A XX. század első évtizedeiben divatos volt minél furcsább-feltűnőbb operacímeket adni. Érdemes lenne egyszer versenyeztetni őket, vajon melyik sikerült végül a leglehetetlenebbre. Sosztakovics operájának hivatalos fordítása: A mcenszki járás Lady Macbethje. Amikor néhány éve az Operaház bemutatta a művet, talán Petrovics Emil igazította át a kimondható Kisvárosi Lady Macbeth-re, - a Leszkov kisregény eredeti címére - mely frappánsan rövidítve KLM.
Az opera az elmúlt húsz évben az egyik legtöbbet játszott orosz darab lett, nemcsak Oroszországban, hanem egész Európában, sőt Amerikában is. Ez természetesen nem mindig volt így, valaha a Szovjetunión kívül alig került színpadra. Sőt, ott is évtizedekig tiltólistán szerepelt. Történt ugyanis, hogy az opera 1934-es leningrádi premierje várakozáson felül hatalmas siker lett, melyet csakhamar Moszkvában is hasonló fogadtatás követett. Két év alatt a két színházban mintegy kétszázszor került színre a zenederáma. Ezt ma még a futó musicelek nagy része is megirigyelné. Az ekkora siker nem kerülhette el Sztálin elvtárs mindentlátó szemét sem. Sosztakovics, amikor 1936. január 24-én megvette az aznapi Pravdát, döbbenten fedezte fel benne a „Zene helyett káosz” című felső utasításra készült cikket, mely hosszú évekre megbélyegezte és megtiporta XX. század egyik legnagyobb zeneszerzőjét.
Miről szól a darab? Jekatyerina Lvovna rettentően unatkozik a sivár vidéki udvarházban. Férje, Zinovij Boriszovics Izmaljov piponya alak, tőle hiába várna bármit is a vérmes fiatalasszony. Ura még mindig apja, Borisz Tyimofejovics befolyása alatt áll. Zinovij távozik a birtokról, de előtte apja parancsára Katyerinának meg kell alázkodnia előtte. Új munkás jelentkezik felvételre, a rosszhírű Szergej, akinek előző munkahelyéről azért kellett távoznia, mert összeszűrte a levelet a ház asszonyával. Borisz mégis szerződteti a jó kiállású legényt. Szergej már az első éjszaka bajt csinál, addig incselkedik a cselédlányokkal, amíg végül sikerül fellármázni az egész házat. Először Katyerina próbál rendet teremteni, akinek a szemtelen fiú, azt ajánlja, birkózzanak, és így döntsék el, melyikük erősebb. Az asszony belemegy a játékba, s mindketten a földön kötnek ki. Ekkor érkezik Borisz, aki kemény szóval szétkergeti a társaságot, a menyétől pedig vacsorát rendel, mégpedig gombapaprikást, melynek elkészítéséhez az asszony nagyon ért. Katyerina szemére nem jön álom. Váratlanul kopognak, Szergej az. Ő sem tud elaludni. Olvasnivalót kér úrnőjétől, de az nem ismeri a betűket. Ha már bent van a szobában a legény szívesen folytatná a félbehagyott játékot. Elkapja Katyarinát, aki kevésé meggyőzően próbál szabadulni az ölelésből. Az együttlétet Borisz szakítja félbe, Szergej az ablakon át szökik ki.
Borisz elmereng az idő múlásán. Sajnálja, hogy már nem olyan fiatal, mint a gyermeknemzésre képtelen fia. Neki sosem voltak ilyen gondjai. Katyerina pedig szintén ifjú asszony. Biztos szüksége vagy egy férfira. Borisz elhatározza, hogy bemegy menyéhez, és… ekkor szökök ki Szegej az ablakon – nyilván sokadszorra. A gazda elkapja a legényt és Katyerina szeme láttára irgalmatlanul elveri, majd bezártatja. Miután elfáradt, vacsorát kér menyétől. Az fel is szolgálja a gombapaprikást, némi patkányméreggel fűszerezve. Az étel megtette a hatását, Borisz átkozódva kileheli a lelkét, Katyerina éktelen jajveszékelésbe kezd. A következő éjszakát már együtt tölti a szerelmespár. Szergejnek azonban az asszony ágya nem elég, most már az egész házat szeretné. De azért a frissen vetett hatalmas ágyban boldogan alszik el. Nem így Katyerina, akit rémálmok gyötörnek, apósa szelleme riogatja. Hajnalban a kutyák is ugatni kezdenek, Zinovij megérkezett. Katyerina először vonakodik beengedni az urát, majd mégis megteszi. Az számon kéri az asszonyt, hiszen azt pletykálják, szeretője van, és az apja váratlan halála sem lehetett véletlen. A férj egy férfiövet talál az ágyban, amit nem lehet kimagyarázni. Nincs mit tenni, a szerelmesek agyonverik Zinovijt, majd elrejtik a pincébe.
Katyerina és Szergej az esküvőjükre készülnek. Pont a legrosszabbkor fedezi fel a gazda hulláját, egy alkoholt kereső munkás. Rohan feljelenteni gazdasszonyát a rendőrségen. Az őrsön nem a legjobb a hangulat, egy jó kis gyilkosság pont kapóra jön, különösen az Izmajlov házban, ahová elfelejtették meghívni az őrmestert a lagzira. A mulatozás közepén toppannak be, a helyzet menthetetlen.
Szibéria reménytelen pusztaságában bolyong egy fegyenccsoport, köztük Katyerina és Szergej. Az asszony még mindig szerelmes, nem bánta meg a kettős gyilkosságot sem, aminek árán ki tudott szabadulni a rabsorsból. Szergej azonban úgy érzi, kizárólag a nő miatt került ilyen lehetetlen helyzetben, ahol lehet, megalázza, és amikor a ledér Szonyetka megpróbálja elcsábítani, eszébe sincs ellenállni. A lányka panaszkodik, hogy fázik, Szergej egykori kedvese utolsó harisnyáját is elcsalja tőle, és új szeretőjének adja. Amikor Katyerina rádöbben a férfi aljasságára, megszűnik benne minden, ami még a földi léthez közötte. A rajta élcelődő Szonyetkát a jeges folyópartra csalja, belelöki a vízbe, majd utána veti magát. Mindkettőjüket elnyeli az ár. Az őrök továbbterelik a csapatot.
Mitől izgalmas a darab? Az orosz néplélek – talán az évszázadok óta tartó állandó és megszokottá vált nyomor miatt – jóval nyitottabb és elfogadóbb a nyomorultak, koldusok, a szenvedők és az elesettek felé, mint minálunk. „Én az operát tragédiának dolgoztam fel. Azt is mondhatnám, hogy a Lady Macbeth tragiko-szatírikus operának nevezhető. Annak ellenére, hogy Jekatyerina Lvovna gyilkos, nem elveszett emberi lény. Kínozza a lelkiismerete, gondol azokra, akiket megölt. Én együtt érzek vele” – írja művéről apokrif emlékirataiban Sosztakovics. Az egész művet ez a furcsa, mindig idézőjelben tartott kettősség hatja át. Katyerinát nehéz szeretni a mű elején, aztán a végén nagyon lehet sajnálni. Sosztakovics nemcsak hősnőjét ábrázolja csodálatos részletgazdagsággal, az orosz vidéki életről is olyakor elfogadó, máskor megmosolyogtató, de mindig találó képet fest. A számtalan, akárcsak egy-egy villanásra megjelenő karakterfigurának olyan szaga van, melyet mi itt Kelet-Európában nagyon jól ismerünk. Az egyik legjobban elgondolkodtató és legmerészebb jelenetében a rendőrök elfognak egy tanárt, aki egy levelibékát tart magánál. Kísérletezett vele, azt akarta megállapítani, van-e lelke. Az őrmester is kíváncsi az eredményre. „Van, de kicsi és nem hallhatatlan.” Mindez a sztálini terror közepén elhangozhatott így. Egy darabig.