Elfeledett magyar énekesek - Laurisin Lajos

2013.12.18. 10:36 caruso_

Laurisin Lajos 1929_001.jpg"Születtem Kalocsán 1897. márc. 26-án, hol apám törvényszéki bíró volt. Középiskolai tanulmányaimat Kalocsán és Esztergomban végeztem. 1912-1917-ig az esztergomi érseki papnevelő intézet növendéke voltam, majd 1917 novemberében beléptem a jászóvári premontrei rendbe, de egy év után búcsút mondtam a papi talárnak s 1919-21-ig a Rákosi Szidi Színiiskolájában tanultam a színjátszás alapelemeit. Első színpadi fellépésem, mint szerződött tagnak 1921. ápr. 1-én volt Budapesten a városligeti Kis Színkörben. 1922-24-ig, mint a Turán Regös Csoport tagja bejártam az egész országot, s pár száz hangversenyen szerepeltem. 1924-26-ig a Zeneakadémián végeztem az operaénekesi tanfolyamot s 1926 júl. 1-én a Magyar Királyi Operaház tagjai sorába szerződtetett Radnai Miklós. 1926-1944 decemberéig voltam tagja az Operaháznak, hol 76 szerepet énekeltem. Közben feleségül vettem Gere Lolát, drága kolléganőmet. Házasságunk legendásan boldog volt. 1939 szeptemberében az Orsz. Magy. Kir. Színművészeti Akadémia tanára lettem. Magyar irodalomtörténetet, költészettant, lélektant és magyar színjátszás és színháztörténetet adtam elő. Miután a katedrán összes elődeim bölcsész-doktorok voltak, imádott feleségem ajánlására beiratkoztam az Egyetem bölcsészeti karára. Három félévet beszámítottak theológiai tanulmányaim alapján, így öt félév múltán 1941. dec. 20-án bölcsészeti doktorrá avattak. 1944. ápr. 24-én a Rádió drámai osztályának vezetője lettem. 1944. dec. 9-én elhagytuk Budapestet s Szombathelyre menekültünk. És 1945. március 29-én elhagytuk Magyarországot. Lágerekben éltünk Linzben, majd Bremen-Vegesachban. Ott későbben helyes lakást kaptunk. Feleségemnek sok énekesnövendéke volt, én az amerikaiaknak dolgoztam. 1950. júl. 17-én partra szálltunk New Yorkban. 1951-62-ig a La Guardián dolgoztam az United Air Linesnél. 1962 óta nyugdíjban vagyok s New Yorkban a Sz. István és a S. Thomas Morus templomokban énekelek. 1967. nov. 17-én elvesztettem imádott feleségemet. 1970. jún. 28-án a Szent László Lovagrend érdemkeresztjével tűntettek ki. Még otthon két verseskötetem jelent meg: „Alkonyi mesék”, „Magam panaszát hallgatom” címen. És doktori értekezésem, mely az Operaház építéstörténetét taglalja, szintén megjelent könyvalakban." 

Laurisin_002.jpgÍgy végződik a szépen megírt és gondosan korrektúrázott önéletrajz Laurisin Lajos doktor tollából, melyet halála előtt hat évvel 1971. július 12-én vetett papírra Jackson Heights-ben. Kalandos, 20. századi magyar út, mondhatnánk. Egy hasonló blog-poszt megszületése hosszú heteket vesz igénybe. A kutatáson túl – mely gyakran igen körülményes a fellelhető források hiánya miatt – az író igyekszik megérteni alanyát, próbál belehelyezkedni lelkivilágába. Nem találkoztam még művésszel, aki ennyire távol állt volna tőlem, mint Laurisin Lajos. De pont ez az ellentét izgatott, megérteni valakit, akinek tettei, gondolatai, életútja ennyire távol esik a saját értékrendemtől. A szigorú görög katolikus vidéki bíró gyermeke előbb római katolikus papnak áll, majd nyughatatlan vére a színház felé sodorja. Ennél nagyobb váltást el sem lehet képzelni, a 20. század eleji Kalocsán bizonyára furcsa szemmel nézték a dolgot. Becsvágyát a színész mesterség sem elégíti ki, Trianon traumáját átérezve regösnek áll, hogy a turáni eszmét hirdesse Magyarország-szerte. Komoly énektanulmányokba csak ezután kezd. Huszonhét évesen ismét iskolapadba ül, beiratkozik a Zeneakadémiára, ahol mestere Szabados Béla lesz. Nevesebb évfolyamtársai az ígéretes koloratúrszoprán, Tóth Erzsébet, a pályáját külföldön kezdő Fehér Pál, és Maleczky Oszkár. Laurisin már a záróvizsgája előtt néhány hónappal, 1926. április 21-én bemutatkozhat az Operaházban, mégpedig szokatlan szerepben, a Bajazzók Caniójaként debütál. A repertoár-előadásról nyolc kritika jelent meg, dicsérik lírai tenorját és szép szövegejtését. Az év végi vizsgáján Radames és Amneris kettősében és a Tosca I. felvonásának részletében lép fel. „Használható, kész művész” – állapítja meg egyik bírálója.

Laurisin L_Mignon.jpgAz Operaház hatalmas repertoárján, mely ekkoriban mintegy hatvan dalművet számlált, mindössze nyolc tenorista – a veterán Gábor József, Somló József, a fénykora végén járó Székelyhidy Ferenc, a Bécsből vendégként hazajáró Pataky Kálmán, két a Wagner énekes Pilinszky Zsigmond és Závodszky Zoltán, valamint két ösztöndíjas, Rösler Endre és Szórád Ferenc – osztozik. Égető szükség van egy házi tenorra, s erre a feladatra Laurisin Lajos tökéletesen alkalmasnak is bizonyul. Már az első évadjában hét főszerepet oszt rá Radnai Miklós, köztük a legnagyobb figyelmet Barinkay Sándor kapja, melyet a Drezdából hazalátogató Gyenge Anna partnereként beugrással énekel. Operaházi tagságának tizennyolc éve alatt a nagy Wagner hősökön és Mozart lírai figuráin kívül mindent elénekel. Mai szemmel nézve elképesztően színes repertoárral büszkélkedhet. Ugyanabban az évben kapta meg a Pinget és Kalafot a Turandotban, számtalan kortárs darab premierjén működött közre, éppúgy volt Szu-Csong, mint a János vitéz Francia királya, Cavaradossi és a Figaro házassága Don Basiliója. Rossz kritikát sohasem kapott, alakításait csak dicsérték. Ránk maradt lemezei alapján valóban nagy kultúrájú, kiváló énekes lehetett. Folyamatos operaházi elfoglaltsága mellett rendszeresen lépett fel hangversenyeken, Pesten és vidéken. Énekelte Kodály vezényletével a Psalmus hungaricust, a vendég Klempererrel Beethoven IX. szimfóniáját, Robert Hegerrel az akkoriban ritkaságnak számító Mahler-opus, a Dal a Földről tenorszólóját. Felesége, a mára szintén elfeledett Gere Lola, rokon karriert futott be, ő a teljes mezzoszoprán repertoárt vitte a vállán 1930-tól. Gyermeket sohasem vállaltak, Laurisin gondosan hallgat arról, hogy volt egy első hitvese, aki 1930-ban elhunyt, Lola pedig elvált nő volt, korábban Páger Antal felesége.

A tenorista energiáit úgy tűnik a számtalan változatos feladat sem kötötte el, tanítani kezdett, majd maga is doktori képzésen vesz részt. Diplomamunkáját könyv formában is megjelentette, az Operaház művészettörténeti leírása kiváló munka, a világháború előtt az első ilyen jellegű összefoglalás, ma is remekül használható forrásanyag. Kiadott és kiadatlan versei közel sem érik el ezt a minőséget, ihletmentes, korrekt iparos-munkák, gyakran kínrímekkel spékelve. Évi 60-80 előadáson fellépő, premierekre felkészülő művész, tanár, tanuló, költő. Laurisin Lajos azonban úgy tűnik telhetetlen. A háború poklának közepén, 1944 áprilisában átveszi a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetését. Egy olyan korszakban, amikor mindenki látta, hogy a pusztulás megállíthatatlan. Akiben egy szemernyi tisztesség lakozott, az minimum csöndben próbálta túlélni a katasztrófát. Laurisin, – mintha tudomást sem venne arról, hogy zsidó kollégái, akikkel évtizedek óta együtt énekel, a Goldmark terem parányi színpadán küzdenek az éhhalál ellen, munkaszolgálatban robotolnak, vagy lágerekben várják a végzetüket – ebben az időszakban fontos és kényes állami állást vállal. A szovjetek azonban megállíthatatlanul közelednek. A tenorista 1944.december 3-án még Pedrillót énekel, majd egy héttel később örökre búcsút int az operaszínpadnak és szeretett hazájának. Negyvenhét éves. Családját soha többé nem látja viszont, Miklós öccse a tehetséges zeneszerző 1949-ben hal meg, László bátyja Pesten marad (az ő fia Sztankay István), húga Brazíliába kerül.

Laurisin Lajos Szent László-rend 1970__001.jpgA Laurisin házaspár hat évet bolyong Németországban. Háborús bűnök hivatalosan nem terhelik őket, alkalmi munkákból élnek. Lajos verseinek témája ekkortól az elbukott haza siratása lesz. 1950-ben Amerikába költöznek, de a korlátlan lehetőségek hazájában sem boldogulhatnak már művészként. Hogy megéljenek, munka után kell nézni. Laurisin doktor mezei irodista lesz New York harmadik repterén, Lola a város egyik legelőkelőbb áruházában, a B. Altman & co. ékszerosztályán dolgozik haláláig. Budapest Octavianja, Amnerise, Ebolija olykor vállalati ünnepségeken villantja fel a visszaemlékezések szerint még mindig hatalmas mezzóját. Miután feleségét 1967-ben utolsó útjára kísérte, Laurisin ismét Isten felé fordul. Szellemi energiái hetven éves korára sem apadtak el, sőt. Korlátlan szabadidejét az írásnak szenteli. Különböző amerikai magyaroknak szóló rendezvényeken tart terjedelmes felolvasásokat. Előadásai – István királytól a Nemzeti Színház történetéig – a távoli, idegen kézre került haza siratásai. Egy olyan Magyarországról álmodik disszidens társaival együtt, mely meglétekor, az 1930-as években is már csak egy korhadt délibáb volt. Gyönyörű kézírással írt tanulmányai nagyműveltségű, ám a világtól egyre távolabb kerülő ember képét rajzolják. Szomorú fotók tanulsága szerint kedvelt alakja lehetett a kint magyar emigrációnak, jelesebb temetéseken ő mondott beszédet, sőt, az a megtiszteltetés is érte, hogy 1971-ben ő fogadhatta a New Yorkba látogató idős, hatalmától megfosztott Mindszenthy bíborost. A mérleg egyik serpenyőjében egy szegény öregúr, aki hosszú és nyughatatlan életén át mindig kereste a beteljesedés legtökéletesebb formáját, mely sosem adatott meg számára. A mások oldalon ott vannak Laurisin Lajos hagyatékában azok a kis füzetek, melybe az apró feljegyzéseit írta. Ezekben a hazáját megszálló szovjetekről és az őket kiszolgáló magyar kommunistákról a legkevésbé sem keresztény ember módjára ír. Az apró lapokon, gondosan vezetett betűivel gusztustalan és csöppet sem szellemes erotikus viccek is találhatók, valamint olyan antiszemita kirohanások, melyek egyáltalán nem illenek egy bölcsészdoktor tollára. Laurisin Lajos 1977. január 10-én tért meg Teremtőjéhez. Sírját New York-i magyar temetőben nem sokan látogatják.

Laurisin Lajos_Mindszenty József_002.jpg

Fotók: Operaház, Emléktár

Szólj hozzá!

Címkék: elfeledett magyar énekesek Laurisin Lajos Gere Lola

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr805697420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (36) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (136) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (2) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (17) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (3) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (17) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (39) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Barlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (39) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (8) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Osborn (1) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (21) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (99) operaházak (4) operaházi kronológia (39) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (3) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (34) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (38) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő