Kishazánkban kezdetben volt a Ki Mit Tud?, ahogy akkoriban nevezték: kulturális tehetségkutató műsor. A fekete-fehér képernyők előtt egy ország izgult szombat esténként a gondosan előválogatott résztvevőkért, egyet értet, vagy átkozta a szellemes zsűrit, melynek olyan tagjai voltak, mint Abody Béla, Pernye András, Szinetár Miklós, vagy Petrovics Emil. Az 1962-ben indult sorozat 1965-ös zárójelentése így szól:
„Az 1965 évi Ki Mit Tud?-ra összesen 28.642 fő jelentkezett, a fenti szám 7842 produkció résztvevőiből tevődik össze. Az országban 96 alkalommal rendeztek helyi, városi, járási, kerületi versenyeket és 31 alkalommal megyei, megyei jogú városi, illetve hadseregbeli döntőket. A műsorokon mintegy 180.000 néző volt jelen. ...Megállapíthatjuk, hogy a verseny megvalósította a célkitűzéseket, eredményesen szolgálta a fiatalok, a népek barátságának gondolatát (pl. nemzetiségi együttesek szerepeltetése). A nézők és a sajtó egybehangzó megállapítása szerint a műsorok során kitűnt, hogy mennyi fiatal foglalkozik élénk érdeklődéssel a művészetek legkülönbözőbb ágaival - munkájuk, tanulásuk mellett - igen magas szinten.”
A papírízű jelentés valami fontosat azért megfogalmaz: munka mellett foglalkoznak művészeti ágakkal. Énekkel, bűvészettel, néptánccal, fütyüléssel, bármivel. Azaz lelkes amatőrök indultak, akikből esetleg később profi válhatott. Ez sok esetben meg is történt, elég Kincses Veronikára, Koncz Zsuzsára, Falusi Mariannra, Kern Andrásra, vagy Gálvölgyi Jánosra gondolnunk. Ám a legtöbben pünkösdi királyságuk végeztével visszatértek eredeti szakmájukhoz, egy kellemes élménnyel (vagy örök meg nem értettséggel) gazdagabban.
A Ki Mit Tud? itthon megszűnt, majd átalakulva nyugati mintára olyan műsor lett, mint például a Csillag születik, melynek előképe az angol Britain’s Got Talent. A 2007 óta futó tehetségkutató interaktív show alaposan megmozgatta a szigetlakókat. A zsűri mellett a közönség is szavazhat, fordulókon át benntarthatja kedvenceit. Az abszolút közönség és zsűri kedvenc Paul Potts volt, egy 37 éves telefonárus, aki úgy énekelte Kalaf áriáját, hogy többen sírva fakadtak. A nézők különös színpáriával figyelték a „közülük jött” férfit, aki a győzelem után két szólóalbumot is kiadott, mára pedig mintegy öt millió font boldog tulajdonosaként él. Egyetlen operaházban sem lépett fel, hogyan is merné bárki felléptetni!? Egy áriát hallás után többé-kevésbé vissza lehet énekelni, de egy szerep megtanulásához, elénekléséhez, megformálásához jóval több kell. A viadal igazi felfedezettje a 2009-es nyertes, egy negyvenes évei végén járó skót bányászcsaládból származó enyhén szellemi fogyatékos Susan Boyle. Egy konyhás néni külsejű asszony, akit saját elmondása szerint férfi sosem csókolt, egycsapása a britek kedvence lett. Két év alatt két szólólemeze kelt el 2 millió 300 ezer példányban. Kérdés az, hogy ezek a nyertesek valódi művészek-e, vagy csak egy egészen különös önmaga által választott görbe tükrei a társadalomnak? Hiszen nem énekelnek igazán jól, a színpad ledobja őket, s mégis ezrek rajonganak a közülük való, megszavazott és piedesztálra emelt sztároknak. A látványos nagy show-k ellenére sem születnek igazi tehetségek, sokkal inkább a hangmérnökök, koreográfusok munkáit látjuk viszont. Ma már nem a kétcopfos csillagszemű népdalénekes lány a sztár, hanem olyan egyéniség nélküli figurák, akik bármikor elfelejthetők, ha valaki eleget keresett rajtuk. S nálunk? Vajon hány család várta tavaly a Jézuskát, miközben Vásáry André sivítozott a cd lejátszóból? A minap pedig Buzás Viktor, Kovács József újévi Interoperett énekese, tűnt fel a Csillag születik válogatóján, mint testépítés közben kacagó bajazzó. Kicsit savanyú, kicsit kamu, de a mienk. Egyet azonban ne feledjünk: az elmúlt húsz évben kereskedelmi tévében főműsor-időben biztos nem ment le operaária.
