Chabert ezredes

2016.04.20. 08:54 caruso_

waltershausen.pngMeglehetősen izgalmas kirándulások várhatnak azokra, akik hajlandók lemerészkedni a Mozarttól Pucciniig tartó kitaposott ösvényről. Szerencsére napjainkban a színházak egyre tarkábbá váló repertoárja és az immáron szinte követhetetlenné duzzadt cd kiadás is segíti a felfedezőket. A látókörét mindenki a saját ízlése-belátása szerint szélesítheti, mindenesetre az új művek megismerésének egyik érdekes vonala, ha az ember megpróbálja meghallgatni azokat a műveket, amelyek valaha az Operaházban színre kerültek. Az elmúlt százharminc évben több mint négyszázötven opera volt repertoáron, melyek közül akadt olyan, amelyre ezernél is többször telt meg a színház, de olyan is, amelyik csak egyetlenegyszer hangzott fel – okkal, vagy ok nélkül.

Az egyik váratlanul nagy bukás Budapesten Waltershausen: Chabert ezredes című háromfelvonásos zenedrámája, ami az 1913. március 2-i premiert követően még kétszer volt látható a Sugár úti palotában. A számtalan keresztnévvel büszkélkedő Hermann Wolfgang Sartorius Freiherr von Waltershausen jeles értelmiségi családban született 1882-ben, Göttingenben. Egyik ősének keresztapaságát maga Goethe vállalta, dédapja történészként, nagyapja geológusként (nevét gleccser viseli Izlandon) apja közgazdászként vált ismertté. Hermann beteges gyermek volt, nyolc évesen jobb karját és lábát is amputálni kellett. A tragédiák ellenére kiváló zongorajátékossá képezte magát, sőt karmesterként is szerepelt. Zeneszerzői életműve viszonylag kicsi, operái közül az ötödik már befejezetlen maradt. Komponálás mellett írással is fogalakozott, saját librettóin kívül versei és kiadatlan drámai is akadnak, de jelent meg könyve Richard Straussról és az operadramaturgiáról. Könyviből A vezénylés művészete címűt néhány évvel ezelőtt ismét kiadták. Szülővárosából 1901-ben Münchenbe költözött, ahol 1917-től tanított. A Zeneakadémia vezetéséből 1933-ban – politikai okokból – nyugdíjazták, innentől kezdve 1954-es haláláig csak magántanítványokkal foglalkozott.

 163_20100615074935.jpgBo Skovhus a 2010-es berlini koncertszerű előadásának címszereplője

Hermann Waltershausen legsikeresebb operáját, a Chabert ezredest 1912. január 18-én mutatták be Frankfurtban. A premier magyar vonatkozású érdekessége, hogy az egyik kis szerepet a tragikusan fiatalon elhunyt basszistánk, Erdős Richárd énekelte. Az opera sikerének útját az alábbi városnevek jelzik: München, Ljubljana, Strasbourg, Stockholm, Bécs, Bázel, Brno, Budapest, London (1913. április), Prága és Riga. A két világháború között, 1933 márciusában Max von Schillings mutatta be valószínűleg utoljára a zenedrámát, mely igen hosszú szünet után két félig szcenírozott előadásban 2010-ben tért vissza a német fővárosba Bo Skovhussal a címszerepben. Erről az előadásról cd is készült, míg korábban egy 1956-os osztrák felvételt hirdettek világelsőként.

balzacchabert01.jpgÉvekkel Napóleon bukása után Derville ügyvédnél egy furcsa éjszakai látogató jelenik meg. A fiatalon megőszült férfi azt állítja magáról, hogy a császár egyik ezredese, Chabert (bariton), akiről mindenki úgy tudta, hogy elhunyt az eylaui csatában. Évek óta bujkált s próbált visszajutni Párizsba, hogy találkozzon feleségével, Rosinával (szoprán). Számtalan levelet küldött már az asszonynak, de választ sosem kapott. Az ügyvéd nem nagyon akar hinni a különös vendégnek, sőt Derville kénytelen felvilágosítani látogatóját, hogy Rosina időközben újra férjhez meg és Ferraud grófot (tenor) már két gyermekkel is megajándékozta. Ekkor toppan be az asszony, aki letagadja, hogy ismerné egykori urát. Derville egyik alkalmazottja, aki egykor Chabert alatt szolgált, azonban felismeri az ezredest. Az ügyvéd tájékoztatja a férjet az ezredes visszatéréséről, a szerelmes Rosina kénytelen bevallani, hogy megkapta a leveleket, de eltitkolta, hogy semmi se háborgassa a boldog házasságát. A csalódott Ferraud „visszaadja” feleségét Chabernek. Rosina megpróbálja megértetni az ezredessel, hogy mindössze 17 évesen kényszerítették hozzá, és az igazi szerelmet a gróf oldalán találta meg. Az összetört szívű ezredes életének semmi értelme nem maradt, a parkban szíven lövi magát. Rosina ekkor jön rá, hogy mennyire szerette a férfi, akivel olyan igazságtalanul kegyetlenül beszélt. Mint verista hősnőhöz illik, felhajtja az ezredes méregfioláját…

chabert1.jpgA sokszor mellényúló Mészáros Imre igazgató papíron a németországihoz hasonló nagy sikert remélhetett Waltershausen művétől. A darab fordításával a kiváló Lányi Viktort bízta meg, akinek munkája, a magyar nyelvű librettó olykor ma is beszerezhető az antikváriumokból. Ha az ember a darab meghallgatása előtt olvassa végig a szövegkönyvet, döbbenten konstatálja, hogy a 20. század elejének egyik legjobb anyagát tartja a kezében! A wagneri mintát követve Waltershausen is maga írta operája szövegét Balzac azonos című kisregénye alapján. A mindössze hat szereplős, kórust sem használó, két helyszínen játszódó dráma a maga idejében valószínűleg prózai színházakban is megállta volna a helyét. A nálunk szinte ismeretlen Balzac mű népszerűségére jellemző, hogy nem sokkal az opera bemutatója előtt, 1911-ben némafilm készült belőle, s 1994-ig további négy francia játékfilm, az utolsó főszereplője Gérard Depardieu volt.

 

szamosi_elza.jpgAz operaházi premier nem indult szerencsés csillagzat alatt. Az együttes verista műveinek sztárja, Szamosi Elza beteget jelentett így a főpróbát csak zárt körben tartották meg, amivel az színház magára haragította a derék ítészeket. Ma már elképzelhetetlen, de ebben a korban az utolsó próba hagyományosan sajtó-nyilvános volt. A legszellemesebb véleményt a bécsi premier után fogalmazta meg valaki: „A szöveg jó, a zene pedig nem zavar.” A magyar kollégák is ezt a gondolatot ragozták: Béldi Izor szerint a Chabert ezredes jó színdarab, de rossz dalmű, melyben a zene csak szövegmagyarázat. „A modern operáknál lassankint kimegy a zene divatból. Érdekes, lehetőségig izgalmas szövegnek a zene aláfestése, többé-kevésébe sikerülten a komponista képességei szerint, a melódiák óvatos elkerülése, ez jellemzi korunk operaírását.” – írta Péterfi Jenő. Valaki epésen még azt is megjegyzik, hogy szerinte az operában a Marseilles az egyetlen dallam. A közönség hasonlóképp elutasító: hiába Hevesi Sándor gondos rendezése és a világszínvonalú szereposztás, hiszen Szamosi Elza mellett Környei Béla és Szemere Árpád énekelte a főszerepet, a darabot alig egy héttel a magyarországi bemutató után játszották Budapesten utoljára. Hiába indult szépen a Chabert ezredes útja, az I. világháború lesöpörte a színpadokról: Németországban nem kellett a francia téma, Franciaországban a német zenemű. Az opera hosszú évtizedekre elfelejtődött, pedig érdekes állomása a századforduló zenetörténetének.

Szólj hozzá!

Címkék: opera Chabert ezredes Hermann Waltershausen

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr708646358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (37) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (142) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (17) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (3) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (17) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (39) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Barlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (39) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Osborn (1) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (22) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (99) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (4) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (34) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (1) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (38) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő