Luxusszínház

2019.01.03. 08:34 caruso_

01_5.jpgVannak szerencsés csillagzat alatt született emberek, akiknek úgy tűnik, minden sikerülhet. Közéjük tartozik az 58 éves Jean-Christophe Maillot, a Les Ballets de Monte-Carlo vezetője, akinek szépen induló táncos karrierét ugyan egy sérülés kettészakította, de igen fiatalon – immáron 35 éve – koreografálni kezdett szülővárosában, Toursban. Első darabját Monaco számára 1986-ban alkotta, majd Caroline hercegnő – Grace Kelly legidősebb lánya – 1993-ban a társulat vezetőjévé nevezte ki. Malliot munkásságának köszönhetően a két négyzetkilométernyi, milliárdos nagyhercegség által fenntartott Les Ballets de Monte-Carlo igen hamar jól csengő világmárka lett, mely napjainkban is a nagyszínházak keresett kulturális cikke.


03_3.jpgAlexis Oliviera és Anna Blackwell - fotó: Alice Blangero

Malliot felismerte, hogy a mini-állam neve olyan luxus brandet rejt, melyet érdemes megfelelő terméket építeni. A nagy áttörést az 1996-os Rómeó és Júlia hozta meg, melyben a koreográfus pontosan eltalálta, mit igényel az ezredforduló kicsit gazdag, kicsit sznob közönsége, tehát az a réteg, amelyik gond nélkül megveszi a 100 – 200 eurós jegyeket, de ezért cserébe szeretnek kapni is valamit. A Prokofjev-zenére készült balett lett az első az egész-estés, cselekményes táncjátékok sorában, melyet a Hamupipőke (1999), a Diótörő (1999, majd 2013), A szépség  (Csipkerózsika, 2001), az Álom (Szentivánéji álom, 2005), Faust (2006), A tó (A hattyúk tava, 2011) és a Makrancos hölgy (2017) követett. A művek közös jellemzője, hogy nemcsak közismert témákat, hanem közismert baletteket gondolnak újra, egy-egy okos csavarral, minimalista, jól szállítható (!) díszletekkel és neves tervezők által készített stílusos kosztümökkel. A recept bevált, a Les Ballets de Monte-Carlo szinte minden szezonban megfordul valamennyi kontinensen. Malliot darabjai igen gyorsan divatosak lettek, hiszen befogadásuk nem igényel bonyolult kódfejtést, zenéjük klasszikus, történetük könnyedén követhető, látványviláguk nívós. A koreográfus pont annyit nyújt, amennyit az „úri közönség” különösebb gyomorbaj nélkül be tud fogadni, s éppen ezért igen hálás is az alkotónak. Mindezt azonban inkább csodálni, mint lebecsülni érdemes, hiszen a balettek valóban magas minőségűek, az első-számú célközönség pedig az a réteg, mely évszázadok óta hajlandó komolyabb anyagi áldozatokat is hozni a műfajért.  Jean-Christophe Maillot, az egyszemélyes felelős természetesen nemcsak repertoár-, hanem társulatépítő is. Miután tagjai szerződtetésében teljesen szabad keze van évtizedek óta, ráadásul az együttes valójában a monacói hercegség magánvállalkozása – így semmiféle szakszervezeti és szerződtetési szabályrendszer nem vonatkozik rá –, a koreográfus saját ízlése szerint csiszolhatja társulatát. A Les Ballets de Monte-Carlónak 45 táncosa van, jóval a világ átlagszínvonala felett kihasználva – és dotálva. Malliot természetesen diktátor, a Balanchine-ok, Béjart-ok, Seregik kissé késői utódja, kevesebb eredeti tehetséggel megáldva, ám lehetőségeit a végtelenségig kihasználva. Az a fajta együttes-vezetési technika melyet képvisel, napjainkban már szinte elképzelhetetlen, egyedül Carlonie hercegnő védőszárnyai alatt valósulhat meg.

 02_2.jpgközépen: Matej Urban - fotó: Alice Blangero

Annak, hogy a Rómeó és Júlia több mint húsz évvel keletkezése után is működőképes előadás, tanúja lehetett a pesti közönség is pár évvel ezelőtt a Margitszigeten. A produkciót 2018 decemberében néhány estére a Teatro La Fenice fogadta be, éppen azokban a napokban, amikor a „főnix” feltámadásának 15 évfordulójára emlékeztek a velenceiek. Különleges épület az a színház, melyből a főfalakon kívül semmit sem kímélt az 1996-os tűzvész, mégis az új és gondosan visszaállított házba sikerült visszacsalni elődei szellemét. Annál nagyobb és félelmetesebb dolgot pedig nehéz elmondani egy olasz színházról, hogy szinte tapintható benne a dicső múlt. A Rómeó és Júlia a fiatal szerelmesek drámája, mégis jól illik történetükhöz a decemberi napsütéses, a melankolikus és csendes Velence, melynek minden szeglete a mulandóság szagát árasztja.

07.jpgAnna Blackwell  és Barabás Marianna - fotó: Alice Blangero

A színház dús aranyozásával szöges ellentétben áll Ernest Pignon-Ernest hófehér, néhány falból és térelemből álló díszlete. Bár kissé közhelyesnek hangzik, Malliot koreográfiájából kiírtja Veronát és az egész sötét középkori miliőt (Prokofjev zenéjében épp eléggé benne van a hangulatfestés) és kizárólag a főszereplőkre koncentrál. A szerelmespáron, Mercutión és Tybalton kívül hangsúlyos szerepet kap a családfő nélkül maradt Lady Capulet és Lőrinc barát. Az időtlenségbe emelt történet mindenekelőtt a pap gyengeségéről és bukásáról szól, aki olykor megpróbál ugyan beavatkozni az események menetébe, végül sem a családok közti viszály elsimításában, sem a fiatalok megmentésében nem jár sikerrel. Érdekes, hogy Malliot amennyire izgalmas színekkel festi meg az általa fontosnak vélt figurákat, annyira nem tud mit kezdeni a kartáncokkal. Ahhoz az együttes kicsi, hogy fényes bált vagy színes népünnepélyt tudjon a színpadra tenni, ám tiszteli annyira Prokofjev partitúráját, hogy ne húzza ki ezeket a dráma szempontjából mellékes részeket. Ezek a jelenetek olykor törvényszerűen sematizmusba hullnak. Általában a Rómeó és Júlia produkciók az Erkélyjelenetben érik el az első csúcspontot, majd a II. felvonás fináléjában kulminálódik a dráma, míg az utolsó részt sokszor hosszadalmas levezetésként éli meg a néző. Malliot változatában épp fordítva van, a kissé szürke és zavaros kezdet után nem is a párbajok, hanem Lady Capulet kirohanásakor ér az est az érzelmi csúcsra, melyet sikerül az egész írott III. felvonás alatt szinten tartani.

08.jpg Michael Grünecker, Alvaro Prieto és Alexis Oliviera - fotó: Alice Blangero

Ahhoz hogy mindez létrejöjjön, olyan együttesre van szükség, amelyik minden körülmények között az igazgató kottájából játszik. Jean-Christophe Maillot nemcsak rutinos koreográfus, hanem harcedzett társulatvezető is, aki igen szellemesen állítja össze estéről-estére a szereposztásokat. (Mindez szó szerint értendő, hiszen a szerepeknek két-három gazdája van, akikkel csak néhány nappal a kitűzött este előtt közlik, hogy mikor és kivel fog fellépni. A módszer vitaható, de kétségkívül állandó szellemi-testi frissességre kényszeríti a művészeit.) A december 15-i előadáson Júliát Anna Blackwell, Rómeót Alexis Oliviera táncolta. Nem szokványos páros, melyben a rövid hajú lány sokkal okosabbnak és érettebbnek tűnt, mint kamaszos, szinte érintetlenül gyermeki szenvedélyű partnere. Maillot egyik truvája, hogy Mercutiót a brazil táncos ikertestvérére, George Olivierára osztotta. Ellenfele, Tybaltként a maszkulin Alvaro Prieto egy percig sem hagyott kétséget afelől, ki a vezérbika a színpadon. Izgalmas színpadi jelenség Matěj Urban, aki táncos eszköztárával képes volt egy gondolkodó embert formálni Lőrinc barát figurájából, egy olyan földi hívságokon túllevő papot mutatott, aki a meghasonlásig perlekedik Istennel. Barabás Marianna 2015-ben Stockholmból szerződött Monacóba, ahol az együttes vezető magántáncosnőjeként az elmúlt három évben birtokba vette a teljes repertoárt, zömében azokat a szerepeket, melyet Malliot eredetileg Bernice Coppieters (az alkotó múzsája és társa) számára alkotott. A koreográfust érezhetően jobban izgatják a drámai nő figurái (még a Dada is erős színeket kapott), mint a férfiak. A férj nélkül maradt Lady Capulet egyszerre családfő, anya és asszony. Barabás Marianna nemcsak a szerep minden árnyalatát felvillantotta, a könyörtelen nagyasszonytól a lányát gyászoló emberig, hanem a Tybalt halálát sirató nagy szólójában olyan mélységeket is feltárt, olyan önkívületi állapotba mert kerülni, mely napjaink biztonsági játékokra épülő színházi életéből jóformán kiveszett. A legendásan érzékeny olasz közönség a megszokott fecsegés helyett dermedten ült a jelenet utáni néhány perces változás alatt.

 04_2.jpgközépen: Barabás Marianna - fotó: Alice Blangero

Bár a társulat általában felvételre táncol, a velencei előadásokon a Fenice zenekara működött közre, Nicolas Brochot vezényletével. Bár az együttes érezhetően bele van kényelmesedve az olasz bel canto – Verdi – Puccini háromszögbe és Prokofjev szólamai például a rezeseken nemegyszer kifogtak s a mandolinos is inkább gondolások kíséretéhez szokott, az utolsó tételben a vonóskar felemelkedve az előadáshoz elképesztően hatásosan játszotta a tételt.

 06_1.jpgAnna Blackwell és Gaelle Riou - fotó: Alice Blangero

Jean-Christophe Maillot társulatának tagjai a világ számos pontjáról érkeztek. Az együttes nemcsak sokszínű, hanem minden egyes tagjának arca is van, miközben összetartja őket a magas technikai színvonaluk, vezetőjüknek hála tudnak még valamit, amit egyre ritkábban látni manapság: valódi érzelmekkel átitatott történetet mesélni. A Rómeó és Júlia ma is működő, élő produkció, egyedül Jérôme Kaplan kosztümjein érződik az idő. Az elmúlt évek balett-története számos intő példával szolgált arra, hogy egy alkotás mi módon éli túl alkotóját. Annyi világosan látszik, hogy ameddig Jean-Christophe Maillot képes kézben tartani darabjait és együttesét, azok fennmaradnak, kellemes estéket szerezve az értő és elkényeztetett közönségnek.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló balett Rómeó és Júlia Barabás Marianna Szergej Prokofjev Teatro La Fenice Velence Jean-Christophe Malliot

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr9814529830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (35) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (135) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (2) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (17) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (3) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (17) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (39) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Barlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (39) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (7) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Osborn (1) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (21) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (99) operaházak (4) operaházi kronológia (39) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (3) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (34) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (38) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő