Micaela és Turandot - Gyenge Anna cd-je

2013.02.09. 09:38 caruso_

Gyenge Anna_cd.jpgEddig nem volt bizalmam a különböző internetes csomagküldő szolgálatokhoz, de amikor Gyenge Anna életét próbáltam megírni, felbukkant egy cd - melyet mindössze 89 centért hirdettek. Vesztenivalója nincs az embernek, ha kétszáz forintért nem jön meg a lemez, se nagy baj. Igaz, hogy szállítással együtt hét dollár lett a végösszeg, de még ezt is ki lehet bírni valahogy. S láss csodát, az ígért határidő (a rendelés után egy hónappal) előtt két héttel már meg is érkezett Amerikából a lemez: ötvenpercnyi Gyenge Anna - az eddig ismert három ária helyett.

Nagyon régen volt már, hogy valódi izgalommal tettem be egy cd-t a lejátszóba. Amikor az ember egy művész életét kutatni kezdi, egyre jobban elmélyül a történetébe, és egyre többet szeretne megérteni az életrajz száraz adati mögött élt emberből. Ez pedig fokozottan igaz Gyenge Annára, aki elképező utat járt be hosszú élete során, mind képletesen nézve, mind kilométerben mérva. A The Record Collector című gramofonlemezekkel foglalkozó angol periodika 2002-ben igyekezett összegyűjteni a magyar szoprán összes felvételét – legalább elméletben. Ők harminckilenc lemezoldalról tudnak, de ezen felül Amerikában, az 1920-as évek legelején is rögzítettek vele operett részleteket magyarul. A Minerva cég 1998-ban kiadott cd-jén Anne Roselle 1926-ban és 1928-ban, Berlinben készült huszonhat felvétele közül adott közre tizennégyet. A Magyarországról Amerikába, majd Németországba költöző szoprán saját bevallása szerint öt nyelven beszélt folyékonyan. A felvételen az olasz mellett németül és franciául is énekel, mindenféle akcentus nélkül. Ez már önmagában is különlegessé teszi a felvételeket, ebből a korból alig lehet ilyet más művészről elmondani. A válogatás súlypontja a Puccini operákra esett. Emellett két ária csendül fel az Aidából, egy-egy az Otellóból, a Carmentől és a Faustból. Arról, hogy mi a különbség Micaela és Turandot között, bárki oldalakat tudna írni. Aligha lehet ellentétesebb színpadi és zenei világot találni, mint a spanyol parasztlány és a kínai jéghercegnő. Sokkal nehezebb lenne megfogalmazni azt, hogy mi a közös bennük. Egy biztos, Gyenge Anna azonos, vagy legalábbis egymást követő napokon énekelte lemezre a két szereplő áriáit. Mindkettőt a saját stílusában, a hang az egyikhez nem sok, a másikhoz nem kevés. S mindezt érezhetően nem mutatványként kezelte, egyszerűen természetes volt számára, hogy mindkét szerepet birtokolja. Az okosan szerkesztett cd-nek nem véletlenül került a végére a legnagyobb attrakció, Turandot áriái. Az a szerep hozta Gyenge Anna számára is a legtöbb meghívást, hiszen a drezdai németországi bemutató után Pesttől Veronáig, Londontól San Franciscóig számtalan helyen alakította. Hogy milyen is volt az egyik első Turandot? Egészen máshogy énekelte a legendásan nehéz szerepet, mint Gina Cigna, Birgit Nilsson vagy Marton Éva. Sokkal könnyedebben, lágyabban, kislányosabban. Semmiféle erőlködés nem hallatszik a felvételen. A Fritz Busch által vezényelt zenekar egészen különösen zárja le az áriákat – a mű rajongói számára igazi egyedi csemege. Vajon ki mászhatott bele Puccini partitúrájába?

Nem könnyű dolog Gyenge Anna művészetéről teljes képet kapni néhány áriafelvétel alapján. Az biztos, hogy nagyszerű technikával énekelt, a mai fülünk számára ugyan „kicsit babásan”, de ez volt akkoriban a korstílus. Roselle már nem a századforduló verista énekese, nem éli bele magát annyira a szerepekbe, semmiféle naturalista eszközt nem enged meg magának. Többször meghallgatva a cd-t sem sikerült közelebb kerülni Gyenge Annához, az emberhez. Az énekesről viszont kiderült, hogy miért foglalkoztatták két évtizeden keresztül szerte a világban: mert alázatosan és jól énekelt. Ez pedig úgy tűnik, már a nagy egyéniségek korában is megbecsülendő dolog volt. 

Szólj hozzá!

Címkék: cd Gyenge Anna Anne Roselle

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr425070476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (2) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (7) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (4) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (36) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (3) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (136) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (2) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (17) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (3) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (17) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (39) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Barlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (39) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (8) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jean-Christophe Malliot (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Osborn (1) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (2) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (21) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (99) operaházak (4) operaházi kronológia (39) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra national de Paris (3) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (34) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (38) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (4) Staatstheater Braunschweig (3) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (3) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (2) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő