Caruso

Mai bejegyzésünkben három magyar grafikusművész, Gál Ferenc (1913-1986), Kékesi László (1919-1993), és Füle Mihály (1914-2005) munkáiból mutatunk be néhányat. Bár a Pénzjegynyomda egykori munkatársai számos más területen is alkottak, természetesen operai témát választottunk.

Míg a sport, az állat- és növényvilág, a képzőművészet ábrázolása viszonylag gyakori a magyar bélyegkiadás történetében, jóval kevesebb kiadvány foglalkozik zenei témával. Ezek többsége is nagyjainkról megemlékező, évfordulós emlékbélyeg. A kivételek egyik ritka, szép példája a Magyar Posta 1967-es bélyegsorozata, mely a „hagyományos operajátszás” színes mesevilágát megidéző nyomatokon közismert operák egy-egy jelenetét mutatja be.

A sorozat első négy darabját Gál Ferenc, a többit Kékesi László tervezte.

1. Borogyin: Igor herceg

Sudlik Mária nem akkor halt meg, amikor néhány napja megállt a szíve, hanem már lassan tizenöt éve, amióta nem léphetett többet színpadra. Egyike volt azon ritkuló keveseknek, akinek a színpadi lét még azonos volt magával az élettel. Számára az Operaház nem csak a munkahelyet jelentette, hanem az életteret, sőt kicsit az otthont is. Amikor mindezt elveszítette, soha többet nem tette be a lábát az Andrássy útra, esténként a Pasaréti úti lakásban várta haza a hírhozó férjét. Hatvanéves kora óta csak várt… Tizenhárom éven keresztül várt.

Párizs operaháza, a Palais Garnier sokak fantáziáját megmozgatta az elmúlt másfél évszázadban. Az élet itt nemcsak a színpadon, a nézőtéren és a próbatermekben zajlik, hanem olykor a tetőn is. Érdemes belepillantani ebbe a különleges világba!

1. Delmaet & Durandelle fotója 1869 májusában készült, tetőfedés közben. Egyes legendák szerint a kép jobb alsó sarkában a Fantom figyeli a munkát!

Nincs még egy operaénekes, aki úgy hajolt meg előadásai végén, mint a ma hatvanöt esztendős Kelen Péter. Végigsimogatta a függönyt, a mese és a valóság elválasztóját, majd bal kezével megfogta és mosolytalanul, szinte dacosan, üres tekintettel farkasszemet nézett az őt éltető közönséggel. Sem köszönet, sem hála, sem alázat nem volt ilyenkor a művész szemeiben. A játék és varázslat véget ért, de még nem tudott, vagy nem akart visszalényegülni civil, hétköznapi önmagába.

Összeállításunkban – kapcsolódva a holnap kezdődő Bayreuthi Ünnepi Játékokhoz – két, Richard Wagner művészetét tárgyaló bélyegsort mutatunk be, melyeket a német Harmadik Birodalom idején jelentettek meg.

A nácik, és személyesen Hitler vonzódása a germán mondakör legendáihoz, valamint kitüntetetten Wagner művészetéhez közismert. Így az sem véletlen nyilván, hogy első komolyabb vállalkozásuk a bélyegkiadás terén egy Wagner operáit bemutató alkalmi sorozat volt.

Ezt a kilenc darabos jótékonyági bélyegsort – mely ebből a korszakból a mai napig talán a legkeresettebb a gyűjtők körében – Német Birodalmi Posta (Deutsche Reichspost) bocsátotta ki, a Deutsche Nothilfe segélyszervezet támogatására 1933. november 1-én. Az ilyen jótékonysági bélyegek esetében az összértékből egy bizonyos összeg a kedvezményezett szervezet számlájára került. A háború előtt kiadott német bélyegeknél szokatlanul minőségi és kidolgozott maratott mintákon a korai operák és az Istenek alkonya kivételével a wagneri életmű nagy része megjelenik. (Ez utóbbi talán az épp alakuló ezeréves birodalom szempontjából szerencsétlen címe miatt maradt ki a sorozatból.) Érdekesség még, hogy a korábbi minták helyett ennél a kiadványnál alkalmazták először vízjelként a horogkeresztet.

A sorozat tervezője Alois Kolb (1875-1942), osztrák grafikus, részmetsző, festőművész.

1. Tannhäuser

Aki foglakozik az okkult tudományokkal, talán meg tudja magyarázni, hogy miféle különös egybeesés lehet az oka annak, hogy július elején néhány nap különbséggel – más-más évben – a világ különböző pontjain három nagyszerű tenorista is született. B. Nagy János 9-én sírt fel először, majd 11-én az idén 90 esztendős Nicolai Gedda következett, a sort 13-án Carlo Bergonzi fejezte be. Akad egyéb hasonlóság is a magas C királyainak életrajzában. Például az, hogy mindhárman énekeltek Budapesten. S amikor itt jártak, fénykép készült az fellépésükről. Melyet ki más készíthetett volna, mint az Operaház „udvari fotósa” Mezey Béla!? A fényképészek általában szerény emberek, akik nem magukat tolják előtérbe, hanem a kamera másik oldalán állva próbálják elkapni a megfelelő pillanatot. Mezey Béla sem ünnepelteti magát, pedig nemrég töltötte be a 80. életévét. Éppen aznap, amikor Carlo Bergonzi 91. esztendős lett volna. Mert bizony ő is beleillik a sorba. Ugyan hivatalos képzésben sosem részesült, színpadra sem lépett, de gondosan őrzi azt a magnókazettát, amely ékesen bizonyítja, hogy ha máshogy alakul az élete, talán belőle is príma tenor vált volna.

Verdi halálának centenáriumakor, 2001-ben hatalmas megemlékezéseket és fesztiválokat tartottak szerte a világban. A rengeteg új operaelőadás mellett a társművészetek is ihletet kaptak. Ekkor készült Roberto Meli, a tehetséges olasz illusztrátor, grafikus és nem utolsó sorban karikaturista szellemes rajz-sorozata a 27 Verdi operáról. A legjobbnak ítélt tízet blogunk is bemutatja most.

1. Nabucco

Néhány napja járta be az uborkaszezonnal küszködő olasz szaksajtót a pezsdítő hír, miszerint Luisa Mandelli visszatér a színpadra. Ráadásul nem is az anyaszínházában tapsolhatnak majd neki, Daniel Barenboim – a Scala korábbi főzeneigazgatója – Berlinbe hívta a művésznőt, hogy lépjen fel decemberben az általa vezényelt Traviata produkcióban, Annina szerepeében. Az argentin karmester, mint látni fogjuk, ezzel a tettével két legyet is ütött egy csapásra. De kicsoda valójában Luisa Mandelli és mitől olyan fontos énekesnő, hogy egy rövid szerepre is érdemes legyen meghívni?

Néhány éve jelent meg Bécsben Evelyn Rillé és Johannes Ifkovis könyve, Die Oper kocht címmel. A két szerző 26 országból 64 operaénekest vett rá arra, hogy legalább néhány fotó erejéig mutasság meg, mit tudnak a konyhában. A fotózás látszólag oldott hangulatban zajlott, a képek igen mulatságosra sikerültek. Vannak olyan énekesek, akiknek valóban szenvedélye a főzés, és akár egy fárasztó előadás levezetéseként is szívesen ragadnak fakanalat (például bécsi törzshelyükön, a Ristorante Soléban), mások viszont valószínűleg nagyon csodálkoznának, ha egyszer betévednének házuk konyhájába.

„– Lebukott egy emberünk Alaszkában. – Kár érte. – Kiváló ügynök volt.” - Ismételgetik néhányszor tökéletesen közömbösen a leírva nem különösebben mulatságos párbeszédet az egyik 1970-es évek közepén készült Bud Spencer – Terence Hill vígjátékban. Az ügynökkérdést azonban sem Amerikában, sem a Keleti Blokkban nem kezelték akkoriban ennyire könnyedén. Mégis a fenti mondatok villantak be néhány napja, amikor egy írás látott napvilágot a pestisracok.hu portálon, amelyben az Operaház egyik karmesterének állítólagos ügynök-emlékiratait ismertetik. Jellemző, hogy nem sokan ugrottak rá a témára, mintha most, a rendszerváltás után negyedszázaddal ez még mindig olyan kérdés lenne, amelyről jobb tudomást sem venni. A tizenötoldalas feljegyzést „egy olvasó” juttatta el Hankiss Ágneshez, a Hamvas Intézet izgatatójához. Kevés izgalmasabb téma van az Operaház világháború utáni történelmében, mint az ügynök-kérdés. Hiszen ebben a kivételezett, kicsi, ám heterogén közösségben nyilvánvalóan szép számmal éltek olyan kollégák, akik meggyőződésből, kötelességtudatból, esetleg szakmai féltékenységből jelentettek kollégáikról valós és vélt dolgokat. Egy ekkora, kiemelten reprezentatív kulturális intézményre fokozottan ügyeltek. Számos fontos embert látott vendégül a színház a repertoár- és díszelőadásokon, ráadásul a társulat az 1960-es évek elejétől egyre gyakrabban turnézott külföldön, Nyugaton is, ami módot adott a disszidálásra. Több beépített ember személye valószínűsíthető, ám nagyrészük a mai napig felderítetlen. Kérdés, hogy mennyi maradt egyáltalán fenn az irományaikból. Pedig ezek a személyek és jelentéseik nyilvánvalóan sok mindenre magyarázatot adnának. Annyit ma már bizonyosan lehet tudni, hogy az Operaházban, az 1950-es években huszonhat személyt foglalkoztattak, 1963-ban öt hivatalos kapcsolat, két társadalmi kapcsolat és két informátor, de még 1987-ben is három titkos megbízott és kilenc hivatalos kapcsolat figyelte a dolgozókat. Úgy tűnik, egyiküket sikerült most beazonosítani.