Ébresztő, norvégok!

2015.06.30. 16:49 caruso_

bolygo1_1.jpgKevés nagyobb hatású mestert ismert az egyetemes zenetörténet, mint Richard Wagnert. Életművével évtizedekre maghatározta az operaműfaj fejlődését, színházi ötleteit máig csodálják, irományait napjainkban is vitatják. A róla szóló irodalom feldolgozhatatlan mennyiségűvé duzzadt. Nagy forradalmár volt, aki a weberi romantikától a négyestés Ring monumentalitásán át egészen a Parsifal misztikus letisztultságáig jutott. Nincs még egy operaszerző, aki ekkora utat tett volna meg, aki három fiatalkori opus után csak korszakos remekműveket alkotott volna. Szám szerint tízet. S ebben a tíz műben nem egyszer újította meg az opera műfaját. De Wagner ennél is továbbment: végigjárta Európát, hogy pénzt gyűjtsön egy olyan operaház felépítésére, amiben csak az ő darabjait játszanák. Ez a tette nem csak a 19. században volt párját ritkító, azóta sem volt példa ilyesmire. Ma már kijelenthetjük, a jövőben sem lesz senkinek lehetősége hasonlóra. Wagner Walhallája, a bayreuthi színház ma is építtetője szándékai szerint üzemel. A makacs zseni eredetileg úgy tervezte, hogy operaházában egyetlenegyszer szólaltatja meg Siegfried történetét, a későbbi Tetralógia magját, majd a darab összes kottájával együtt porig égeti a színházát. A lánglelkű eszme felett idővel diadalmaskodott a germán praktikum, a Festspielhaus csak most, Kovalik Balázs Bolygó hollandi rendezésében égett el, a címszereplő monológjának végén, beteljesítve ezzel a komponista álmát.

Ez a szörnyű makacs, és saját zsenialitásában nyíltan kéjelgő ember nemcsak az operaművészetben volt forradalmár, a drezdai eseményekben való részvétele miatt egy évtizedre száműzték németföldről. 1848-ban még a királyság eltörlése mellett foglalt nyíltan állást, de ez évekkel később nem zavarta abban, hogy milliókat szedjen ki a bajor uralkodó, II. Lajos zsebéből. Wagner a magánéletében sem követte különösebben a polgári családeszményt. Első feleségétől, Minna Planer színésznőtől elvált, Mathilde Wesendonckkal való szerelmének elég nyilvánvaló emlékeket állított, Cosima Liszt megismerkedésükkor Hans von Bülow karmester hitvese volt…

bolygo2_1.jpgA bolygó hollandi - Zágráb (1909)

Wagnerre mindent lehet mondani, csak azt nem hogy konzervatív lett volna. Lázadó volt zeneszerzőként, színházcsinálóként, politikai gondolkodóként és magánemberként is. Halála után özvegye, majd menye, Winifred Wagner próbálták burokba zártan konzerválni a Wahnfried Villa kertjében nyugvó mester életművét. A Harmadik Birodalom összeomlása maga alá temette a Hitlert nyíltan kiszolgáló Ünnepi Játékokat is. Wieland – a tehetségesebb unoka – felismerte, hogy a világháború után így nem folytatható az életmű ápolása. Visszanyúlva az 1920-as években kísérletező Adolphe Appia munkásságához, a festett kétdimenziós kulisszákat minimális, stilizált díszletekre cserélte, és a darab mondanivalóját fényhatásokkal igyekezett alátámasztani. Bayreuth 1951-es újranyitásakor Wieland Wagner a teljes Ring mellett a Parsifalt állította színpadra. Ezektől az előadásoktól szokás datálni az operai rendezői színház kezdetét. (Prózában jóval korábban elszakadtak a reális színjátszástól, elég csak Max Reinhardt, Brecht, vagy az orosz expresszionisták művészetére gondolnunk.) Tehát azok a több mint fél évszázados színpadi reformok, melyekben a mai előremutató előadások gyökereznek, Bayreuthban születtek és a Wagner család életművéhez köthetők. A Festspielhausba azóta is „modern” rendezőket hívnak meg, hogy évről évre helyezzék új megvilágításba az életmű tíz operáját. Hogy a közönség vállára veszi vagy kifujjolja a színházi gondolkodót, mindegy. Az operaművészet – mint ahogy egyetlen művészeti ág sem – sohasem fordul vissza.


bolygo3_1.jpgParsifal - Bayreuth (1951)

A fentiek alapján meglepő, hogy éppen a reformer Wagner életművét védik minden újítástól fogadatlan – és gyakran fogatlan – prókátorként a különböző országok konzervatív operalátogatói és Richard Wagner Társaságai. Miként a mesterdalnokok Nürnbergben hasztalan próbálták megóvni kicsiny közösségüket a kívülről jött ifjú frank lovagtól, éppen úgy nem állhatja útját Mester műveinek újabb és újabb értelmezéseinek semmilyen társaság. A Bayreuthban székelő család, élükön a Pesten is kifütyült Katarinával, bizony a Regietheater elkötelezett híve. Az ortodox rajongók az ausztriai Welsben vigasztalódhatnak. Ott még vérszín vitorlájú bárkán érkezik a Hollandi, és hungarocell hattyún Lohengrin.

A rendezői színház meglepően hamar ütötte fel a fejét Magyarországon, Nádasdy Kálmán két utolsó rendezése 1959-ben, a „díszlet nélküli” Kékszakállú herceg vára, valamint a Trisztán és Izolda nyilvánvalóan ennek jegyében fogant. Különös dolog, de annak ellenére, hogy az Operába járóknak lett volna ideje és módja elfogadni Regietheater létét, nagyon sokaknak nem sikerült megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a színházművészet folyamatosan megújul. Talán elfelejtik, talán végig se gondolják, hogy a szerzői szándék mennyire számon kérhetetlen évszázadokkal az alkotó halála után. Képzeljük csak el azt a fűtetlen kis külvárosi színházat, gyertyavilágítással, szedett-vedett énekesekkel és színpadi lehetőségekkel, ahol A varázsfuvola először megszólalt! Vajon ugyanazt jelentette 1791-ben egy gonosz szerecsen a színpadon, mint ma? Megvetjük ma is Violettát, mert prostituált? Ugyanúgy gondolunk egy zsidó aranyművesre, mint 1835-ben? Hiszünk abban, hogy le lehet élni egy életet valaki mellett, akinek a nevét sem tudjuk? Ilyesmi kérdéseket tesznek fel napjaink rendezői, ahelyett, hogy mesekönyvként elfogadnák az operák cselekményét. A válaszaikat egy olyan közegben próbálják megadni, ahol ezek a kérdések érvényesek, vagy érdekesek lehetnek. Ebben még semmi ijesztő, vagy elutasítanivaló sincs. Mi másért járna az értelmiség színházba, mint azért, hogy az előadás által felvetett kérdéseket továbbgondolja. S ha az alapkérdések nem változnak az évszázadok során, a válaszok nagyon is mások lehetnek.

 bolygo5.jpgA bolygó hollandi - Wels (2008)

Az operarendezések nem örökérvényűek. (Nádasdy sem ismerne rá a Bohéméletére.) Ma adnak válaszokat a problémafelvetésre. Néhány év múlva nem sokat fognak mondani. Jöhet az újabb előadás. Felgyorsult a világ, s ezt a színházművészet is megérzi. Szinte lehetetlen egy 15-20 éves játékfilmet pirulás nélkül végignézni, a színházakban pedig 2-3 évnél ritkábban játszanak tovább egy előadást. Hogyan is lehetne akkor időt-állóbb egy operarendezés? Az új produkciók nem egy életre szólnak, pár év elteltével készül egy másik, egész más megvilágításba helyezve a darabot. Ettől érdekes az egész. Az opera színház is. Tehát játék. Ma így játsszuk, holnap úgy. Kiabáni és dühöngeni, csak annyira érdemes, mint egy kihagyott tizenegyes után. Nyilvánvalóan éppen úgy vannak olyan rendezések, amik célt érnek, mondanak valamit és olyanok, amik üres lufik, mellébeszélések. Talán ez utóbbi mostanában túlsúlyba került. A közönség eldöntheti, mit minek tart. De azt nem szabad elfelejteni, hogy az operarendező – a laikus operabaráttal szemben – szakember. Évekig tanulta a szakmáját, majd tudását produkcióról produkcióra csiszolja. Tehát – szerencsésebb esetekben – nem ostoba kóklerekről van szó, akik tönkre akarják tenni a kultúrát, hanem alkotó művészekről, akik kezében az alapanyagot, a masszát történetesen operának nevezik.

 bolygo4_2.jpgA bolygó hollandi - Müpa (2015), fotó: Posztós János

Tegyük a színünkre a kezünket: egy papírmasé hajón betolt torzonborz figura nem érdekli ma a nézőt. Egyszerűen nem érinti meg. Leginkább nevetséges és visszataszító lenne az „eredeti” Bolygó hollandit látni. A rendező tehát nem tehet mást, ha hű akar lenni a szerzői szándékhoz, minthogy átalakítja úgy a figurát, hogy az a nézőkből 2015-ban is azt a hatást váltsa ki, mint amit Wagner elképzelt. Ezt persze nem kell szeretni, de azért elutasítani valamit, mert újszerű annyira értelmes, mint kiabálni az Oktogonon, hogy combino jár a lóvasút helyett. A bolygó hollandiról annyit tudunk, hogy egy világból kiábrándult alak, aki remény nélkül hajszolja magát, Sentáról, hogy egy rajongó lány. A lányát pénzre váltó Dalandot már száz éve is nagy ragasztott orral énekelték, sejtjük, miért. A Müpa előadásában a Hollandiból kiégett operaénekes lett. Jó párat ismerünk, akik otthon ülnek, és arról nyilatkoznak, hogy ők még mekkora Toscák (stb.) lennének, de már senki sem gondol rájuk. Hasonlóan tele van a színházak környéke olyan lányokkal, akik feltétel nélkül felnéznek egy művészre, s, ha az elhívja őket kávézni, csak zavartan pislognak. (Amennyiben eljutnának a csókig, magukban megállapítanák, hogy a szomszéd Pistinek is pont ilyen szagú a szája.) Máris két ismerős figura áll a színpadon álszakáll és festett kép nélkül. Hús-vér emberek, létező típusok. Hogy a Kormányos lánykákat kényszerít pisztollyal a lába elé? Érdemes beírni a böngészőbe a pedofil szót, özönlenek a találatok papokról, apákról, tanárokról. Mindenképpen elítélendő tett, de éppen a Wagner rajongók ne tudnák, hogy kedvenc német karmesterük is hasonló módon vezeti le a feszültséget egy-egy fárasztó előadás után a Bayreuth közeli fürdőkben!? A pedofilok köztünk élnek. Öltönyben operába járnak, és mosolyogva tapsolnak mellettünk. Nincs megváltás? Nincs. Maga Wagner írta meg így  A bolygó hollandi eredeti változatban.

S a nép, az istenadta nép? Elég vérfagyasztó a III. felvonás kórusjelenete, amikor a nemzeti érzelmű focibarátok azt kiabálják a kedves nézők arcába, hogy: „Ezek halottak, nem kell már nekik étel-ital!”, „Vének ezek, sápadt az arcuk, a szeretőik is rég meghaltak már!”, „Ezek kísértetek, esküdni mernénk rá!” Wagner bizonyára nem arra gondolt, hogy ekképp riogassa tízezreket fizető úri közönséget, de szavai döbbenetesen aktuálisak lesznek ebben a kontextusban.

Szólj hozzá!

Címkék: Richard Wagner A bolygó hollandi

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr697586046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (3) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (14) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (13) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (231) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (3) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (9) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (28) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (1) Georg Nigl (1) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (41) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (5) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (2) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (4) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (127) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (40) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salome (1) Salomé (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (2) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (42) Staatsoper Berlin (5) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása