Misztériumjáték

2022.12.06. 08:35 caruso_

Ritka egységben triumfált a hazai közélet, amikor 1889-ben ismét leégett a Pesti Városi Német Színház, és világossá vált, hogy nem is építik többet újjá. Ezzel szemben a Monarchia egy másik nagyvárosában, Prágában – a Nemzeti Színház konkurenciájaként – egészen 1945-ig működött a Német Színház. A csehek a város német ajkú kisebbségével karöltve vélhetően már akkoriban felismerték, hogy a párhuzamos (és nem csak a színházi) kultúrák nemhogy kioltják, hanem épp ellenkezőleg, erősítik egymást. Az egykor rivális operaházak 1989 óta közös intendatúra alatt működnek. Sőt, ide tartozik a Stavovské divadlo, a Don Giovanni ősbemutatójának helyszíne, amely napjainkban is otthont ad a Mozart-előadásoknak. (Hiányzik esetleg valakinek a hasonló korú, néhány éve kivégzett Várszínház Budán?) A nyitottság Prágában ma is él: a Cseh Filharmonikusok vezetője az orosz-zsidó származású világhírű karmester, Semyon Bychkov, az Opera igazgatója pedig a norvég Per Boye Hansen.

state-opera-i-flammen-denys-pivnickij-don-juan-photo-zdenek-sokol.jpgDenys Pivnickij (Don Juan) – fotó: Zdeněk Sokol

Hogy Prágában egymás mellett fejlődhetett a cseh és a német operakultúra, az azt jeleneti, hogy nemcsak Smetana, Dvořák, majd Janáček alkothatott a cseh színpadok számára. A Deutsches Theaterben elsősorban az 1911 és 1927 közti időszaknak köszönhetően – ekkor vezette az intézményt Alexander von Zemlinsky – többek között Ernst Krenek, Paul Hindemith, Erich Wolfgang Korngold és Franz Schreker bemutatókat tartottak. A bécsi és berlini modern áramlatokkal átitatva pedig felnőtt egy modern cseh zeneszerzői nemzedék, melynek többek között Viktor Ullmann, Jaromír Weinberger, Hans Krása és Erwin Schulhoff voltak a tagjai. Olyan nevek, akiknek életműve évtizedekig hevert elfeledve. (Hazai hasonlattal élve: amíg Bartók és Kodály színpadi művei mindennapi operakultúránk részei, addig senki sem tudja, hogyan hangozhatnak a két háború közti időszak előremutató tehetségeinek, Szántó Tivadarnak vagy Zádor Jenőnek operái.) Legkésőbb a Szudétavidék 1938-as annektálásával azonban megszűnt ez a virágzó, alternatív és izgalmas cseh operakultúra, melyet a kommunizmus szürke éveiben még csak meg sem kíséreltek feltámasztani. A kiradírozott fejezetet azonban az elmúlt években egyre növekvő sikerrel igyekeznek feléleszteni, a hazai közönség és a nemzetközi sajtó legnagyobb elismerése közepette.

10_06_mng_plameny_c_serghei_gherciu_reh-38_retus_1.jpgJelenet, középen: Victoria Khoroshunova (Apáca) és Denys Pivnickij (Don Juan) – fotó: Serghei Gherciu

A prágaiak legutóbbi diadala a június közepén bemutatott Lángok (csehül Plameny, németül Flammen), Erwin Schulhoff (1894–1942) különleges operája. A zongorista-komponista kimagasló tehetségként indult, már tízévesen Antonín Dvořák tanítványa lett. Európai tanulmányokat és nagysikerű szólistakarriert szakít félbe az I. világháborús bevonulás és a fogolytábor. Kortársaihoz hasonlóan megérinti a dzsessz és az avantgárd irányzatok, valamint – nyilván valós gyakorlati tapasztalatok híján – a szovjet eszmék. 1932-ben oratóriumot komponál a Kommunista kiáltvány szövegére! Részben ennek köszönhetően 1941-ben megkapja a szovjet állampolgárságot. Túl későn. A nácik származása miatt családjával együtt letartóztatják. A wülzburgi internálótáborban hunyt el, hivatalosan TBC-ben, alig negyvennyolc évesen. Életműve feledésbe merült. A Kommunista kiáltványt valamikor az 1960-as években ugyan előadták a Szovjetunióban, felvétel is készült a műből, de az bizonyos, hogy a keleti blokk minden zenetudósa, dramaturgja és színházigazgatója gyorsan és pironkodva csukta be a Plameny kottáját, lévén kevés opera áll távolabb a szocialista erkölcsöktől, mint a komponista főműve.

08_06_mng_plameny_stage_reh-19_c_serghei_gherciu_kopie_1.jpgJelenet, középen: Victoria Khoroshunova (Nő) és Denys Pivnickij (Don Juan) – fotó: Serghei Gherciu

A Lángok 1932-es brnói ősbemutatóját a maga korában nem követte több előadás. Az 1990-es évek közepéig kellett várni, hogy a német koncerttermek, majd a színpadok is elővegyék (Lipcse, 1995; KlangBogen Wien Festival, 2006; Kaiserslautern, 2008). Áttörést egyik premier sem hozott. Máig. Jó okai vannak azoknak, akik a Plameny előadhatatlansága mellett érvelnek. Noha a zene egyedi, befogadható, meglepőan szellemesen hangszerelt, melódiagazdag és mégis merész, a mű mégis majdnem annyira „nem opera”, mint az egy évtizeddel korábban íródott Kékszakállú herceg vára. A Lángok tulajdonképpen tíz összefüggéstelen jelenet sora, melyeket hosszabb, remekbe szabott intermezzók szakítanak félbe. Karel Josef Beneš és a korabeli német fordító, Max Brod librettója (mely alig néhány oldalt tesz ki) Don Juan „passiójának” stációit idézi meg, mindezt leöntve a Prágában oly otthonos miszticizmussal és századfordulós freudizmussal, a spanyol lovagból ráadásul egyfajta Bolygó hollandit (vagy bolygó zsidót) formálva. Az operának a tenor Don Juanon, valamint a több alakban felbukkanó Nőn (szoprán) és a hiába vágyott Halálon (mezzoszoprán) kívül még néhány mellékszereplője van, és három-három szopránból és altból álló görög mintájú kórusa van. A Plameny mégsem valamiféle világi oratórium, ám nem csoda, hogy a színházak nem kapkodnak az előadási jogok után.

08_06_mng_plameny_stage_reh-79_c_serghei_gherciu_kopie_1.jpgDenys Pivnickij (Don Juan), Josef Palán (Don Juan apja) és Tamara Morozová (Margit) – fotó: Serghei Gherciu

A 20. századi cseh zenekultúrához vagy a Prágához köthető operák sorába illeszthető ritkaságot talán sohasem vették volna elő, ha a Katja Kabanova sikere után Calixto Bieito, a neves rendező nem kapott volna kedvet az ismeretlen műhöz, melynek világa valójában nagyon is közel áll a spanyol alkotó világához. A Lángok zeneileg és színpadilag egyaránt izgalmas kihívás, de Európa operatérképére csak egyetlen módon lehetett felhelyezni – ha egy olyan neves rendező veszi kézbe, aki miatt Prágára figyel a szakma.

mng_22-06-01_plameny-klav-generalka_c_zdene_k_sokol_o8a0536_barva.jpgVictoria Khoroshunova (Donna Anna) és Denys Pivnickij (Don Juan) – fotó: Zdeněk Sokol

Bieito – átszűrve magán az operát – alkotta meg személyre szabott vízióját, mely több helyen eltér(het) a szerzői szándéktól, mégis élő és érvényes. Az Anna-Sofia Kirsch-sel közösen alkotott színpadi teret kezdetben fekete nylon borítja, mely egyszerre idézi meg a mű „elhagyatott házát”, egy fétis party helyszínét és a később többször felbukkanó hullazsákokat. Ez Don Juan pokla, melyből nem képes kijutni. Bieito alapkérdése azonban az, hogy vajon a férfi ki akar-e egyáltalán kerülni ebből a számára természetes közegből, mely az előadás során egyre több helyen szakad fel, válik átjárhatóvá-átvilágíthatóvá. A rendező válasza pedig az, hogy a főhős minden gyönyör, bűn és szenvedés ellenére mégsem hagyja el. A térben egyfajta középkori misztérium szertartás zajlik (ami szintén nem idegen a Don Giovanni mítosz alapjaitól), természetesen modern köntösben. Legalább annyira Bieito világa ez, mint Pasolinié.

10_06_mng_plameny_c_serghei_gherciu_reh-156_kopie_1.jpgVictoria Khoroshunova (Donna Anna) – fotó: Serghei Gherciu

Ami a színpadon történik, sokszor brutális, olykor igen mély és találó, olykor túlzó. De ez esetben „muszáj” soknak, erősnek lenni a rendezésnek, hiszen szinte nincs magja a darabnak. Bieito számos jelképpel operál, melyekben időnként önmaga is elvész. A terhes Szűz Máriaként megjelenő apáca, aki elcsábítja Don Juant, majd a hasából előbújtatott félbetört görögdinnyében megmártja a kezüket, szép jelkép. Ahogy főhős őseinek szellemét egyetlen megvakított öreg statisztával eljátszatni, vagy Margit elvesző ártatlanságát kipukkanó fekete lufikkal jelképezni szintén gyönyörűen megfogalmazott szimbólumok. A fekete árnyakkal ellentétben álló a fehér öltönyös Halál megközelíthetetlen erotikája is telitalálat. Azonban , a Komtúr jelenet súlytalansága, a Bálon leeresztett hatalmas fekete autó vagy a fetisiszta Harlekin és társai már inkább a rendező, mint Don Juan pokláról szólnak.

10_06_mng_plameny_c_serghei_gherciu_reh-53_retus_1.jpgTone Kummervold (A Halál) – fotó: Serghei Gherciu

A színpadra állító Bieitónál azonban, jóval fontosabb munkát végzett a pszichológus Bieito, aki érezhetően belemászott énekesei lelkébe, hogy azok olykor valóban kivetkőzve önmagukból, sőt felülmúlva azt, amit eddig operaszínpadon tettek, megmutassák a saját magukon átszűrt figurákat. Az előadás abszolút főszereplője a fiatal, Milánóban élő ukrán Denys Pivnitskyi. A csehül betanult, inkább könnyebb wagneri, mint olasz vokális követelményeket támasztó szólamot imponáló profizmussal vette birtokba. A hősi szerepekhez szokott tenorista sokkal inkább turiddui, mint Don giovannii alkat. Juanja amolyan kedves macis pasi, aki öntudatlanul is vágyat ébreszt a nőkben. Sokkal inkább áldozat, mint csábító. Kemény munkával megszült jelentős alakítás. Nem volt könnyű dolga a zsíros hangú Victoria Khoroshunovának, hogy az opera három nőalakját egybeforrasztva megteremtse a Nőt, Don Juan örök vágyainak tárgyát. Az ukrán szoprán kellő erotikával, már élettapasztalattal és talán kellő romlottsággal vetette bele magát a játékba. De a Nő (valójában nők, bár Tamara Morozová Margitja túlságosan megidézi Lorán Lenkét ahhoz, hogy komolyan lehessen venni) ebben az operában nem ellenpólusa a férfinak, csak megidézett árny, a címszereplő és a Halál meccsében. Tone Kummervold a magával hozott norvég távolságtartással, bölcsen, fölényesen, ám kissé mégis megperzselve irányítja az örök misztériumjátékot.

08_06_mng_plameny_stage_reh-45_c_serghei_gherciu_kopie_1.jpgTone Kummervold (A Halál) és Denys Pivnickij (Don Juan) – fotó: Serghei Gherciu

Meglehetős bátorság kell ahhoz, hogy egy ilyen előadói hagyományok nélküli mű betanítását egy szinte pályakezdő operakarmesterre bízzák. Jiří Rožeň érezhető elmélyüléssel és darabismerettel vezényelte az előadást, a zenekar elkötelezetten oldotta meg a szokatlan zenei feladatot. A nemrég felújított prágai – a budapestihez képest puritánnak ható, a Monarchiában oly ismerősen csengő Fellner és Helmer cég által jegyzett Operaház – elég szépen megtelt a hűvös novemberi szombat este ahhoz képest, hogy egy ismeretlen százéves operát adtak, erősen kortárs rendezésben. A közönséget túlnyomó többségében kíváncsi értelmiségiek és fiatal párok alkották, akik meglehetősen hálásak voltak a művészi teljesítményért.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló Narodni Divadlo Praha Calixto Bieito Lángok (Plameny) Erwin Schulhoff

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr4317995480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (3) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (14) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (13) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (231) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (3) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (9) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (28) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (1) Georg Nigl (1) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (41) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (5) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (2) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (4) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (127) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (40) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (2) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (42) Staatsoper Berlin (5) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása