Opera ABC – Vérnász

2013.04.15. 09:41 caruso_

Vérnász1.jpgV, mint Vérnász Kortárs magyar opera? Sokan, ha meghallják a hármas szóösszetételt, fintorognak. Pedig nem mindig van igazuk. Valaha a Hunyadi László is „kortárs magyar opera” volt, aztán rászoktak az emberek. Nem volt ez másképp A kékszakállú herceg várával sem, mely 1918-as premierjét követően mindössze nyolc előadás után majd húsz évig nem szólalt meg, hogy aztán 1936-tól Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv első legendás kísérlete is évi egy-két előadás erejéig maradjon színen. Bizony keletkezése után majd fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Bartók addig idegenkedéssel fogadott mesterműve elinduljon világhódító útjára, s a legtöbbet játszott magyar operává nője ki magát. Ne legyenek illúzióink, a törzsközönség egy része, még ma is túl modernnek tartja A kékszakállú herceg várát, s kortársait. Lassan egy évszázados a szakadék azok között a művek között, melyeket még hajlandóak megemészteni napjaink nézői, s azok között, melyre még bérleti előadás esetén se mennek el. Ilyen körülmények mellett különösen értékelendő, hogy Szokolay Sándor 1964-ben bemutatott Vérnászának első produkciója kilenc éven keresztül ment az Operaházban, s több mint ötven előadást ért meg.

 

Vérnász001.jpg

Miről szól a darab? Egy világtól elzárt andalúziai közösségben járunk. Az idő megállt. Hogy a 18. vagy a 20. században járunk, mindegy. Az Anya férjét és nagyobbik fiát néhány éve meggyilkolták a szomszédos Félix család tagja. Az asszony azóta magányos gyászban él. Egyetlen vigasza kisebbik fia, házasodni készült, ha ö is elmegy, végképp egyedül fog maradni. A Szomszédasszonynál érdeklődik, hogy hallott-e valamit a Menyasszonyról. Az bizony hallott. A lánynak tizennégy éves korában volt már egy vőlegénye, Leonardo. A Félix családból. Az Anya pánikba esik. Eközben Leonardo felesége szorongva várja haza az urát. Amikor végül megérkezik, kitérő válaszokat ad asszonya faggatására, majd ismét elrohan. Szokás szerint érkezik leánykérőbe a Vőlegény. Az Anya és a lány apja megállapodnak mindenben. A Cselédasszony kibontaná az ajándékokat, melyeket a Menyasszony kapott a jövendőbelijétől, de a lány nem engedi. A szolgáló tudja a feszültség okát: az éjjel lódobogást hallott. Biztos benne, hogy nem a Vőlegény járt itt. A Menyasszony előbb tagad, majd megrémül. Egy férfi áll kint: Leonardo.

A Menyasszonyt a Cselédasszony már az esküvőre készíti elő. Minden illendőség ellenére, a vendégek érkezése előtt megjelenik Leonardo. Utoljára szeretne beszélni a lánnyal. Felesége van, a Menyasszony is másé lesz. Mégsem képesek elszakadni egymástól. Közeledik a násznép, a Cselédasszony alig tudja elválasztani a fiatalokat. Megérkezik a két család rokonsága, elkezdődik az ünnep. A Vőlegény keresni kezdi a Menyasszonyt. Egy ideje senki se látta őt. Egyre nagyobb a felfordulás, az Anya rosszat sejt. Amikor az indulatok a tetőpontjára hágnak, Leonardo felesége elkiáltja magát: „Megszöktek! Megszöktek! Ő és Leonardo. Lóháton. Összeölelkezve! Egymás leheletét szíva!” A Vőlegény és barátai kést ragadnak és elindulnak megkeresni a szökevényeket.

Éjszaka az erdőben. Csak három favágó jár erre, a Hold és a Halál, koldusasszonyként. A Vőlegény találkozik a koldusasszonnyal, aki felajánlja, hogy megmutatja, merre lehetnek a szökevények. Leonardo és a Menyasszony együtt menekülnek. Tudják, hogy nincs kiút, nincs megoldás, mégsem képesek elengedni egymást. Másnap délelőtt a faluban az asszonyok dolgoznak, mintha mi sem történt volna. Behozzák Leonardo és a Vőlegény tetemét. Mindketten halottak. A Menyasszony is megjelenik, hogy az Anya bocsánatát kérje, de az elkergeti. Egyedül akar maradni a halottaival.

Vérnász03.jpg

Miért izgalmas darab? Miért nézzünk meg egy kortárs operát a jól bevált Aida vagy Tosca helyett? Pont olyan rossz a kérdés, mintha azt kérdeznénk, hogy miért nézzünk Shakespeare helyett García Lorcát. Mint minden, a kultúra is állandó fejlődésben van – legyen az bármilyen irányú. Miért is zárkóznánk el előle, hogy megismerjük, miként gondolkodnak kortársaink a világról? Egy jó "modern" opera előadása nem lesz kisebb katarzis, mint egy jó Traviata. Nem véletlenül említettem pont Federico García Lorca nevét, akinek színdarabja, a Don Perlimplin, a Bernarda Alba háza vagy a Yerma évtizedek óta nagy sikerrel szerepnek színházaink műsorán. A Vérnász is a tragikusan fiatalon legyilkolt spanyol költő tollából származik. Szokolay Sándor a hatvanas évek nagy reménysége, ezzel a három-felvonásos operával robbant be a hazai és a nemzetközi zenei közéletbe. Szokolaynak sikerült a Lorca szövegben megbúvó állandó és kimondatlan feszültséget zenedrámába ültetnie. A mű zenéje tökéletesen befogadható, semmi olyat nem tartalmaz, ami egy Toscához szokott fülnek sok lenne. A görög sortragédiákkal rokon sűrű cselekmény egy percre sem válik hosszúvá, végig fogva tartja a nézőket. A Vérnászt annak idején számtalan helyen bemutatták és az Operaház társulata is többször vitte el vendégjátékra. Ha a siker titkát a felülmúlhatatlan főszereplők – Komlóssy Erzsébet, Szőnyi Ferenc, Házy Erzsébet és Faragó András – alakításaiban keressük, csak részben van igazunk. Amikor néhány éve a mű egyfelvonásos változatával vendégszerepelt az Operaház Karlsruhéban, a hatás ott sem maradt el!

Szólj hozzá!

Címkék: opera abc magyar operák Szokolay Sándor Vérnász

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr185223063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (43) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (159) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (21) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (44) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (5) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (21) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (108) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (8) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő