Az izraelita temetők különlegességét az adja, hogy a többi sírkerttel ellentétben, ha egyszer megváltanak egy nyughelyet, az „örökidőre” szól, tehát sok évvel a temetés után sem bolygatják, számolják fel a sírokat. Ezért, ha például a Kozma utcai temetőben sétálunk, bizonyos részeken úgy érezhetjük, hogy megállt az idő, a régi sírokat fokozatosan veszi ismét birtokába a természet. Számos 1945 előtti elhunyt hozzátartozója lett a világégés áldozata, vagy költözött külföldre, így a nyughelyeket azóta senki sem látogatja. Majd félszáz Operaházhoz köthető művész és alkotó sírja ismeretes a Kozma utcában, a tavalyi séta után, újabb tízet mutatunk be Halottak napja alkalmából.
1. Rózsavölgyi Márk (1789 – 1848) felújított sírja a temetőkert bejáratához közeli főúton található. A Rosenthal Markusz néven született hegedűművész saját szerzeményeivel bejárta az országot, már 1808-ban játszott a pesti Magyar Színjátszó Társulat zenekarában, éppúgy, mint az első Nemzeti Színház 1837-es megnyitó előadásán. Operáját, a Visegrádi kincskeresőket két évvel később mutatta be a teátrum.
2. Szintén egy főút mellett áll Pewny Irén (1866 – 1916) nyughelye, de a név mára alig kivehető. A kettős síron látszik, hogy a szoprán utolsó férje, Bruchstein Ármin jómódú gyáros lehetett. A művésznő német és amerikai sikerek után 1896-ban Szilágyi Erzsébetként mutatkozott be az Operaházban. 1902-ig maradt a színház tagja, olyan főszerepeket énekelt, mint Marcellina (Fidelio), Giannina (A cremonai hegedűs), Az Éj királynője, Juliska és Pogner Éva).
3. Érdy Pálról (1905 – 1952) kevés adta áll rendelkezésre. Német színpadok után a vészkorszakban az OMIKE együttesében lépett fel, majd a háború után a Szegedi Nemzeti Színház baritonja lett, sorra énekelve a legnagyobb Puccini és Verdi szerepeket. Élete utolsó éveiben az Operaház is foglalkoztatta.
4. Ladányi Ilona (1904 – 1952) szépen induló pályafutását is kettévágta a világháború. Olyan időszakban került az Operaházba (1932-ben), amikor jobbnál-jobb koloratúrszopránok voltak a társulat tagjai, Sándor Erzsitől Szabó Lujzán át Gyurkovics Máriáig. Több kisebb szerep mellett elénekelhette Paminát, Rosinát, Oscart és Gildát, míg 1939-ben többekkel együtt neki is felmondtak. A világháború után énekelt még néhány előadást Szegeden és Pesten, de betegsége hamar visszavonulásra kényszerítette.
5. Az Operaház krónikásaként számon tartott Galsay Ervin (1923 – 1976) számos buffóbasszus fő- és mellékszerep (Rocco, Don Pasquale, Lord Tristan, Doktor Bartolo, Tschöll papa, Frank) birtokosa 1945 és 1973 között volt a színház közkedvelt tagja, akinek az énekesek fellépéseiről készült katalógusa az OSZK kutatóinak ma is kiváló forrás.
6. Két évtizeden keresztül (1891 – 1911) volt az Operaház egyik legmegbízhatóbb magánénekese Diósyné Handel Berta (1869 – 1927). Mezzoszoprán létére a Faust Margitjaként debütált, majd végigénekelte a Fidelio, a Bánk bán, a Sába királynője, a Jancsi és Juliska, a Sámson és Delila, a Tannhäuser, a Lohengrin főhősnőit, valamint mindhárom Brünnhildét. Visszavonulása után a színház játékmestere lett, lánya Diósy Edit szintét magánénekes volt, míg férje dr. Diósy Béla korának egyik legkiválóbb zenekritikusa. Úgy tűnik, nagyobb vagyont egyiküknek sem sikerült félretenni, szerény nyughelyüket mára teljesen benőtte a gaz.
7. Kertész Vilmos (1883 – 1940) ledőlt sírkövét szintén az aljnövényzetből kellett kiszabadítani. A tenorista mindössze három évig dolgozott az Operaházban 1908 és 1911 között, olyan szerepeket is elénekelve, mint V. László, tamino és Fenton (A windsori víg nők), majd a frissen megnyílt Népopera tagja lett, később vidéki és német városokban lépett fel. Visszavonulása után az izraelita árvaház főkántora lett. Hangját négy Schubert-dal felvétel őrzi.
8. Több évtizeden keresztül volt az operaházi énekkar bariton szólamának tagja Singer Nándor (1857 – 1927). A Zeneakadémián egy évig Koessler János tanítványaként tanult, szerzeményei között két operát és egy balettet is találunk. Színházi munkája mellett 35 éven keresztül volt a Rumbach Sebestyén, majd a Dohány utcai templom kántora. Gyermekei zenei neveltetését igen komolyan vette, Sarolta lánya zongorista lett, három fia: Jenő, Dezső és Mihály (gyerekstatisztaként több szerepet kapott) immáron a magyarosított Szenkár vezetéknévvel híres karmesterek. Lehet, hogy amikor hazalátgattak, a Kozma utcában fejet hajtottak apjuk sírjánál, az utóbbi évtizedekben azonban borostyán-erdő rejtette a míves márványt.
9. Szépen induló nemzetközi karrier szakadt félbe, amikor a mindössze 31 éves Erdős Richárd (1881 – 1912), a frankfurti opera magánénekes éppen egy budapesti vendégszereplés alkalmából váratlanul meghalt. Alig 22 évesen lett az énekkar tagja, majd három évvel később magánénekes. Sarastroként mutatkozott be, s Ney Dávid örökébe lépve sorra kapta a basszus főszerepeket. Fia, Richard Erdoes két hónappal apja halála után született fotóművészként és grafikusként lett ismert. Erdős Richárd nyughelyén ma már csak a gránittalapzat áll, csak a kőfaragó gondosságának köszönhetően lehet megtalálni, aki rávéste a sírhely számát.
10. Ney Hermin (1875 – 1945) híres basszista édesapja pályáját választva német színpadok után 1901-ben a Fidelio címszereplőjeként debütált az Operaházban. Noha sora énekelte a főszerepeket, általában mások helyett, miképp Caruso egyetlen budapesti Aidájába is aznap kellett beugrania. Miután szerződését 1911-ben nem újították meg, előbb egy bankban dolgozott, majd, 1912-ben Bad Ischlben férjhez ment egy szállodatulajdonoshoz. A világháborút Pesten élhette át, minden valószínűséggel nagy szegénységben, hiszen sírhantját csupán borostyánkupac jelzi.