A napokban múlt tizenöt éve, hogy Kelen Tibor hangja utoljára felcsendült Budapesten. Nem tudni, kinek az ötlete lehetett annak idején a Zsidó Nyári Fesztiválon kántorkoncertet tartani, de annyi bizonyos, hogy a hatalmas Dohány utcai Zsinagógában egyetlen tűt sem lehetett leejteni a forró kora őszi estén. A többi közreműködőből nem sok maradt meg, azon az estén csak Őt hallgattuk. Egy számunkra már rég a legendák világában élő művészt, akinek néhány ránk maradt felvételét (a Manon Lescaut Lámpagyújtogatója mellett két áriát a Rigolettóból és egy lemezoldalnyi részletet A cigányprímásból) feltétel nélkül csodáltuk. Az élmény hibátlan volt. Műsoron egyházi énekek mellett operaáriák is szerepeltek. Nem úgy énekelt, mint egykor, egészen más helyen és hangképzéssel szólaltatta meg az ismerős áriákat. Akkor még igen keveset tudtam a kántorok egészen speciális énekiskolájáról, mely évszázadokig elzárva háborítatlanul virágzott – az operai énekmesterekkel párhuzamosan. Kelen Tibor ebből az iskolából adott felejthetetlen leckét.
A kalandos életű művész pontosan hetvenöt éve, 1937. szeptember 18-án született Budapesten. Anyai ágon az egyik híres kántordinasztia, a Stern-család leszármazottjaként. Első énekmestere az Országos Rabbiképző zsinagógájának egykori főkántora, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola énektanára, Feleki Rezső volt. (Az ő növendékei közé tartozott Sudlik Mária, Berczelly István és Kelen Péter is.) Kelen Tibor részt vett a nagy bel canto tenor, Tito Schipa pesti mesterkurzusán. Igen fiatalon, huszonkét évesen került az Operaházba, ahol 1959-ben, a Bohémélet Parpignolaként debütált. Ekkor vette át a színház igazgatását a legendás Nádasdy Kálmán, akinek természetesen az utódnevelésre is gondja volt. Már az első évadban tíz apró szereppel szoktatta a színpadhoz a pályakezdő tenort. Ehhez a következő szezonban hat újabb csatlakozott, közöttük A rózsalovag Olasz énekese. A nagy kiugrás 1961 őszén következett el, amikor Ágai Karola partnereként a Lammermoori Lucia Edgardoját énekelte. Nádasdy ezután sem engedte el a művész kezét, az egyre szaporodó főszerepek mellett olyan együttesekben is kipróbálhatja a muzikalitását és zenei biztonságát, mint A nürnbergi mesterdalnokok Vogelgesangja. Látszólag jó időben került a varázslatos hangú ifjú az Operaházhoz. Simándy József ekkoriban gyakran volt külföldön, Ilosfalvy Róbert is kifelé kacsingatott, Udvardy Tibor pályája vége felé közeledett, az pedig együttes még nem heverte ki az 1956-os veszteségeket, s bár azóta több művészt kipróbáltak, a tenorhiány állandósult. Kelen Tibort nem kívánták beskatulyázni. Lírai és spinto szerepeket egyaránt kapott, köztük A mantuai herceget és Lamberto Gardelli legendás Tell Vilmos-premierjének Arnoldját. A karrier látszólag töretlen, 1965 nyarán mégis úgy határozott, hogy sokakhoz hasonlóan ő is külföldön próbál szerencsét.
Rossini: Tell Vilmos - Palócz László, Kelen Tibor és Horváth László, Erkel Színház, 1963
Sorra járja Európa operaházait, állítólag a Scalába is eljut. 1967-ben Kanadába költözik, majd két évvel később New Yorkba teszi át székhelyét. A Traviata Alfrédjaként debütál a New York City Operában, majd elénekli Rodolfot és Almaviva grófot is. Ekkoriban a színház másik tenorja bizonyos Plácido Domingo. A Metropolitan Zsinagóga 1971-ben díjat alapított Morton Baum emlékére, melyet minden évben a legígéretesebb tenoristának ítélnek oda, az 1000 dollár első boldog tulajdonosa Kelen Tibor lett. Nem sokkal később mégis feladja operaénekesi karrierjét, először a torontói B'nei Israel Beth Davida zsinagóga, majd a New York-i Beth El in Cedarhurst templom kántora lesz. Itt szolgál több mint húsz évig, 2001 április 28-án hunyt el agyvérzésben. Mindössze hatvanhárom évesen.
Egy operaházi legenda szerint, amikor öccse, Kelen Péter, mint reményteljes tenorista megjelent az Operaházban egyik meg nem nevezett idősebb fachtársa azt mondta a büfében: "Na, meglátjuk, hogy a kis Kelen lesz-e akkor tenorista, mint a bátyja!" Péter így válaszolt: „Nem, de akkora senki sem lesz.” A neves művész többet visszaköszönni sem volt hajlandó. Sajnos nagyon kevés felvétel maradt ránk, mely igazolhatná Kelen Péter állítását. Sok nagyszerű tenorista fordult meg Budapesten az elmúlt fél évszázadban, de Kelen Tibor gyönyörű olvadékony és áradó hangjának kevés párja akadt.
Kelen Tibor operaházi szerepei: 1959/60: Bohémélet – Parpignol, Fidelio – 1. fogoly, Pillangókisasszony – Tiszt, Bajazzók – 2. pór, Aki hűtlen pórul jár – Nencio, Traviata – Komornyik, Aida – Hírhozó, Ory grófja – Lovag, Három a kislány – 2. utcai énekes, Bihari nótája – dalbetét. 1960/61: Rigoletto – Borsa, A trubadúr – Ruiz, A rózsalovag – Olasz énekes, A bolygó hollandi – Kormányos, Bajazzók – Beppo, Trisztán és Izolda – Az ifjú hajós hangja. 1961/62: A nürnbergi mesterdalnokok – Vogelgesang, Lammermoori Lucia – Edgar, Manon Lescaut – Lámpagyújtogató, A cigánybáró – Ottokár, Francia saláta – Curzio, Rigoletto – A mantuai herceg, Brankovics György – Gergő. 1962/63: Tell Vilmos – Arnold, 1963/64: A végzet hatalma – Don Alvaro, Szerelmi bájital – Nemorino, 1964/65: Márta – Lyonel, Fidelio – Jacquino
