Feld Kálmán nagy napja, avagy egy elfeledett Mahler-bemutató

2020.06.15. 08:15 caruso_

feld01.jpgEgy nagy múltú német zeneműkiadó Gustav Mahler életművét igyekszik kitisztázni és sorra jelenteti meg új kiadásban a komponista műveit. Kutatásaik során jutottak el Budapestre, illetve a III. szimfónia 1905-ös magyarországi bemutatójához, melyet egy teljesen ismeretlen karmester, bizonyos Feld Kálmán vezényelt. A város zenei élete a századfordulón meglehetősen behatárolt és átlátható volt, olyan hivatalos nagyzenekara, amelyik képes egy Mahler-szimfónia megszólaltatására egyetlen akadt, mégpedig az Operaház muzsikusaiból alakult Filharmóniai Társaság. Ennek megfelelően olyan karmester sem élhetett a fővárosban, akinek nevét ne jegyezte volna fel a hazai zenetörténet. Ki lehetett a jóformán semmiből előkerült Feld Kálmán és hogyan mutathatta be a nehéz és összetett, „modern” művet? A történet számos izgalmat rejt!

feld08.jpgAz asszimilálódó Feld-család gyökerei Nagyváradig vezethetők vissza. A nagyapa, Feld (eredetileg Feldman) József bérlő 1889-ben ünnepelte gyémántlakodalmát, három évvel később, 88 évesen a város közismert polgáraként hunyt el. „Jó magyar-érzésű, mindig magyar ruhában járó, egészséges ember volt. Még az utolsó időben is folyvást olvasta a magyar lapokat, tavaly pedig a nejével hosszú utat is tett, sorra járva gyermekeit és unokáit. Maradt pedig 36 élő unokája és 22 dédunokája.” – áll a nekrológjában. Feld József gyermekei közül legtöbbre Salamon vitte. Pályafutását kereskedőként kezdte, majd 1864-ben titkárként került a nagy múltú, londoni székhelyű Gresham biztosító (The Gresham Life Assurance Society) frissen megnyílt pesti fiókjához. Három évvel később a „Magyar-, Erdély-, Horváth- és Tótországok képviseleteire nézve az acquisitio és üzletszervezés igazgatójává” nevezték ki. Közel negyven évi szolgálat után, 1902-ben igazgatóként vonult nyugdíjba. „…egy igen kicsiny angol biztosító intézetből egy igen nagy magyar intézetet csinált. Mikor néhány esztendővel ezelőtt a Gresham megülte ötvenéves jubileumát, a magyar közélet legkimagaslóbb alakjai és az egész magyar sajtó is elismerte, hogy a Gresham magyarországi fiókja hazafias magyar érzelemben fejlődött, s a lapok följegyezték akkor, hogy Feld Salamon a Gresham ünnepét a magyar közélet ünnepévé avatta. Fejedelmi adományokkal tette a napot emlékezetessé, midőn az összes közművelődési egyesületeknek, a hírlapírók nyugdíjintézetének, az újságíró-egyesületnek és még egész sor közhasznú intézménynek juttatott az alapítványokból.” – emlékezett meg A Hét tudósítója. Feld Salamon apjához hasonlóan 88 évet élt, 1922-ben hunyt el.

feld02.jpgMiközben a dualizmus jellegzetes figurájaként tekintélyes karriert csinált – jellemző módon nemcsak gyűjtötte a vagyont, hanem nagystílű mecénásnak is bizonyult –, valamit mégis megőrzött ősei patriarchális rendjéből. Gyermekeinek egyrészt felvilágosult polgári nevelést biztosított, másrészt családfőként határozottan kijelölte útjukat. Idősebb lánya, Feld Jenny, mielőtt hozzáment volna egy nápolyi lovaghoz, kezdő énekesként sikereket aratott olyan operarészletekkel, mint a Fidelio, vagy A walkür áriái, sőt fellépett a nagyhírű Hubay-Popper vonósnégyes estjén is. A kisebbik lány, Ilka is jó partit csinált, férje a Lukács Gyógyfürdő igazgatója volt. Feld Salamon legidősebb gyermeke, Kálmán 1867-ben még Nagyváradon született. A család egy ideig különváltan élhetett, ugyanis a fiú a gimnáziumot is Erdélyben végezte, csupán 21 évesen kerül a pesti jogi karra. A rendszeres zenei nevelést ő sem kerülhette el, hegedülni tanult, majd szívesen és gyakran kamarazenélt házi koncerteken. Apjában azonban fel sem merült, hogy hivatásos muzsikusnak engedje, netán a Zeneakadémián képeztesse, inkább hivatali utódot nevelt belőle. Feld Kálmán meghajtotta fejét, pedig vágyai valószínűleg másfelé csábították. Egyetemi évei után egy ideig a Budapester Tagblatt szerkesztőjeként dolgozott, s mint ilyen a kor neves zenészeivel, így az akkori pesti operaigazgatóval, Gustav Mahlerrel is kapcsolatba került. 1898-ban azonban már a Gresham igazgatóhelyettese, négy évvel később, amikor apja visszavonul, átveszi a helyét. „S hogy az új vezérigazgató híven fogja ápolni ezt a szellemet, az kétségtelen. (…) Mikor a Gresham éppen őt nevezte ki a magyarországi fiókintézet vezérigazgatójának, azt akarta vele dokumentálni, hogy nagyra becsüli azt a szellemet, melyet Feld Salamon honosított meg, és nagyra becsüli azt a friss erőt, mellyel Feld Kálmán e szellem ápolásában már eddig is közremunkált.” A Pesti Hírlap cikkírója nem bizonyult sikeres jósnak. Feld Kálmán alig három évig vezette a biztosítófiókot.

feld03.jpg1905 áprilisában igen pontosan tervezett reklámsorozat indult a napilapokban, mely egy különleges koncertre hívta fel a figyelmet, Gustav Mahler III. szimfóniájának hazai premierjére. Noha 1889-ben az I. szimfónia budapesti ősbemutatóját maga a komponista vezényelte, Mahler egyéb művei szinte teljesen ismeretlenek voltak a magyar közönség előtt. Az ősbemutatón kívül csak a III. szimfónia Menüett tételét vezényelte 1897-ben a komponista, amikor egyetlen filharmóniai koncert erejéig visszatért hazánkba. Így nem csoda, hogy az április 14-i jótékony célú hangversenyre – melyet Feld igen bölcsen az Otthon írók- és hírlapírók köre, valamint a Budapesti Újságírók Egyesületének segítőalapja javára rendezett – megtelt a Vigadó nagyterme.

A délelőtti főpróbán részt vett többek között Mahler nővére, Justine, Arnold Rose hegedűművész hitvese és Mihalovich Ödön zeneakadémiai igazgató. Noha maga nem utazott Budapestre, a komponista elküldte Bécsből a karmester számára piros ceruzával kijelölt partitúrát, sőt műben oly fontos harangokról és az osztrák szárnykürtművész utazásáról is Mahler gondoskodott. A szöveget Várady Sándor fordította, bár az alt-szólót Therese Behr, Arthur Schnabel zongoraművész leendő felesége németül énekelte. Feld nemcsak a Vigadót bérelte ki, hanem az Operaház teljes zenekarát, női- és gyermekkarát is ő maga fizette.

feld07.jpgA Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és Kerner István karmester (1903)

Példátlan tett a magyar zenei életben, hogy valaki, aki sohasem vezényelt nagyzenekart, egymaga betanítson és elvezényeljen egy olyan összetett művet, mint Mahler a maga korában meglehetősen modernnek számító szimfóniáját. A kortársak sem tudták pontosan megállapítani, hogy mi állhat a tett mögött: elhivatottság, megszállottság, vagy egyfajta gőg. Bár a Mahler-opus erősen megosztotta a kritikusokat, a karmesterről kizárólag dicséretek jelentek meg – a koncert jótékony célja bizonyára megtette a hatását, és az a tény, hogy a Gresham volt a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének egyik alapítója. „A zenekart Feld Kálmán vezényelte. Nem szakmabeli zenész. Meglepett nyugodtságával és biztonságával, amellyel ezt a szövevényes művet kidolgozta.” – írta a Budapest kritikusa. A konzervatív Béldy Izor szerint pedig: „Hogy a hibái és szertelensége mellett mégis érdekesnek mondható művet nálunk előadták, az kizárólag Feld Kálmánnak érdeme, aki ritka áldozatkészséggel gondoskodott az anyagi akadályok elhárításáról, azonkívül személyesen s egyedül tanította be a nehéz és nagyterjedelmű művet, és meglepő ügyességgel dirigálta pénteken este a közreműködők nagy táborát. Feld Kálmán (…) egyszerre, mint kész dirigens jelent meg előttünk. Hévvel és temperamentummal és mégis meglepő nyugalommal dirigált. Bámulatos hidegvérrel és szuverén erővel uralkodott a közreműködők és a hallgatóság vegyes érzelmű táborain. (…) Szó sincs róla, érdemesebb műre is fordíthatta volna nagy munkáját.”

feld06.jpgFeld Kálmán élete nagy napján diadalt aratott. A Mahler-kultusz alapjait ugyan nem sikerült megvetnie – a III. szimfóniát 1925-ben Erich Kleiber, 1928-ban Bruno Walter fogja újra elvezényelni –, tette mégis lenyűgöző. Nincs rá bizonyíték, hogy élete során még egyszer vezényelt volna. Alig 48 órával a hangverseny után egy szűkszavú hír látott napvilágot: „James H. Scott, a Gresham biztosítótársaság vezérigazgatója, aki jelenleg Budapesten időzik, közli velünk, hogy Feld Kálmán a magyarországi fiókintézetnél elfoglalt igazgatói állásáról lemondott s a társaság a lemondást elfogadta.” A jó nevű biztosító igyekezett elkerülni a botrányt, ám a sorok mögött világosan látszik, Feld nem a sikeres debütálás miatt cserélte volna fel közmegbecsülésnek örvendő állását, a bizonytalan művész-pályával. Egészen más állt a háttérben. Kiderült ugyanis, hogy a koncerthez szükséges anyagi forrásokat a többek között munkahelyéről sikkasztotta el. Nem sokkal később az is világossá vált, hogy egyéb tartozásai is voltak, lakásán többször tartottak árveréseket, 9.000, majd 25.000 korona bevétel reményében. Feldet ekkor hiába keresték, Berlinbe menekült, és csak októberben tért vissza Budapestre.

Egy fennmaradt levél szerint 1906 nyarán, amikor Willem Mengelberg a VII. szimfónia előadásához asszisztenst keresett, Mahler – vélhetően köszönetképp a pesti előadásért – beajánlotta Feldet a munkára, eredménytelenül. További szakmai működésének csupán egyetlen nyoma maradt. 1907 végén a Konzertsaal című német szaklapban közzétett egy esszét, melyben nyolc nagy karmesterrel (Goldmark, Mahler, Felix Mottl, Nikisch Artur, Hans Richter, Ernst von Schuch, Richard Strauss és Siegfried Wagner) igyekezett tisztázni a mai napig tartó vitát, miszerint hol a helye a Fidelio-előadásokon a III. Leonora-nyitánynak.

feld09.jpgA tiszavirág-életű karmester utódairól és későbbi éveiről csak kevés nyom maradt. A ragyogó karriert felépítő Salamonnak nem sok öröme telt volna utódaiban. Amikor 1912-ben Feld Kálmán Berlinből hazalátogatott, úgy összeveszett Andor fiával, hogy a gimnazista a Royal Hotelben meglőtte magát. Bár nem volt ifjú, a bukott biztosító-elnök részt vett az I. világháborúban, 1917-ben kitüntetést is kapott. Első feleségével, Strassburger Oliviával 1894-ben házasodtak össze. A frigy valószínűleg a sikkasztást követően végződött válással. A hitves meglepően gyorsan talpra állt, és 1905-ben Feld Oly néven vegytisztítót, illetve kelmefestő-gyárat nyitott. Az üzemek és boltok igen hamar virágzásnak indultak, a csúcskorban 15 fiókban (többek között a Haris bazárban) 134 alkalmazottat foglalkoztattak. Bár az üzletet végig az asszony vezette, idővel segítségére lett Andor fia (Vaszary Piri színésznő első férje) és lánya, Feld Sarolta férje, Boros Samu is. A másik Feld-lány, Eugénia (Jenny) egy ügyvéd felesége lett, majd megözvegyülve fehérnemű szalont nyitott a Vörösmarty téren. Feld Kálmánéknak két fia is volt. Dániel Pittsburghben lett kereskedő. A legizgalmasabb élete a legifjabb gyereknek, Feld Györgynek lehetett, aki apja művészi hajlamaiból is örökölt valamit. Több mint húsz magyar film – többek között a Meseautó – megbecsült vágója lett, majd 1938-ban a Korda-testvérek hívására végleg Hollywoodban telepedett le. Utolsó munkáját, a Gregory Peck főszereplésével készült Macomber-ügyet nem sokkal 1947-ben bekövetkezett korai halála előtt fejezte be.

Apja valószínűleg másodszor is megnősült, a házaspár a II. világháborút vélhetően Budapesten vészelte át. Feld Kálmánt Budapesten érte a halál 1945-ben, sírja a Kozma utcai temetőben található. Nevét nem őrizte meg a magyar zenetörténet. Hatalmas vállalkozása a maga korában is inkább csemegének számított, mintsem kultúrtörténeti tettnek.

 

Köszönet Halász Péter karnagy úrnak, hogy felkeltette érdeklődésemet a különleges Mahler-bemutató és Feld Kálmán személye iránt.

2 komment

Címkék: Gustav Mahler Feld Kálmán

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr1915809834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harrison Bergeron 2020.06.16. 20:16:59

Hatalmas sztori, köszönjük szépen!

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (3) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (14) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (13) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (231) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (3) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (9) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (28) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (1) Georg Nigl (1) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (41) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (5) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (2) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (4) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (127) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (40) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (2) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (42) Staatsoper Berlin (5) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása