A Hunyadi László pesti előadás-története I.

2012.09.21. 09:35 caruso_

Hunyadi László szinlap1844.jpgIdén március 16-án múlt 555 éve, hogy Hunyadi László feje porba hullt, midőn a bakó a legenda szerint harmadszor sújtott rá. A huszonhat éves ifjú ekkor Magyarország egyik legnagyobb klánjának volt a feje, ami sokaknak csípte a szemét. Hogy rendelkezette-e „Vajdafi” László édesapja és öccse erényeivel, az nem derülhetett ki. Egy biztos, Mátyás bölcsebb volt, mint heves vérű bátyja, akinek gyilkosain nem állt bosszút, sőt kibékült velük és maga mellé állította őket. László testét pedig kihantoltatta és Gyulafehérvárra vitette, ahol édesapjuk mellé temetett. Ott is nyugszik a mai napig. Évszázadokig háborítatlanul pihent, míg az 1840-es évek nemzeti romantikája fel nem fedezte magának, s egyfajta „magyar Sasfiókként” bele nem kapaszkodott homályba veszett alakjába. Hunyadi László végzete tökéletesen alkalmas volt arra, hogy bukásából egy bús történetet kanyarítsanak, mely pontosan illeszkedett a romantikus, múltban igazolást kereső korhangulathoz.

Erkel zenedrámája vitathatatlanul mérföldkő a műfaj hazai történetében, az első magyar opera, mely ma is megállja helyét a színpadon. Nehezen ismernénk rá arra a műre, mely 1844. január 27-én szólalt meg először a Nemzeti Színházban. Az elkövetkező évtizedekben számtalan részt komponált hozzá és húzott ki Erkel. Szerencsére néhány éve a Zenetudományi Intézet munkatársai megpróbálták felfejteni a szálakat, így mára nagyjából lehet egy képünk az eredeti műsről is. A premiert természetesen maga a szerző vezényelte, a főszereplők Havi Mihály (V. László), Pecz Adolf m.v. (Hunyadi László), Udvarhelyi Miklós (Gara nádor), Molnár Leopoldina (Gara Mária), Schodelné Klein Rozália (Szilágyi Erzsébet) voltak. „Az egész opera tudós német muzsika, mely ahelyett, hogy élő egészséges hangokban szívhez, kedvhez szólna, legfölébb egy pár, nehéz hangfogásban gyönyörködő, puszta mechanikusokká ferdült zenésznek fog tetszeni, s nem a közönségnek.” – írta az egyik korabeli ítész. A korabeli sajtót megosztotta Erkel műve, a közönség azonban azonnal a szívébe zárta. Az köztudott, hogy a szabadságharc vitézei többek között a Meghalt a cselszövőre masíroztak. Ám, ami ennél is fontosabb, hogy  szabadságharc utáni években nemzeti operából A nemzet operájává magasztosul a Hunyadi László. 1850-ben lép fel Szilágyi Erzsébetként Anne La Grange, ekkor egészítette ki művét Erkel az ismert áriával. Az előadást kétszer újították fel. Először 1846. június 9-én Reszler István, Farkas (Wolf) Károly, Füredi Mihály, Paksyné Mochonaky Amália és Schodelné Klein Rozália, majd 1852. december 4-én Reszler István Mazzi József Füredi Mihály, Leiter Paulina és Hasselt-Barth Anna főszereplésével. A Hunyadi László a Nemzeti Színház történetének egyik legnépszerűbb és legsikeresebb operája volt, összesen kettőszázharmincnyolc előadást ért meg, valószínűleg mindegyiket a szerző vezényletével. Fényes külsőségek között ünnepelték meg a 200. előadást, 1874 februárjában. Egyenesen e miatt utazott Pestre Bécsből Minnie Hauk, s a fuvolaszólót maga Doppler Ferenc játszotta. Az egyik páholyban ült Almássy György gróf, aki mind a kétszáz előadáson jelen volt.

Hunyadi László 1844.jpg

A király esküje, metszet, 1844

Nagy gondban voltak a kulturális urak Podmaniczky Frigyes báró vezetésével. 1884 nyrán elkészült a szépséges Sugár úti palota, melyet meg kellett volna valamivel nyitni. Csakhogy erre alkalmas és méltó mű éppen nem állt rendelkezésükre. Az agg Erkel – és műhelye – nem készült el a tervezett István királlyal. Más szerző természetesen szóban se jöhetett, hiszen Erkel ekkor már évtizedek óta elmozdíthatatlan ikon volt, önmaga szobra. Hát a Hunyadi és a Bánk bán? – tennénk fel mai szemmel a jogos kérdést! De a dolog korántsem nézet ki annak idején ilyen egyszerűen, hiszen a Hunyadiban a király egy gyenge báb, a Bánk bánban pedig egy idegen királynét nyílt színen döf keblen a főhős. Maradt tehát a hazánkban oly sokszor bevált öszvér megoldás a Hunyadi népszerű nyitányával, a Bánk bán szalonképes I. felvonásával, majd a Lohengrin I. felvonásával – melyet Ferenc József jó császárunk már meg sem tekintett. Erkel legnépszerűbb operája természetesen már az első évadban a maga teljességében is felcsendült az új Operaház színpadán. Egy-egy előadást még elvezényelt a nyolcvanon felüli komponista, majd Sándor fiára hagyományozta a darabot. A szereposztás az 1885. február 19-ei operaházi bemutatón a következő volt: Pauli Richárd (Király), Perotti Gyula (Hunyadi), Ney Dávid (Gara), Maleczkyné Ellinger Jozefa (Mária), Marie Wilt m.v. (Erzsébet). Mint látjuk két németajkú művész – Perotti és Wiltné asszony – is szerepelt az előadásban. A kor szokásainak megfelelően ők is magyarul énekelték szólamaikat, mai füllel el sem tudjuk képzelni hogyan. S ez a hagyomány még hosszú évekig fennállt, elsősorban a megszokott tenorhiány miatt. Marie Wilt nagyon szerethette Erzsébet nehéz koloratúráit, a La Grange áriát Bécsben is énekelte.

Wilt M_Szilágyi E.jpgMegdöbbentő módon ez a Hunyadi László volt az Operaház történetének egyik leghosszabban repertoáron lévő előadása, több mint fél évszázadon át futott. Nyilvánvalóan időközben a szereposztáson kívül minden más is lecserélődött, olykor rendezőket is feltűntetnek, - Mihályi Ferenc (1916.III.30), Bródy István (1917. X. 6.), Ferenczi Frigyes (1918. X. 6.), Mihályi Ferenc (1920. XI.15), Ferenczi Frigyes (1926. IV. 5.) – hogy az ő működésük mennyiben változtatott a produkción, az mára kideríthetetlen. Érdemes végigfutni, hogy kik énekelték a sok évtized számtalan előadásának főszerepeit. Sokak neve mára semmit sem mond nekünk, mégis talán megérdemlik, hogy halvány emlékként fennmaradjanak. Ameddig bírta, Erkel, majd haláláig Sándor fia vezényelte az előadásokat, 1903-ban vette át Benkő Imre, majd Márkus Dezső, Szikla Adolf, ifj. Ábrányi Emil és Pető Imre. A királyt Dalnoki Béni, Kiss Béla, Kertész Ödön, Arányi Dezső, Pichler Elemér, Gábor József, Anthes György – a világhírű tenor –, Kertész Vilmos, Szentmihályi Tibor, Szügyi Kálmán, Szórád Ferenc, végül 1927-ben a pályakezdő Rösler Endre énekelte. Hunyadit: Hajós Zsigmond, Broulik Ferenc, Arányi Dezső, Pichler Elemér, Déri Jenő – Déry Gabriella nagypapája –, dr. Székelyhidy Ferenc és Pilinszky Zsigmond. Érdekes megfigyelnünk, hogy több tenorista is először V. Lászlót, majd Hunyadit alakította a darabban. Ugyanígy a szopránok közül is sokan kezdték Gara Máriával, mejd folytatták Szilágyi Erzsébettel. Fontos előadás volt az 1909. november 16-ai, ekkor debütált ugyanis a Házban Székelyhidy Ferenc, egy korszak meghatározó művésze. Gara nádor alakítói voltak: Ódry Lehel, Fektér Ferenc, Várady Sándor, Takáts Mihály, Beck Vilmos, Szemere Árpád, Ney Bernát, Szende Ferenc, dr. Palló Imre és Pusztai Sándor. Mária minden reménybeli koloratúrszoprán egyik első főszerepe volt, felléptek benne: Glózer A., Bianchi Bianca, Kordin Mariska, Ábrányiné Wein Margit, Sz. Bárdossy Ilona, Blättenbauer Gizella, Szilágyiné, Payer Margit, M. Szoyer Ilona, Sándor Erzsi, Maleczky Bianca, Goda Gizella és Krÿswÿk Annie. Közülük a legjelentősebb minden bizonnyal Sándor Erzsi volt, az a művész, aki úgy lett császári kamaraénekesnő, hogy sosem hagyta el Magyarországot. Szilágyi Erzsébet minden drámai koloratúrának kihívás. Ekkoriban Risley Lélia, Györgyné Zsófia, Bianchi Bianca, Pewny Irén, Ney Hermin, Krammer Teréz, Sebeők Sára, Záborszkyné B. Ilona és Palay Matild léptek fel a szerepben. A legtöbbször talán Sebeők Sára alakította a bús özvegyet.

Kiss Béla_V László.jpgTöbb jeles esemény is kötődik a Hunyadi előadásokhoz, mely ekkor (még) az elsőszámú protokolldarab volt. 1888. december 16-án ünnepelték Erkel 50. karmesteri jubileumát, 1894. január 27-én a mű ősbemutatójának 50. évfordulója volt, az 1898. november 24-ei előadás bevételét Erkel síremléke javára fordították, 1900. április 7-én ünnepelte Erkel Sándor 40. művész jubileumát. Az 1903. október 13-ai előadást Erkel Sándor síremléke javára rendezték, de nehezen csordogálhatott a pénz, mert további három előadást kellett hasonló céllal rendezni. 1904. január 31-én ünnepelték a Hunyadi László ősbemutatójának 60. évfordulóját, 1906. március 15-én volt a mű századik operaházi előadása, 1910. november 7-én Erkel születésének centenáriumán adták. A politika is beleszól az előadás-történetbe, 1918. november 2-án „Magyarország újjászületése alkalmából” – ez az őszirózsás forradalmat takarta éppen, majd november 16-án a köztársaság kikiáltása alkalmából, egy évvel később pedig már 1919. november 16. a nemzeti hadsereg bevonulása alkalmából játsszák. Egy viharos időszakra az 1920. november 15-i évadnyitó előadás tesz pontot. Igen tanulságos beleolvasni a napi sajtóba, látni, hogyan válnak meggyőződéses baloldalivá egyik napról a másikra az egykor királypárti újságírók, azon örömködve, hogy végre fehérblúzos proletárok foglalhatnak helyet az udvari páholyokban.

Fotók: Operaház Archívum

Szólj hozzá!

Címkék: operaházi kronológia Erkel Ferenc Hunyadi László

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr764777943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (3) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (14) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (13) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (231) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (3) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (9) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (28) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (1) Georg Nigl (1) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (41) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (5) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (2) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (4) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (127) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (40) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (2) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (42) Staatsoper Berlin (5) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása