Háry János az Operaházban II.

2013.10.05. 10:58 caruso_

Háry_Mátyás2.jpgKodályból 1952-re állami intézmény lett, vagy ennél is több: élő legenda. Természetes, hogy 70. születésnapát (és a soron következőket is) az akkor elképzelhető legnagyobb pompával ünnepelték meg. Az évfordulóra 1952. december 16-án és 1953. január 3-én újították fel a Háry Jánost. Az előadásnak éppoly tökéletesnek és klasszikusnak kellett lenni, mint a Bolsoj Borisz Godunovjának. Különös módon, noha a kor kultúrpolitikájának figyelme mindenre kiterjedt, Kodály librettistái felett szemet hunytak. Pedig Paulini Bála, a Gyöngyösbokréta mozgalom vezetője 1945-ben éppen a vörös katonák zaklatása miatt lett öngyilkos, Harsányi Zsolt pedig a Horthy korszak egyik kedvelt ponyvaírója volt. Oláh Gusztáv ezúttal nemcsak a díszleteket tervezte, hanem a darabot is maga rendezte. A jelmezek Márk Tivadar kezét dicsérték, a koreográfiát Harangozó Gyula készítette, az előadásokat Ferencsik János, majd Kórodi András vezénylete. Ekkor került vissza az előadásba az addig kihagyott Piros alma, és a mester néhány új kísérőzenét is komponált. A két szereposztásban Háryt a veterán Palló Imre és az ifjú Melis György alakította, Örzse Mátyás Mária és Tiszay Magda, Marci bácsi Maleczky Oszkár és Radnai György, a Császárné Báthy Anna majd Virág Ilona, Mária Lujza Palánkay Klára és Tamássy Éva volt. Az előadás „a nép győzelmes optimizmusát hivatott hirdetni” - az egyik újságcikk szerint. Kritikát az előadásról alig találni, ellenben minden napilap megírta a díszvendégek listáját Dobi Istvántól a szovjet nagykövetig. Később beállt a produkcióba Tóth Péter karmester, Hámory Imre (1958-tól ismét Háry lehetett), Lőrincz Zsuzsa (Örzse), Lorencz Kornélia (Császárné), Sándor Judit (Mária Lujza), Katona Lajos (Marci bácsi). A társulat híres, 1958-as moszkvai vendégjátékán a Háry Jánost is bemutatta a Nagyszínházban. 1962 áprilisában a 150. operaházi előadáson öltötte utoljára magára Háry jelmezét a hetven éves Palló Imre.

Háry_1952_004.jpgA császári udvar - 1952

Háry_Palócz.jpgKerek tíz évvel később, az Operaház egy újabb Háry János felújítással köszöntse az immáron nyolcvan esztendős Kodály Zoltánt. Az 1962. december 16-i előadást Békés András rendezte, Erdélyi Miklós, később Kerekes János vezénylete, a díszleteket Forray Gábor, a jelmezetek Szeitz Gizella tervezte. Két teljesen új szereposztás mutatkozott be: Radnai György és Palócz László (Háry), Házy Erzsébet és Komlóssy Erzsébet (Örzse), Neményi Lili és Szilvássy Margit (Császárné), Szőnyi Olga és Sándor Judit (Mária Lujza), Domahidy László és Varga András (Marci bácsi) álltak a hosszú szereplista élén, melyben olyan korábbi nagyságok is helyet kaptak, mint Rösler Endre Napóleonként és Hámory Imre Ferenc császárként. Több kritika felrótta Békés Andrásnak, hogy túlságosan szórakoztatni akart, és „revüszerűvé” varázsolta az előadást. Ennek oka részben az lehetett, hogy korábban Békés a Szegedi Szabadtéri Színpad hatalmas terében valósította meg elképzeléseit, részben pedig olvashatta Paulini Béla 1926-os cikkét, melyben a külföldi revükből operaszínpadra importált látványvilágról írt darabja kapcsán. Ennyi év távlatából lehetetlen megállapítani, de Békés valószínűleg a parasztember álmát nagyította fel. Ebben segítségére volt a kor nép kultúrájának ikonja is, az óraszobrokat készítő Kovács Margit és Rábai Miklós koreográfus. Később Turpinszky Béla, Berczelly István (Háry), Moldován Stefánia, Mátyás Mária (Örzse), Laczkó Mária, Szecsődi Irén, Birkás Lilian (Császárné) és Katona Lajos (Marci bácsi) állt be a produkcióba. 1977. november 20-án pedig egy teljes új szereposztás mutatkozott be. Az előadást Kerekes János vezénylete, a címszerepet másfél évtizedes szünet után ismét Melis György énekelte, a Ház szőke üdvöskéje, Csengery Adrienne volt Örzse, László Margit A császárné, Számadó Gabriella (később Jász Klári) Mária Lujza és Széki Sándor Marci bácsi.

 Háry_Csengery_Melis 1977.jpgCsengery Adrienne, Melis György és Számadó Gabriella (1977)

Az 1970-es évek végére az Operaház két állandó rendezőjének fantáziája kiapadni látszott. A frissen kinevezett főigazgató, Mihály András külsős színházi szakemberekkel próbálta felélénkíteni a munkát. Ascher Tamás nagy vihart kavart Idomeneója után hasonló érdeklődés kísérte a korszak másik nagy rendező „fenegyerekének”, Ruszt Józsefnek első operai munkáját. Ruszt prózai rendezőként nyilván a szövegből indult ki, s ennek megfelelően kinyitotta az addigi összes jótékony húzást. A kritikusok a mű történetében először tesznek rá megjegyzést, miszerint „a szöveg nem méltó a zenéhez”. Fodor Lajos mindössze kettő szóval intézi el a rendezést: „bágyasztóan unalmas”. Az 1979. november 4-i és 8-i premiereket Medveczky Ádám vezényelte. A produkció díszleteit Csikós Attila, jelmezeit Vágó Nelly, koreográfiáját Fodor Antal készítette. A párhuzamos szereposztásokban Melis György és Ötvös Csaba (Háry), Mészöly Katalin és Póka Eszter (Örzse), László Margit és Moldován Stefánia (Császárné), Tihanyi Éva és Jász Klári (Mária Lujza), Szalma Ferenc és Németh Gábor (Marci bácsi) énekelt. A produkció mindössze öt évadot ért meg. A később előadásokat vezényelte Váradi Katalin, Nagy Ferenc és Kovács László is. Visszaállt régi szerepébe Berczelly István, és Számadó Gabriella. 1982-ben Marci bácsiként ünnepelte 40. jubileumát Katona Lajos, Melis György 1984-ben, hatvanegy évesen énekelte utoljára Háryt.

Petrovics Emil operaigazgatóként különösen szívén viselte a magyar operák sorsát. Természetesen első igazgatása idején visszahozta a színház játékrendjére a Háry Jánost is. Mihály Andráshoz hasonlóan ő is külsős rendezőben gondolkodott. Kerényi Imre sikeres János vitéze után egy másik nemzeti érzelmű alkotóra, Sík Ferencre esett a választása. A kísérletet ezúttal sem bizonyult szerencsésebbnek, mint Ruszt József esetében. Ráadásul a rendszerváltásra nagyjából eltűntek a magyar operaszínpadról azok az autentikus egyéniségek, akik anyanyelvi szinten tudták közvetíteni Kodály daljátékát. Az 1988 október 14-i és 16-i felújítás alkotói: Forray Gábor (díszlet), Schäffer Judit (jelmez), Eck Imre (táncok). A két premiert még szegedi főzeneigazgatóként Oberfrank Géza vezényelte, később Jármai Gyula, Török Géza és Doman Katalin vették át a darabot. Háryt Sárkány Kázmér és Csurja Tamás, Örzsét Takács Tamara és Sánta Jolán, A császárnét Déry Gabriella és Horváth Eszter, Mária Lujzát Maria Teresa Uribe majd Markovics Erika, Marci bácsit Bordás György és Martin János énekelték. Egy évvel később beállt: Ötvös Csaba, Ulbrich Andrea, Számadó Gabriella és Szalma Ferenc is, kétszer Balatoni Éva ugrott be Örzse szerepébe.

Háry-1999.jpgSánta Jolán, Sárkány Kázmér és Markovics Erika (1999)

Hosszú élete során Szinetár Miklós sok mindenre volt már nagyon büszke. Operaigazgatóként például arra, hogy senki sem mutatott be annyi magyar operát, mint ő. Igazgatása idején természetesen a Háry János sem hiányozhatott az Erkel Színház műsoráról. A darab színrevitelével Oberfrank Géza főzeneigazgatót bízta meg, aki korábban Szegeden már több rendezést jegyzett. A karmester „Háry specialistának” számított, hiszen annak idején ő vezényelte Walter Felsenstein berlini bemutatóját is. A produkció az ifjúsági közönséget célozta meg, mindenféle felnőtteknek szóló tartalom nélkül. A felújítás dátuma 1999. március 20. és 21. A látványért ismét a Csikós Attila, Vágó Nelly páros felelt, a koreográfiát Zsuráfszky Zoltán (majd 2001-től Fodor Gyula) készítette, a premiereket Kaposi Gergely vezényelte. A főszerepekben Buda Tamás és Sárkány Kázmér (Háry), Ulbrich Andrea és Sánta Jolán (Örzse), Pelle Erzsébet és Ötvös Csilla (Császárné), Gémes Katalin és Markovics Erika (Mária Lujza), Egri Sándor és Martin János (Marci bácsi) léptek színpadra. Az előadásokat gyorsan átvette Oberfrank Géza, végül Medveczky Ádám próbált rangot adni a produkciónak. Petrovics Emil 2004-ben megpróbált új életet lehelni a Háry Jánosba és beállította a Miller Lajos, Kovács Annamária, Sólyom-Nagy Sándor triót. Örzsét énekelte még Bokor Jutta és Gál Erika, a Császárnét Hajdú Franciska. Az utolsó – 444. Háry János előadást 2005. február 23-án tartották az Erkel Színházban.

 Háry_Kodállyal.jpgKodály Zoltán az 1952-es felújítás szereplőivel

Fotók: Operaház Archívum

Szólj hozzá!

Címkék: operaházi kronológia magyar operák Háry János Melis György Kodály Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr605552324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (2) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (39) Bál a Savoyban (2) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (5) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (9) Bayerische Theaterakademie München (8) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (152) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (3) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (3) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (2) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (3) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (17) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (4) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Meyerbeer (1) Giacomo Puccini (18) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (1) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (41) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (6) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (23) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (101) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitschny (4) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (4) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (35) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (1) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (18) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (2) Staatsoper Bécs (40) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (27) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (5) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő