Giselle szerepe, amiben ma mutatkozol be az Operaházban minden balerina egyik álomszerepe…
Igen, izgalmas lett volna húsz évesen is eltáncolni.
De Te húsz évesen nem Giselle voltál!
Valóban nem, amikor az 1999/2000-es szezont Madridban Victor Ullate társulatánál töltöttem, repertoáron volt ez a balett és én 28 előadásban Myrthát, a villik kőszívű királynőjét táncoltam. Pár évvel később Pesten ugyanezt a szerepet kaptam az akkori balettigazgatótól Harangozó Gyulától is.
Szeretted táncolni?
Izgalmas kihívásnak éreztem Giselle lélekkel Myrthát játszani. Nehéz volt hidegnek és kegyetlennek lenni egy ilyen szép zenére. Érdekes, hogy amíg én abszolút Giselle-nek érzem magam, egykori mestereim közül volt, aki még ma is inkább villikirálynőként tud csak elképzelni. Remélem, ma bebizonyíthatom nekik is, hogy ez mennyire nem így van…
Aztán Giselle is lehettél…
Kaptunk egy felkérést állandó partneremmel, Oláh Zoltánnal Gregus Zoltántól, akinek Athénban balettiskolája van, hogy működjünk közre az ottani növendékek vizsgaelőadásán. Nagyon kellemes élmény volt az előadás, és Zolival azóta is szívesen járunk vissza Athénbe.
Giselle-t általában 16 éves kislánynak szokták ábrázolni. Te most a duplája vagy. Nem zavar ez a szerep táncolása közben?
A legkevésbé sem. Az én Gisellem nem 16 éves. Egy naiv lélek, de az őrülési jelent alatt és főleg a II. felvonásban már egyáltalán nem egy kislány története ez. Ezt a lányt Albert gróf becsapja, de az ő tiszta szerelme a síron túl is kitart. Számomra Giselle szívbeteg, akit az anyja túlságosan óv a külvilágtól, ami nem egészséges. Szinte agyonnyomja a szeretetével és nem engedi felnőni. Ettől torzul a személyisége. Ez ma sem lenne egészséges, hiszen a világban farkastörvények uralkodnak.
Mi lesz a szereplőkkel, amikor legördül a függöny?
A sírjából kiszállt Giselle nyilván villivé fog válni. Megmentette Albertet, a földön kívül örök és sosem betejesedő szerelem diadalaként. Számára egyedül Albert a fontos, annak ellenére, hogy a gróf megbántotta őt, aki megbántotta őt. Giselle-nek szó szerint, megszakad a szíve a fájdalomtól. Ez a balett csodálatos példája a megbocsátásnak. Hillariont, a rámenős vadászt, akit Giselle a földön sosem szeretett, hagyja elpusztulni. A lány be fog állni a sorba, és a következő éjjeleken ő is halálba fogja táncoltatni az arra vetődőket. És Albert? Azt remélem, hogy nem fogja elvenni Bathilde hercegkisasszonyt, hanem az éjszaka hatására remete lesz.
Mennyire nehéz szerep ez?
Maga a lépésanyaga nem olyan nehéz, viszont nagyon kényes. Nagyon fontos, hogy az ember végig benne maradjon a darab stílusában, precízen szépen és légiesen kell táncolni, rettentő érzelem dúsan. A két felvonás lépésanyaga is egészen más. Az elsőben a rövid szoknyában nagyon fontos az apró lábmunka, míg a másodikban a hosszú fehér szoknya még többet takar, ott viszont lényeges a karmunka. Sajnos csak egy zenekaros próbát kaptunk, és úgy vettem észre, hogy a zenekar nem játssza tiszta szívből Adam zenéjét. Tudom, hogy ez nem mérhető egy-egy operához, vagy Csajkovszkij baletthez, mégis, ha ők elhinnék, hogy ez is jó zene, mindenkinek könnyebb lenne…
Milyen volt a felkészülés?
A Giselle alapmű. Evidencia, hogy az ember már a balettintézetben ismeri. Pont ettől nehéz, hogy a saját és mások emlékeiből pontosan hámozza ki az ember az alapokat. Ehhez fontosak a források. Számomra Volf Katalin volt az utolsó Giselle akiben megvolt az az értelem és érzelem, amit a szerephez elengedhetetlennek gondolok. Az ő felvételeit sokat néztem. Jó volt együtt dolgozni Olga Vtorushinával, aki számtalanszor táncolta a szerepet Szentpéterváron, és mindig öröm táncolni Oláh Zoltánnal, akivel azt hiszem, minden rezdülésünket érezzük a színpadon.
Alexa Anna Kareninaként, Cserta Józseffel:
fotók: Papp Tibor és Mészáros Csaba
