A látványoperáról

2018.04.06. 08:55 caruso_

01_barokk_opera.jpgRégesrég, az opera műfaj kialakulásának idejében az olasz nagyhercegek házi komponistáinak feladata abból állt, hogy kellemes muzsikával és látványosságokkal szórakoztassák kenyéradó gazdájukat és annak udvartartását. Az új kreálmány erre tökéletesen alkalmasnak bizonyult. A recept pofonegyszerű: összekovácsolni a különböző, addig önmagukban is remekül működő művészeteket: a színházat, zenét, éneket, táncot, festészetet és a technikai kreativitást. Az 1600-as évek zeneszerzői a legkevesebb figyelmet a szövegnek és a cselekménynek szenteltek. Választottak egy közismert, általában mitológiai történetet, melyet minél több látványos színre osztottak, hogy el lehessen kápráztatni a közönséget a mennyiekből alászálló istenekkel, a kénköves pokollal, vagy a minél leleményesebben színre varázsolt tengerrel, annak lakóival, szörnyeivel. A közönség még nem sötétben, áhítatosan ült a nézőtéren, hanem jöttek-mentek, csevegtek, zeneszerző legyen a talpán, akinek sikerült olyan muzsikát írni, amely legalább a vájtfülü udvaroncokat néhány perc erejéig valódi figyelemre késztette.

 02_handel_flavio_senesino.jpgKarikatúra Händel Flaviójának londoni előadásáról,
bal szélen Senesini, a híres kasztrált

Idővel a boldogtalan komponistáknak már nemcsak uruk – majd a nagyközönség számára is megnyíló publikus színházak polgárainak – ízlését kellett kiszolgálniuk, hanem az egyre nagyobb hatalomra szert tevő különböző nemű művésznőkét is. Az 1700-as évektől az énekesek nevére teltek meg az operaházak, Händel és kortársai az ő kívánságuk szerint komponálták darabjaikat. A korszak sztárja, a primadonnák primadonnái a szerencsétlen, szüleik által eladott, megcsonkolt gyerekekből lett kasztráltak voltak, akik olykor azt is megkövetelték, hogy az operák hányadik percében, lovon vagy gyalogszerrel lépjenek színre, de olyan is akadt, aki ragaszkodott ahhoz, hogy áriáiban bizonyos szavak szerepeljenek. Manapság – háromszáz évvel megírásuk után – az ilyen körülmények között, napi használatra készült, összeizzadt-összefércelt operák partitúráit cérnakesztyűvel lapozzák a szakemberek és olykor görcsösen próbálják reprodukálni eredeti állapotukat.

 03_callas_moszkvaban_1970.jpgMaria Callas Moszkvában (1970)

Az énekesek aranykora mindenképpen az operatörténet leghosszabb fejezete. Sokan úgy érzik tegnap ért véget. Talán Stendhal volt az első, aki 1824-ben megállapította az igazi nagy művészek korának hanyatlását – és ezt a hanyatlást immáron 200 éve rendre megállapítja mindenki, akinek módja van elég hosszú ideig nyomon követni a műfajt. A kasztráltakat a szopránok és tenoristák váltották, a testes hangcsodákat mára a szép emberek. Annyi azonban bizonyos, hogy az énekművészek ázsiója az elmúlt 30 évben világszerte rohamosan csökkent. Míg A Caruso vagy A Callas nem tudott inkognitóban végigmenni az utcán, napjainkban Cecilia Bartolit vagy Thomas Hampsont nem fenyegeti hasonló veszély. Valaha a művészeknek saját alakításaik voltak, melyeket úgy vittek magukkal városról-városra, mint a rájuk szabott kosztümöket. Caruso Eleazárjáról, Saljapin Mefisztójáról, Gigli Rodolfójáról, Callas Toscájáról, Nilsson Turandotjáról, Windgassen Trisztánjáról, Silja Saloméjáról beszéltek. Önállóan kidolgozott, kotta alapján gondosan megmunkált vokális és színpadi alakítások voltak ezek, egyek a művésszel. Napjainkban nem Linda Watson Brünnhildéjét hívják meg, hanem meghívják Linda Watsont Brünnhilde szerepére. A sokszor énekelt szerepet a karmesterrel az adott előadásra formálják, majd a művész, a rendező elképzelése szerint a nulláról építi fel az adott produkció akkor és ott érvényes szerepét. Ez azonban azzal is jár, hogy az énekesek észrevétlenül elkényelmesedtek. Üres kofferral érkeznek egy városba, nem kell semmi gondolniuk az általuk megszemélyesítendő figuráról, „pusztán” végrehajtani az aktuális koncepciót. A technika pedig a vokális fantáziát gyilkolja rendre. Míg száz éve egy művész hangzóanyag híján kizárólag a kottára támaszkodva formálhatta meg a szerepet, napjainkban akár repülőn ülve, akár nyaralás közben a tengerparton néhány kattintással kiválaszthatja, melyik egykori nagyság a hangja, frazeálása alapján tanulja be, veszi át (lopja el?) az anyagot. Mára ott tartunk, hogy olykor azt is meg lehet állapítani egy-egy ária maghallgatása után, hogy az előadónak melyik youtube videót sikerült ösztönösen – vagy tudatosan – lemásolni.

 04_toscanini_credit_nbc_universal_photo_bank_via_getty_images.jpgArturo Toscanini az NBC Szimfonikus Zenekar turnéján
(NBC Universal Photo Bank, via Getty Images)

A nagy operaénekes egyéniségek eltűnéséért a rendezőket szokták okolni, aminek van is némi alapja, ám a felelősség nem kizárólag az övék. Az énekesek hatalma valójában már az 1800-as évek közepén csökkent, ekkoriban a zeneszerzők már nem kérték ki a szólisták véleményét, maguk az operák (hálás vagy hálátlan szerepeikkel) legalább olyan fontossá váltak, mint előadóik. A közönség az új Verdire és Wagnerre legalább olyan kíváncsi volt, mint x művész énekére. A zeneszerzők után, új istenek korlátozták az énekeseket: a karmesterek. Nagyjából az 1900-as évek elejére tehető annak a dirigens nemzedéknek a felbukkanása, akik a szerzők műveinek interpretátoraként az énekesektől is alázatot vártak el. Így kerülhettek olyan pontosan éneklő, ám teljesen érdektelen szólisták reflektorfénybe, mint Herva Nelly vagy Giuseppe Valdengo Toscanini lemezein, miközben egy Mario del Monaco vagy Tito Gobbi rendre elkerülte a dirigens-óriásokat. Ha találomra fellapozzuk Budapest hangversenyéletének krónikáját, az 1933/34-es szezonban például Erich Kleiber, Pierre Monteaux, Arturo Toscanini, Felix Weingertner és Bruno Walter fordult meg a fővárosban, s mindannyian visszajáró vendégek voltak, miközben ekkoriban még legalább féltucat hasonló nagyságrendű maestro munkálkodott. Ezek a karmesterek olyan önálló világrendeket tudtak teremteni, hogy a koncertjeikről ránk maradt hosszú és mívesen megírt beszámolók alapján az egykori zenei élmény ma is rekonstruálható.

 05_puccini_nyugat_lanya_operahaz.jpgPuccini A Nyugat lánya szereplőivel
az opera 1912-es magyarországi bemutatója után

Így a zeneszerzőknek – akik évszázadokig maguk vezényelték műveiket, ám a századfordulóra nagyrészük átadta az önálló szakmává kinőtt dirigenseknek a pálcát – immáron az énekeseken kívül az egyre nagyobb hatalmú karmesterekkel is meg kellett küzdeniük. Vélhetően Puccini (aki sohasem vezényelt) volt az első komponista, aki felismerte a színpadi rendezés fontosságát, maga is sokat utazott, hogy művei színrevitelét személyesen kontrolálja vagy akár irányítsa (így Budapesten is a Pillangókisasszony és A Nyugat lánya produkciókat). Ebben az időszakban kezdték el a plakátokon feltüntetni a rendezők nevét, tehát nagyjából ekkortól lesz önálló munkakor. Alig telik el pár évtized és szerepük kezd felértékelődni. Munkájuk már nem csak arra szorítkozik, hogy megmutassák az énekkarnak, hova kell befutniuk Manrico mögött, vagy hova tegye Mimi a gyertyáját, hanem fokozottan önálló víziójuk lesz a művekről, s a díszlet- jelmeztervezők segítségével egyre szabadabban teremtik meg az előadások világát. Ebben nyilvánvalóan „segítségükre volt”, hogy az 1930-as évekre a (befogadható) kortárs operatermés erősen megcsappant, s időben egyre távolabb kerültek Verdi és Wagner világától. (Budapesten még 1930-ban is rokokó parókában kellett előadni a Traviatát, nehogy valaki azt gondolja a Királyi Operaház nézőterén, hogy Violetta egy OLYAN lány, mint amilyenek a szomszédos Két Szerecsen /ma Paulay Ede/ utcai mulatók előtt állnak. Ugyanezt a művet 1950-ben hatalmas habos, rózsaszínre festett díszletekben volt kénytelen színre vinni Oláh Gusztáv, nehogy valaki azt gondolja a Sztálin úti nézőtéren, hogy Violetta OLYAN lány, akinek erkölcsisége nem egyeztethető össze az épülő szocialista Magyarország leányaiéval.)

 07_1953_wieland_wagner_rajna.jpgJelenet Wieland Wagner 1953-as bayreuth-i Rajna kincse rendezéséből

Az itthon oly gyakran szitokként használt „német rendezői színház” jóval több, mint félévszázados jelenség. A nácitlanított Wagner unokák voltak az úttörők, akik a nagypapa színpadát megfosztották a sellőktől, sárkányoktól, ivószaruktól, papírmasé hullámoktól és recsegő szivárványhidaktól. A látvány helyett a jelentésre koncentráltak, a szavak, dallamok tartalmára. A háború utáni dinamikusan fejlődő és egyre gazdagabb Nyugat-Európában számos követőjük akadt, rendre kerültek le a parókák Don Giovanniról és Carmenről. Az előadások elkezdtek a máról szólni, akkor és ott érvényes mondanivalót kaptak. A fogyasztói társadalom termékeként azonban jóval gyorsabban le is amortizálódtak, mint korábban. Az örökérvényűnek hitt igazságok megszűntek, Don Giovanni volt többé megvetett lator, hanem vonzó pasi, Carmen sem pusztító szörnyeteg, hanem emancipált nő. A nyugati közönség pedig hozzászokott, hogy operába (azaz színházba) ne pusztán szép zenét hallgatni járjon, hanem gondolkodni is. A rendezések törvényszerűen egyre jobban el mertek távolodni az eredeti művekre rakódott sablonoktól. Német nyelvterületen rendszeressé vált, hogy az előadás előtt a színház dramaturgja ismerteti a darabot és a színpadra állítók koncepcióját. A látogatók számára pedig természetessé vált, hogy ezek az ismertetők is az est részei, s úgy érkeznek az operaházba, hogy egy pohár pezsgővel a kezükben kényelmesen meg tudják hallgatni a bevezetőket. Azután, ha a megértett koncepció ismeretében tetszik az előadás, megtapsolják, ha nem egyezik az értékrendűkkel, kifujjolják. Mindennek azonban alapfeltétele, hogy a közönség nyitottan és felkészülten üljön be a színházba. Ez azonban nem feltétlenül van így.

 08_don_giovanni_monikarittershaus.jpgJelenet a berlini Komische Oper Don Giovannijából
(fotó: Monika Ritterhaus)

Mára ugyanis gyakran ott tart a világ, hogy a közönség jelentős része az est nagy részén riadtan kapaszkodik a feliratozóba, s olyan szövegek alapján próbálja megérteni az operákat, melyekre keletkezésükkor a kortársak csak legyintettek. A Casta diva álomszép dallama izgatta valaha a nézőket, Pasta – Muzio – Callas – Sutherland – Caballé énekművészete, Toscanini vagy Riccardo Muti váratlan zenei megoldásai, Ruth Berghaus és Peter Konwitschny világokat megnyitó értelmezése, amin napokkal később is lehetett elmélkedni. Napjainkra valóban mindezek együtt látszanak eltűnni. Senki sem beszél Ailyn Pérez vagy Ermonela Jaho Violettájáról (Berlinben éneklik mostanában), Jeremie Rhorer Don Giovanni interpretációjáról (Párizsban vezényelte nemrég), vagy Antú Romero Nunes Szicíliai vecsernye rendezéséről (München szánta idén nagy dobásnak).  

 09_munchen_vecsernye.jpgJelenet a Bayerische Staatsoper Szicíliai vecsernye előadásából
(fotó: Ursula Kaufmann)

„Együtt pusztítottuk el” – állapítja meg a Nevelőnő a halott Miles teste felett a Csavar fordul egyet című Britten remekműben. Az operaműfaj kiüresedéséért kicsit mindenki felelős. Mára az igazgatók hiába keresnek közösségcsalogató neveket, énekeket és jelentős dirigenseket. A rendezők zöme pedig, akiknek valaha akadt is mondanivalója, megcsömörlött, helyüket az alkalmazkodni kész kóklerek hada vette át. Miután ezeknek valódi mondanivalójuk nincs (és a közönség sem igényli azt különösképp), nem marad más megoldás számukra, minthogy minél látványosabb előadásokat hozzanak létre. Egy új produkcióban az vált a legfontosabbá, hogy legyen egy izgalmas, gigantikus díszlet (lehetőleg sok vetítéssel), nagy világítási effektusok, szemkápráztató kosztümök, s mindezekről lehessen szép fotókat és 1.5 perces kedvcsináló videókat készíteni – hátha még betalál a színházba a néző. A kiüresedő műfaj így visszatérni látszik a gyökereihez: 1607-ben mindegy volt Gonzaga hercegének, mivel örvendeztetik meg. Véletlenül a Monteverdi névre hallgató beosztottja egy 400 éve érvényes operával, az Orfeóval ajándékozta meg. De abban biztosak lehetünk, hogy a korabeli nézősereg sem a Possente spirito műfajteremtő tökéletességének tapsolt, hanem a szép lábú pásztorlánykáknak, a Styxen való látványos ladikozásnak és a felhők közül alászálló Ámornak.

10_hippolyte_et_aricie_du_capitole_de_toulouse_2012.jpgRameau: Hippolyte et Aricie
jelenet a Théâtre du Capitole de Toulouse 2012-es előadásából

Szólj hozzá!

Címkék: opera

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr8113804660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (1) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (6) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A puritánok (1) A Rajna kincse (3) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (32) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (2) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (127) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeg Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (2) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (16) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (1) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (2) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (1) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (16) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (7) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (38) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (5) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (38) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (7) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) János vitéz (1) Járay József (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Johann Adolf Hasse (3) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (2) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyfi és királylány (1) Királyi gyermekek (1) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (20) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (97) operaházak (4) operaházi kronológia (38) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra Garnier Párizs (1) Opéra national de Paris (2) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (1) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (33) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (36) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (3) Staatstheater Braunschweig (2) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (2) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (5) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (1) temető (5) Theater an der Wien (14) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő