A századfordulón kevés népszerűbb muzsikus akadt d’Albertnél. „Isten kegyelméből való művész.” – írta róla első pesti fellépése után a kritika. S valóban, mintha burokban született volna a művész, akinek ereiben Európa majd minden nációja megtalálható. Apja félig olasz, félig francia, anyja angol volt. Ő maga Skóciában született. Előbb Londonban, majd Bécsben, később Weilmarban Liszt Ferencnél tanult zongorázni. Otthon leginkább Németországban érezte megát. Az ifjú D’Albert híre gyorsan bejárta Európát, nem kis részben Richter Jánosnak köszönhetően, aki a bécsi közönségnek bemutatta őt. Pesten először 1885-ben járt, hogy aztán negyven éven keresztül időnként felbukkanjon egy-egy koncert erejéig. 1890-ben például Brahms vezénylete mellett játszotta a Vigadóban a szerző B-dúr zongoraversenyét. Meglepő módon a kritika nem volt mindig elégedett zongorázásával. Valószínűleg d’Albert is azok közé az előadók közé tartozott, akiket nagyban befolyásolt az aznapi hangulatuk. A virtuóz hatalmas sikereit, olykor kínos fiaskók szakították félbe. Az életet nagykanállal ette, csak feleségből hatot elfogyasztott s nyolc gyermeket nemzett. Szerencsére már az 1910 évektől készített lemezeket, így számos felvételét ma is meghallgathatjuk. Mint oly sok zongoristát, őt sem elégtette ki a szólista karrier, 1895-től vezényelni kezdett, majd komponálni. Ha végigtekintünk művei jegyzékén, látjuk, hogy inkább a mennyiség, mint az időtálló minőség vezérelhette. Csak operából huszonkettőt írt, melyek közül az elmúlt évtizedekben csak három került olykor német színpadokon színre. Legnagyobb sikerét az 1903-ban, Prágában bemutatott Hegyek alján című zenedrámával aratta. Ez a spanyol hegyek között játszódó opera, noha Pesten utoljára 1958-ban újították fel, kiállta az idő próbáját. Nagyszerű zene, mely végig sistereg a drámától, kiválóan megrajzolt figurák, remek szituációk. A hegyek alján szerencsésen ötvözi az olasz verizmust és a német expresszionizmust. Érdemes lenne ismét elővenni, ahogy teszik ezt néhány városban, így Frankfurtban. Európa vándora, Eugen D’Albert svájci állampolgárként halt meg 1932-ben, Rigában.
Caruso
Senkit sem ölnek meg annyira, hogy a halála előtt ne tudjon még tíz percet énekelni!
150 éve született Eugen d’Albert
2014.04.10. 09:21 caruso_
Szólj hozzá!
Címkék: évforduló Eugen dAlbert
A császár elfelejtett színpadra menni, a főpohárnok énekelt helyette – egy császárbáb háta mögött
2014.04.04. 14:06 caruso_
Izgalom az Operaház színfalai mögött, taps a nézőtéren
Tegnap este Puccini Turandotját játszották az Operaházban, de a Turandot előadások történelmétől eltérően ezúttal nem hét, hanem hat órai kezdettel. Ezt azért fontos megemlítenünk, mert az Altoum császárt megszemélyesítő Toronyi Gyula, biztos lévén a hétórai kezdésben, nem jelent meg időben az előadáson. Az ügyelő csengője már szólította őt, de ekkor derült ki, hogy nincs a színházban. A színfalak mögött érthető zűrzavar támadt. Komor már vezényelte az előadást, amikor életmentő ötlete támadt a Pong főpohárnokot éneklő Fekete Pálnak. Korábban már énekelte a császár áriáját, vállalta tehát, hogy most is beugrik.
A bonyodalmat csak az okozta, hogy a főpohárnoknak és a császárnak szinte annyira egy időben kell a színpadon tartózkodnia, hogy Feketének percnyi ideje sem maradt volna az átöltözködésre. Császárnak öltöztetett tehát egy statisztát s ő, jelenése után a császárbáb mögé lopódzott, ügyesen elrejtőzött és kitűnően elénekelte hátmögül Altoum áriáját, miközben a császárbáb nagyszerű szájmozgatással utánozta az éneklést. A közönség semmit se vett észre a színpadon játszódó kegyes csalásból. Áriája után lelkesen megtapsolta Altoum császárt. A színfalak mögött később lelkesen ünnepelték színésztársai az előadás sikerét megmentő főpohárnokot.
Világ, 1948. január 28., Fotó: Operaház Emlékgyűjtemény
Szólj hozzá!
Címkék: idézet Operaház Turandot Giacomo Puccini
Verdi csíra
2014.04.03. 10:01 caruso_
A tavalyi Verdi bicentenárium jó alkalom lehetett volna a szerző életművének újragondolására. Hogy ez mennyire történt meg, azt mindenki eldöntheti a saját tapasztalatai alapján. Számottevő felfedezést-rácsodálkozást keveset tartogatott az „ünnepi év”. Kérdés, hogy ez egyáltalán elvárható-e egy ilyen alkalomtól. Valószínűbb, hogy az életmű egyes darabja „maguktól” kerülnek előtérbe, amikor valamilyen történelmi-társadalmi okból éppen beérnek. Nem véletlen, hogy Verdi huszonnyolc operájának nagy része az ősbemutatójukat követő érdeklődés-hullám után hosszú évtizedekre – olykor akár egy évszázadra is – eltűnt a közönség látóköréből. Az olasz komponista születésének centenáriuma körül ritkán lehetett találkozni a Rigoletto, Trubadúr, Traviata, Álarcosbál, Aida, Otello mesterhatoson kívül bármelyik művével. Az 1920-as évektől kezdték csak újra játszani A végzet hatalmát, a Simon Boccanegrát és a Don Carlost, Verdi három talán legsötétebb, legmélyebb drámáját. A lombardok újra felfedezésében pedig oroszlánrésze volt a Lamberto Gardelli által vezényelt 1974-es budapesti előadásnak. De éppen a Lombardok példája mutatja, hogy az egykor népszerű darabok el is tudnak tűnni a kőrforgásban: a bicentenárium alatt öt hamburgi előadáson kívül csak koncertszerűen szólalt meg pár helyen.
Szólj hozzá!
Címkék: cd Giuseppe Verdi Stadttheater Giessen Oberto Michael Hofstetter
Szegény, szegény Staatsoper
2014.03.26. 09:43 caruso_
A napokban bejárta a világsajtót a megrendítő hír, miszerint a Dominique Meyer által vezetett bécsi Staatsoper a csőd szélén táncol. Ennek ellenére tegnap ismertették a színház következő szezonjának műsorát. A Staatsoperben jövőre hat opera, egy gyerekopera és két balett-est bemutatót terveznek. Október 5-én újítják fel Mozart Idomeneóját. Az előadást Kasper Holten rendezi és Christoph Eschenbach vezényli, a főszerepeket Michael Schade, Margarita Gritskova, Maria Bengtsson és Chen Reiss éneklik. Több mint húsz év szünet után, november 15-én kerül vissza a Staatsoper játékrendjére a Hovanscsina. A szereposztás élén Ferruccio Furlanetto, Christopher Ventris, Herbert Lippert, Andrzej Dobber, Ain Anger, Elisabeth Kulman, a karmester Semyon Bychkov és a rendező, a szentpétervári Lev Dogyin neve áll. A Rigoletto három évtizedes produkcióját december 20-án Pierre Audi új rendezése váltja fel. A manutai herceg Piotr Beczala / Saimir Pirgu, a címszereplő Simon Keenlyside, Gilda Valentina Nafornită lesz, a karmesteri pultot Franz Welser-Möst foglalja el. Március 29-én szintén a főzeneigazgató vezényletével, az Elektra kerül új rendezésben (Uwe Eric Laufenberg) kerül színre. Évtizedek óta nem játszották a Staatsoperben a Don Pasqualét. Az április 26-i felújítást a bel canto specialista Jesús López-Cobos vezényli és Irina Brook rendezi. A főszereplők Michele Pertusi, Juan Diego Flórez, Alessio Arduini, Valentina Nafornită lesznek. Thomas Adès angol zeneszerző Vihar című Shakespeare ihletésű operája az évad utolsó premierje. Az előadást maga zeneszerző vezényli és Robert Lepage rendezi, Prosperót Adrian Erőd, Trinculót David Daniels énekli. A Staatsoper teraszán felállított sátorba április 18-ántól Lortzing Udinéjének gyerekváltozatával várják az ifjú közönséget. A balett egy Richard Strauss – John Neumeier és egy van Manen – Ekman – Kylián esttel készül az új évadra.
Szólj hozzá!
Címkék: ajánló Staatsoper Bécs
Az Operaház és a Tanácsköztársaság
2014.03.22. 08:43 caruso_
„Az Operában ma este a Denevért játszották. A második felvonásnál tartottak, ahol Orlovszky herceg fényes szalonjában estély van. A fináléhoz készültek, amikor egyszerre besietett a sötét nézőtérre egy sereg fiatalember. Egészen a zenekarig mentek és ott harsány hangon kihirdették, hogy megalakult a szovjetköztársaság. A közönség az első percben ijedten sietett a kijáratok felé, a színészek is szétrebbentek, de ekkor Kornay Rezső operaénekes a színpad elejére állott, felgyújtatta a nézőtér lámpáit és megnyugtatta a közönséget, megmondta, hogy miről van szó. A benyomult fiatalemberek elkiáltották magukat: Éljen a szovjetköztársaság! A közönség, amely ismét megtöltötte a nézőteret, velük együtt éljenzett. A zenekar pedig, amely a riadalom első perceiben elnémult, rázendített a marseillaise-re. Mikor az utolsó hangok elhaltak, Dalnoky Viktor a színpadról megkérdezte: Folytassuk az előadást? Folytassák – zúgta rá a közönség. S ezután tovább folyt az előadás ott, ahol elhagyták, a második felvonás híres fináléjánál.” - írta a Pesti Napló 1921. március 22-én.
Szólj hozzá!
Címkék: Operaház
MET 2014/15
2014.03.14. 10:08 caruso_
Kevés izgalmasabb pillanat van az éve első negyedében, mint átböngészni egy-egy színház következő évi műsortervét. Kivált, ha ez az operaház a világ legnagyobbja, a jórészt konzervatív ízlésű amerikaiak által fenntartott Metropolitan Opera, az énekesek és a hagyományos előadások Mekkája. A MET a 2014/05-ös évadban hat bemutatóval, – melyből három opera sosem hangzott el New Yorkban – és húsz további produkcióval várja az érdeklődőket. Az évad szeptember 22-én kezdődik egy Figaro házassága premierrel, melyet James Levine fog vezényelni, a főbb szerepekben Marina Poplavskaya, Marlis Petersen / Danielle de Niese, Peter Mattei / Mariusz Kwiecien, illetve Ildar Abdrazakov / Erwin Schrott mutatkozik be. John Adams 1991-es Klinghoffer halála című operája melynek központjában egy palesztin repülőgép eltérítésen keresztül a 20. századi arab-izraeli konfliktusba enged betekintést. Az október 20-i bemutató karmestere David Robertson, rendezője Tom Morris lesz. Több mint száz éves történelme folyamán még nem volt olyan évad New Yorkban, ahol egyszerre két magyar dalmű is felcsendült. Jövőre ez fog történni! Szilveszter estéjén az operett barátainak Lehár Víg özvegyével kedveskedik a színház vezetősége. Glavari Hannát a MET hervadó primadonnája Renée Fleming illetve Susan Graham alakítja majd, Daniló szerepében két pompás amerikai bariton Nathan Gunn és Rod Gilfry fog a női szívekért harcolni. Január 26-án került először színre a Teatr Wielkiből importált két egyfelvonásos: Csajkovszkij Jolantája és Bartók Kékszakállúja. Úgy a varsói, mint a New York-i előadást Valery Gergiev vezényli és Mariusz Treliński rendezi. A Jolanta szerelmespárját Anna Netrebko és Piotr Beczala; a Kékszakállút Nadja Michael / Michaela Martens és Mikhail Petrenko énekli. Rossini A tó asszonya című operája több okból csak ritkán látható. Az okok egyike a szerepek nehézsége. A MET négy olyan bel canto kiválóságot léptet fel a február 16-i premieren, mint Joyce DiDonato, Daniela Barcellona, Juan Diego Flórez és John Osborn. Az évad utolsó premierje, az elnyűhetetlen verista páros a Parasztbecsület Bajazzók 45 év után kerül felújításra. Az április 14-i premiert Fabio Luisi vezényli és David McVicar rendezi. A két tenor főszerepet Marcello Alvarez alakítja, rajta kívül Eva-Maria Westbroek és Željko Lučić, illetve Patricia Racette és George Gagnidze énekel.
Szólj hozzá!
Címkék: ajánló Metropolitan Opera New York
Az operanénik
2014.03.10. 11:53 caruso_
Azt hiszem, Szinetár Miklós emlegette először az operanénik kifejezést. Nem csak hölgyeket jellemzett ezzel a szóval, hanem férfiakat is, és nem kötötte korosztályhoz, a néni szó egy belső lelki alkatra utalt, nem pedig életkorra. Szinetár – akinek munkáit az utóbbi évtizedekben nem lehet modernséggel vádolni – mélységesen elítélte ezt a színházlátogató csoportot. De hát kik is azok a kortalan-nemtelen operanénik? Ők a színház, a haladó, a gondolkodtató színház legnagyobb ellenzői. Magukat a konzervatív jelzővel bástyázzák fel, mintha e szó mögött bármiféle érdemi tartalmat őriznének. Véleményüket sohasem mondják, mindig megkérdőjelezhetetlen ítéletként interpretálják. Nem műveletlenek vagy tájékozatlanok, de tudásuk közel sincs azon a szinten, amilyen magas lóról néznek lefelé. A prózai színházakról már régen lemondtak, ott már képtelenség számon kérni, hogy Hamlet mért nem fekete reneszánsz ruhában, koponyával a kezében elmélkedik a lét és nemlét kérdésein, mint Gábor Miklós, vagy Ódry Árpád tette egykor. A kelet-európai operaházak környezetre lassabban reagáló világában azonban még gyakran megjelennek a nénik, pávaként felfuvalkodva, ha olyat látnak a színpadon, amivel gyerekkorukban nem találkoztak.
Szólj hozzá!
Címkék: opera
Salomé, a szexuális segédeszköz
2014.03.05. 10:04 caruso_
Különleges fricskával kezdte a 2014-es Richard Strauss emlékévet a Bayerische Theaterakademie, amikor opera mesterképzős vizsgaelőadásnak a Salomét választotta. Ugyanis nem a Münchenhez több szállal kötődő német muzsikus operáját mutatták be, hanem a francia Antoine Mariotte azonos szövegre készült művét. Kevés hányattatottabb sorsú komponistát és zenedrámát ismerünk. Hiába tanult zenét az ifjú Mariotte (1875 – 1944), apja halála után tengerésznek adták. Egy Távol-keleti útja alatt olvasta Oscar Wilde Saloméját, elhatározta, hogy operát ír belőle. Édesanyja betegsége miatt hazatért, majd a lyoni konzervatóriumban zongorát tanított, s közben nekilátott a Salomé komponálásának. 1905 végén jutott el hozzá a hír, hogy egy bizonyos Richard Strauss is megzenésítette a drámát. Mint ismeretes a drezdai ősbemutató világszenzáció volt. Mariotte megkereste Oscar Wilde örökösét, aki megvételre ajánlotta a jogok egy részét. Ehhez azonban a konzervatóriumi fizetése kevésnek bizonyult. Strauss és kiadója, Fürstner eközben kizárólagos jogot szereztek a szöveg megzenésítésére. Egyáltalán nem árt érdekükben, hogy bárki konkurálhasson azzal a zenedrámával, melyre a drezdai premier másnapján mindegy félszáz jelentette be igényét. Mariotte elkészült operáját 1908-ban elfogadta a lyoni színház. A francia szerző Berlinbe utazott, hogy tárgyaljon Fürsterékkel és Strauss-sal, akik végül engedékenynek mutatkoztak, engedélyezték a Salomé bemutatóját, de csak egyetlen szezonra, s szerzői jogok felét a kiadó és Strauss kapta. A teljes zenekari anyagot pedig a széria után át kellett adni a kiadónak, akinek jogában állt megsemmisíteni azt. Az 1908-as lyoni premier után Romain Rolland közvetítésével sikerült elérni, hogy Fürstner engedélyezze a francia Salomét. Nyilvánvalóan belátta, hogy nem fog útjában állni Strauss remekművének. 1910-ben néhány kisebb francia színházban (Nancy, Le Havre, Marseille) adták elő, aztán Genf, Prága és Párizsban a Theatre lyrique, 1919-ben pedig a párizsi Opera is előadta, de hamarosan eltűnt a repertoárból. Majdnem száz év szünet után 2004-ben Neustrelitzben (németül), 2005-ben Montpellier-ben félig szcenírozva került színre Mariotte operája. Az utóbbi előadásból cd is készült. Ősszel pedig az írországi, ritkaságokat játszó Wexfordi Fesztivál tűzi műsorára. Martotte sikeres, de boldogtalan emberként halt meg. Hiába vezette az orleans-i konzervatóriumot, sőt az Opéra Comique-ot is, művei még életében a feledés homályába merültek.
1 komment
Címkék: beszámoló Bayerische Theaterakademie München Kovalik Balázs Antoine Mariotte Salomé
A megbocsátás angyala
2014.02.26. 09:50 caruso_
Vannak időszakok, amikor a halál sűrűbben jár közöttünk, amikor a Nagy Kaszás valamiért harsány vagdalkozásba kezd. Mostanában ismét gyakrabban szállnak a lelkek az ég felé. Hiábavaló volna listát írni, gyászolják a filmesek Jancsó Miklós, a táncosok Nagy Ivánt, az irodalomkedvelők Gyartmathy Fannit, a komolyzene rajongói Claudio Abbadót, az operabarátok Nicolae Herleát. A múlt héten még valaki elment csendben, Alice Herz Sommer zongoraművész. Mondhatnánk, nem mindennapi életet élt, de a pusztító 20. században élete mindennapinak számított. A prágai kislány 1903-ban, jóval az I. világháború előtt született. Zongorista lett, s amikor a családjával Terezinbe deportálták, ez mentette meg az életét. A cseh gyűjtőtábor zenei életéről volt híres. Több száz muzsikus koncertezett rendszeresen. Ezek az előadások – miközben a náci propaganda sűrűn mutogatta a minta gettót – reményt önthettek az eltört szívekbe. A Herz-Sommer családból csak Alice és kisfia élte túl a háborút. Először Prágában próbálták meg felvenni életük megszakadt fonalát, majd Izraelbe költöztek, végül 1986-ban Londonban telepedtek le. Alicéből nem lett neves zongorista.
Szólj hozzá!
Címkék: nekrológ Alice Herz-Sommer
Akárcsak egy kivégzést kéne végignézni - Hubay Jenő írása a Salome 1906-os grazi bemutatójáról
2014.02.21. 09:47 caruso_
Hubay Jenőről két dolog biztos nem mondható el: hogy haladó szellemű zeneköltő lett volna, és hogy jelentős irodalmi hagyatékot hagyott hátra. Szabó Ferenc János zenetörténész, a századelő magyar hangfelvételeinek kutatója egy különleges cikkre bukkant. Mint ismeretes, Richard Strauss Saloméjának 1905. decemberi premierje a századforduló egyik legfontosabb operapremierje és leghangosabb estéje volt. A színházak versengtek a zenedráma színreviteléért, a hatóságok több helyen – így Bécsben – betiltották az erkölcstelennek bélyegzett darab előadását. Az osztrák premierre 1906 májusában került sor a szerző vezényletével Grazban. A bemutatónak olyan nevezetes vendégei is voltak, mint a Pestről álutazó Puccini, Arnold Schoenberg, Alban Berg, Alma és Gustav Mahler sőt, valószínűleg a tizenhét éves Adolf Hitler is. Több magyar újságíró mellett a kíváncsi Hubay Jenő is vonatra szállt, hogy megszakértse az újdonságot. Hosszú írásában hű képet ad arról a döbbenetről, ami a Saloméval először találkozókat érhette száz éve. A cikket eredeti helyesírással közöljük.