Színésznő, dizőz és operaénekes - 110 éve született Neményi Lili

2012.11.28. 09:41 caruso_

Neményi L001.jpg„Csak az hal meg, akit elfelejtenek.” – olvashatjuk annyiszor a megnyugtatásra szánt szavakat. Aztán az esetek nagy részében lassan ködbe vész az elhunyt emléke. Akárhogy fogadkoztunk, az idő lassan felülírja a múltat. Keveseknek adatik meg, hogy fennmaradjanak a rostáján, ez a zsenik, a nagy művészek, tudósok, uralkodók, kiemelkedő politikusok és a jeles bűnözők kiváltsága. Kerek tíz esztendeje népes had gyűlt össze a Károly körút 13-15-ös számú vöröstéglás ház árkádjai alatt. Emléktáblát avattak az akkor száz esztendeje született Neményi Lili utolsó lakóháza falán. Meglepő volt, hogy mennyien jöttek el emlékezni az akkor már tizennégy éve halott művésznőre. S egy évtized múltán úgy tűnik Neményi Lili emléke mit sem halványodott. Sanzonestet tartanak a tiszteletére, képzőművészeti pályázatot rendeztek a napokban, az általa útnak indított vándorserleg ma is évente gazdát cserél Debrecenben, kottái használatban vannak a Színművészeti Egyetemen, bútorai megtekinthetők a pesterzsébeti Emlékszobában. Mikor foglalkoztunk ennyit kortársaival, mondjuk Szecsődi Irénnel, Takács Paulával, vagy Jámbor Lászlóval? Mi lehetett Neményi Lili évszázadot átölelő titka?

Ha mondhatjuk valakire, hogy színésznőnek született, rá hatványozottan igaz. Már a dédanyja is ezt a mesterséget űzte, echós szekérrel járva az országot. Lilike ebbe a világba csöppent, elképzelhetetlen lett volna bármilyen más pályára lépnie, hat évesen már fellépett. Végigjárta a vidék és Pest szinte valamennyi jelentős színpadát, olyan partnerekkel lépett fel, mint Jávor Pál, Páger Antal, Kabos Gyula, Hegedűs Gyula, Bilicsi Tivadar, vagy a három Latabár. Első férje, Indig Ottó segítségével lett Kolozsvár kedvence, második férje, Horváth Árpád Debrecenbe vitte, ahol néhány évi igazgatásukat ma is példaként emlegetik – igaz olykor egy-egy bemutatót Lilike az ékszerei eladásából fizetett ki végül. Aztán ahogy az illegális kommunista Horváth körül elfogyott a levegő, Neményinek is távoznia kellett a színpadról. Új terepet talált magának: dizőz lett. Pár perces dalocskákba sűrítette az egész világokat. Szerencsénkre a 60-as évekből több felvétele is ránk maradt Reinitz Béla és társai dalaiból, s mai hozáférhetőek. A háború után új világ kezdődött Lilike számára. Tóth Aladár szerződtette az Operaházba az ekkor már negyvennégy éves szopránt, aki előtte csak néhány operaszerepet énekelt vidéken, prózai és operett alakításai mellett. Nagy volt a felháborodás a Házban, sehogy sem akarták elfogadni, hogy a megszentelt deszkákra merészkedhet egy sanzonett (Pláne, amikor előadásait egy katonakarmester vezényelte. Bizonyos Fricsay Ferenc.). Lilike minden egyes premierje diadal volt. Legyőzte a kritikusokat, a kollégákat, a közönség egyik kedvencévé vált, évtizedekre lett meghatározó egyénisége az Operaháznak, olyan főszerepeken, mint Margit, Halka, Susanna, Zerlina, Despina, Antonia, Mimi, Cso-Cso-Szán, Liú, Rosalinda és Violetta. Pályája vége felé az egykori debreceni csodálóból lett rendező, Békés András ajándékozta meg néhány átszabott karakterszereppel. Az Operaházban utoljára 1970-ben lépett fel, de az országot még évekig járta estjeivel.

Békés A_Neményi Lili_Koldusdiák_001.jpgNeményi Liliről, az emberről és a művészről nehezen tudok elfogulatlanul írni. Már nem találkozhattam vele, de családomnak régi barátja volt. Amikor apán a hatvanas évek közepén katonáskodott, Lilike többször írt neki, hogy szívesen lemenne a pécsi laktanyába énekelni. El lehet képzelni azt a riadt tanácstalanságot, ahogy a tábori irodán az Operaházas fejléces borítékot forgatták katonáék. Egy hatvan egynéhány éves országosan ismert művésznő, aki gond nélkül autózott volna négy-őt órát, csak, hogy énekelhessen. Nem színpadon, hanem egy laktanyában. Bár számára valószínűleg abban a pillanatban az éppen olyan fellépés lett volna, mint egy operapremier Klempererrel. Van néhány művész, akinek a művészete örök, nem fog rajtuk az idő. Számomra Neményi Lili ilyen. Ha hallgatjuk a ránk maradt felvételeit, azok ma is elevenek. Különleges színpadi lény lehetett az ifjan fekete, később vörösre festett hajzuhatagával, hatalmas szemeivel. Magával a hanggal is mindent ki tud fejezni, átütve a technika gátjain és az idő korlátain. Ha meghallgatjuk a Csárdáskirálynő kettősét, torokszorító az egymás mellett álló, mégis egymástól távollévő emberpár éneke. Szinte elpirulunk egy egyszerű György Pál szám erotikáján, csodáljuk egy megzenésített Ady vers színésznői pontosságát.

Huszonnégy éve nincs köztünk, de művészete ma is él. Hogy mi lehetett a titka? Talán, hogy élte az életét, vagy, hogy őszinte volt, még önmagával szemben is.  „Korommal kapcsolatban sokat hazudtam, de színpadon, pódiumon, alakításaimban, színpadi életemben soha. Mindig őszinte és tisztességes voltam, vagyok. Művésznél ez a legfontosabb. Hogy hányban születtem? Hány férjem, szeretőm volt, mikor, hol léptem fel? Mindegy. Hogy jó és igaz volt-e, amit csináltam és csinálok – ez a lényeges.” 

Fotók: Operaház Archívum

Szólj hozzá!

Címkék: évforduló Neményi Lili

A bejegyzés trackback címe:

https://caruso.blog.hu/api/trackback/id/tr104930945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék

#metoo (2) 1956 (6) 4.48 Psychosis (1) Aalto Theater Essen (1) Ábrahám Pál (3) Adler Adelina (1) Adolphe Adam (3) Adrian Eröd (3) Agnes Baltsa (1) Agneta Eichenholz (4) Agrippina (1) Aida (7) Ailyn Perez (2) ajánló (7) Alban Berg (3) Alcina (1) Alekszander Borodin (1) Alessandro De Marchi (1) Alessandro Scarlatti (1) Alexander Vinogradov (1) Alfred Sramek (1) Alice Herz-Sommer (1) Almási Sári (1) Alszeghy Kálmán (3) Amahl és az éjszakai látogatók (1) Ambrogio Maestri (1) Ambroise Thomas (3) Amilcare Ponchielli (1) Amit akartok (Was ihr wollt) (1) Andreas Bauer Kanabas (5) Andreas Homoki (1) Andreas Schager (2) Andreas Scholl (1) Andrea Breth (1) Andrea Chénier (2) André Schuen (3) Angela Denoke (2) Angelica nővér (3) Angerer Margit (1) Anita Rachvelishvili (1) Anja Harteros (1) Anja Kampe (2) Anna Larsson (2) Anna Netrebko (1) Anna Sophie von Otter (2) Anne Roselle (2) Ante Jerkunica (2) Antoine Mariotte (1) Antonín Dvorák (3) Antonio Carlos Gomes (1) Antonio Pappano (1) Antonio Smareglia (1) Anyegin (2) Arabella (1) Arena di Verona (6) Ariadné Naxosz szigetén (1) Aribert Reimann (1) Arrigo Boito (2) Artaserse (1) Arturo Chacón-Cruz (2) Arturo Toscanini (1) Asmik Grigorian (1) Attila (2) autógramm (1) Az álarcosbál (2) AZ Antikrisztus bukása (1) Az arab éjszaka (1) Az árnyék nélküli asszony (2) Az idegen (L Étranger) (1) Az idegen nő (La stragniera) (1) Az istenek alkonya (1) Az öreg hölgy látogatása (1) Az Orléans-i szűz (1) A bajadér (2) A béke napja (1) A bolygó hollandi (8) A bűvös vadász (4) A csalogány (1) A csavar fordul egyet (4) A csodálatos mandarin (1) A diótörő (4) A fából faragott királyfi (2) A félresikerült menyasszonycsere (1) A genti kovács (1) A három narancs szerelmese (1) A hattyúk tava (3) A holtak házából (1) A játékos (1) A kaméliás hölgy (1) A kegyencnő (1) A kékszakállú herceg vára (4) A köpeny (3) A loudoni ördögök (1) A nagy Gatsby (1) A nürnbergi mesterdalnokok (2) A Nyugat lánya (2) A próféta (1) A puritánok (1) A Rajna kincse (5) A sevillai borbély (3) A szerelmeslevél (1) A távoli hang (1) A trubadúr (2) A varázsfuvola (3) A varázslónő (1) A walkür (3) A windsori víg nők (1) A zsidónő (2) Bajazzók (2) Balassa Sándor (1) balett (51) Bál a Savoyban (3) Bánffy Katalin (1) Bánffy Miklós (5) Bánk bán (1) Bánó András (1) Barabás Marianna (4) báró Orczy Bódog (1) báró Podmaniczky Frigyes (1) Barrie Kosky (8) Bársony Dóra (2) Bartók Béla (7) Bartók Péter (2) Bayerische Staatsoper (14) Bayerische Theaterakademie München (11) Bayreuth (7) Bécsi Újévi Koncert (1) Bedrich Smetana (1) Bejun Mehta (1) Békés András (2) bélyeg (2) Benjamin Britten (13) Berczelly István (1) Berkes János (1) Bernd Alois Zimmermann (4) Bertrand de Billy (2) beszámoló (231) Billy Budd (1) Birgit Nilsson (1) Bogdan Volkov (1) Bohémélet (2) Borisz Godunov (1) Boris Christoff (1) Boross Csilla (1) Borsa Miklós (1) Bo Skovhus (4) Brandon Jovanovich (2) Bregenzer Festspiele (1) Bretz Gábor (3) Brigitte Fassbaender (1) Bubik Árpád (1) Buzás Viktor (1) Calixto Bieito (3) Camilla Nylund (3) Camille Saint-Saëns (2) Camille Saint Saens (2) Capriccio (1) Carlo Bergonzi (1) Carl Heinrich Graun (1) Carl Maria von Weber (5) Carmen (2) Casa Verdi (3) cd (15) Cecilia Bartoli (3) Celeng Mária (2) Chabert ezredes (1) Charles Castronovo (1) Charles Gounod (4) Chrisopher Maltman (1) Christian Jost (2) Christian Thielemann (3) Christof Loy (3) Christopher Ventris (2) Christoph Eschenbach (2) Christoph Pohl (4) Christoph Willibald Gluck (3) Claude Debussy (3) Claudia Mahnke (2) Claudio Monteverdi (1) Claus Guth (2) Conchita Wurst (1) Cosi fan tutte (4) Csinády Dóra (1) Csipkerózsika (2) Daniel Barenboim (1) Daniel Behle (1) Daniel Oren (1) Danton halála (1) Dan Ettinger (1) Daphné (1) David Alden (2) David T. Little (1) debreceni Csokonai Színház (1) Der Schatzgräber (1) Deutsche Oper am Rein Düsseldorf (4) Deutsche Oper Berlin (9) Diana Damrau (1) Diana fája (L arbore di Diana) (1) Didone abbandonata (1) Dido és Aeneas (1) Die andere Frau (A másik nő) (1) Die ensten Menschen (1) Dinorah (1) Diótörő és Egérkirály (8) Diskay József (1) Dmitrij Sosztakovics (5) Dmitri Hvorostovsky (4) Dmitri Tcherniakov (3) Dmitry Korchak (1) Dog Days (1) Dohnányi Ernő (4) Domenico Scarlatti (1) Döme Zoltán (1) Donald Runnicles (1) Don Giovanni (1) Don Quijote (4) Doris Soffel (2) Dózsa György (1) Dózsa Imre (1) dr. Tóth Aladár (1) E. T. A. Hoffmann (8) Edita Gruberova (2) Edith Haller (2) Eduard von Winterstein Theater Annaberg Buchholz (1) Edvard Grieg (1) Edward Clug (1) Egisto Tango (3) Ékkövek (Juwels) (1) Eladott menyasszony (1) Elbphilharmonie (1) Elektra (3) elfeledett magyar énekesek (28) Elina Garanca (2) Elza van den Heever (1) Enea Scala (1) énekverseny (1) Engelbert Humperdinck (3) Enrico Caruso (10) Eötvös Péter (1) építészet (6) Erdélyi Hajnal (1) Eric Cutler (2) Erkel Ferenc (11) Erkel Színház (6) Ermanno Wolf-Ferrari (1) Ernani (2) Ernst Krenek (2) Erwin Schrott (1) Erwin Schulhoff (1) Eugen dAlbert (1) Evelino Pidò (1) Evelyn Herlitzius (3) évforduló (53) Fabio Luisi (2) Falstaff (3) Farsangi lakodalom (1) Faust (3) Fehér András (1) Feld Kálmán (1) Félkegyelmű (1) Feltámadás (1) Ferdinand Fellner (3) Ferrucio Furlanetto (5) Festspielhaus St. Pölten (1) Fidelio (1) Fierrabras (1) Figaro házassága (2) film (7) Fischer Ádám (1) Fjodor Saljapin (2) Flight (1) Florentine Klepper (2) Fodor Géza (2) Fosca (1) fotó (2) Frair Alessandro (1) Francesco Lanzillotta (1) Francesco Meli (2) Francis Poulenc (1) Franco Zeffirelli (1) Frank Martin (1) Franz Grundheber (1) Franz Schreker (3) Franz Schubert (5) Fráter Gedeon (1) Fricsay Ferenc (1) Friedmann Mór (1) Fülöp Attila (2) Gábory Magda (1) Gabriele Schnaut (1) Gaëlle Arquez (1) Gaetano Donizetti (6) Gafni Miklós (1) Gál György Sándor (1) Gáncs Edit (1) Gárdonyi Géza (1) Gartnerplatztheater (3) Georges Bizet (1) George Balanchine (1) George Petean (2) George Philipp Telemann (1) Georg Friedrich Handel (9) Georg Niggl (1) Georg Nigl (1) Georg Zeppenfeld (3) Gera István (1) Gere Lola (1) Gerhard Siegel (3) Giacomo Meyerbeer (5) Giacomo Puccini (22) Gianni Schicchi (4) Gian Carlo Menotti (1) Gioacchino Rossini (8) Gioconda (1) Giorgio Battistelli (1) Giovanna Casolla (1) Giovanni Paisiello (1) Giselle (3) Giuseppe Giacomini (1) Giuseppe Verdi (41) Goldmark Károly (7) Gombos Éva (1) Göre Gábor (1) Gottfried von Einem (2) Götz von Berlichingen (1) Grace Bumbry (2) gróf Esterházy Ferenc (1) gróf Esterházy Miklós József (1) Gulyás Dénes (1) Gun-Brit Barkmin (2) Gustavo Dudamel (1) Gustav Mahler (4) Gyenge Anna (2) Győri Balett (1) Győri Nemzeti Színház (1) Gyurkovics Mária (1) Hágai Katalin (1) Halál Velencében (1) Halka (1) Hamari Júlia (1) Hamlet (3) Hankiss Ilona (1) Hans Heiling (1) Hans Pfitzner (1) Hans Werner Henze (1) Három nővér (1) Háry János (4) Hector Berlioz (1) Heinrich Marschner (1) Helen Traubel (1) Henry Purcell (1) Hermann Helner (3) Hermann Waltershausen (1) Himnusz (1) Hoffmann meséi (5) Horthy Miklós (1) Horvát Nemzeti Színház Zágráb (6) Hovanscsina (1) Hubay Jenő (3) Hugenották (3) Hunyadi László (4) Húzd rá Jonny! (1) I. világháború (5) Iain MacNeil (3) Ian Bostridge (2) Ian Koziara (2) idézet (47) Idomeneo (1) ifj. Alexandre Dumas (1) ifj. Nagy Zoltán (1) Ifjú szerelmesek elégiája (1) Igor herceg (1) Igor Stravinsky (9) II. világháború (1) Il primo omicidio (1) Il Teorema di Pasolini (1) Immo Karaman (5) Ingo Metzmacher (2) Innsbrucker Festwochen der Alten Musik (2) interjú (3) Intolleranza (1) Iphigénia Tauriszban (2) István király (1) I pazzi per progetto (1) Jacques Fromental Halévy (1) Jacques Offenbach (7) Jane Archibald (1) János vitéz (1) Járay József (1) Jaromír Weinberger (2) Jean-Christophe Malliot (3) Jennifer Holloway (2) Jennifer Wilson (2) Jenufa (1) Jiri Bubenicek (2) Johann Adolf Hasse (3) John Lundgren (2) John Osborn (2) John Relyea (2) Jolanta (1) Jonas Kaufmann (3) Jonathan Dove (1) José Carreras (1) Joyce DiDonato (3) Juan Diego Florez (3) Jules Massenet (4) Juliane Banse (1) Julius Caesar (3) Kacsoh Pongrác (1) Kálmán Imre (2) Kálmán Péter (4) kántor (1) Karácsony-éj (1) Karel Burian (2) Karenina Anna (1) Karine Deshayes (1) Karl Eilaszberg (1) Karol Szymanowski (1) Kárpáth Rezső (1) Karsten Januschke (2) Kasper Holten (2) Kathleen Ferrier (1) Katonák (Die Soldaten) (4) Katya Kabanova (1) Kelen Péter (1) Kelen Tibor (2) Keleti Éva (1) Kenéz Ernő (1) Kenneth MacMillan (1) Kent Nagano (3) képeslap (1) képregény (1) képzőművészet (2) Kerényi Mikós Dávid (8) Kertesi Ingrid (1) Kertész Iván (1) kiállítás (2) Királyi gyermekek (3) Királyi Operaház Stockholm (3) Kirill Petrenko (2) Kirill Serebrennikov (2) Kishegyi Árpád (1) Kisvárosi Lady Macbeth (1) Klaus Florian Vogt (1) Kodály Zoltán (4) Kolonits Klára (1) Komische Oper Berlin (12) könyv (24) Kossuth Kiadó (2) Kovács János (1) Kovalik Balázs (30) Kováts Nóra (1) Kövesdy Pál (1) Kozmér Alexandra (1) Krénusz József (1) Krzystof Pendereczki (1) Kukely Júlia (1) Kukuska Tatjana (1) Kurt Weill (2) Laczkfi (1) Laczó István (1) Lamberto Gardelli (1) Lammermoori Lucia (2) Lángok (Plameny) (1) Laurence Kilsby (1) Laurent Pelly (1) Laurisin Lajos (1) Lauri Vasar (2) Lawrence Brownlee (3) Lazarus (1) Lear (1) Lea Desandre (1) lego (1) Lehár Ferenc (1) Lendvai Ervin (1) Leningrád szimfónia (1) Leonard Bernstein (1) Leos Janacek (5) Leo Hussain (3) Leo Mujić (3) Leo Nucci (3) Leo Slezák (2) Les Ballets de Monte Carlo (3) Le Bal (1) Le Grand Macabre (1) Le vin herbé (1) Ligeti György (1) Lisette Oropesa (1) Lohengrin (5) Louis Langrée (1) Luca Pisaroni (3) Lucca (1) Luciano Pavarotti (2) Lucia Popp (1) Ludwig Karpath (1) Ludwig van Beethoven (1) Luigi Cherubini (1) Luigi Dallapiccola (1) Luigi Nono (1) Luisa Mandelli (2) Lulu (1) Macbeth (4) Madonna ékszere (1) Magdalena Kožená (1) magyar operák (21) Mahagonny (2) Makropulos-ügy (2) Manfred Trojahn (1) Manon (1) Marc Minkowski (1) Maria Bergtsson (4) Maria Callas (3) Mariella Devia (2) Markgräfliches Opernhaus Bayreuth (1) Markus Marquardt (3) Martha Mödl (1) Márton Dávid (2) Massányi Viktor (1) Mathis a festő (1) Mats Ek (1) Medea (1) Mefistofele (2) Melissa Hamilton (3) Melis György (6) Mese Szaltán cárról (2) Metropolis (1) Metropolitan Opera New York (8) Mezey Béla (1) Michael Hofstetter (8) Michael Nagy (3) Michael Obst (1) Michael Schade (3) Michele Pertusi (1) Mieczysław Weinberg (1) Mikó András (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) Misura Zsuzsa (1) Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (2) Mojka Erdmann (1) Moshe Leiser (3) Müller Katica (1) Mundruczó Kornél (1) Nabucco (3) Nadar (1) Nádasdy Kálmán (2) Nadja Michael (1) Nagy Ferenc (1) Nagy Zoltán (4) Narciso (1) Narodni Divadlo Praha (5) Natalie Dessay (4) Neil Shicoff (3) nekrológ (24) Neményi Lili (1) Nemzeti Színház (2) Népszínház-Vígopera (1) népzene (1) Nikolaus Lehnhoff (1) Nina Stemme (3) Nino Machiadze (1) Nopcsa Elek (1) Norma (2) Nyári Zoltán (2) Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (4) Oberammgau (1) Oberon (1) Oberto (1) Oksana Lyniv (1) Oláh Gusztáv (2) Olasz nő Algírban (1) Olivier Py (1) OMIKE (1) opera (30) Opéra-Comique (2) Operaház (127) operaházak (4) operaházi kronológia (41) operakultúra (4) opera abc (23) Opera Ballet Vlaanderen (2) Opéra national de Paris (9) operett (4) Opern Köln (3) Oper Frankfurt (11) Oper Graz (6) Oper Leipzig (4) Oper Wuppertal (1) Orendt Gyula (1) Orfeusz (3) Orfeusz az alvilágban (1) Orr (1) Ory grófja (2) Oscar Strasnoy (1) Otello (5) Otto Klemperer (1) Otto Nicolai (1) Ottrubay Melinda (1) Páka Jolán (1) Palcsó Sándor (2) Palestrina (1) Palló Imre (1) Paola Capriolo (1) Parasztbecsület (2) Parsifal (7) Patrice Caurier (3) Patricia Petibon (1) Patrizia Ciofi (1) Paul Hindemith (1) Paul Potts (1) Pavol Breslik (2) Pécsi Balett (1) Pécsi Nemzeti Színház (1) Peer Gynt (2) Pelléas és Mélisande (1) Pelle Erzsébet (1) Perotti Gyula (2) Peskó Zoltán (1) Pesti Német Színház (1) Peter Grimes (6) Peter Konwitschny (5) Petrovics Emil (1) Philippe Jaroussky (2) Philipp Venables (1) Pier Giorgio Morandi (2) Pietro Mascagni (2) Pietro Spagnoli (2) Pikk dáma (2) Pilinszky Zsigmond (2) Pillangókisasszony (2) Piotr Beczala (2) Pjotr Iljics Csajkovszkij (14) Plácido Domingo (6) Pogány László (1) Poldini Ede (1) Pol Plancon (1) popkultúra (1) Poppea megkoronázása (1) Rab István (1) Radnai Miklós (1) Radnay György (1) Rainer Trost (2) Ramon Vinay (1) Raphaël Pichon (1) recept (1) Renata Tebaldi (3) Renée Fleming (1) René Jacobs (2) René Pape (3) Ricarda Merbeth (2) Riccardo Muti (1) Richard Strauss (18) Richard Wagner (40) Rigoletto (2) Ripp van Winkle (1) Roberto Alagna (1) Roberto Aronica (1) Roberto Frontali (1) Roger király (1) Roland Geyer (3) Romeo Castellucci (1) Rómeó és Júlia (1) Rőser Orsolya (1) Rösler Endre (1) Rote Laterne (1) Rothauser Teréz (1) Roxana Contantinescu (2) Rózsa S. Lajos (2) Rudi Stephan (1) Rudolf Nureyev (2) Ruggero Leoncavallo (4) Russell Braun (1) Ruszalka (3) Sába királynője (4) Sabine Devieilhe (1) Salomé (1) Salome (1) Salzburgi Ünnepi Játékok (5) Sámson és Delila (2) Samuel Marino (1) Samuel Ramey (1) Sámy Zoltán (1) Sara Jakubiak (2) Schiff Etel (1) Schilling Árpád (1) Sebastian Weigle (2) Sebeők Sári (3) Seidl Antal (2) Semiramide (1) Semperoper Drezda (21) Seregi László (1) Sergio Failoni (3) Silla (1) Simándy József (3) Simon Boccanegra (6) Simon István (9) Simon Keenlyside (1) Slávka Zámečníková (1) Slovenské Narodné Divadlo Bratislava (3) SNG Opera in balet Ljubljana (1) Solaris (1) Solti György (1) Sólyom-Nagy Máté (1) Sólyom-Nagy Sándor (1) Sonya Yoncheva (2) St. Margarithen (1) Staatsballet Berlin (1) Staatsoper Bécs (42) Staatsoper Berlin (5) Staatsoper Hamburg (3) Staatsoper Hannover (6) Staatstheater Braunschweig (4) Staatstheater Nürnberg (3) Stadttheater Giessen (6) Stanislaw Moniuszko (1) Stefan Herheim (1) Stéphane Degout (2) Styriarte (1) Sudlik Mária (1) Susanna Mälkki (2) Susan Boyle (1) Svanda a dudás (2) Sylvie Guillem (1) Szadko (1) Szamosi Elza (1) Szarvas Janina (2) Szegedi Nemzeti Színház (1) Szegedi Szabadtéri Játékok (4) Székely fonó (1) Székely Mihály (2) Széll Kálmán (1) Szende Ferenc (1) Szerelmi bájital (2) Szergej Prokofjev (4) Szigeti László (1) Sziget vazullusa (1) szilveszter (9) színház (1) Szokolay Sándor (1) Szőnyi Olga (1) Tamássy Éva (1) Tanja Ariane Baumgartner (2) Tannhäuser (4) Tatárjárás (1) Tata Várszínház (2) Tatjana Gürbaca (1) Teatro alla Scala Milano (6) Teatro Carlo Felice Genova (1) Teatro Comunale Bologna (1) Teatro dellOpera Roma (1) Teatro di San Carlo Napoli (1) Teatro La Fenice Velence (4) Teatro Regio di Parma (1) Tell Vilmos (1) temető (7) Theater an der Wien (20) Theater Bielefeld (1) Theater Chemnitz (2) Theater Erfurt (1) Theater Freiburg (2) Theater Münster (1) Théâtre du Châtelet (1) Théâtre Royal de la Monnaie (4) The Rakes Progress (3) Thomas Guggeis (1) Thomas Hampson (2) Tirana (9) Tiroler Festspiele Erl (2) tíz kép (30) Tobias Kratzer (3) Tomasz Konieczny (1) Torre del Lago (1) Torsten Fischer (1) Torsten Rasch (1) Tosca (2) Tóth Dénes (1) Traviata (4) Triptichon (2) Trisztán és Izolda (6) Trójaiak (1) Turandot (4) Tüzes angyal (1) Udvardy Tibor (1) ügynök (1) Új Színház (1) Ulf Schirmer (3) Ulisse (1) utazás (3) Valer Barna Sabadus (5) Varga András (1) Vásáry André (1) Vasily Barkhatov (3) Vera-Lotte Boecker (1) Vérnász (1) vers (1) VIII. Henrik (1) Viktor Ullmann (2) Vincent d Indy (1) Vincenzo Bellini (4) Vittorio Prato (1) Vladimir Jurowski (1) Vladimir Malakhov (1) Volksoper Bécs (1) Werner Egk (1) William Forsythe (1) Willi Boskovsky (1) Wolfgang Amadeus Mozart (12) Wolfgang Koch (2) Wozzeck (2) Xerxes (2) Zádor Dezső (1) Závodszky Zoltán (1) Željko Lučić (1) Zubin Mehta (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása