Luxusszínház

2019.01.03. 08:34 caruso_

01_5.jpgVannak szerencsés csillagzat alatt született emberek, akiknek úgy tűnik, minden sikerülhet. Közéjük tartozik az 58 éves Jean-Christophe Maillot, a Les Ballets de Monte-Carlo vezetője, akinek szépen induló táncos karrierét ugyan egy sérülés kettészakította, de igen fiatalon – immáron 35 éve – koreografálni kezdett szülővárosában, Toursban. Első darabját Monaco számára 1986-ban alkotta, majd Caroline hercegnő – Grace Kelly legidősebb lánya – 1993-ban a társulat vezetőjévé nevezte ki. Malliot munkásságának köszönhetően a két négyzetkilométernyi, milliárdos nagyhercegség által fenntartott Les Ballets de Monte-Carlo igen hamar jól csengő világmárka lett, mely napjainkban is a nagyszínházak keresett kulturális cikke.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló balett Rómeó és Júlia Barabás Marianna Szergej Prokofjev Teatro La Fenice Velence Jean-Christophe Malliot

Akasztás az Operában

2018.12.31. 09:45 caruso_

rajna2.jpgSzin: az Opera, a Rajna kincse szombati házi főpróbája. Óriási izgatottság közepette sürög-forog csomó ember egy emelvény körül, amely fölött kusza össze-visszaságban hat szál drót lóg lefelé. A delikvensek érkezését jelzik. Szuronyos csendőr helyett egy-egy anyáskodó öltöztetőnő kíséri mindegyiküket. Nincsenek megláncolva, de annál jobban összedrótozva és a járásuk olyan nehézkes, mintha igazán szárazra húzott sellők volnának. Mert a sellők a delikvensek, akiket az Opera színpadán felakasztanak. Az „akasztás" előtt még gyorsan pár szót váltok a három énekesnővel Budanovits Máriával, Goda Gizellával és Tihanyi Vilmával, akik arra vállalkoztak, hogy egy fél órán keresztül – miközben nehéz Wagner-szerepet énekelnek – csak úgy mellesleg akrobatamutatványokat produkáljanak, nyolc-tíz méter magasságban lebegve a levegőben. Mindegyiküknek foltos a karja, a Tihanyi Vilmáén pedig egy hatalmas, tenyérnyi nagyságú pecsét éktelenkedik az első próbák „lebegési” és „lengetési” gyakorlatainak az emléke ez, amikor a színpadi munkások még nem kezelték a mai biztonsággal a rájuk bízott drótokat és neki-neki lódították a sellőket a Rajna szikláinak. De most minden úgy megy, mint a karikacsapás.

Szólj hozzá!

Címkék: idézet Operaház A Rajna kincse

Május elseje a halfeldolgozó székházban

2018.12.21. 12:37 caruso_

hollaender_khp_049.jpgA bolygó hollandi nagyjából olyan fajsúlyú darab a német színházi kultúrában, mint a magyarban a Marica grófnő. Szinte bármelyik társulatban jól kiosztható, megbízható közönség-kedvenc, melyet csak az idei szezonban 12 kisebb-nagyobb németországi együttes tart műsorán (igaz Lübeckben „csak” egy gyerekek számára készült változatot adnak). S bármilyen fájdalmas is az összehasonlítás, egy átlag német színházba-járó számára a korai Richard Wagner képezi azt az alapot, melyet itthon Kálmán Imre. Talán ennek is köszönhető, hogy a hideg, esős december eleji péntek este a forralt bor és sült kolbász szagban úszó karácsonyi vásár kísértése ellenére is nemcsak, hogy nagyjából megtelt a 240.000-es lélekszámú Braunschweig színházának nézőtere a Bolygó hollandi repertoár előadására, hanem igen szép számban fiatalokkal telt meg, akik néma csendben követték a majd’ két és fél órás, szünet nélkül játszott előadást. A táblás ház azért is nagy dolog, mert Németország legrégebbi, 1690 óta működő háromtagozatú színháza jelenleg 900 férőhelyes, s Wagner operáját a várostól alig 60 kilométerre (vonattal alig több mint fél óra) fekvő Hannover is műsoron tartja.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Richard Wagner Staatstheater Braunschweig A bolygó hollandi

Mit akartok?

2018.12.17. 09:53 caruso_

001a.jpgBár a 69 éves Manfred Trojahn neve mifelénk szinte teljesen ismeretlenül cseng (a hatalmas életműből csupán egyetlen, Hans Werner Henze emlékére alkotott darabját játszotta 2014-ben a Fesztiválzenekar), német nyelvterületen napjaink legelismertebb komponistái között tartják számon. Zenekari darabjai rendre felcsendülnek a hangversenytermekben, új művei a legjelentősebb kiadóknál jelennek meg, operái előadásait pedig fokozott várakozás kíséri. Élelmes kortársaihoz hasonlóan biztos bázis és közönségérdeklődés reményében Trojahn első színpadi kísérlete óta fokozott figyelmet szentel az irodalmi alapanyagnak, illetve a librettónak. Első operája, az 1991-es Enrico, Pirandello IV. Henrikje nyomán készült, ezután Shakespeare, Eduardo De Filippo és legutóbb Euripidész (az Oresztészt idén a bécsi Staatsoper is műsorára tűzi) nyomán dolgozott.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Kovalik Balázs Staatsoper Hannover Manfred Trojahn Amit akartok (Was ihr wollt)

Csukott szemmel

2018.12.11. 11:06 caruso_

47098770_1999064103484074_4501821901751975936_n.jpg„Inkább csukott szemmel hallgatom az előadást!” – jelenti ki rendre megkérdőjelezhetetlen öntudattal a Konzervatív Néző, aki fensőbbségesen utasítja el még a lehetőségét is annak, hogy együtt gondolkozzon az előadás rendezőjével. Aztán persze esze ágában sincs becsukni a szemét, hiszen akkor nem lehetne a látottakon háborogni és görcsösen értetlenkedni, mantrázni az amúgy is kopó-félben lévő több mint fél évszázados rendezői színház nevű mumus ismérveit. A bécsi Staatsoper Peer Gynt-je azonban egyike volt azon ritka és kivételes estéknek, amely behunyt szemmel is teljes élvezetet nyújtott, hiszen a Filharmonikusok makulátlan, ködfátyolba burkolt Grieg interpretációja jóval többet és mélyebbet mesélt a darabról, mint Edward Clug táncjátéka. Mintha az estet vezénylő Simon Hewett is érezte volna, hogy az együttes annyira birtokolja a zenét, hogy az ő munkája szinte felesleges. Noha természetesen senki sem hallgatta csukott szemmel a balettet, lehetetlen nem rögzíteni, hogy ezúttal a zenekari interpretáció diadalmaskodott a színpad felett.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló balett Staatsoper Bécs Peer Gynt Edvard Grieg Edward Clug

A Nyugat lánya hazai előadás-története

2018.12.04. 08:22 caruso_

clipboard01_5.jpgKevés magyarországi bemutatót előzött meg akkora várakozás az Operaházban, mint A Nyugat lánya 1912-es premierjét. A színház ki volt éhezve egy nagy sikerre. Michael Balling a november elején szerződtetett „főkarmester” ugyanis mindössze három jól sikerült Fidelio előadás után közölte gróf Zichy János miniszterrel, hogy az „Itteni viszonyokhoz nem tud hozzászokni”, majd váratlanul és véglegesen elutazott Budapestről, folytatva a Gustav Mahler és Nikisch Artur által megkezdett, elüldözött nemzetközi szintű karmesterek dicstelen sorát. Balling, aki 1904-tól több mint 20 évig volt Bayreuth visszatérő vendége nem tudott együtt dolgozni a vezetésre közismerten kevéssé alkalmas Mészáros Imre igazgatóval s egyszerűbbnek látta minél előbb visszatérni a nemzetközi vizekre. A minisztérium megelégelve az Operaház ügyeit, február 16-án a direktor feje fölé gróf Bánffy Miklós személyében kormánybiztost nevezett ki. Puccini egy héttel korábban 9-én érkezett meg Budapestre. A zeneszerző először 1894-ben a Manon Lescaut egyik első előadását tekintette meg az Operaházban, ahova 1906-ban tért vissza, hogy a Pillangókisasszony hazai bemutatójának előkészületeit felügyelje.

Szólj hozzá!

Címkék: operaházi kronológia Giacomo Puccini A Nyugat lánya

A bolondok házába került énekesnő esete

2018.11.27. 08:41 caruso_

operahaz.jpgSchiff Etel neve legalább száz éve nem jelent meg nyomtatásban. Emléke, szégyene feledésbe merült, pedig története nem pusztán egy ártatlanul meghurcolt érzékeny művész tragédiája. Az események mögött felsejlenek a dualista Magyarország hétköznapjai, sőt azok a társadalomban mindig mélyen gyökerező zsidó-keresztény ellentétek is, melyeket a kiegyezés utáni „boldog békeidőkre” emlékezve igyekeznek elbagatellizálni.

 

4 komment

Címkék: Operaház elfeledett magyar énekesek Schiff Etel

A fiú, aki megmentette a világot

2018.11.21. 08:32 caruso_

46440281_10156887554708151_4459072636260974592_n.jpgLeonard Jakovina, a Horvát Nemzeti Színház ötödik éve regnáló balettigazgatója felismerte azt az egyébként viszonylag közismert tényt, miszerint az átlagközönség a cselekményes baletteket preferálja. A nagyszínházak zöme hiába tűzi műsorra a legdivatosabb – vagy éppen legdivatosabbnak kikiáltott – kortárs koreográfusok ragyogó és előremutató alkotásait, a nézők jelentős részének arra van igénye, hogy egy általa valamilyen szinten ismert történet tánc-változatát lássa (pesti példákon: A próba, Derby, Anna Karenina, Zorba, A vágy villamosa). S miután a direktor megfejtette ezt a titkot, sorra kéri fel napjaink táncalkotóit – nem a legkeresettebbeket, hanem az ambiciózus megfizethetőket –, hogy társulata számára készítsenek személyre szabott darabokat. A ragyogóan funkcionáló zágrábi csapat ugyanis még egyike a megmaradt klasszikus értelemben vett együttesnek, ahol a vezetés nemcsak kineveli azokat a táncosokat, akikben fantáziát lát, hanem művészeinek folyamatosan megfelelő feladatról gondoskodik. A horvát színházat is sújtják a közalkalmazotti foglalkoztatás problémái, a honlap arcképcsarnokából világosan látszik, hogy számos szakmai nyugdíjra érett művész tagja az együttesnek. Státuszukra nem lehet fiatalokat felvenni, helyettük pedig a behatárolt számú fiatal éjjel-nappal színpadon van. Ám az aktív művészek számára ez a folyamatos egymásra utaltság és állandó összmunka teremti meg a nézőtérről is pontosan érzékelhető egymást segítő és gerjesztő csapatszellem bázisát. A nemzetközi társulatban nincsenek nagy nevek, „csupán” ragyogó művészek, akik érezhető kedvvel és otthonossággal dolgoznak együtt.

Szólj hozzá!

Címkék: film beszámoló balett Metropolis Horvát Nemzeti Színház Zágráb Jiri Bubenicek

Menekültek

2018.11.14. 08:30 caruso_

csm_07_les_troyens_113267_didonato_a399e1db3f.jpgBár Hector Berlioz, A trójaiak zeneszerzője bizonyára nem így látta, ötfelvonásos operája legnagyobb ellensége Hector Berlioz, a mű kiagyalója és librettistája volt. A főművek a legritkább esetben sikerednek olyankor, amikor az alkotó azzal a határozott szándékkal áll neki a munkának, hogy valami világmegváltó dolgok készít. Vélhetően Mozart sem így ült neki a Varázsfuvolának, de talán még Wagner sem a Parsifalnak. Ellenben Berlioz fejében ilyesmi járt operája írása közben. A Vergilius rajongó komponista hosszú időn keresztül dédelgetette tervét, hogy átültesse a zenés színpadra az Aeneis két talán legfontosabb énekét. A végül hatalmassá duzzadt opera két szakasza (az opera 1.-2. és 3.-5. felvonása) – Trója pusztulása, illetve Dido és Aeneas szerelme – csak lazán kapcsolódik egymáshoz, a második felvonás végén az addigi szereplők jórésze meghal, átadva helyét a karthágói udvarnak. A terjengős francia nagyoperákban – márpedig a Trójaiak őseit elsősorban közöttük kell keresni – előfordul hasonló törés, Meyerbeer is „sorsára hagyja” Valois Margitot, ám az, ahogy Berlioz Kasszandra és Dido történetét megírja példátlan. Egy gyakorlott librettista – és Párizsban az 1800-as évek közepén nagyszerű szakemberek éltek – valószínűleg egységesebb és használhatóbb szövegkönyvet faragott volna a komponistánál, aki Vergilius iránti tiszteletből a szépszámú mellékalak részére is terjengős és a dráma folyása szempontjából teljesen elhanyagolható szerepet írt.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Joyce DiDonato Staatsoper Bécs Hector Barlioz Trójaiak

Tíz kép - A Kerepesi temető művészsírjai

2018.11.01. 15:47 caruso_

A Kerepesi temető - hivatalos nevén a Fiumei úti sírkert - több mint 150 éve hazánk egyik legfontosabb kegyhelye, az ország nagyjainak végső nyughelye. A politika és a tudomány meghatározó szereplői mellett a zenei élet egykori nagyságainak sírjai is szépszámmal megtalálhatók itt. 

01_hubay_jeno_sirja-001.jpg1. A két világháború közötti időszak meghatározó figurája volt Hubay Jenő, hegedűművész, zeneszerző, tanár, zeneakadémiai igazgató. Telcs Ede monumentális alkotása alatt nyugszik az édesapa, a színtén komponista Huber Károly is.

1 komment

Címkék: temető Hubay Jenő

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (35) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (135) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (2) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (17) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (3) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (17) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (39) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Barlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (39) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (7) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Osborn (1) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (21) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (99) operaházak (4) operaházi kronológia (39) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (3) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (34) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (38) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő