Elfeledett magyar énekesek – Kelen Tibor

2012.09.18. 09:11 caruso_

Kelen Tibor_Tell Vilmos 1963_001.jpgA napokban múlt tizenöt éve, hogy Kelen Tibor hangja utoljára felcsendült Budapesten. Nem tudni, kinek az ötlete lehetett annak idején a Zsidó Nyári Fesztiválon kántorkoncertet tartani, de annyi bizonyos, hogy a hatalmas Dohány utcai Zsinagógában egyetlen tűt sem lehetett leejteni a forró kora őszi estén. A többi közreműködőből nem sok maradt meg, azon az estén csak Őt hallgattuk. Egy számunkra már rég a legendák világában élő művészt, akinek néhány ránk maradt felvételét (a Manon Lescaut Lámpagyújtogatója mellett két áriát a Rigolettóból és egy lemezoldalnyi részletet A cigányprímásból) feltétel nélkül csodáltuk. Az élmény hibátlan volt. Műsoron egyházi énekek mellett operaáriák is szerepeltek. Nem úgy énekelt, mint egykor, egészen más helyen és hangképzéssel szólaltatta meg az ismerős áriákat. Akkor még igen keveset tudtam a kántorok egészen speciális énekiskolájáról, mely évszázadokig elzárva háborítatlanul virágzott – az operai énekmesterekkel párhuzamosan. Kelen Tibor ebből az iskolából adott felejthetetlen leckét.

A kalandos életű művész pontosan hetvenöt éve, 1937. szeptember 18-án született Budapesten. Anyai ágon az egyik híres kántordinasztia, a Stern-család leszármazottjaként. Első énekmestere az Országos Rabbiképző zsinagógájának egykori főkántora, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola énektanára, Feleki Rezső volt. (Az ő növendékei közé tartozott Sudlik Mária, Berczelly István és Kelen Péter is.) Kelen Tibor részt vett a nagy bel canto tenor, Tito Schipa pesti mesterkurzusán. Igen fiatalon, huszonkét évesen került az Operaházba, ahol 1959-ben, a Bohémélet Parpignolaként debütált. Ekkor vette át a színház igazgatását a legendás Nádasdy Kálmán, akinek természetesen az utódnevelésre is gondja volt. Már az első évadban tíz apró szereppel szoktatta a színpadhoz a pályakezdő tenort. Ehhez a következő szezonban hat újabb csatlakozott, közöttük A rózsalovag Olasz énekese. A nagy kiugrás 1961 őszén következett el, amikor Ágai Karola partnereként a Lammermoori Lucia Edgardoját énekelte. Nádasdy ezután sem engedte el a művész kezét, az egyre szaporodó főszerepek mellett olyan együttesekben is kipróbálhatja a muzikalitását és zenei biztonságát, mint A nürnbergi mesterdalnokok Vogelgesangja. Látszólag jó időben került a varázslatos hangú ifjú az Operaházhoz. Simándy József ekkoriban gyakran volt külföldön, Ilosfalvy Róbert is kifelé kacsingatott, Udvardy Tibor pályája vége felé közeledett, az pedig együttes még nem heverte ki az 1956-os veszteségeket, s bár azóta több művészt kipróbáltak, a tenorhiány állandósult. Kelen Tibort nem kívánták beskatulyázni. Lírai és spinto szerepeket egyaránt kapott, köztük A mantuai herceget és Lamberto Gardelli legendás Tell Vilmos-premierjének Arnoldját. A karrier látszólag töretlen, 1965 nyarán mégis úgy határozott, hogy sokakhoz hasonlóan ő is külföldön próbál szerencsét.

Kelen Tibor_Tell Vilmos 196_002.jpgRossini: Tell Vilmos - Palócz László, Kelen Tibor és Horváth László, Erkel Színház, 1963

Sorra járja Európa operaházait, állítólag a Scalába is eljut. 1967-ben Kanadába költözik, majd két évvel később New Yorkba teszi át székhelyét. A Traviata Alfrédjaként debütál a New York City Operában, majd elénekli Rodolfot és Almaviva grófot is. Ekkoriban a színház másik tenorja bizonyos Plácido Domingo. A Metropolitan Zsinagóga 1971-ben díjat alapított Morton Baum emlékére, melyet minden évben a legígéretesebb tenoristának ítélnek oda, az 1000 dollár első boldog tulajdonosa Kelen Tibor lett. Nem sokkal később mégis feladja operaénekesi karrierjét, először a torontói B'nei Israel Beth Davida zsinagóga, majd a New York-i Beth El in Cedarhurst templom kántora lesz. Itt szolgál több mint húsz évig, 2001 április 28-án hunyt el agyvérzésben. Mindössze hatvanhárom évesen.

Egy operaházi legenda szerint, amikor öccse, Kelen Péter, mint reményteljes tenorista megjelent az Operaházban egyik meg nem nevezett idősebb fachtársa azt mondta a büfében: "Na, meglátjuk, hogy a kis Kelen lesz-e akkor tenorista, mint a bátyja!" Péter így válaszolt: „Nem, de akkora senki sem lesz.” A neves művész többet visszaköszönni sem volt hajlandó. Sajnos nagyon kevés felvétel maradt ránk, mely igazolhatná Kelen Péter állítását. Sok nagyszerű tenorista fordult meg Budapesten az elmúlt fél évszázadban, de Kelen Tibor gyönyörű olvadékony és áradó hangjának kevés párja akadt.

 

Kelen Tibor operaházi szerepei: 1959/60: Bohémélet – Parpignol, Fidelio – 1. fogoly, Pillangókisasszony – Tiszt, Bajazzók – 2. pór, Aki hűtlen pórul jár – Nencio, Traviata – Komornyik, Aida – Hírhozó, Ory grófja – Lovag, Három a kislány – 2. utcai énekes, Bihari nótája – dalbetét. 1960/61: Rigoletto – Borsa, A trubadúr – Ruiz, A rózsalovag – Olasz énekes, A bolygó hollandi – Kormányos, Bajazzók – Beppo, Trisztán és Izolda – Az ifjú hajós hangja. 1961/62: A nürnbergi mesterdalnokok – Vogelgesang, Lammermoori Lucia – Edgar, Manon Lescaut – Lámpagyújtogató, A cigánybáró – Ottokár, Francia saláta – Curzio, Rigoletto – A mantuai herceg, Brankovics György – Gergő. 1962/63: Tell Vilmos – Arnold, 1963/64: A végzet hatalma – Don Alvaro, Szerelmi bájital – Nemorino, 1964/65: Márta – Lyonel, Fidelio – Jacquino

Szólj hozzá!

Címkék: elfeledett magyar énekesek Kelen Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr684771401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (1) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (1) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (6) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A puritánok (1) A Rajna kincse (3) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (32) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (2) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (129) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeg Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (2) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (4) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitry Korchak (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (16) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (2) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (2) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (16) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (39) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (3) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (5) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (38) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (7) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Johann Adolf Hasse (3) John Osborn (1) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (2) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Juliane Banse (1) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyfi és királylány (1) Királyi gyermekek (1) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (20) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Michele Pertusi (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (29) Operaház (97) operaházak (4) operaházi kronológia (38) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra Garnier Párizs (1) Opéra national de Paris (2) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (6) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (1) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (14) Richard Wagner (33) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (36) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (3) Staatstheater Braunschweig (2) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (2) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (1) Tell Vilmos (1) temető (6) Theater an der Wien (15) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (26) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő