Egymást kacagjuk

2018.10.31. 08:22 caruso_

img_20181025_181159_650.jpgAz 1844-es velencei ősbemutató után az Ernani sorra hódította meg a világ operaszínpadait, hogy a következő évtizedekben az egyik legnépszerűbb Verdi-műként állandóan műsoron is maradjon. Míg a Rigoletto előtti operák sorra eltűntek a repertoárról, a Victor Hugo dráma nyomán készült opus egészen az 1900-as évek elejéig tartotta magát, amikoris a 19. század első felének operái helyét Puccini és Verdi későbbi darabjai vették át. Ekkoriban áldozott le az Ernani népszerűsége is, melyet azonban – elsősorban a négy hálás főszerepnek hála – azok a színházak, amelyek rendelkeztek a megfelelő erőkkel időről-időre elővettek. Mi lehet az opera egykori kiemelkedő sikerének titka? A cselekménye nem kevésbé következetlen, banális és kusza, mint a néhány évvel korábban keletkezett Donizetti és Rossini daraboké, történetvezetése azonban jóval gyorsabb. Annak ellenére, hogy mind a négy főszerelő kap emlékezetes nagy áriákat, a műben inkább a lüktető együttesek dominálnak. A pályája elején járó Verdi saját mércéjéhez képest is igencsak minőségi zenét írt, melynek néhány gondolata a későbbi remekművekben is visszaköszön. Az Ernaniban egyszerre található meg a Lammermoori Lucia vadromantikája és a Simon Boccanegra komor színei. Az opera valódi drámáját nem a címszereplő vicclappba illő öngyilkossága torkoló tragédiája körül kell keresni, a legárnyaltabban megrajzolt főhős az ifjú Carlos, aki minden földi jóról lemond, hogy a V. Károly császárrá válhasson. A mű tulajdonképpen úgy Don Carlos, mint a zeneszerző felnőtté válásának darabja.

 43614809_10156140174378165_8529951551190466560_n.jpgA II. felvonás fináléja

Ha létezik Operaház, ahol az Ernani otthon van, akkor az a milánói Scala, melyben 1844 óta rendre méltó szereposztásban színre is kerül. Az egyik legnagyobb presztízsű színházának természetesen ma sem jelenthet gondod a megfelelő művészek összeválogatása, különösen, ha Verdi művet tűznek műsorra. A problémát sokkal inkább az okozza, hogy hogyan sikerül a világ legkiszámíthatatlanabb és talán leggonoszabb közönségének kegyeit elnyerni egy-egy új produkcióval. Az Ernani szeptember végi felújítása akkora fujjolással végződött, hogy a vezetőség kénytelen volt megkérni a Sven-Eric Bechtolf rendezőt, hogy némiképp módosítsa elképzeléseit – mindezt egy olyan produkció esetében, mely a világ bármely más pontján a konzervatív operajátszás iskolapéldája lenne. A széria utolsó estéjén természetesen már nem derült ki, mik lehettek az apró változtatások, az előadás így is kidolgozottnak és módfelett szórakoztatónak hatott. Bechtolf ugyanis nem csinált nagy elemző előadást, helyette úgy gondolta, hogy az Ernani a maga teljes következetlenségeivel ma nem komolyan vehető dráma. Ezért nem is vette komolyan. Az Előjáték alatt megérkezik az 1844-es trupp a színpadra, s mire a nyitókar elkezdődik, minden készen áll az opera előadására. A következő két órában nem történik más, mint ami minden konzervatív operabarát álma: gyönyörű régi festett díszletek (tervező: Julian Crouch) és elképesztően pazar kosztümök (tervező: Kevin Pollard) között lezajlik, amit Verdi megírt! A 19. századi operajátszás azonban mára teljesen anakronisztikussá vált, amire a Scala ultrakonzervatív közönsége vágyik, rég halott. A gesztusok, kardcsörgetések, szívre szorított kezű vallomások stb. csak pózok, nincsenek mögöttük valós érzelmek. Így drámai szituációk sem bontakozhatnak ki, csupán tablószerű – egyébként tökéletesen beállított – jelenetek maradnak. Bechtolf a publikum elé tartja varázslatos görbe tökrét, a számos aprólékosan kidolgozott modorossággal és kikacsintással. Ha a törzsközönség azért fujjolt, mert magára ismert, igaza volt. Tényleg rajtuk élcelődött a rendező, akivel jól esett együtt nevetni.

 42673257_10156112537888165_2303681352173617152_n.jpgFrancesco Meli és Ailyn Perez

Ahhoz azonban, hogy ez a játék működőképes legyen, szükség van két dologra, egyrészt a Scala nagystílű közegére, ahol az efféle előadás nem hat parlaginak, másrészt arra a ma is egyedülálló zenei minőségre, melyet a Verdi-operák előadásakor a színház produkál. Wagner Bayreuthban, Mozart Salzburgban, Haydn Eszterházán, Richard Strauss Bécsben. Valószínűleg nincs mégegy karmester, aki annyi ősforrással dolgozhatott, mint Fischer Ádám. Képzeletbeli koronájára most újabb gyémánt került, az első magyar dirigensként vezényelhetett Verdit Milánóban. Mindez természetesen nem ajándék, hanem elképesztő kihívás. Újat mondani annak a zenekarnak, amelyet a legnagyobb mesterek csiszoltak tökéletesre, amelyik a zeneszerző minden kottafejének titkát ismeri. Fischer Ádám amellett, hogy a korai Verdi operáknál szokatlanul nagy zenei ívekben gondolkodott, feltárta a partitúra minden árnyalatát, számos apró tempóváltással tette még színesebbé a produkciót. De efelett valami különleges melankólia is áradt az előadásból, mintha egy korosodó muzsikus mosolyogna vissza a hetyke alkotásra.

 44509143_10156162669463165_5970582742822289408_n.jpgJelenet a II. felvonásból

Ha végigtekintünk az Ernani előadás-történetén, nem lehet nem észrevenni, hogy mennyit változott az elmúlt évtizedekben az operavilág. Az 1844-es előadás énekeseinek hangi kvalitásairól nem maradt ránk felvétel, de a hanglemezgyártás fénykorában olyan hang-nagybirtokosok énekelték a címszerepet, mint Mario del Monaco, Franco Corelli vagy Carlo Bergonzi. Helyüket az 1970-es évek után olyan művészek vették át, mint Plácido Domingo és hőstenornak nem nevezhető Pavarotti. Jól jelzi az igazi nagy hangok világviszonylatú eltűnését, hogy napjainkban a világ egyik első operaháza Ernani szerepére azt a Francesco Melit kérte fel, aki például a Traviata Alfredját is repertoárján tartja. A tenorista megoldja a feladatot, ha nem is túl egyedi, de szép színű hangja győzi a szólamot, ám mégsem az a hőstenor, amelyre Verdi a szerep írásakor gondolhatott. A snájdig fiatalember, noha szerepe szerint szinte végig színpadon van, valójában nem vonja magára a tekintetet, kisugárzásából nem derül ki, hogy ő lenne a címszereplő. Nem így az Elvirát éneklő Ailyn Pérez. Az amerikai szoprán valódi színpadra született művész. A négy főszereplő közül ő tudta leginkább közvetíteni a rendezői szándékot, egyszerre formálta hitelesen a 16. századi donnát és a szerepből végig kikacsintó 19. századi primadonnát. Pérez egyike korunk kevés szopránjának, akinek még valóban egyedi és felismerhető hangszíne van, mely nemcsak hatalmas és erőteljes, hanem kordában is van tartva. A 39 éves amerikai művész egyelőre bölcsen válogat a szerepei között, így remélhetőleg nem fog idő előtt eltűnni. Napjaink egyik legkeresettebb olasz basszistája Michele Pertusi hangja kissé fakóbb, mint nagy elődeié, de minden regiszterében kiegyenlített (s Verdi gondoskodott is róla, hogy Don Silva bejárja ezeket a szélsőségeket). A számos buffo szerepet is éneklő művész arisztokratikusan oldotta meg feladatát: nagy ősz parókában hitelesen alakította az aggastyán nagybácsit – s ez a komolyság adta meg a hatalmas karddal hadonászó figura iróniáját. Simone Piazzola alig 33 éves, de lassan egy évtizede főszerepeket énekel világszerte. Miközben évek óta hallani a krónikus tenorhiányról, meglepően kevés szó esik arról, hogy hová tűntek a jelentős Verdi-baritonok. Pedig mintha a Bruson – Zanacanaro – Nucci generációt egyáltalán nem követnék jelentős művészek. Piazzola sem az. A szerepet természetesen úgy birtokolja, ahogy az a Scalában elvárható, ismeri a tradíciókat, melyet a közönség elvár – talán túlságosan is ismeri, előadásában jól felismerhető Renato Bruson 1982-es legendás alakításának hanghordozása, sajnos az előd hangja és személyisége nélkül. Piazzola azon mára ritka művészek közé tartozik, aki egész este csak a „bal kezével énekel”. A jobbat kizárólag tapsköszönésre használja. Élmény volt hallgatni Don Riccardo pár mondatos, ám kényes szerepében a remekül játszó Matteo Desolét (a Scala nagyvonalúságára jellemző, hogy a tenorista Velencében Rodolfót, Firenzében Alfredót énekel…) és az ösztöndíjas, Mariinszkijből indult mezzoszopránt, Daria Chernyit.

 ernani3.jpgJelenet a IV. felvonásból

A milánói Scala 2018-as Ernani produkciója ragyogó látlelet arról, hogy hol tart ma a Verdi-játszás a legjelesebb olasz színházban. Noha az előadás vokálisan nem mérhető az 1982-es referencia felvételhez (Domingo, Freni, Bruson, Ghiaurov), a Verdi-muzsikálás titkát ma is őrzi az együttes. Sven-Eric Bechtolf pedig szellemes kísérletet tett arra, hogyan úszható meg egy opera megrendezése. A rendezőnek majdnem sikerült a bravúr, ám az előadást befejezni nem tudta, a díszletek lassan alászálltak, a trupp hazaindult, Ernani a semmiben haldoklik. A függöny legördültével a Scala közönsége meg csak néz. Itt-ott verődik össze néhány tenyér. Gazdag ország, ahol ezt a minőséget lehet fanyalogva fogadni.

Fotó: Marco Brescia & Rudy Amisano

1 komment

Címkék: beszámoló Francesco Meli Michele Pertusi Giuseppe Verdi Ernani Teatro alla Scala Milano Fischer Ádám Ailyn Perez

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr3314335231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KingofHell 2018.11.02. 05:23:41

Azért vannak ma is igazi Verdi-baritonok, ha nem is sok - Tézier, Ruciński, Álvarez.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (1) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (6) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A puritánok (1) A Rajna kincse (3) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (32) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (2) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (129) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeg Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (2) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (16) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (2) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (16) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (39) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (5) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (38) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (7) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Johann Adolf Hasse (3) John Osborn (1) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (2) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyfi és királylány (1) Királyi gyermekek (1) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (20) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (97) operaházak (4) operaházi kronológia (38) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra Garnier Párizs (1) Opéra national de Paris (2) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (1) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (33) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (36) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (3) Staatstheater Braunschweig (2) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (2) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (1) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő