Tíz kép - Zeneszerző-feleségek

2018.07.27. 09:11 caruso_

Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő." - tartja a régi mondás - melyet számos zeneszerző is megerősíthetett volna. Róluk szól a nyári válogatás. 

01_clara-robert-schumann.jpg1. Az 1850-es évek elején készült dagerrotípián Robert Schumann és hitvese Clara, korának kiváló zongoraművésze látható. Miután a komponista elmegyógyintézetbe került majd elhunyt, Clara Schumann nagyszabású koncertkörutakra indult, melyek során három alkalommal Budapestre is eljutott.

 

02_fritz_luckhardt_richard_y_cosima_wagner_1872_becs.jpg2. Richard Wagner és Cosima Liszt (megismerésükkor Frau von Büllow) kapcsolata a maga korában meglehetősen nagy port vert fel. Mindketten voltak korábban házasok s reflektorfényben éltek.Az 1872-es képen az asszony szerelmetesen néz fel urára, ám megözvegyülve évtizedeken keresztül fanatikus keménységgel óvta Wagner emlékét és kormányozta Bayreuthot.

 

03_verdi.jpg3. A fotó tanúsága szerint a Wagner-háznál jóval kedélyesebb lehetett az élet sant'agatai birtokon, ahová Giuseppe Verdi rendre visszavonult. Az egykori ragyogó szopránnal Giuseppina Strepponival több mint tíz évet éltek együtt, mire - a nyilvánosság teljes kizárásával - összeházasodtak. A gyönyörű idős pár látogatói között találjuk Giulio Ricordit, a kiadóvállalat fejét és Teresa Stolz művésznőt.

 

04_debussy_emma.jpg

 4. Claude Debussy második felesége, Emma Bardac szintén énekesnő volt, aki a Pelléas és Mélisande komponistája előtt Gabriel Faurét is megajándékozta szerelmével. A Debussyvel való kapcsolatát egy tragédia árnyékolta be: amikor a nős komponista bejelentette első hitvesének válási szándékát, az agyonlőtte magát. Emma 1908-ben egy kislánnyal, Chouchou-val ajándékozta meg a zeneszerzőt, aki ekkor komponálta a Gyermekkuckót. 

 

05_strauss_pauline_st_moritz_1911.jpg5. Folytatván a sort, Richard Strauss szintén énekesnőt, Pauline de Ahnát - Humperdinck Jancsi és Juliskájának első Jancsiját - vett nőül. Az esküvő emlékére született Morgen című világszép dal. A házaspár több mint 60 évet élt együtt - ha hihetünk az Intermezzo című önéletrajzi ihletésű operának nem mindig felhőtlenül...
A fotó 1911-ben St. Moritzban készült.

 

06_puccini_s_recovery_april_1903_with_his_wife_elvira_and_step-daughter_fosca.jpg

 6. Viharokat otthon a híres nőfaló Puccini is gyakran átélt, melyek közül a leghírhedtebb valóban tragédiába torkollt. Elvira Gemignani azzal vádolta - a kivételesen ártatlan - urát, hogy viszonyt folytat az egyik cselédükkel. A kislány nem bírta úrnője zaklatását öngyilkos lett. Az 1903-as fotó azonban még egy idilli pillanatban készült: Puccini autóbalesete után otthon lábadozik, Elvira asszony és annak első házasságából született lánya, Fosca társaságában. Még egyikük sem sejtette, hogy a 16 éves Dora Manfred, aki ezekben a napokban került a Puccini-házhoz, akaratlanul is milyen mély árkot fog ásni kapcsolatukban.

 

07_kalman_1929archive_of_the_operetta_research_center.jpg7. Az idősödő világhírű agglegény Kálmán Imréről asszonyok tucatjai álmodoztak, míg végül egy nálánál 25 évvel fiatalabb orosz "táncosnő", Vera Makinszkaja lett a szerencsés befutó. Első gyermekük az 1929-ben született Charles maga is sikeres komponista lett. Vera Kalman majd fél évszázadon keresztül gyászolta férjét - és élt Clarie zachanassiani látványos jólétben.

 

08_shostakovichnina1942_2001_cultural_heritage_seriesartistic_director_oksana_dvornichenko.jpg8. Dmitrij Sosztakovics első hitvesét Ninát kétszer is nőül vette, miután válásuk után mégis úgy érezték érdemes megpróbálniuk együtt. Kapcsolatukból egy lány, Galina és egy fiú, Maxim, a későbbi karmester-zongoraművész született. Nina - aki "civilben" asztrofizikus volt -1954-ben elhunyt, ezután Sosztakovics még kétszer nősült. (a fotó forrása: Cultural Heritage Series - Artistic Director: Oksana Dvornichenko)

 

09_stravinsky1953.jpg9. Igor Stravinsky egyik legkevésbé ismert műve az 1964-ben szopránra és klarinétra komponált Elegy for J. F. K., melyben a meggyilkolt amerikai elnökben állít emléket. A komponista bizonyára felidézte azt az alig két évvel korábbi estét, amikor hitvesével meglátogatták a Kennedy házaspárt. A zeneszerző négygyermekes családapaként ismerkedett meg a szintén orosz gyökerekkel rendelkező Vera de Boset-tel, akit első felesége halála után vett nőül.

 

10_alma_mahler_1950.jpg10. A 20. század eleji bécsi kultúrélet meghatározó alakja volt Alma Mahler, aki három férjén - Gustav Mahler, Walter Gropius építész és Franz Werfel író - kívül Oscar Kokoskát is élettársai között tudhatta. Alma fiatalkorában maga is tanult zeneszerzést Alexander von Zemlinskytől, hagyatékban számos dal maradt fenn. Házasságuk Mahlerrel nem volt szerencsés, kislányuk meghalt, mire az asszony a fiatal Gropiusnál keresett vigaszt, míg a komponista Sigmund Freudnak tárta fel problémáit.

3 komment

Címkék: Gustav Mahler Giuseppe Verdi Richard Wagner Dmitrij Sosztakovics Richard Strauss Giacomo Puccini Kálmán Imre Igor Stravinsky Claude Debussy tíz kép

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr414142279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

satie · http://321.hu/sas 2018.07.28. 16:07:23

Cuki poszt, akik nincsenek a képeken, például: Bach, Beethoven, Satie feleségei

Weißkopf 2018.07.29. 13:36:23

@satie: Beethoven feleségei? Ugyan sorold már fel őket!

caruso_ 2018.07.29. 15:28:58

@satie: igen, Beethoven feleségeire én is kíváncsi lennék... ;)

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (1) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (6) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A puritánok (1) A Rajna kincse (3) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (32) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (2) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (127) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeg Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (2) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (16) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (1) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (2) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (1) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (1) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (16) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (7) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (37) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (5) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (37) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (7) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) János vitéz (1) Járay József (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Johann Adolf Hasse (3) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (2) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyfi és királylány (1) Királyi gyermekek (1) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (20) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (28) Operaház (97) operaházak (4) operaházi kronológia (38) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra Garnier Párizs (1) Opéra national de Paris (2) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (1) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (33) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (36) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (3) Staatstheater Braunschweig (2) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (2) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (5) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (1) temető (5) Theater an der Wien (14) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő