#metooplacido

2019.08.17. 12:12 caruso_

01_15.jpgSajtot talált a holló, fölvitte a fára,
Róka koma a sajtot nagyon megkívánta.
Magas a fa, magasan ül a holló rajta?
Csőréből a zsákmányát azért is kicsalja!
„Holló asszony - szól neki -, örülök, hogy látom,
nincs kegyednél gyönyörűbb madár a világon!”
Csönd. A holló nem felel, épp csak egyet illeg.
Rá a róka: „Tollánál, termeténél nincs szebb!”
Fönn a holló hallgat, és szorítja a sajtot.
A róka vár, majd úgy tesz, mint aki elcammog.
Lép egyet, és morog, hogy a holló is hallja:
„De mit ér a szépség, ha rút hozzá a hangja!”
„Rút a hangom? - A hollót elfutja a méreg,
s károgni kezd: - Ez neked nem elég szép ének?”
„De még milyen!” - nevet a róka, és a sajttal,
mit a holló kiejtett, vidáman elnyargal.
(La Fontaine: A holló és a róka)

 

02_11.jpg

Nem kizárt, hogy izgalmas fordulóponthoz érkezett a világot két éve foglalkoztató (sokak – és főleg férfiak – szerint rég unalomba fulladt) #MeToo-mozgalom, most, hogy a minap egy olyan köztiszteletben álló operai nagyvad került a felhergelt közvélemény kereszttüzébe, mint a (hivatalosan) 78 éves Plácido Domingo. Nagyobb bomba nem is robbanhatott volna a nyár közepén, amikor a művészen kívül mindenki a strandon heverészik. „If I rest, I rust”, azaz „Ha pihenek, rozsdásodtam” – hirdeti szellemesen a tenor-bariton-karmester-stb. a Rolex által támogatott honlapján, mely szerint csak augusztus utolsó napjaiban még három koncert vár rá Salzburgban és Szegeden. Az alföldi város kíváncsi lakói bizonyára szívesen fogják fogadni az arra véletlenül még sohasem tévedt, Magyarországgal az utóbbi időben feltűnően sokat kacérkodó világnagyságot, ám ennél sokkal fontosabb, hogy Mozart városában, a jegyekért sokszáz eurót áldozó válogatottan sznob közönség fintorogni fog, vagy szemet huny a feltört szennyes árra. Mert Amerika azonnal reagált: Philadelphia és San Francisco a leleplező cikk megjelenését követő napon lemondta a művész tervezett fellépéseit, a Metropolitan Opera, ahol 1968 óta közel 900 előadást énekelt és amely sokmillió dolláros bevételt köszönhet neki, kissé cinikus módon egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett. Eközben a kollégák – néhány nagy név és több sosem-hallott – önszántukból vagy némi ráhatással #ISupportPlácidoDomingo és hasonló hastagekkel állnak a művész mellé. Nagyon más a #MeToo-mozgalom megítélése az óceán két partján. Míg odaát valódi megtisztulásként élik meg és nemcsak áldozatok, hanem az elkövetők, vagy esetleges elkövetők is számot vetnek azzal, vajon túlléptek-e valaha bizonyos határokat, addig Európából mindez inkább egyfajta művészvilágra fókuszáló skalpvadászatnak tűnik.

 03_10.jpgDomingo 1982 óra a Rolex különleges nagykövete

A MET, az Operett-, vagy a Vígszínház hirtelen támadt megtisztulni-vágyása mintha kissé álszent lenne. A házak vezetői előtt vélhetőleg nem lehetett titok, hogy mi folyik a falak között, ahogyan a tágabban vett szakma is természetesnek vette a különféle játékokat. Aki ugyanis egy kicsit is járatos színházi berkekben, nem lepődött meg a Marton László, Kero@ vagy James Levine körül előkerült eseteken, csupán a viharok nagyságrendjén, hangnemén és az internet korlátlan véleményszabadsága által megnyilatkozók magabiztos stílusán csodálkozhatott. Annak is tapintható oka van, hogy a fent említettek egykori ügyei miért akkor kerültek nyilvánosságra, amikor a hatalmuk éppen megingott, vagy időszerűnek látszott megingatni. Jellemző módon – legalábbis a színházaknál – sohasem a csúcson levőkre támadtak, mindig egyfajta ősi ösztönnel pontosan megérezték, mikor kezd inogni a Lear királyok trónja, mikor lazulnak meg az oroszlánok fogai. Az elképesztően népszerű Domingo azonban kicsit más eset. Régóta és magasan felette áll minden művészi és erkölcsi normának, így mégsem lehet azzal elintézni, hogy a vén kujon csak benyúlt olykor a szoknyák alá. Azt ugyanis csak a legszemellenzősebbek merik magabiztosan kijelenteni, hogy nem tett ilyesmit.

Amióta színház létezik, megfordultak benne tehetséges és tehetségtelen művészek. Az érvényesülésnek pedig nem feltétlenül van köze a tehetséghez. Mindig voltak olyan intendánsok, képviselők, mecénások, szerencselovagok, akik a szívüknek kedves ambiciózus jelöltet beprotezsálták, a művészjelöltek pedig cserében bármit megtettek a színpadért. Amikor a Nagy Luciano 1986-ban kemény-valutáért az Erkel Színházba látogatott, magával cipelt egy Madelyn Renée névre hallgató amerikai szépséget, aki Musettát énekelte, noha a szegény kelet-európai operaháznak legalább három alkalmasabb művésze volt abban az időben a szerepre. Azokban az években a szoprán világszerte együtt lépett fel a házas és remek apaként beállított nagysággal. Nyilvánvalóan az egész szakma tudta, miféle barátság lehet a sztár és a közepes énekesnő között, mégis diszkréten szemet hunyt felette – és szerződtette a hölgyet. Ha Renée kisasszony napjainkban hirtelen #MeToo-zni kezdene, furcsán néznének rá.

 04_10.jpgMadelyn Renée és Pavarotti

Néhány évvel ezelőtt is egészen más volt az operaénekesek ázsiója, mint manapság, ahogyan a rajongók is másképp viszonyultak hozzájuk. Köztudott volt az Operaház egyik rég elhunyt basszbaritonjáról, hogy előadások után általában a Dalszínház utcai kiskapuhoz rendelte a taxiját, hogy azzal egy kört téve a Hajós utcai művészbejárónál várakozó lánykák közül a kocsiba intse az aznapi szerencsést. És a tisztességben megőszült nagymamaként ma is őrzik édes titkukat… A mostani tizenévesek az Operett- vagy a Vígszínház gondosan válogatott szépfiúi autogramjaiért állnak sorba. Ha valamelyik művész meginvitálja egyiket-másikat egy kis robogózásra, bűnt követ el? Amennyiben nem érték el a beleegyezési kort, természetesen igen. De ha elmúltak!? Hiszen lánykák másról sem ábrándoznak, mint a beteljesülésről. Ám mi történik, ha azután fúriává változnak, egyre többet követelnek, esetleg zsarolni kezdik a művészt, mondván #MeToo történt. Ebben az esetben ki az áldozat és miféle igazságot tudhat kapni a művész?

 

Domingo az áldozat és a csábító

Domingót – és jeles művésztársait – hosszú évtizedek óta lángoló tekintetű asszonyok-lányok veszik körbe bármerre járnak a világban. Vajon a művész egyértelműen a zaklató, vagy ő maga is áldozat, sármja, tehetsége rabja? Néhány éve a rajongók még éjszakákat álltak sorba egy-egy előadására, a legendák szerint a próbákon a kóristák zakója zsebébe dugdosták a telefonszámukat, és bizonyára akadtak olyan ifjú művésznők is szépszámmal, akik örömmel osztották meg akár önzetlenül is bajaikat a nagy művésszel. Miért is ne tették volna? Így működik a színház, a világ kezdete óta – és TALÁN így fog a #MeToo-mozgalom hullámainak elülése után is. Azt nehezebb elképzelni az egykori tenorról, hogy valóban erőszakoskodott, hogy bosszút állt azokon, akik nem voltak vele „elég kedvesek”. Az egész világot lenyűgözi az idős Domingo energiája, de annyira azért talán mégsem fitt, hogy minden olyan lány karrierjét gátolja éveken át, akik egyszer visszautasították. Ha pedig a kiapadhatatlanul bő szoprán választékból azokat támogatta, akik izgatták a fantáziáját, valljuk be: érthető. A művészet végtelenül szubjektív. Miért kellett volna azokkal foglalkoznia, akik nem mozgatták meg, vagy, akiknek tehetségében kevésbé hitt?!

 05_9.jpgDomingo és az általa alapított Operalia verseny győztesei 2015-ben a Covent Garden színpadán

Nyilvánvalóan skizofrén állapot, hogy valaki évtizedeken keresztül más-más figura bőrébe bújik esténként, különösen, ha ezek gyakran hódító szépfiúk. Ez akarva, akaratlanul is nyomot hagy a művész lelkén. Hogyan alakulhatott át lassan Domingóban a közel sem természetes kedves simogatás magabiztosabbá, s hogyan válhatott az évek alatt egyre követelőzőbbé? Mitől érezhette, hogy JÁR neki egy másik érző lény? A tenor szinte bárkit megkaphatott és – valóban – bármit elintézhetett, hiszen nincs a világon olyan operaigazgató, aki az általa ajánlott (és tegyük hozzá gyakran menedzselt) énekest ne szerződtette volna azonnal.  Ez az idős művész története, most már keresztje. Ám ott van a másik fél, amelyik szemérmesen, esetleg édes emlékkel a szívében hallgat, vagy épp ellenkezőleg, hirtelen könnynek között, a késői felismeréstől megrészegülve bőlére eresztve mesél zaftos részletet. Ezek a nők általában „áldozatuk ellenére” nem futottak be nagy karriert. A sikeresek pedig inkább csendben maradnak.

 06_6.jpgDomingo és Ana Maria Martinez, az egyik olyan szoprán, aki sokat köszönhet a művésznek, a tenor fél évszázados Los Angeles-i koncertjén

„Igazságot” tenni természetesen egyetlen esetben sem lehet, hiszen mindegyik történet két felnőtt régmúlt viszonyában gyökerezik. Ráadásul a történések általában a nyilvánosság teljes kizárásával, négy fal között zajlottak. Kideríthetetlen, hogy a résztvevők hogyan élték meg akkor és mit változtat mindezen évtizedek alatt az emlékezet. Létezik egy ösztönös szövetség, egy hallgatólagos megállapodás a hölgyek (urak) és a sztárok között, mely szerint gyengéd titkaikat nem tárják a nagy nyilvánosság elé. Ezt most a kilenc asszony felrúgta. Domingo nemcsak rajongott művész, hanem kőkemény üzletember is egyszemélyben, s mint ilyen régóta világhatalom.  Azt természetesen senki sem hiheti, hogy a kilenc 50 pluszos asszony története mögött nem felülről rendelt és igen gondosan előkészített újságírói nyomozás áll. Az is valószínű, hogy némi energiaráfordítással még 90 hasonló történetet lehetne találni. Névvel ugyan csak egyetlen hölgy vállalta a történetet, az operaénekesként teljesen ismeretlen Patricia Wulf. Az ex (mezzo)szoprán jelenleg egy iskolában tanít és tavalyi életrajzában még büszkén említi, hogy Washingtonban – karrierjének egyetlen jegyzett operaházában – egykor Domingo partnere lehetett... Ő és a nyolc névtelen nemcsak a művész karrierjére mért hatalmas csapást. A sikertelen asszonyok akaratlanul is kérdőjelet tettek az összes fiatal művésznő és verseny-győztes neve után, akik a tenorista mellett az elmúlt 30 évben felbukkantak. Bemocskolták azokat a kolléganőket, akiket érdemeik szerint (vagy anélkül) a világsztár partnerül választott.

 

Műbalhék és valódi bántalmazottak

A színház egyik alapja a folyamatosság, a tudás átadása. Eközben olyan különleges energiák is felszabadulhatnak, melyek túlmutatnak a sztár-pályakezdő, vagy a tanár-tanítvány szerepeken. Ám ami ezután történik, csakis a két ember kölcsönös beleegyezésén alapuló viszonyrendszer lehet, közösen kialakított játékszabályokkal. Egy emberi kapcsolatokban nagy jártasságot szert tett művész ideális esetben pontosan érzi, kivel meddig lehet elmenni. Azt a világbotrányt egyikük sem kockáztatja, hogy éjjel a hotelfolyosók a menekülők sikolyaitól legyenek hangosak. Nehéz elképzelni, hogy például egy James Levine vagy a Daniels házaspár ágyába valaki ne önszántából került volna. Nem lehettek ezek a művészek olyan dúvadok, hogy a szobájukba kényszerítettek volna bárkit. Az ifjú urak pontosan tudták miféle koktélra ugrottak fel. Ahogy a Máltáról hazareptetett úriember sem csodálkozhatott a szegedi kollégiumi szobában, amikor kettesben maradt a rendezővel, hiszen a szabadtéren közmondásosak voltak az alkotó pirospacsizásai…

 07_1.jpgJames Levine

Elképzelhető, hogy valaki 10-20-30 évvel később más szemmel néz egykori önmagára és megundorodik az egykor-volttól, amikor ráeszmél, hogy az élete mégsem úgy alakult, mint ahogy azt a hotel liftjében elképzelte? Meg lehet haragudni ilyenkor a másik félre, de ha valós önvizsgálatot tartanak az „áldozatok”, a hibát a saját tetteikben is kereshetik, mert nagyon egyszerű mostanában felülni a #MeToo hullámok tarajára. Nem úgy alakult a karrier, ahogy ezt a húszas éveik elején megálmodták? Megesik, de erről nem biztos, hogy az egykori csábítók tehetnek. Az ő nyakukba varrni egy életpálya sikertelenségét nem vall különösebben magas erkölcsi nívóra.

Nyilvánvalóan egészen más elbírálásba esnek azok, akik kiskorú rajongók vagy növendékek felé közelednek. Aki ilyet tesz, minden földi és égi törvény előtt bűnös. Ezeknek a bántalmazásoknak feltárása és megszüntetése lenne a #MeToo-mozgalom igazi haszna és sikere. A szakma végtelen romlottságát ugyanis jól jelzi, hogy az egykor 14 éves gyerekek nadrágjába nyúlkáló tanerőket még ma is megtűrnek művészi intézmények falai között, ahelyett, hogy nyíltan szembesítenék tetteikkel és hagynák őket páriaként vegetálni. Így a cinkosok közti némák is bűnrészessé válnak, míg a felnövők olykor valóban csak jóval később eszmélnek rá, hogyan gyalázta mag testüket a csodált-rettegett mester. Azt sem szabad elfelejteni, hogy számos művészi intézménynél előfordulnak olyan vezető beosztásúak, akik visszaélnek a hatalmukkal és kiszolgáltatott felnőtteket bántanak, másznak a lelkükbe és karcolják meg örökre. Jellemző módon azonban még mindig nem a hatalmon lévőkre sújtanak le, tőlük még mindig ösztönösen rettegnek. Ez a rettegés a valódi baj, hiszen ameddig félnek és függenek tőlük, ők büntetlenül játszhatnak tovább.

 08_1.jpgNevelőjüktől rettegő gyereket Pedro Almodóvar Rossz nevelés című filmjében

Kevesen tudják, hogy az első hazai a #MeToo történet – akkoriban természetesen még nem így hívták – az 1930-as évek elején parlamenti interpellációig jutott. Ám sem Horthy Magyarországában, sem a későbbiekben nem lett következménye a zaklatóként hírbe hozott, egyébként pótoltathatatlan művész ténykedésének, aki az 1950-es évek közepén hunyt el, anélkül, hogy bármikor retorzió vagy nyílt támadás érte volna ezirányú tevékenységéért. Az egykori bántalmazás, mint minden bűntény elévül. Vannak lelkek, melyek sikeresen túlteszik magukat rajta, vannak, melyekben örökre nyomot hagy. Ám félő, hogy nem azok teszik le az elmúlt két évben a terheiket, akiket valóban megnyomorítottak. Domingo kilenc asszonyát is feltehetően jobban bántja a vágyott karrier elmaradása, mint az édes éjszaka a világ legsármosabb tenorjával.

09.jpgA rettegő Nabucco és Abigél (Liudmyla Monastyrska) az őt elpusztítani kész, fúriává változott mostohalánya a Verdi-opera Los Angeles-i előadásban

Egy héttel ezelőtt még senkiben sem merült fel, hogy Plácido Domingót nem a végelgyengülés fogja leszólítani a színpadról. Évtizedes munkája páratlan a műfaj történetében. Sorsa azonban egyetlen cikk hatására kicsúszott a kezéből és a nép ítélőszéke elé került. Az elkövetkező hetek eldöntik, hogy a világ legismertebb operasztárját el tudja-e kaszálni az ügy vagy van akkora név (és hatalom), hogy megússza a vádakat. Az sem kizárt, hogy Domingo lesz a szikla, melyen a #MeToo-mozgalom árja megtörik és a szenzációkeresés, a hisztéria helyett végre a valódi ügyek, valódi sebek és a valódi bántalmazások kerülnek felszínre. Egy embert tönkre tenni ugyanis éppenolyan bűn zaklatóként, mint sértett fúriaként.

 

Kilátások

Van azonban a #MeToo-mozgalomnak egy Domingón és a többi már elbukott nagyságon jóval távolabbra mutató vetülete, mellyel eddig keveset foglalkoztak. Noha a mozgalom még igencsak újkeletű, következményei egyelőre beláthatatlanok, kirobbanását egy hosszú folyamat előzte meg, melynek egyik gyökere az az ezredfordulós öntudatra ébredés lehet, melynek talán az alapja az önön testtudat változásában keresendő. Mintha az „én testem az én váram” szlogen nagyobb hangsúlyt kapna, mint korábban. Mindez megfűszereződött a virtuális világ uralmával, ahol mindent lehet látni, de érezni semmit.

12.jpgDomingo a MET Nyugat lánya előadásában

Bár hétköznapi szinten alig vesszük észre, a minket körülvevő szokások is folyamatosan változnak. Napjainkban például elég kellemetlen lenne, ha Erzsébet királynő reggeli szükségleteit végig kellene néznie a brit udvar kiváltságosainak, míg néhányszáz évvel ezelőtt ez megtiszteltetésnek számított. Ugyanez az operaházakban is tetten érhető. Az 1830-as években, amikor az urak élénken kezdtek érdeklődni a romantikus balettek iránt éppcsak a villik, lidércek és egyéb lánykák bokái villantak ki a hosszú szoknyák alól. Aztán a tütük egyre kurtábbak lettek s egyre kevesebbet sejtettek, míg a II. világháború után a testtrikók már nem sok titkot bíztak a képzeletre. De a színházművészet itt sem állt meg, elkerültek a mellek, majd maga a pőre test is. Ám a meztelen hús látványával lassan eltűnt az erotika. Százötven év alatt a fantáziából lassan eljutottunk a pornóig. Már semmit sem bízunk a képzeletre, a szexuális energiák – melyek mégiscsak a színház egyik csáberői – eldurvultak. A folyamatot ugyanakkor érdekes kettősség jellemzi, hiszen miközben minél többet mutatnak magukból, annál kevesebbet adnak. Míg 200 éve Dérynének maximum a fedetlen alkarját csodálhatta a publikum, ám olykor az ekhós szekér szalmájában vígan hált együtt a fél kompánia, addig Sárosdi Lilla nyugodtan áll meztelenül a színpadon, de a combjához nem szabad hajnali 2-kor hozzáérni egy autó hátsó ülésén.

10_2.jpg

Változnak az idők: Enrico Caruso és Giuseppe de Luca (1917), William Burden és Nathan Gunn (2004) a Gyöngyhalászok kettősében

Hasonló „vetkőzés” figyelhető meg a tenoristáknál is. Ma elképzeltethetetlen, hogy a pocakos Carusoért miért epekedtek a hölgyek, de már del Monaco vagy di Stefano erotikus kisugárzása sem jön át. Napjainkban egy énekes külalakja, egy CD borítója legalább olyan fontos, mint a belbecs. Domingo, Kaufmann vagy Erwin Schrott pedig szupermodellként félig kigombolt ingben fotózkodik és énekel: húsuk kikerült a pultra. Konditerembe járnak, sportolnak, tudatosan étkeznek, szedik a szemöldöküket. S mint a zöldségesnél, az operaszínpadokon is egyre több a kifogástalan árú, a csinos arc, a tökéletesen képzett hang, miközben a valamilyenség, az egyedigés eltűnik.

Az 1950-es évek közepétől ezreket vonzottak a pesti Operába a hihetetlenül szexi Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert (egyfajta „magyar elő-Domingo”) páros előadásai. A közönség izgatottan figyelte, civilben is egymáshoz közeledő művészek esti lángolását, drukkoltak nekik, velük égtek, miközben az urak Házyba, a hölgyek Ilosfalvayba voltak „halálosan” szerelmesek. Hol találni ma a világban hasonlóan érdekes művészeket? Hol van Sudlik Mária, Zempléni Mária vagy Kelen Péter eszement tüze, mely olykor felülírta a kottahűséget és a vokális teljesítményüket? A húsz évvel ezelőtti nagyok – Natalie Dessay, Neil Shicoff és Samuel Ramey – szerepeit ma Olga Peretyatko, Vittorio Grigolo és Alex Esposito énekli ugyanazokon a színpadokon. Jól érthető, hogy akiknek módja volt az előbbiek művészetét csodálni, úgy érzik, az utóbbiaktól már nem kapnak annyit.

 puccini_bohemelet_ilosfalvy_robert_es_hazy_erzsebet_2080863_3920.jpgIlosfalvy Róbert és Házy Erzsébet, a Bohémélet szerelmespárja (1958)

A láng, a valódi szenvedély van kiveszőben, a #MeToo-mozgalom, vélhetően nem tudatosan, de ennek egyfajta táptalajt is biztosít. Ha ilyen fokon blokkoljuk az egyént mindenfajta érintkezéstől – hiszen hol lesz rendező vagy partner, aki ölelni mer, vagy erősen megragadni egy kisművésznő kezét, ha attól tart, hogy ezzel már belegázol az intimszférájába vagy megsérti a személyiségi jogait –, a valódi érzések megszületését kötjük gúzsba. Hogyan várhatunk a színpadon életszagot attól a generációtól, amelyhez mestereik-énektanáraik hozzá sem érhetnek, hogy megmutassák a helyes támaszt, vagy bármit, mert ez már kimerítheti a zaklatás fogalmát.

 11.jpegJelenet a Komische Oper Orfeo előadásából

Lassan összekeveredik a tinder világa a valóval és az ifjak szinte azt remélik, hogy egy ujjhúzással el lehet tüntetni az életükből a nem elég szimpatikus embereket. Az én testem, az én váram – vallják talán csak tudat alatt az egyre öntudatosabbá váló a fiatalok, miközben nemzetközi kutatások szerint jóval kevesebbet szexelnek, mint a 20-30 évvel korábban felnövők. Önvédelembe fordul a világ, miközben nem is olyan régen az emberek zöme örömmel adta a magát – kölcsönös örömszerzésre. Ezek az érintkezések arra is szolgálnak, hogy viszonyulni lehessen a másik testhez, lélekhez, emberhez. Mára mindenféle testi kontaktus óvatosabb lett, ám ha egy Rodolphe nem tudja úgy megsimogatni Mimit, hogy abba beleborzongjon a nézőtér, semmi értelme az előadásnak, mert a közönség nem kapja meg, amiért jegyet vett: a katarzist. Ha tehát azon kesergünk, hogy miért lesznek érzelmileg egyre fakóbbak mostanában a produkciók, az egyik magyarázat az eltűnő erotikus energiákban keresendő. A nagyszínházak egyre óvatosabbá, profibbá ám egyúttal egyre sterilebbé és vérszegénnyé válnak, a közönség pedig továbbra is tódul például a Komische Oper előadásaira, ahol fittyet hányva a #MeToo-mozgalomnak, a hormonok felrobbantják a színpadot.

5 komment

Címkék: Plácido Domingo

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr815013422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bekezsu 2019.08.17. 14:04:54

Köszönöm, végre egy reális elemzés erről hisztérikus metoo-ról. Szurkolok Domingonak.

hawkeye 2019.08.17. 15:42:27

Kiváló írás, pontos helyzetelemzés!

DrDávid Károlyné 2019.08.17. 19:09:47

Totálisan egyetértek! Kiváló írás! A " Szibériai tigris" , Hvorastovsky a ragyogó példája a cikk zárósorainak! Kiváló elemzése, megfogalmazása annak, hogy. a művészvilág egy felfokozott érzelmű lét, ami nélkûl nincs művészet!

KingofHell 2019.08.18. 21:19:57

Mint fiatal nő, inkább a hölgyeknek hiszek (főleg, hogy nem igazán cáfolta), bár eléggé elszomorít a dolog, mert Domingót ennél jobb embernek hittem. A flörtölés egy dolog, azzal nincs semmi baj, a fogdosás és "feküdj le velem, ha karriert akarsz" már a Scarpiák területe.

A múltkor egy fiatal bariton épp erről írt a blogján (Don Giovani és hasonlók kapcsán), hogy a színpadi csókokat és érintéseket mindig előre le kell beszélni-gyakorolni, hogy egyikük se érezze kényelmetlenül magát közben. Nem arról van szó, hogy ne legyen semmi intimitás, de maradjunk in character.

Mondjuk ha ez véget vet Domingo "bariton" ténykedésének, az legalább megválaszolja a kérdésemet, miszerint melyik valószínűtlen dolog fog előbb megtörténni: a The Winds of Winter megjelenése, a The Elder Scrolls VI, vagy Domingo nyugdíjba vonulása?

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (39) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (152) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (2) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (18) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (4) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (1) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (1) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (42) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (21) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (23) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (5) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (103) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (1) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (2) Staatsoper Bécs (40) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (27) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő