Stravinsky az Operaházban

2015.01.16. 09:06 caruso_

stravinsky_.jpgA budapesti közönség Stravinsky művel először valószínűleg a Filharmóniai Társaság Zenekarának koncertjén találkozott. A Tűzijátékot 1920-ban Dohnányi Ernő vezényelte. Ötévnyi szünet után robbantak be az orosz származású komponista művei a magyar zeneéletbe, sőt 1926-ban maga Igor Stravinsky játszotta a Zeneakadémián a Zongoraversenyét, majd 1933-ban egy teljes szerzői estet vezényelt a Vigadóban. A szerző művei – elsősorban a három legnépszerűbb balett, és azok szvitjei – a hazai zenekarok állandó repertoárdarabjaivá váltak.


oedipus_rex_1928_z_vodszky_zolt_n_budanovits_m_ria_001.jpgAz Operaházban először a Petruska került színre, 1926. december 11-én Brada Ede koreográfiájában, a Balerínát Ptasinszky Jozefin, Petruskát Andor Tibor, a Mórt Brada Rezső táncolta ekkor, az előadást Rékai Nándor vezényelte. A balettet két évvel később, 1928. december 14-én követte az Oedipus Rex. Az oratórium-opera látványvilágáért ismét Oláh a felelős, a karmester megint Rékai. Az előadást – megy mindössze hatszor ment – Márkus László rendezte. Oedipus: Závodszky Zoltán, Iocaste Budanovits Mária, Creon és a Hírnök Szende Ferenc, Tiresias Székely Mihály, a Pásztor Somló József, a Magyarázó Toronyi Gyula volt. Az Olaszországban élő Milloss Aurél 1933-ban készítette el az Operaház részére a maga Petruska változatát, melyben a címszerepet is eltáncolta. A Balerinát ekkor Vécsey Elvira, a Mórt Brada Rezső alakította.

petruska_1926_001.jpgA világháború után szintén a Petruskával kezdődött a Stravinsky előadások sora. A koreográfus ezúttal Jan Cieplinski volt, a díszleteket Oláh Gusztáv és Fülöp Zoltán, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte, Ferencsik János vezénylet. Az 1946. decemberi felújításon Csinády Dóra, Sallay Zoltán és Vashegyi Ernő táncolta a főszerepeket. A francia Janine Charrat 1948-ban egy teljes balett-estet készített az Operaház művészei számára. Az este egyik száma a Kártyajáték volt, mely Kenessey Jenő vezényletével tizenegyszer volt látható. Vashegyi Ernő 1949-ben dolgozta át a Petruskát. A korábbi látványvilágban ezúttal Pásztor Vera, Vashegyi és Rab István alakította a főszereplő hármast. Az Odry Színpadon 1958-ban Láng István: Pathelin mester című operájának ősbemutatójával együtt került színre A katona története. A stúdió-előadást Huszár Klára és Makai Péter rendezte, Géczy Éva koreografálta, Varga Pál vezényelte. Kristóf Károly fordítását Tallós Endre mondta el. Az Ördögöt Zilahy Győző, a Katonát Péter László, a Királylányt Bánki György táncolta. Modern-est keretében került először Pesten színpadra a Le sacre du printemps, 1963. március 21-én. Eck Imre koreográfiájában az Embert Kun Zsuzsa és Lakatos Gabriella táncolta, Az előadásokat Tóth Péter és Kórodi András vezényelték. A Petruska és a Tűzmadár Mihail Fokin-féle ősváltozata 1966-ban, az Erkel Színházban Konsztantyin Bojarszkij betanításában volt először látható. A Balerinát Lakatos Gabriella és Kaszás Ildikó, Petruskát Sipeki Levente és Perlusz Sándor, a Mórt Péter László és Zilahy Győző, a Tűzmadarat Kun Zsuzsa, Kékesi Mária és Ugray Klotild, a Cárevicset Havas Ferenc, Dózsa Imre és Sterbinszky László, a Királylányt Menyhárt Jacquline és Gombkötő Erzsébet, Kascsejt Koren Tamás és Pethő László táncolta.

balett18.jpgMarkó Iván Tűzmadárként

1973. december 21. több mint piros betűs ünnep a magyar balett-történelemben. Ekkor mutatták be Budapesten a francia koreográfus-zseni, Maurice Béjart három alkotását, A Tűzmadarat, a Le sacre du printemps-t és a Webern zenére készült Opus 5-öt. Először szökött friss levegő szökött a vasfüggöny mögé, szembesítve a közönséget és a szakmát azzal, hogy milyen irányba tart a 20. század második felének nemzetközi balett élete. A két Stravinsky koreográfia népszerűségére jellemző, hogy másfél évtized alatt több mint száztíz előadást értek meg, az első két évadban huszonkétszer, majd tizenötször lehetett eljátszani őket. A Pierre Dobrievich által betanított darabokat Erdélyi Miklós és Pál Tamás, majd Sándor János, Ligeti András és Kovács János vezényelték. A Tűzmadarat Markó Iván, Dózsa Imre, Keveházi Gábor, ifj. Harangozó Gyula, Lőcsei Jenő, Jezerniczky Sándor és ifj. Nagy Zoltán táncolták. Markó, mint a XX. Század Balettjének szólistája vendégként is többször hazatért, de a Béjart együttes másik kiválósága, Michael Denard is bemutatkozott a címszerepben. A Sacre Kiválasztott lányát Pártay Lilla, Szumrák Vera, Gábor Zsuzsa, Sebestény Katalin, Csarnóy Katalin, Bán Teodóra, Hágai Katalin és Végh Krisztina, párját Dózsa Imre, Keveházi Gábor, Erdélyi Sándor, Szakály György, és vendégként Jorge Donn, Daniel Lommel és Lovas Pál táncolhatta. A 20. század másik meghatározó koreográfusa, George Balanchine legendásan jó kapcsolatot ápolt Stravinsky-el: A szerző több mint egy tucat művét táncba öltötte, melyek közül talán a legfontosabb az 1928-ban keletezett Apollo. Balanchine egyik főműve 1977 decemberében jutott el Budapestre. A balett 43 előadást ért meg, a címszerepet Dózsa Imre, Keveházi Gábor, Lőcsei Jenő és vendégként Michael Denard táncolta. Az Apollót két évvel később követte az Agon, mely 22-szer volt látható.

apollo.jpgApolló: Dózsa Imre

Stravinsky egyetlen egész estés operáját, A léhaság útja címmel 1980. május 2-án mutatták be, Róna Frigyes fordításában. Az előadást Mihály András vezénylete, Mikó András rendezte, a díszleteket Forray Gábor, a jelmezeket Makai Péter tervezte. A mű szerepeiben a színház fitalam művészei léptek fel: Polgár László (Truelove), Csengery Adrienne (Anne), Gulyás Dénes (Tom), Gáti István (Nick Shadow), Komlóssy Erzsébet (Lúdanyó), Seregélly Katalin (Török Baba), Korcsmáros Péter (Árverező) és Meresi Miklós (Ápoló). Az előadás egyetlen évadot ért meg, kilencszer volt látható.

koml_ssy_erzs_bet_g_ti_istv_n_a_l_has_g_tja_001.jpgKomlóssy Erzsébet és Gáti István A léhaság útjában

Az harmincöt év nem bővelkedett Stravinsky újdonságokkal. Barbay Ferenc Tűzmadár koreográfiája 1997-ban négyszer ment az Erkel Színházban. A szvitre készült férfikettőst Csonka Roland és Kun Attila, illetve Jurányi Patrik és Bajári Levente táncolták. Vidnyánszky Attila 2007 decemberében Stravinsky-estet rendezett a Thália Színházban, melyen A róka és a Mavra operaházi bemutatója után a Színművészeti Főiskolások által előadott Katona története szerepelt. Az est 12 előadást ért meg. Nem volt sokkal szerencsésebb a 2008-ban bemutatott Menyegző sem. Bozsik Yvette koreográfiája nyolcszor szerepelt az Operaház műsorán.

Fotók: Operaház Emlékgyűjtemény

Szólj hozzá!

Címkék: balett operaházi kronológia Igor Stravinsky The Rakes Progress

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr207078477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (43) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (159) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (21) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (44) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (5) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (21) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (108) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (8) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő