A hattyúlovag története

2011.06.09. 13:01 caruso_

 Leo Slezák, korának egyik legjelesebb hőstenorja nemcsak operaénekesként vált híressé. Miután színpadi pályája véget ért, átpártolt a mozihoz, és több mint negyven filmben kedélyeskedett. Ezen felül a remek humorú művész négy könyvben örökítette meg emlékeit, gondolatait a világról. Ezek közül három kötet jelent meg a háború előtt Magyarországon. Egy nemzedék kacagta végig őket, hírük legendás, de mára gyakorlatilag hozzáférhetetlenek lettek. Slezák egy fejezetben operaismertetőket közöl – sajátos szemszögből. Korának legnagyobb Lohengrinje az alábbiakban foglalja össze Wagner zenedrámájának tartalmát.

 „Igen szövevényes történet. Előre kérem az érdeklődő Olvasóimat, nagyon figyeljenek, hogy végül is megtudják, miről van szó tulajdonképpen.

Mindenki előtt ismeretes, hogy a régmúlt időben igen sokan foglalkoztak gonosz varázslatokkal. Deli ifjakat, legtöbbször ártatlan hercegeket, pokoli szóval állatokká varázsoltak el. Megtörtént példánakokáért, hogy az ember a szobájában ült és éppen a kanárija füttyét élvezte… De mit tesz Isten? Helyesebben a varázsló? A fütty hirtelen elnémul, a kanári eltűnik, s egy daliás herceg áll a megdöbbent szemlélő előtt…

Ilyesmi ma már nem fordul elő.

 A Lohengrin alapja is egy ilyen varázslat. Mikor a függöny felgördül, a színpadon fölösszámban nyüzsögnek a hűbéresek, s minden különösebb ok nélkül, erősen ütögetik pajzsaikat. És énekelnek. Henrik király hatalmas tölgyfa árnyékában ül, hosszú szakálla térdét verdesi; igazságot szolgáltat. Telramund ugyanis vádat emelt Brabanti Elza ellen, s azt állítja, hogy testvérét, Gottfriedet megölte.

A király nem hiszi el, de hát nem is igaz egy szó sem az egészből.

Elzát megidézik, kikérdezik – és Elza tagad.

Kinek van igaza?

Majdnem elfelejtettem mondani, hogy Telramund nős ember, feleségét Ortrudnak hívják. Különben egy igen sötét hölgy. Telramundot is ő piszkálta fel Elza ellen. Ez az asszonyi piszkálódás egyébként az egyetlen modern vonás az egész operában…

A régi időkben az istenítélet volt divatban. Ha nem tudták eldönteni, hogy valaki bűnös-e, avagy ártatlan, akkor a vádló és a vádlott verekedni kezdett egymással, s akit legyőztek, az volt a bűnös.

Meglehetősen bizonytalan bírói eljárás!

Telramund felszólítja a vitézeket, hogy verekedjenek meg vele Elzáért. Noha a lovagok közül egyik sem tételezi el Elzáról a szóban forgó testvér-gyilkosságot, hiába harsannak fel újból és újból a trombiták, senki sem óhajt ebbe a kalamajkába belekeveredni.

Ekkor a király mégegyszer megfúvatja a kürtöket.

S íme! Hirtelen megjelenik egy fényes vitéz, hattyúfogaton érkezik.

Mire a hűbéresek kara újból és ismét össze-vissza ordibál, ujjal mutogat az ismeretlen daliára, majd görcsösen a karmesterre néz, de ez sem segít.

Lohengrin megjelenik. Minden oldalról fényszórózzák és elkezdi hattyú-áriáját – egy negyed hanggal mélyebben.

A hattyú ezt nyomban észreveszi, s szégyenkezve távozik…

Most jön pedig a tulajdonképpeni izgalom!

Telramund reszket, mint a nyárfalevél, de azért nem enged a negyvennyolcból… Ezt nem is teheti, így van előírva…

Lohengrin először Elzához megy, megvigasztalja, hogy majd ő megküzd érte, s ott nyomban azt is megkérdezi: nem lenne-e a felesége? Ezt viszont csak egy feltétellel lehet nyélbeütni, ha Elza sohasem kérdezi meg, honnan jött, s merre van hazája…

Ez is egy kikötés! Az ártatlan még azt sem tudhatja, kihez van tulajdonképpen szerencséje. Vad dolog ez, kérem.

Ám Elza mégis szavát adja. Mire nem képes egy leányzó a cél érdekében?

Lohengrin aztán gyorsan, túl gyorsan, legyőzi Telramundot, de mint nemes lovaghoz illik, ellenfele életét nem oltja ki. Elza a névtelen hős nyakába borul, Ortrud majd szétpukkad és a hűbéresek megint egyszer örömmel csapkodják pajzsukat. A király szakállát simogatja, áldását adja a fiatalokra és legördül a függöny.

Ez a első felvonás. Nem is hosszú, csak másfél óra.

A második felvonás rettenetes sötétséggel kezdődik. Hosszadalmas, dühös szemrehányások, kölcsönös vádaskodás hangzanak fel egyik sarokból: Ortrud és Telramund veszekednek. Telramund szégyene társnőjének nevezi becses nejét, Ortrud pedig igen barátságtalanul viselkedik hites urával. Végetérni-nemakaró huzavona után elhatározzák, hogy lesz, ami lesz, felébresztik Elza kíváncsiságát és megutáltatják vele Lohengrint.

A középkorban a menyasszony az esküvőjét megelőző éjtszakán megjelent az erkélyen és beszédbe elegyedett a holddal. Ha a hold történetesen úton volt, akkor a Zephirrel.

Mindez persze, túlzás. Ilyet ma már nem csinálnak az emberek; hülyének is tartanák, aki megtenné…

Mialatt Elza odafent a Zephirrel beszélget, Ortrud a mélyben hangosan sóhajtozik. Olyan hangosan, hogy azt Elza is meghallja. Lemegy, felemeli Ortrudot a várkastély küszöbéről és beviszi magához.

Ez a legostobább, amit tehet.

A nászmenetnél a legtapasztaltabb kórista-hölgyek töltik be a koszorúslányok szerepét, virágot hintenek az ifjú pár lába elé. A hűbéresek is résztvesznek a lépdelésben. Ünnepélyes méltósággal halad a menet a templom felé. Ekkor Ortrud hirtelen előrefurakodik, s azt állítja, hogy őt illeti meg az elsőség… Nagy izgalom kerekedik. A legnagyobb zűrzavarban megérkezik a király Lohengrinnel. Lohengrin rögtön tisztán látja a helyzetet, s villámokat szór szeméből a nyüzsgő sokaság felé.

Odamegy Elzához, félrehívja és kéri, ne hagyja magát felhúzni. Ne kérdezzen tőle semmit, mert különben rögtön elutazik.

Elza azt feleli, hogy ilyesmi eszeágában sincs; s különben is boldog, hogy végrevalahára, férjhezmehet. Lohengrin keblére öleli, s együtt vonulnak be a templomba.

Hirtelen, az utolsó pillanatban, egy oszlop mögül előugrik Telramund és sértő szavakkal illeti Lohangrint. Varázslónak nevezi, az egész ügyet pedig igen gyanúsnak. Mert, mi a gyanús, ha nem az, hogy valaki, egyszercsak hipp-hopp, megjelenik egy hattyúval, a hattyút aztán visszaküldi, senki nem kérdezhet tőle semmit, semmiféle igazolványa nincs, se vízuma, se útlevele?!... Éppenezért az istenítéletet semmisnek jelenti ki és megismétlését követeli.

Rövidre fogva a dolgot: Telramund szörnyen izgatott.

Kap egy ütést a gyomrába és már repül is…

Lohengrin és Elza folytatják a bevonulásukat, a hűbéresek megint és ismét pajzsukat ütögetik, most kivételesen vidáman teszik ezt és a király jóakaratú bólogatásától kísérve, összecsapódik a függöny.

Harmadik felvonás.

Elza hálószobája.

A király bevezeti Lohengrint és Elzát, s miután néhányszor kajánul hunyorgat, egyedül hagyja őket…

A néző már a berendezésből is sejtheti, hogy nem valami kellemes nászéjszaka készül.

Lohengrin addig énekel, ahelyett, hogy karjába ölelné ifjú hitvesét, amíg Elza mégiscsak megkérdezi tőle, hogy milyen rendből származik. Kitör a botrány. Mindez nem elég. Telramund is megjelenik, s agyon akarja csapni Lohengrint. De Lohengrin ügyesebb: szeme villámával agyonsújtja Telramundot, kinek tetemét eltakarítják.

Lohengrin nem mond el Elzának semmit. Csak a király előtt hajlandó beszélni. Már ő is kezdi a durcáskodást.

Miközben Elzát ecetes vízzel felmossák, legördül a függöny.

Változás.

A király lóháton jelenik meg. A derék paripa elvégzi legfontosabb teendőit, miközben a hűbéresek győzelmi vágytól eltelve, megint és ismét és újból és fáradhatatlanul pajzsukra ütögetnek és vér után kiabálnak, háborúba akarnak menni…

Harsogva követelik, hogy Lohengrin vegye át a sereg vezetését. Ő azonban sajnálattal közli lemondását. Elza feltette a végzetes kérdést, s neki immár haza kell mennie innen.

A gyász jeléül a hűbéresek talán már századszor ütögetik pajzsukat.

Elővezetik Elzát. Imbolyogva közeledik.

Lohengin előáll, amennyire erejéből telik, behúzza a hasát, hogy karcsúbbnak lássék, s elénekli a Grál-mondát. Nem mond ez a monda semmi szavahihetőt. Lohengrin semmit sem tud bizonyítani: egy jóravaló felülvizsgáló-bizottság bizonyosan visszautasítaná az egész mesét. De ők elhiszik. Ám az is lehet, hogy csak tetteik a hiszékenységet, mivel közbeszólásaikkal nem akarják hosszabbra nyújtani az előadást.

Mialatt Elza levegő után kapkod, Lohengrin búcsúzkodik. Átadja neki kürtjét, gyűrűjét, kardját: a kürtön tanuljon meg dudálni, a gyűrűt őrizze meg emlékül, a kardot pedig adja oda kisöcsének, aki majd nemsokára visszatér…

Micsoda bonyodalmak!

Lohengrin lassan távozik.

A hűbéresek nemzeti gyászuk jeléül most már abba se hagyják pajzsaik ütögetését.

De még mindig jön újabb fordulat.

Megjelenik Ortrud. Magánkívül kiabál: Elza testvérét ő varázsolta át hattyúvá és ő az oka minden kellemetlenségnek.

Lohengrin mégegyszer, utoljára visszanéz, s szeme villámával keresztüldöfi Ortrudot. Ortrud is meghal. Ha több idő volna hátra, talán még mások is meghalnának. Szerencsére nem futja már az időből, mer ismét megjelenik a hattyú, majd alábukik a vízbe, s mint deli ifjú bukkan fel utóbb. Elza szalad, megöleli…

A kis Gottfried megkerült.

A hattyúját vesztett Lohengrinért egy galamb jön és elrepülnek.

Ez is valami. Nem?

Elza tántorog. Visítozik. Erre, hála Istennek, végleg lemegy a függöny. Igen késő van már. Vége az előadásnak.”

A szöveget az eredeti helyesírással közöljük.