Ariadné Naxosz szigetén - a pesti előadástörténet

2013.05.17. 10:05 caruso_

SebeökS_Ariadne.jpgAz Ariadné Naxosz szigetén a világon mindenhol az egyik leggyakrabban játszott Richard Strauss opera. A listát valószínűleg A rózsalovag vezeti, után jön a Salome és az Elektra. Ez hazánkban sincs másképp, A tábornagyné és a júdeai hercegkisasszony története 250-250 előadás körül jár, az ógörög tragédiáé mindössze 50 körül. A többi Strauss opus alig ért meg négy-öt előadást a bemutatásuk idején. Az Ariadné Naxosz szigetén eddig két produkcióban szerepelt az Operaház műsorán. Először gróf Bánffy Miklós rendelte meg az újdonságot, de az I. világháború miatt végül csak 1919. április 19-én zajlott le a magyarországi bemutató, állítólag Reinitz Béla népbiztos szorgalmazására. Különös dátum ez! A háborúnak vége, de az ország éppen a Tanácsköztársaság „dicsőséges százharminchárom napját” nyögte. A színházak a „nép” kezébe kerültek, nemrég e blogon is olvasható volt egy korabeli cikk az első proletár-gyerekek számára rendezett operaelőadásról. Hogyan lehetett ekkor aktuális Strauss zeneműve, mely részben mitológiai, részben commedia del’arte alapokon nyugszik, tehát olyan pilléreken, melyhez a leendő célközönségnek igen kevés fogódzkodója akadt? Szintén kérdéses, hogy az egykori polgári-úri közönségnek mennyire volt kedve és módja ezekben az időkben modern operákkal barátkoznia.

Pedig az Operaház – melyet alapjaiban igen kevés bántódás ért a tanácsköztársaság napjaiban – mindent elkövetett a mű sikeréért. A fordítást Harsányi Zsoltra bízták, a jelmeztervek egyenesen Bécsből érkeztek, Oscar Kaufmann tollából. A rendezést a rutinos Zádor Dezső vállalta, aki a Zenetanárt is énekelte a premieren. Az előadást a színház főzeneigazgatója, a magyar zeneélet meghatározó alakja, Kerner István vezényelte. A szereposztást a világ bármelyik pontján megirigyelték volna: legnagyobb Strauss-énekesnőnk, Sebeők Sári énekelte Ariadnét, a fénykorában lévő Sándor Erzsi Zerbinettát, Marschalkó Rózsi a Komponistát és Környei Béla Bacchust, aki a bécsi bemutatón is közreműködött néhány évvel korábban. A második előadáson Záborszkyné vette át a címszerepet a beteget jelentő Sebeők Sáritól. Boldog korszak, amikor a bemutató napján és másnap nem kevesebb, mint tizenkilenc valódi zenekritikus által írt visszajelzés jelent meg a napilapokban! Az előadással mindenki maradéktalanul elégedett volt, a darabra az általános rácsodálkozás a legjellemzőbb. Papp Viktor például ezt írta a Népszavában: „…a nagy mester most is rendkívülit alkotott. Eddig álmélkodtatott, hangkhaoszokkal szédített, bűvészi szemfényvesztéssel csodálkoztatott, és inkább az eszével, mint a szívével muzsikált. Most lirizál. Nemesen, őszintén és melegen. Nem csűri és csavarja a végletekig a melódiákat, hanem tucatjával kergeti őket egymásután. Igaz, hogy a Strauss melódiái most sem mindig választékosak, de ahogy a kottákkal alátámasztja, ahogy alájuk önti a zenekart: csodálatos.” Két évnyi szünet után, 1921 novemberében vették elő újra az Ariadnét, változatlan szereposztással, de akkoris csak három előadásra futotta a közönség érdeklődéséből. Végül 1922 júniusában illusztris bécsi vendégek mutatkoztak be – Maria Jeritza (Ariadné), Lotte Schöne (Zerbinetta), Alfred Piccaver (Bacchus) és Franz Schalk (karmester) – egyetlen előadás erejéig. A siker hatalmas, a mű negyvenöt évre eltűnik a pesti színpadról.

Ariadne Naxos 1967.jpg

Jelenet az 1967-es felújításból

Az Operaház az 1960-as – 70-es években elképesztően széles repertoárral büszkélkedhetett. Monterverditől a legmodernebb szerzőkig minden korszak bőséggel képviseltetve volt. Valószínűleg elsősorban a még Bécsben is elismert Strauss-interpretátor, Ferencsik János jutalomjátékául újították fel 1967 októberében az Ariadnét. Romhányi József készített új fordítást az operához. A rendezés, díszlet- és jelmeztervezés egyaránt Makai Péter kezében volt. Makai méltatlanul elfeledett egyénisége színháztörténetünknek. Talán az érdekérvényesítő képesség hiányzott belőle két olyan egyéniséggel szemben, mint Mikó András és Békés András. Mostani szemmel produkciói ízlésesek és szellemesek lehettek, kár, hogy alig pár darabban mutathatta meg összművészeti tudását. Ferencsik János mellett a második szereposztást Lukács Ervin vezényelte. A szereposztás erőssége elsősorban a női együttes lehetett: Déry Gabriella és Moldován Stefánia (Ariadné), Ágai Karola és Erdész Zsuzsa (Zerbinetta) valamint Házy Erzsébet és Szőnyi Olga (Komponista). A férfiakat Tarnay Gyula és Szigeti László (Bacchus), Palócz László és Sebestyén Sándor (Zenetanár), Bende Zsolt és Turpinszky Béla (Harlekin) képviselték. Valódi kritikákat ebből az időszakból nem igen találni, a beszámolók inkább csak a látottakat rögzítik. Kivételt képez Fábián Imre elemzése a Film Színház Muzsikában. „Makai Péter, a darab rendezője a jelek szerint kísérletet sem tett arra, hogy megközelítse az opera gondolati mélységeit.” – fogalmazza meg markáns véleményét, majd egy Hofmannstahl gondolatot idéz, mely többet mond el a műről, mint bármi, amit hazánkban eddig papírra vetettek róla. „Kitartani az elveszett mellett, egészen halálig – vagy élni, továbbélni, továbbhaladni, változni, feladni a lélek egységét, s mégis megtartani a változásban is; megmaradni embernek, s nem emlékezet nélküli állattá válni, ez a történet lényege. A változás az alkotó természet igazi misztériuma, a kitartás: megmerevedés és halál. És mégis, a kitartáshoz, az el nem feledéshez, a hűséghez kapcsolódik minden emberi méltóság. Ez létünk legmélyebb ellentmondása. Így áll itt újra Ariadné Zerbinetta ellenében, ahogyan egyszer már Elektra állt Chrysothemis ellenében. Elektra számára nem maradt más, mint a halál. Ariadné is a halálba akar menni, de ekkor „elsüllyed hajója, s eljut új tengerekre.” Ez a változás, a csodák csodája, a szerelem legigazibb titka.”

A legenda szerint az egyik Ariadnét megtekintette a Pesten időző Elisabeth Schwarzkopf is, akit annyira ámulatban ejtett a technikai problémákat nem ismerő Ágai Karola, hogy segített neki nyugati karrierje beindításában is. Az utolsó előadás 1969. április 24-én volt, ekkor szólalt meg az Ariadné Naxosz szigetén huszonhatodszor az Operaház színpadán.  Az 1990-es évek elején Kerényi Miklós Gábor is megrendezte a darabot a Városháza dísztermében, a Budapesti Kamaraopera égisze alatt. A főszerepeket Misura Zsuzsa, Pánti Anna és Bándi János énekelték. Hogyha azt szeretnénk megtudni, van-e összekötő kapocs a Richard Strauss remekmű honi előadásaiban, a válasz: igen. Ha valaki lepillant a zenekari árokba, ma is ugyanazokat a kottákat látja, amiből 1919 óta játszanak. Bánffy Miklós egykori befektetése ezek szerint nem volt rossz üzlet.

Fotók: Operaház Archívum

Szólj hozzá!

Címkék: operaházi kronológia Richard Strauss Ariadné Naxosz szigetén

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr255303731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (2) Alekszander Borodin (1) Alessandro Scarlatti (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (37) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (145) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camilla Nylund (2) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (3) Christof Loy (2) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (2) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (17) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (4) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (6) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (17) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (40) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Barlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (40) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Osborn (1) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (22) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (2) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (100) operaházak (4) operaházi kronológia (40) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (6) operett (4) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (5) Oper Graz (6) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (15) Richard Wagner (34) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Ruszalka (1) Sába királynője (4) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (39) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (6) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (1) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő