova (1) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) Elena Maximova (3) elfeledett magyar énekesek (35) Elina Garanca (2) Elisabet Strid (1) Eljegyzés a kolostorban (1) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (7) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (8) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Florian Boesch (1) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Francois-Xavier Roth (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Freddie De Tommaso (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georgy Vasiliev (2) Georg Friedrich Handel (9) Georg Nigl (3) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (4) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (42) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) Graham Vick (1) Gregory Kunde (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Günther Groissböck (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (5) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (2) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (2) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Herbert Wernicke (2) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Huw Montague Rendall (2) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (48) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (3) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) Ivor Bolton (1) I pazzi per progetto (1) Jacquelyn Wagner (2) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (2) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) Johan Reuter (1) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julian Prégardien (1) Julius Caesar (3) Juraj Valčuha (1) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karolina Gumos (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katja Kabanova (2) Katonák (Die Soldaten) (4) Keith Warner (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (3) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (2) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Koós Margit (1) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (32) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krausz Mihály (1) Krénusz József (1) Krisztof Warlikowski (2) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (3) Laczkfi (1) Laczó István (1) Ladislav Elgr (2) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Landestheater Coburg (1) Lángok (Plameny) (1) Laura Aikin (3) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (2) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (8) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Linda Watson (2) Lisette Oropesa (1) Liv Redpath (3) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (22) Mahagonny (3) Makropulos-ügy (3) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc-André Dalbavie (1) Marc Albrecht (3) Marc Minkowski (2) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Martin Winkler (2) Márton Dávid (3) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melancholie des Widerstands / Az ellenállás melankóliája (1) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (4) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michael Spyres (1) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (6) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Habjan (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nikolay Borchev (3) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (3) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Odüsszeusz hazatérése (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olesya Golovneva (2) Olivier Py (2) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (136) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (7) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (8) Oper im Steinbruch St. Margarethen (1) Oper Köln (4) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeo (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Ottorino Respighi (1) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (2) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (8) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavel Cernoch (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (3) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (3) René Pape (3) Ricarda Merbeth (3) Riccardo Muti (1) Richard Glöckner (1) Richard Strauss (19) Richard Wagner (43) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (2) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rosie Aldridge (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (4) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Schön ist die Welt (Szép a világ) (1) Sebastian Weigle (3) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simone Young (2) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (45) Staatsoper Berlin (7) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatsoper Stuttgart (2) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (3) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (5) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) Szilágyi Arabella (6) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (5) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (2) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Massimo Vincenzo Bellini (1) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (22) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (2) Tómas Tómasson (2) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (7) Trójaiak (2) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (4) Vera-Lotte Boecker (1) Vera Nemirova (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (6) Violeta Urmana (1) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (2) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Walter Benjamin (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Ablinger-Sperrhacke (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Bankl (3) Wolfgang Koch (4) Wozzeck (2) Written on Skin (1) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása