Szamosi Elza sírjánál

2018.05.07. 08:34 caruso_

szamosi_elza_bohem1905_1.jpgHölgyek, Urak, Kisművésznők, Nagyművésznők,
Ti, akik ott álltok a rivaldafényben, melyről azt hiszitek, örökké fog égni,
akik virággal a hátsó ülésen tapsorkánnal a fületekben autóztok haza,
akik elégedetten olvassátok a kritikákat,
akik tovább tudtátok tartani a magas C-t, mint a liluló fejű partneretek,
akik rásziszegtetek a fodrászra, ráüvöltöttetek a kellékesre, kelletlenkedtetek az öltöztetőtökkel,
jusson eszetekbe olykor Szamosi Elza!
Volt nagyobb, mint Ti, mert ő volt az Első! Az első Francia királykisasszony a János vitézben, az első magyar Mimi és Minnie A Nyugat lányában, az első pesti és észak-amerikai Cso-cso-szán. S mi minden egyéb… Ő volt bizony az első operaénekes, akire a századfordulón az uraknak… no, igen… nem csak a szívük dobbant meg…

Igazi üstökös volt Szamek Erzsi, s mint ilyen törvényszerűen ki is hunyt idő előtt. Tizenévesen már operett főszerepekben aratott sikereket, majd némi németországi kitérő után a bevehetetlen Operaház következett. Később úgy emlékezett, 19 múlt – valójában 23… – amikor Carmenként berobbant. Hamar éves szerződést kapott és végigénekelte a mezzo-vampokat: Amnerist, Delilát, a Sába királynőjét. „Szamosi Elza a szerelmes szívet jelentette. Gyújtott, lángolt és perzselt...” – írták róla. Ehhez a tűzijátékhoz azonban két ember kellett: a művésznő, aki ezer fokon égett a színpadon és első férje, dr. Somló Nándor, aki meggyújtotta és táplálta a tüzet. Míg családja az orvosi pályára nem parancsolta, maga Somló is énekesnek készült, s még növendékként szeretett Szamosiba. A dús fekete hajú sovány szépszemű zsidó lányba, vagy abba a leendő színpadi csodába, melynek csíráját felfedezte Erzsiben? Szamosi, a Budapestet meghódító új primadonna férje hathatós segédletével jött létre. Felkutatta számára a legjobb énekmestereket – Elzát folyamatosan bírálták esetleges magasságai miatt –, impresszáriója és klakkfőnöke lett egyszemélyben. Szamosi pedig igazi verista szenvedéllyel sorra söpörte le riválisait a színpadról. A nagy baj akkor következett be, amikor Puccini pesti térhódításával áttért a szoprán szerepekre. Az Operaház legjobb szopránjai érezték úgy, hogy Mimi nekik jár, a magasságproblémákkal küzdő Szamosi mégis meghódította a közönséget, és részben a kritikát is.

puccini_szamosi_pillango.jpgMégcsak 24 éves a Bohémélet bemutatója idején, fél évvel később már Manonnal gyilkolja a torkát, miközben rendre Carment is énekel. Néhány hónappal később a Pillangókisasszony pesti premierjén magát Puccinit is sikerült meggyőznie tehetségéről, az ő ajánlásával lesz Szamosi az első észak-amerikai Butterfly. Állítólag sikerült úgy szerződniük, hogy Somló is felléphetett az előadásban Yamadoriként, szintén a menedzser-férj pompás helyzetfelismerését illusztrálja az a fotó, melyen a szoprán Puccini vállán tartja a kezét. Eredetileg csoportképként készült, ám Somló levágatta a többieket a képről, s többezer darabot szórt szét a kis kártyából USA-szerte. Szamosi másfél évnyi amerikai bolyongását vagy nem bocsátotta meg soha a kritika, vagy valóban túlénekelte magát az óceán túlpartján, mindenesetre a lapok 1908 után rendre hangi problémákról számoltak be. A szerepek ennek ellenére sorra jönnek, Tosca, Santuzza, A hegyek alján Mártája, számos operett és kortárs újdonság. Bármit énekel, nevére tódul a közönség. Ekkoriban szeretnek egymásba színpadi partnerével, Környei Bélával. A válást Somló nem heveri ki, nem sokkal később egy elmeosztályon hal meg mindössze 32 évesen. Az újságok csámcsognak. Amikor az Operaház megszerezte a Nyugat lánya előadási jogát, nem lehetett kérdéses, hogy Szamosira vár a főszerep, melyet ismét módjában volt Puccinivel betanulni. A hangi problémák sűrűsödhettek, 1914 után az Operaház már nem hosszabbította meg a művész szerződését. Szamosi 33 éves múlt. Ezután még három Carment fog vendégként énekelni a színházban.

Részben ez az incidens is közrejátszhatott, hogy Környei Bécsbe szerződött, ám feleségét nem léptetik fel a Hofoperben, helyette állítólag tanítani kezd. Egy Szamosi típusú serdültkorától színpadon élő ösztönművész nehezen mondhatott le a fellépések állandó izgalmáról, fájhatott neki, hogy csak a nézőtérről figyelhette Környei sikereit, a házasság törvényszerűen rövidesen válással végződött. Elza hazatért, tanított, sűrűn látogatta az előadásokat, koncerteket. Új – ezúttal megbízható és életre szóló – férfi tűnt fel az életében, egy civil, egy nagykereskedő, Reisz József. Korai alkony. Éppencsak bejeződött az évad, amikor 1924 júniusában Szamosi Elza vese- (más források szerint szív-) bajával kórházba került és néhány nappal később 43 évesen elhunyt.

 „Koszorúk tömege borította a koporsót, amely fölött Hevesi Simon főrabbi mondott olyan gyászbeszédet, hogy kevés szem maradt szárazon. Utána az Operaház énekkara gyászdalokat énekelt, a halott felett, majd bezárult a sír és az örök nyugalom békéjét borította Szamosi Elzára.” – írta a temetésről a Magyarország tudósítója. A dalszínházat, ahol a legnagyobb sikereit aratta, aminek igazgatói rosszul sáfárkodtak ezzel a hatalmas tehetséggel, nem képviselte senki a Kozma utcai temetésen. Szamosi Elza sírján elhervadtak a virágok (1940-ben mellékerült édesanyja is), valószínűleg a hűséges Reisz úr sem érte meg a világháború végét, a nagy magyar énekesnőről pedig elfeledkeztek. Végső nyughelyének felkutatását az sem könnyítette meg, hogy a nyilvántartásban, mint Reisz Józsefné Szamek Erzsébet szerepel.

szamosi_elza_sirja.jpg

23. sor, 3. sír. Nem valami előkelő hely. Szomorú halmocska a gránitobeliszkek tövében. Kutatás, gyomirtás és ásás után került elő a földből az egyetlen mementó, egy kis kopott mészkőtábla, mely azt hirdeti, a bucka alatt nyugszik az a művésznő, akit Puccini is csodált, akiért csak Puccini szerepekben több mint 130 estén tombolt az egykori pesti közönség. Pedig szegény-szegény magára hagyott Cso-cso-szán ennél többet érdemelne…

Szólj hozzá!

Címkék: temető Operaház Giacomo Puccini Szamosi Elza

A bejegyzés trackback címe:

http://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr1413896476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

1956 (6) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (1) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (2) Agrippina (1) Aida (7) ajánló (7) Alban Berg (1) Alekszander Borodin (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (1) Andreas Scholl (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (2) Angela Denoke (2) Angelica nővér (1) Angerer Margit (1) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Antoine Mariotte (1) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (1) Arabella (1) Arena di Verona (5) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (1) Artaserse (1) arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Chacón-Cruz (1) Arturo Toscanini (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (1) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (6) A bűvös vadász (3) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (3) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (2) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A hattyúk tava (1) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (3) A köpeny (1) A loudoni ördögök (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A puritánok (1) A Rajna kincse (3) A sevillai borbély (2) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A walkür (3) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (32) Bál a Savoyban (1) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (2) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (4) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (6) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (8) Bayerische Theaterakademie München (7) Bayreuth (6) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (10) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (3) Bertrand de Billy (1) beszámoló (125) Billy Budd (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Bretz Gábor (2) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Camille Saint Saens (2) Carlo Bergonzi (1) Carl Maria von Weber (4) Carmen (1) Casa Verdi (3) cd (14) Cecilia Bartoli (3) Celeg Mária (1) Chabert ezredes (1) Charles Gounod (4) Christian Jost (1) Christian Thielemann (2) Christof Loy (1) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (1) Claudio Monteverdi (1) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (3) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Danton halála (1) Daphné (1) debreceni Csokonai Színház (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (3) Deutsche Oper Berlin (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Diótörő és Egérkirály (8) Dmitrij Sosztakovics (3) Dmitri Hvorostovsky (4) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (2) Dózsa György (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (1) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elektra (2) elfeledett magyar énekesek (16) Elina Garanca (2) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (2) Enrico Caruso (9) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Erkel Ferenc (9) Erkel Színház (5) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (1) Eugen dAlbert (1) Evelyn Herlitzius (2) évforduló (43) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (4) Festspielhaus St. Pölten (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (1) film (2) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (1) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Meli (1) Franco Zeffirelli (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (1) Franz Schubert (3) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (1) Gabriele Schnaut (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (2) George Balanchine (1) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (5) Georg Zeppenfeld (2) Gere Lola (1) Gerhard Siegler (2) Giacomo Puccini (15) Gianni Schicchi (2) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (6) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Verdi (36) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustav Mahler (2) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Hoffmann meséi (3) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (5) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (2) Hunyadi László (4) I. világháború (5) Ian Bostridge (1) idézet (36) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (6) II. világháború (1) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (1) interjú (3) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (5) János vitéz (1) Járay József (1) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Johann Adolf Hasse (3) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (2) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (2) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (3) Julius Caesar (2) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (1) Kálmán Péter (3) kántor (1) Karel Burian (1) Karenina Anna (1) Karl Eilaszberg (1) Kárpáth Rezső (1) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (3) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (1) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyfi és királylány (1) Királyi gyermekek (1) Királyi Operaház Stockholm (3) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (4) könyv (20) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (20) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (1) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (4) Leo Mujić (2) Leo Nucci (2) Leo Slezák (2) Le Bal (1) Lohengrin (4) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) magyar operák (21) Mahagonny (1) Makropulos-ügy (2) Manon (1) Maria Bergtsson (2) Maria Callas (1) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (2) Martha Mödl (1) Massányi Viktor (1) Mats Ek (1) Mefistofele (1) Melissa Hamilton (2) Melis György (5) Metropolitan Opera New York (7) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (7) Michael Obst (1) Michael Schade (2) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (2) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (16) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nina Stemme (2) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (1) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) OMIKE (1) opera (28) Operaház (96) operaházak (4) operaházi kronológia (38) operakultúra (4) opera abc (23) Opéra Garnier Párizs (1) Opéra national de Paris (2) operett (4) Opern Graz (5) Opern Köln (2) Oper Frankfurt (3) Oper Leipzig (3) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (4) Otto Klemperer (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (1) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (5) Patrice Caurier (3) Patrizia Ciofi (1) Paul Potts (1) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (1) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (4) Peter Konwitzny (3) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (1) Pjotr Iljics Csajkovszkij (8) Plácido Domingo (3) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Ramon Vinay (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Pape (2) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (13) Richard Wagner (31) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roland Geyer (3) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Sába királynője (4) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (4) Sámson és Delila (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Schilling Árpád (1) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (15) Sergio Failoni (3) Simándy József (2) Simon Boccanegra (5) Simon István (7) Simon Keenlyside (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) Solaris (1) Solti György (1) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (35) Staatsoper Berlin (1) Staatsoper Hannover (3) Staatstheater Braunschweig (2) Staatstheater Nürnberg (1) Stadttheater Giessen (5) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susan Boyle (1) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (1) Széll Kálmán (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (2) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (2) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tannhäuser (3) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Teatro alla Scala Milano (5) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro La Fenice Velence (1) temető (5) Theater an der Wien (14) Theater Bielefeld (1) Theater Freiburg (1) The Rakes Progress (3) Thomas Hampson (2) Tirana (9) tíz kép (24) Torre del Lago (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Trisztán és Izolda (4) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) utazás (3) Valer Barna Sabadus (4) Vásáry André (1) Vérnász (1) vers (1) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (10) Xerxes (1) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő