Jó időben kell hülyének lenni – beszélgetés Kerényi Miklós Dávid táncművésszel

2011.05.10. 10:27 caruso_

 Az ősszel múltál 30 éves. Ez fordulópont egy táncos életében?

Maga a születésnap nekem nem volt az. Tartottam egy nagy bulit, ahova rengetegen eljöttek. Jó volt látni, hogy ilyen sok ember szeret, hogy fontos vagyok nekik. Ami elgondolkoztatott utána, hogy tíz éve dolgozok az Operában. Ezalatt eltáncoltam minden olyan szerepet, ami nekem való. Tényleg mindet. Mostanra pedig elfogytak körülöttem a kihívások. Ha jön egy felújítás, mint A rosszul őrzött lány, visszakapom a régi szerepemet, amit remélhetőleg érettebben átgondoltabban csinálok, de azért ez nem új feladat.
 
Ezért kezdtél új utakat keresni?
 
Pontosan. Pár éve a tánc mellett elkezdtem én is koreografálni és kisebb műfajilag besorolhatatlan tánc-filmeket készíteni. Izgatott, hogy hogyan tudom megvalósítani az elképzeléseimet. Volt mondjuk egy geg-ötletem és kíváncsi voltam, hogy egy jól kiválasztott zenével és a vágással hogyan tudom megoldani. Mi táncosok nagyon kötött életet élünk, ebben pont a szabadság vonzott, hiszen a vágóasztalon azt csinálhatok, amit akarok. Izgattak az ellentétek, például hogy egy szomorú zenére, hogyan tudok összedobni egy olyan klipet, amin nevetnek. Élvezem, hogy úgy mesélek a filmekkel, hogy nem táncolok, sőt nem is vagyok jelen.
 
 
A koreográfiáidat mi inspirálta?
 
Az első darabomat a Fiatal Koreográfusok Estjére készítettem, még 2006-ban. Ez Nekünk ART címmel a Várszínházban volt a bemutatója, aztán a MüPában is játszottuk. A kortárs táncot itthon mindenki nagyon komoly dologként kezeli. Én szerettem volna ennek görbe tükröt tartani, megmutatni, hogy egy gyermek szemében mi is jön le abból, amit mi nagyon modernnek gondolunk. Második koreográfiám – a Na De Tényleg!? – apropóját az Erkel Színház bezárása adta. Úgy éreztem, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy egyszerűen becsuknak egy száz éves színházat, ahol esténként kétezren néztek mindet, és ahol mi is a fél életünket töltöttük. Szomorú büszkeséggel tölt el, hogy az Erkel függönye utoljára az én darabomra gördült le négy éve…
2009-ben került megrendezésre a Jazz és Tánc az Operában című est. Venekei Mariannal és Bajári Levivel hármunkat kértek fel, hogy koreografáljunk meg pár számot, többek között Kaltenecker Zsolt zenéjére. Ennek köszönthetem legutóbbi felkérésemet is. Zsolt zenekarának, a Bin-Jipnek volt decemberben egy koncertje a MüPában, öt számukra készítettem koreográfiát. Izgalmas munka volt, mert teljesen szabad kezet kaptam, és a táncaim alatt Harcsa Veronika énekelt. Végre kiszabadulhattam az Operaház falai közül, kötetlenül választhattam partnert, nem szorított a behatárolt a próbaidőszak. Ez nagyon ösztönzően hatott a munkámra. Ekkor találkoztam a nagyon tehetséges Varga Kingával, aki pár éve végzett a Táncművészeti Főiskolán és most Földi Béla Budapest Táncszínházában dolgozik. Kingának megvannak a klasszikus alapjai, erre építette rá a plusz modern tudását, ami mifelénk ritkaság, ráadásul mindez meg van spékelve egy jó adag nyitottságra a világ felé. Egészen más hangulatú munkafolyamat volt ez, mint az eddigiek, hiszen nem Operás kolléga, tehát nem vagyunk tíz éve napi 12 órában összezárva, nem kérdőjelez meg, tiszta lappal indultunk. Ráadásul ugyanolyan munkamániás és kreatív, mint én.
 
 
Az öt szám valamelyikét vittétek ki Hannoverbe?
 
Nem egészen. Az öt szám lépésanyagából és gondolatvilágából gyúrtam össze egy 13 perces táncjelenetet, Bin - Jip címmel. Ez kettős utalás a jazz együttesre és Kim Ki-duk néhány éves csodás filmjére, ami engem nagyon megfogott. Két fiatal úgy alkot meghatározhatatlan közösséget, hogy szinte egymáshoz se szólnak. Ezt az érzést akartam én is megfogni. Nagyon szeretek kellékkel dolgozni, már az Erkel-záró darabomban is megelevenedett a fél kelléktár, az Operás jazz-est egyik számának pedig központi eleme volt egy nagy  kanapé. Ezt a kanapét menekítettem át a Bin - Jipbe is. Két fiatal ül rajta némi alsóneműben, érzékelhetően akció után. Aztán elkezdünk visszafelé haladni az időben: megelevenedik az aktus, a „küzdelem”, látjuk, hogy külön-külön mit éltek át, amíg idáig jutottak, közben fokozatosan felkerül rájuk egy-egy ruhadarab, egyre inkább távolodnak el a meeting pointtól, a kanapétól, míg végül találkoznak.
 
Hogyan jutottak ki Hannoverbe?
 
Az operaházi hirdetőtáblán láttam meg a versenyfelhívást, sokáig gondolkoztam rajta, de az utolsó napon elküldtem a videónkat. Legnagyobb meglepetésemre értesítettek, hogy a 170 beküldött dvd közül beválasztották a darabomat a legjobb tizenötbe, és sok szeretettel várnak minket az április végi megmérettetésen.
 
 
Hogyan sikerül a verseny?
 
Sajnos nem jutottunk be a döntőbe. Ennek – nem magyarázkodásképp – több oka volt. Én nem vagyok versenyző alkat, rosszul időzítettem. De már az is nagyon jól eset, hogy beválogattak a legjobbak közé. Jó volt látni a többeket, hogy mások hogy gondolkoznak, hol tartanak, milyen mesélnivalójuk van a világról. Elképesztett az itthon teljesen ismeretlen profi kedves és zökkenőmentes szervezés. Mindenki barátságos volt és segítőkész, érzékeltették, hogy mi vagyunk a fontosak, értünk dolgoznak. Úgy érzem, így is rengeteget profitáltam az utazásból. Az eredményhitetésnél a zsűri nem alakoskodott. Elmondták, hogy a döntésük teljesen szubjektív volt. Ed Wubbe, a rotterdami Scapino Ballett igazgatója említett egy számomra is elgondolkoztató dolgot: az időzítés, a timing fontosságát.
 
Mit hallottál ezelőtt a hannoveri táncéletről?
 
Abszolút semmit. Hannover nem az a város, amiről az ember azt gondolná, hogy rajta van a nemzetközi balett-térképen. Éppen ezért volt nagyon meglepő, amikor kiderült, hogy a koreográfus verseny már 25 éves múltra tekint vissza. Az elmúlt években számos, azóta befutott ifjú koreográfus volt itt helyezett, köztük legújabb kedvencem a most 27 éves svéd Alexander Ekman is. Külön öröm volt, hogy a kétnapos rendezvény első estéjén fellépett az NDT2 (a Holland Táncszínház ifjúsági együttese) is két Kylián és egy Ekman opussal.  Számomra lenyűgözőek az alkotásai, a tánc és a színház speciális ötvözete, az a fajta teljes gondolati és asszociációs szabadság, ami csak egy szabad országban felnőtt fiatalnak adatik meg. Darabjai nekem arról mesélnek, hogy nem kell feltétlenül komolyan venni a világot, a vicc, a geg is lehet komoly, sőt néha komolyabb és mélyebb, mint egy-egy komolynak és mélynek szánt alkotás. Ekman nagyon érzi a Színházat, tökéletesen időzít, mindig jó időben „hülye”!

Szólj hozzá!

Címkék: interjú balett Kerényi Mikós Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr892892536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (2) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (4) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (2) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (50) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (7) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (13) Bayerische Theaterakademie München (10) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (12) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (193) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (1) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (7) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (23) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (52) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (2) Franz Schubert (4) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (3) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (21) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (2) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (1) Ian Bostridge (2) idézet (45) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Holloway (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (8) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (27) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (2) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Dallapiccola (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (3) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (1) Operaház (119) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (8) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (7) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (11) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (17) Richard Wagner (39) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (1) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (3) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (2) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stéphane Degout (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (3) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (18) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (1) Théâtre Royal de la Monnaie (2) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (11) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása