X, mint Xerxes, mert amíg U-val csak nehezen talál az ember az Opera ABC-be való darabot, addig a lehetetlen X tálcán kínálja Händel remekét, melyet ráadásul a napokban meg is lehet élőben nézni, ha valaki kedvet kapott hozzá! Nem mindig voltak ilyen népszerűek a „hallei géniusz” művei. 1759-es halála után jó százhúsz évig csak a nagy oratóriumai csendültek fel olykor. Míg az 1920-as években ismét előkerült néhány operája dr. Otto Hagen professzor átköltésében. A Göttingenből indult reneszánsz még a II. világháború előtt lecsengett, hogy csak az 1960-as – 70-es években kerüljenek elő olyan remekművek, mint a Rodelinda vagy a Julius Caesar. Megdöbbentő az adat, de napjainkra Händel lett az egyik legtöbbet játszott szerző. Csak az idei évadban szerte a világban 55 színház 28 művét tartja műsorán! Ennyiféle darabja talán még a bicentenáriumát ünneplő Verdinek sem került színpadra idén. Mi lehet az oka ennek a megdöbbentő év váratlan sikernek? Megpróbálunk ennek is utánajárni.
Miről szól a darab? Az ókori Perzsiában járunk, a világhódító Xerxes uralkodásának idején. Ám számunkra legkevésbé sem a kiváló hadvezér történelmi tettei érdekesek, sokkal inkább a király magánélete. Hiába az idők nem változnak! A nagy hadvezérnek a szíve is hatalmas. Éppen egy szépséges platánfának vall szerelmet. Ebből még nem támadna bonyodalom, de utána öccse, Arszamenész kedvesére, Romildára vet szemet. Amikor megtudja, hogy tulajdon testvére a vetélytársa, az egyszerűség kedvéért száműzi az udvartól. A szerelmesek fájdalmas búcsút vesznek egymástó, Romilda örök hűséget fogad, Arszamenész szomorúan hagyja el az udvart. Van még valaki, aki nem bánja a pár szétszakítását, Atalanta, Romilda húga, aki magának szemelte ki Arszamenészt. Amint teheti bele is köt testvérébe. S hogy a történet még bonyolultabb legyen Xerxes hadseregében feltűnik egy bátor katona is. Ez a katona történetesen egy álruhás lány, Amasztrisz a király elfeledett menyasszonya, aki vissza akarja hódítani a hadvezér szívét. Egy újabb fényes győzelem után Xerxes hadvezérét, Ariodátészt (aki immáron a negyedik A betűs szereplő…) azzal a talányos ígérettel jutalmazza, hogy lányát királyi vérből származó herceghez adja majd nőül. Arszamenész levelet küld Romildának, melyben titkos találkozóra hívja. Egy véletlen folytán azonban az iromány Atalanta kezében landol, aki Xerxesnek azt hazudja, hogy Arszamenész már nem szereti Romildát. Ennek bizonyítékául megmutatja a levelet, azt állítván, hogy azt Arszamenész neki írta. Xerxes boldogan mutatja meg a sorokat Romildának, aki kétségbe esik. Arszamenész a találkán hiába várja Romildát.
Xerxes újabb hadisikerek felé indítja csapatát. Elékerülő öccsének is megbocsát – és áldását adja a házasságára. Arszamenész nem érti a hirtelen fordulatot, aztán kiderül, hogy bátyja Atalanatához akarná adni. Arszamenész természetesen tiltakozik. Atalanatát különösebben nem rázza meg, hogy lelepleződött. Számára már csak egy fontos: férfit fogni bármi áron. Végre találkozik Romilda és Arszamenész, a lány megerősíti hűségesküjét. Váratlanul Xerxes toppan be, Arszamenész elbújik. Romilda, hogy időt nyerjen, arra hivatkozik, hogy jó lányként csak annak adhatja kezét, akit apja neki szán. Xerxes sietősen távozik, hogy megkeresse hadvezérét, aki nyilvánvalóan nem fog ellentmondani, ha meghallja az uralkodó kérését. Arszamenész semmit sem értett meg Romilda viselkedéséből, úgy értelmezte szavait, hogy az inkább bátyját választotta. Ariodatész meglepve értesül a király kinyilatkoztatásáról, miszerint egy vérszerinti rokonához kell adnia Romildát. A hadvezér úgy értelmezi a homályos szavakat, hogy Arszamenész kapta meg testvérétől az áldást a rég várt frigyre. Romilda, hogy mentse magát Xerxes ismételt ostromától, azt találja mondani, hogy már nem ártatlan, Arszamenésszel előre elhálták a frigyet. A király határtalan haragra gerjed, elrendeli öccse kivégzését. A szerelmesek egymást vádolják azért, hogy sorsuk zsákutcába jutott. Ekkor jelenik meg Ariodatész és adja áldását a frigyre. Mire Xerxes visszatér, Arszamenész és Romilda egybekeltek. A tomboló király csak magát okolhatja, fondorlatainak áldozata egyedül ő. S mindezek tetejében előkerül Amasztrisz is, aki leleplezi magát. Hogy Xerxes hogyan vágja ki magát ebből a helyzetből? Na ezt a kérdést bízta nézőire Händel 175 éve.
Mitől izgalmas a darab? Mi lehet hát a titka a nagy Händel reneszánsznak? De kérdezhetnénk azt is, hogy hogyan lehetséges, hogy az utóbbi években-évtizedekben ilyen drasztikusan változik a színházak repertoárja? Amíg nem is olyan régen a világ dalszínházai általában azonos darabokat, a „kanonizált remekműveket” játszották, addig manapság egyre inkább a sokszínűség és az egyedi darabválasztás lett a jellemező. Opera pedig végtelen számban áll a vállalkozó kedvűek rendelkezésére. Händel, a maga idejében divatos darabgyáros, pontosan tudta, mi kell az ő kedves londoni közönségének. S az ismert recept szerint ki is szolgálta őket. S úgy tűnik, receptje ma is él: pontosan ismerte az emberi szíveket, tudta mennyi érzelemre, szerelemre, könnyre és mosolyra van szükség a sikerhez. Úgy komponált, hogy ne csak hisztériás énekesei legyenek elégedettek a szólamokkal, hanem a nézők is ámuldozhassanak művészei képességeiken. Egy-egy Händel darab cselekménye pedig olyan fordulatos, dramaturgiája olyan ravasz, hogy a mai nézőnek is alaposan oda kell figyelnie, hogy ne veszítse el a fonalat a recitativók alatt. Talán pont azt szereti a mai közönség, hogy nem lustálkodhat, miközben a fülét kényezteti a barokk muzsika, szellemét foglalkoztatja a színpadi bonyodalom. Kívánhatnak-e többet a színház mai urai, a rendezők?
