Néhány hónapja, amikor a Háry János kapcsán az 1920-as évek magyar operaterméséről írtam, megemlítettem Hubay Jenő 1923-ban bemutatott Karenina Annáját is, mint egy olyan művet, melyet esetleg érdemes lehet kiemelni a feledés homályából. Sok, első látásra is menthetetlen opera közül kiemelkedik a Tolsztoj regénye nyomán írt három felvonásos zenedráma: a téma hálás, szerzője korának megbízható muzsikusa. A Puccinival egy évben született Hubay (1858 – 1937) olasz társához hasonlóan viszonylag későn kezdett operakomponálásba, első művét, a Merlin témára komponált Alienort 1891-ben mutatta be a Magyar Királyi Operaház. „Mentségére legyen mondva”, hogy előtte valóban nagy ívű nemzetközi hegedűművész karriert futott be. Az Alienor meglehetősen nagyot bukott, mindössze hat előadást ért meg. Nem így az 1894-ben színre került egyfelvonásos, a Cremonai hegedűs, mely itthon egészen a II. világháborúig műsoron maradt és külföldön is több helyen bemutatták. Következő színpadi kísérleteinek – Falu rossza, 1896; Moharózsa, 1903; Lavotta szerelme, 1906 – sem sikerült tíznél több előadást megérni. Mi az oka, hogy a folyamatosa kudarcok ellenére a szerző ontotta magából a zeneműveket, és azokat az Operaház sorra be is mutatta? A Mekk mesterre emlékeztető Hubay akkora ember volt a korabeli Magyarországon, amekkorára mai hasonlatunk egyszerűen nincs is. Világsztárként tért haza Brüsszelből, hegedű mesteriskolájába mindenhonnan özönlöttek a növendékek, Cebrian grófnővel kötött házassága révén bejáratos volt a legfelsőbb körökben, zenedélutánjai az arisztokrácia kedvelt társadalmi eseményei voltak, a Zeneakadémia igazgatása mellett az összes létező kitüntetést is elnyerte. Hogyan is utasíthatta volna el a főúri intendatúra alatt nyögő Királyi Operaház az újabb Hubay-opusokat?
A velencei kép, 1928
A Magyar Színház 1910-ben mutatta be Lev Tolsztoj Anna Karenináját. A színpadi változatot Edmond Guiraud készítette. A hatalmas regényt a francia író kilenc képbe sűrítette, ebből Góth Sándor pesti változata ötöt tartott meg. A kiváló színész-rendező a darabot éppen Hubayék szlatinai nyári birtokán fordította. A komponista is kedvet kapott az orosz drámához, a nagysikerű színpadi premier után, – melyben a címszerepet Góthné Kertész Ella, Hubay unokahúga játszotta – librettó is készült a Kareninából. 1915-ben nyújtották be a vázlatokat az Operaház akkor intendánsának, Bánffy Miklósnak, akinek nagyon megtetszett a darab. Az I. világháború alatt a téma aktualitását vesztette, de Hubay elkezdte hangszerelni a már elkészült zongorakivonatot. A versek írására – vesztére – Gábor Andort kérte fel. A költő részt vett az Őszirózsás Forradalomban és a Tanácsköztársaságban, ezért 1919 után emigrációba kényszerült. Így Egisto Tango hiába rokonszenvezett a Kareninával, a bemutatót egyelőre el kellett halasztani. Amikor a színház végre elfogadta a művet, Bécsben nyomdász sztrájk tört ki, így az Universal Kiadó késlekedett a mű kotta anyagával. Az ősbemutató végül 1923 áprilisára volt kitűzve, de a premier előtt néhány nappal Hubay szegényesnek találta a díszletet és összeveszett az darabot vezénylő Máder Rezső igazgatóval. Mára kideríthetetlen, hogy pontosan mi történhetett, de az elégedetlen szerző javítás címen hazavitte a mű egyetlen partitúráját, mire Máder egyszerűen feljelentette Hubayt a rendőrségen, mint tolvajt. El lehet képzelni szegény Andréka Károly főkapitány-helyettest, aki kénytelen volt este az őrsre kísérni a Magyar Zeneélet Királyát. Hubay másnap már Klebelsberg miniszternél járt, s nem sokkal később Horthy is fogadta őt. A sajtó tobzódott a naponta frissülő hírekben. Ezúttal a szintén érinthetetlen Máder, aki a rossznyelvek szerint egy Habsburg főherceg balkézről származó csemetéje volt, húzta a rövidebbet. Az opera premierjét ilyen körülmények között bizonytalan időre ismét elhalasztották.
A lóverseny, 1928
Végül 1923. november 10-én mutatták be az Operaházban Hubay Jenő hatodik operáját. A premiert a lehető legnagyobb gonddal készítették el. Gábor Andor „az emigráció leglármásabb csahosa” verseit állítólag a fiatal Graff Kálmán soraira cserélték le. Graff néhány évvel később Nádasdy néven lett legenda. A beavatkozásra egyetlen nyom, hogy az Universal zongorakivonatain Gábor nevét gondosan leragasztották. Az előadást Mihály Ferenc rendezte, a díszleteket Kéméndy Jenő és az ifjú Oláh Gusztáv tervezték, a jelmezek bizonyos Caffiné kezét dicsérték. Az előadást Bernhard Tittel vezényelte, Annát Medek Anna, Karenint Venczell Béla, Vronszkijt Székelyhidy Ferenc, Levint Szentmihályi Tibor, Kittyt Halász Gitta énekelte. Az egészen változatos kritikák lefedik a teljes akkori közgondolkodást. (Akkoriban még az operajátszás a közgondolkodás részét képezte.) A szövegkönyvet egyértelműen dicsérik. Góth Sándor három felvonásra, négy képre osztotta a művet: pétervári szalon; lóverseny, ahol Vronszkij balesetet szenved, és Anna döntést hoz, miszerint elhagyja a férjét; velencei pihenés, ahonnan Vronszkijt megpróbálják hazacsábítani; és az utolsó kép, amikor Anna szembe néz szerelme hűtlenségével és dácsájuk mellett a vonat elé veti magát. A zenével már nem volt elégedett egyöntetűen a sajtó. Természetesen akadnak, akik meghajolnak a „magyar Massenet” géniusza előtt, de többen fanyalognak. A legkiválóbb írás Tóth Aladár tollából származik. Úgy tartották, a zárt számok nélküli mamut zenekarra komponált operában kevés az eredetiség, szlávos hatást emlegettek és Puccini utóérzetet, sőt a lóverseny alatt Wagnerre asszociáltak. Az előadást Máder tanította be, de a német Tittel vezényelte, többen az is szóvá tették, hogy hogyan vezényelhet egyáltalán egy magyar ősbemutatót külföldi karmester. Mihályi rendezésével sem voltak elégedettek, azt rótták fel neki, hogy minden fontos akció a színpadon kívül történik „Mihályi már eleget vesztett lóversenyen, tudhatná, milyen az.” – írták. Hogy a lóversenyt, vagy a balesetet, hogyan is gondolták színpadra tenni, az sajnos nem derül ki a kritikákból. Ellenben a szereposztás osztatlan sikert aratott, elsősorban Medek Anna a címszerepben, akit nem csak énekesnőként, hanem nagy drámai színésznőként is ünnepeltek. Sajnos pont az ő betegsége nehezített az opera műsoron tartását, 1925-ben Walter Rózsi vette át tőle a szerepet három előadás erejéig, ekkor mutatkozott be Závodszky Zoltán Levinként. A mű 1925-ig tizenöt előadást ért meg.
Oláh Gusztáv bálterem vázlata
Három évvel később, 1928. március 8-án frissíti fel az Operaház az Anna Kareninát. A korábbi produkcióból okulva Márkus László értő kézzel rendezte át a darabot, Oláh Gusztáv pedig új díszleteket készített, melyből az első felvonás bálterme a mai napig látható: egyszerűsített változata a színház hangversenyterem díszlete. A szereposztás élén ismét az egyévi betegeskedésből visszatért Medek Anna állt, a többiek Venczell, Székelyhidy, Závodszky és Halász Gitta is a régiek. A produkciót a távozó Tittel helyett Fleischer Antal vette át. Jemnitz Sándor szerint az opera aktualitását veszette. „Legjobb lett volna, ha már Puccini előtt került volna a porondra.” . Szerinte Medek nem volt a legjobb formájában és Székelyhidyhez már „mégsem illenek a katonaszerepek.” Ennek ellenére a produkció 1932-ig műsoron maradt, a tizenhárom előadásból az utolsókban Báthy Anna énekelte a címszerepet.
Az Operabarátok Egyesülete szervezésében a legnagyobb gonddal készültek Hubay hetvenötödik születésnapjának kissé megkésett ünneplésére. Az 1934. március 3-i felújítás másnapján az újságok hosszú hasábokon keresztül sorolják a meghívott nobilitásokat. Utólag nézve valóságos haláltáncnak tűnik az ünnepség, ahol megjelent Horthy mellett József főherceg, a teljes minisztertanács és az összes Pesten állomásozó nagykövet is. Egy évtizeddel később semmi sem marad a korabeli nagyságokból, van aki Estorilba kerül, van aki Mauthausenbe. Az előadást az elfoglalt Márkus mellett a szerző, Góth Sándor rendezi, a régi díszletekhez új kosztümök készülnek, a korábbi biedermeier jelmezeket az 1880-as évek belire cserélik. Az est sztárja a Bécsből hazatérő Németh Mária volt, akit Kertész Ella készített fel a szerepre. A sajtó világsztárként ünnepli a kiváló magyar szopránt, akinek kedvéért érdemes volt leporolni a darabot. Partnerei a szintén vendég Pilinszky Zsigmond (Vronszkij), Székely Mihály (Karenin), Rösler Endre (Levin) és Réthy Eszter (Kitty) voltak, az előadásokat ismét Fleischer Antal vezényelte. A fényes estét négy tovább követte azonos szereposztással, a Karenina Anna utoljára 1934. december 7-én szerepelt az Operaház műsorrendjén. Ez volt az opera 33. előadása.
A bál, 1934.
Hubay operáját több német színház is bemutatta, így Baden-Baden, Nürnberg, Bohum és Duisburg (az újságokban következetesen Luisburg) is. Sőt, 1936. február 9-én az a megtiszteltetés érte az agg Hubay mestert, hogy Kareninája színre került Bécsben is, így Goldmark Károly és Poldini Ede után harmadik magyar zeneszerzőként meghajolhatott a Hofoper színpadán. A mű nyolc előadást ért meg Bécsben, azóta nem szólalt meg. Felmerül a kérdés, hogy miért tűnt el Hubay életműve a II. világháború után. Az 1960-ig Amerikában élő, szintén a megdőlt rendszer kedvence Dohnányival ellentétben Hubay 1937-ben elhunyt. Az idős szerző utolsó évtizedeiben már önmaga legendája volt csak, szerzeményeit elsősorban tiszteletből játszották. Halála után ez a kényszer megszűnt, művei, néhány hegedűdarabon kívül egyszerűen kikoptak a köztudatból. Hubayt nem tették indexre az ötvenes években, maga az idő és a változó közízlés feledkezett meg róla. A Karenina Annából Cserna Ildikó, Mukk József társaságában zongorakísérettel néhány éve elénekelt három részletet. A teljes operát, a ritkaságokat szívesen leporoló braunschweigi színház fogja bemutatni 2014. február 15-én.
Fotók: Operaház Emléktár
