Behavazva - néhány gondolat a legnépszerűbb magyar vígoperáról

2013.03.16. 13:45 caruso_

Poldini Ede.jpgSzeretem alaposan ellátni magam zenével, amikor hosszabb kocsiútra indulok. Megállok a cd-s polc előtt és összeszedek pár dolgot, amikhez várhatóan kedvem támadhat meghallgatni a következő pár órában. Így kaptam fel nemrég Poldini Ede Farsangi lakodalmának 1985-ös felvételét is. Aztán az eseménytelen autópálya kilométerek alatt el tudtam mélyedni ebben a különös magyar operában. Magáról a cd-ről nem szeretnék írni, elég az hozzá, hogy a rangos közreműködők ellenére a Farsangi lakodalom talán a legrosszabb és legméltatlanabb rádiófelvétel, amivel valaha találkoztam. Szereposztási tévedések és rosszul kiosztott szerepek teszik szinte élvezhetetlenné a lemez meghallgatását. Ennek oka talán a darab sorsával is magyarázható. A két háború közti aranykorszak legnépszerűbb hazai operájának előadás-története ugyanis az 1960-as évek elején megszakadt. Így a negyed évszázaddal későbbi művészeknek már nem volt kapaszkodójuk, nem volt miből felépíteni alakításaikat. Tehát a mű ugyan rögzítve van az utókornak, hozzáférhető is, de ennek az egésznek mégsincs különösebb értelme. Az azonban megmagyarázhatatlan, hogy az az opera, amelyikre évtizedeken keresztül volt büszke a színház és kíváncsi a közönsége, csak ennyire megkésve került rögzítésre. Ugyanis a rádiófelvételen kívül kizárólag a híres Asztali zene és Kálmán dala került rögzítésre, ez utóbbi is csak kétszer, Halmos Jánossal és Rösler Endrével, majd Udvardy Tiborral.

Pedig magyar opera születésének Erkel óta nem örültek úgy, mint 1924 februárjában a Farsangi lakodalom bemutatója után. Nagy várakozás előzte meg a három felvonásos vígoperát, de a siker minden felülmúlt. A lapok egészen szokatlan módon egyszólamban zengték a darab dicséretét. A sikerre égető szüksége volt akkoriban az Operaháznak. Az első világháború után, gróf Bánffy Mikós, Egisto Tango és Hevesi Sándor távozásával a színház talajt vesztett és mélyrepülésbe kezdett. Bemutatók alig voltak, a vezetésnek nem volt szakmai koncepciója, kevés értékes vezető művésze nem igazán jutott új és rájuk szabott szerepekhez. A változások szele, – mely csak jó egy évvel később, Radnai Miklós kinevezésével fog tetőzni – az ominózus február 16-i estén járta be először az Operaház falait. Pedig a később Hollywoodban letelepedett Vajda Ernő librettója már igen régen készen volt, még az 1910-es évek elején Bánffy kérésére nyújtotta be egy pályázatra. A gróf azonnal megszimatolta a szövegkönyvben szunnyadó lehetőségeket, és felajánlotta azt Poldini Edének. A komponista egyike a legérdekesebb magyar szerzőknek. Fotóiról inkább megnyerő ügyvéd néz ránk, mint ihletett művész. Az olasz származású komponista eredetileg zongoraművésznek tanult. Első színpadi műve az Északi fény című balett tisztességes bukás volt, 1894-ben mindössze három előadást ért meg az Operaházban. Később érdeklődése az egyfelvonásos, gyerekek által is előadható operák felé fordult. Első átütő sikere a Csavargó és királylány volt, mely állítólag meghódította a kontinenst, s Pesten több mint 90 előadást ért meg. Az 1903-as siker után néhány évvel Poldini a békés Veveyben telepedett le, itt is élt majd fél évszázadon keresztül, 1957-ben bekövetkezett haláláig. Tehát egy olyan magyar zeneszerzővel van dolgunk, aki igencsak távol tartotta magát a szülőföldjétől. Bánffy gróf mégis őt szemelte ki a Farsangi lakodalom megírására. A munka lassan haladt, majd egy évtizedet vett igénybe. De Bánffynak, – mint szinte mindenben széles spektrumú munkássága során – ismét igaza volt. A Farsangi lakodalom olyan siker lett, melyet nem látott az Operaház közönsége a Parasztbecsület bemutatása óta, s nem is fog A diótörő 1950-es szériájáig.

Farsangi lakodalom_1924_001.jpgJelenet az Operaház 1924-es nürnbergi vendégjátékából

Különös századfordulós zene a Farsangi lakodalomé. A 20-as években persze kissé már avíttnak hathatott, de akkoriban édesen nosztalgikusnak mondták. Amit magyarosnak hívtak benne, természetesen megnemesített kávéházi zene, ebből a szempontból nem lehet egy napon említeni a két évvel később bemutatott Háry Jánossal. Poldini jó vastagon hangszerelt, ráadásnak két cimbalmot is bepasszírozott a partitúrába. Mégis ebből a meghatározhatatlan elegyből valami nagyon szerethető muzsika született. A sikerhez és a kitörő örömhöz, miszerint végre megszületett A magyar vígopera a cselekmény is sokat segített. Egy vidéki udvarházban esküvőre készülődnek, ám a vendégek csak nem akarnak megérkezni, akkora a havazás. Egyedül Zsuzsika, a menyasszony örül ennek, ugyanis a legkevésbé sem tetszik neki Bükky Jónás, akit édesanyja A nemzetes asszony férjéül szán. A rokonság helyett az úton rekedt idegenek kérnek éjjelre szállást. Péter, a ház ura, szívesen lát mindenkit, a Nemzetes asszony is belátja, hogy jobb, ha nem romlik rájuk az a valószínűtlenül sok fínomság, amit elkészíttetet. A bonyodalmat Kálmán, a betoppanó csurgó diák okozza. A fiatalok természetesen egymásba szeretnek, és az anyai tiltakozás ellenére végül – a vígoperai hagyományoknak megfelelően – egymáséi lesznek. Van még egy halványan megrajzol  szerelmi szál egy gárdatiszt és egy bécsi grófnő között, de ők nem sok vizet zavarnak, ahogy a többi kisebb szereplő sem. Igazából mindenki arra szolgál, hogy még színesebbé tegye Poldini kifestőkönyvét. A korabeli néző pont azt kapta, amire a legjobban vágyott: három óra édes nosztalgiát. Azt a fajta megmagyarázhatatlan nosztalgiát, amit mi érzünk, amikor arra gondolunk, hogy milyen csodás is volt Trabanttal lemenni a Balatonra. Valójában nyilván nem volt az, de az évek feledtetik a légkondicionáló hiányát és a többi kellemetlenséget. A húszas években se vágyott senki szánnal elakadni a hóban és bekéredzkedni idegenekhez, de mindent megnézni egy téli este az Operaházban egészen más. A Farangi lakodalom egyfajta magyar Rózsalovagként megteremtette a Sosemvolt Magyarország egyik legendáját, s erre az I. világháború után igen nagy szüksége volt a nézőknek.

Az Operaház mindent elkövetett a mű sikeréért. Az előadást a frissen kinevezett főrendező, Márkus László állította színpadra, a karmesteri dobogón „a korszak Kovács Jánosa”, Kerner István állt, civilben Poldini veje. A korszak magánénekesei közül szinte mindenkire jutott személyükre szabott szerep. Mindenekelőtt Sebeők Sári a nagy drámai énekesnő kápráztatta el a közönséget, hiszen évtizedek után először derült ki, hogy nagyszerű komika is. Két olyan tenorja volt a háznak, mint Székelyhidy Ferenc és a pályakezdő Pataki Kálmán. Felsorolhatjuk Szemere Árpád, Medek Anna, Tihanyi Vilma, Nagy Margit, Marschalkó Rózsi vagy Szende Ferenc nevét, de akkor szembesülnünk kell azzal, hogy egyikükkel nem készült hangfelvétel (pedig készülhetett volna…), így művészetük számunkra nem több puszta névnél, esetleg néhány megfakult fotónál, kritikánál. „A magyar Mesterdalnokok”, - ahogy az egyik kritikus lelkendezett a premier után - 1945-ig végig műsoron maradt. A társulat még Nürnbergbe is elvitte egy vendégjáték erejéig. A Farsangi lakodalmat Bécsben, Londonban és Oslóban is bemutatták. Míg a Hofoper csak négy előadásra telt meg, a brit fővárosban majdnem hússzor adták. Aztán eltűnt a világból. Palló Imre igazgatása alatt megpróbálta feltámasztani az Erkel Színházban, olyan főszereplőkkel, mint Maleczky Oszkár, Takács Paula, Szilvássy Margit, Sárdy János, és az ifjabb generációból: Házy Erzsébet, Szőnyi Olga és Faragó András. De a kiváló szerbosztás ellenére sem bírt már ki többet másfél évadnál. A Farsangi lakodalom édes-bús ideje lejárt. Erre a nosztalgiahullámra a szocialista közönség már nem volt vevő. A világ – gondolták akkor – menthetetlenül továbbment.

Farsangi lakodalom_1958_001.jpgJelenet az 1958-as felújításból

Ma mégis az ember kicsit összeszorult torokkal és csillogó szemmel hallgatja Poldini operáját. Kell, hogy titka legyen! A Farsangi lakodalom kottájába mintegy borostyánba zárva szunnyad az, hogy hogyan gondoltak egykor a számukra ideális világra. Tökéletesen megrajzolt figurák, akik nem tudnak már leugrani a kottapapírról, mert kihalt az a művészgeneráció, aki meg tudná formálni őket. A jóságos, mindent elnéző Péter, aki azt, hogy kieszik a vagyonából, elintézi azzal, hogy „Az én házam magyar ház, az én vendégem magyar vendég!”, a mindent kézbetartó Nemzetes asszony, a melankolikus Grófnő, aki nem lépi meg, amit a szíve diktál, mert Bécsben kis gyermeke várja, a fess Gárdatiszt, aki egy csók emlékével a szívében haláláig teljes életet tudna élni, Stanci vénkisasszony, aki mindent elkövet, hogy ne kelljen úgy meghalnia, hogy férfi sosem érte az ajkát, mind mind kiváló karakterek, akik lassan kihaltak, alakjuk olyan könyvekben van megírva, melyeket egyre kevesebben fognak kinyitni.  

A Farsangi lakodalomban a megszületett magyar vígoperát tisztelte korának közönsége. De ahogy a nagy vígoperákban lenni szokott, itt is halványan ott húzódik a valódi szomorúság. Egy összeillő emberpár – a Grófné és a Gárdatiszt nem lehet egymásé a hölgy erkölcsi tartása miatt, noha mindketten vágynának a beteljesülésre. Egy fiatal pár viszont egymásé lehet. Kálmán és Zsuzsika valóban egymásnak van temetve, de nem véletlen, hogy a Nemzetes asszony egyszem gyermekét Bükky Jónásnak, egy másik birtokos fiának szánta. Az biztos, hogy a forrófejű csurgó diák sosem fogja átvenni a gazdaságot, Zsuzsikájával bizonyára új életet fog kezdeni, távolt a családtól. A szülők magukra maradnak, a gonddal, hogy kié lesz a birtok. „Hóember, gyere, táncolj vélünk!” – hangzik a III. felvonás nyitókara. De a hó elolvad, a vendégek elmennek, a hatalmas ház üresen fog tátongani, s az udvaron nem marad más, mint az olvadt hóember kellékei: egy szép száll répa, néhány gomb és egy lukas fazék...

Fotók: Operaház Archívum

Szólj hozzá!

Címkék: cd magyar operák Poldini Ede Farsangi lakodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr65137964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (2) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (3) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (43) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (159) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) David Alden (2) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (6) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (21) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (44) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (5) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (4) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (43) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (24) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (3) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (21) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (108) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Piotr Beczala (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (9) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (2) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Simándy József (3) Simon Boccanegra (5) Simon István (8) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (41) Staatsoper Berlin (2) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (17) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (29) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő